Kopátsy Sándor EE 2015 12 30
A politikai jogok
egyenlősége nem indokolt
Hatezer éven keresztül fel sem merült a minden állampolgár
számára azonos politikai jog biztosításának a gondolata. Ezt csak a 19.
században vetették fel a forradalmárok. A 20. szádban azonban minden
demokráciában nemcsak elemi követelménnyé vált, de úgy tálalják, hogy ez a
demokráciákban mindig így volt.
Az egyenjogúság mértékét a titkos választásokon részt
vehetők arányával mérik. Az fel sem vetődött, hogy valóban ez olyan fontos jog,
amivel a lakosok státusza mérhető. Azt soha nem vizsgálták, hogy a választási
rendszer mennyire alkalmas a választók akaratának megvalósulására.
Azon sem akadtak fel a társadalomtudományok, hogy a választási
jogból, szinte a jelenkorig, eleve kihagyták a nőket.
Még nem találkoztam olyan felméréssel sem, ami megmutatná a
nagykorú lakosságon belül s választói joggal rendelkezők arányát. Nagyon
meglepő lenne az ilyen kimutatás. Kiderülne, hogy a múlt demokráciában a felnőtt
lakosság tizedének sem volt titkos választói joga.
Ami a görög-római
demokrácia.
Ezek a városállamok rabszolgatartó nagycsaládos társadalmak
voltak. Teljes jogú állampolgár csak a rabszolgatartó nagycsaládok feje volt.
Vagyis a lakosság kisebb hányadának alig tizede. A tudatunkban mégis az él,
mintha a görög városállamokban nagy tereken nagy tömegben gyűlt volna össze a
nép, hogy a törvények meghozatalában döntsön. Pedig teljes jogú állampolgár
csak a nagycsaládok feje, a lakosság egyetlen számjegyű százaléka volt.
De a görög társadalmaknak sem volt mindegyike demokrácia,
például Spárta, és a legdemokratikusabb Athénban is néha diktatúrák voltak.
A nyugat-európai
feudális társadalom.
Felnőtt koromban tudtam meg, hogy a nyugat-európai
kiscsaládos társadalmakban a lakosságnak csupán 1 százaléka volt a
földbirtokos, azaz nemes, vagyis az uralkodó osztály politikai jogokkal
rendelkező. Mégis úgy tudatosítjuk a Magna Carta jelentőségét, mint a feudális
társadalom jogegyenlőségét. Számos király hatalmával szemben a földbirtokosok
is kiszolgáltatottak voltak.
Azt meg sem említjük, hogy a földbirtokosoknál mintegy
hatszor nagyobb számú városlakó polgároknak csak a városukon belül voltak
jogaik. De már ez is magasan a lakosság többsége fölé emelte őket.
A lakosság nagy többsége jobbágy volt, akik lényegégen a
földesurak tulajdonában voltak. A
nyugat-európai feudális társadalom volt az egyetlen a világon, az ipari
forradalom előtt, amiben a még a házasságkötés joga sem a családé volt. A jobbágyok
gyerekei csak akkor alapíthattak családot, ha a földesuruk számukra
jobbágytelket biztosított. Ezt
fordítva is mondhatjuk, hogy ez volt az egyetlen olyan társadalom, amiben az
önálló családdá válás feltétele a jobbágytelekhez jutás volt. Vagyis
gyermekvállalás feltétele a jobbágytelek biztosítása volt. Ennek a betartásáról
az egyház gondoskodott. A társadalom csak az egyház által kötött házasságot
ismerte el. Az egyház pedig csak az
olyan jobbágy fiatalokat adott össze, akik számára a földesuruk telket
biztosított.
Az a tény, hogy a nyugat-európai feudális társadalomban csak
annyi gyermekvállaló jobbágy család lehetett, amennyi jobbágytelek volt, azt
jelentette, hogy a házasságkötés lehetősége egyre jobban kitolódott. Vagyis a
nyugat-európai középkorban a gyermekvállalás lehetősége egyre jobban
kitolódott. Másként kifejezve, a jobbágyok
gyerekei a nemi érettségük után mintegy tíz évig nem vállalhattak gyereket.
Amikor ezt megtudtam értettem meg az emberek középkori
viselkedését, a vallási bigottságot és a féktelen indulatokat.
Még ma sem, amikor a nyugati polgárság felháborodik azon,
hogy Kínában hatóságilag tilos egy gyermeknél több vállalása, de azt meg sem
említik, hogy Európa nyugati felén sok évszázadon keresztül csak egyházi
házassággal létrejött családban születhetett gyermek. Az egyház pedig csak annak szolgáltatta ki a házasság szentségét,
akiknek a földesuruk jobbágytelket biztosított. A társadalom pedig csak
olyan házasságot ismert el, amit az egyház kötött.
Ez a szabályozás azt jelentette, hogy csak annyi
gyermekvállaló család jöhetett létre, amennyi jobbágytelek volt. Azok száma
gyakorlatilag nem változott, mert a földesuraknak nem volt érdeke a
jobbágytelkek számának növelése.
Azt csak hallomásból ismerem, hogy voltak nem egész telkes
jobbágyok is, ha nem is nagy számmal. Ezek terjedését a földesurak érdeke
akadályozta meg.
Jó negyven éve ismertem fel a nyugat-európai feudális
társadalmak családalapítást korlátozó szerepét, de jelentőségének kifejtésével
az óta sem találkoztam. A két háború közt a francia történészek ugyan már
kimutatták, hogy a nyugat-európai jobbágyok jó tíz évvel később nősültek, mint
a világ minden másik, nagycsaládos kultúrájában.
Arra mégsem mutattak rá, hogy a jobbágyasszonyok nemi érettségük után tíz évvel szülhettek először,
ezzel két-három gyermekük születése kimaradt. Ezt a demográfusok sem
hangsúlyozták, pedig ez volt a magyarázta annak, hogy a nyugat-európai feudális
társadalomban fele akkora sem volt a megkívánt halálokozás annak érdekében,
hogy népszaporulat ne haladja meg a néhány ezreléket.
Azon kívül, hogy a kiscsalád eleve elkerülhetővé tette a
társadalmi halálokozás felét, számos további előnye is volt. Ezt már sokszor
leírtam. Az mégsem jutott az eszembe, hogy a jobbágyfelszabadítás óriási
társadalmi reform volt azzal, hogy a jobbágyok kisárutermelő parasztok lettek,
de elvesztette Nyugat-Európa legnagyobb előnyét, hogy humánusabb maradhatott.
Ennek a ténynek az említéséről anyagot azonban nem találtam.
Azt a tényt, hogy az ipari forradalom egyrészt felvette a
jobbágyságban telekhez nem jutó gyerekeket, akik már előfeltételek nélkül is
házasodhattak. A jobbágyok
felszabadulásával és az ipari forradalommal megszűnt Nyugat-Európa
gyermekvállalást korlátozó mechanizmusa. Ezért aztán térségünkben beállt a minden nagycsaládos társadalomra jellemző
túlnépesedési nyomás. Ez azért nem okozott még nagyobb nyomort, még pusztító
háborúkat, mert Nyugat-Európa alig félmillió négyzetkilométeres élettere tízszeresére
nőtt Amerika és Ausztrália felfedezésével, ugyanakkor az ipari forradalom
biztosította a többi kultúrával szembeni fölényt, lehetővé tette a
gyarmatosítást, ezzel a gyarmattartó országok lakosságának külső jövedelemhez
jutását.
Még nem találtam arra
való utalást sem, hogy mint nyert Európa nyugati fele azzal, hogy élettere
megtízszereződött, és minden másik kultúra kizsákmányoltjává vált. E két szerencsével
egyetlen más kultúra sem részesült.
Nem volt alkalma
egyetlen más kultúrának arra, hogy az életterénél tízszer nagyobb, ráadásul
kiváló adottságú élettérhez juthatott.
Nem volt egyetlen másik
magas-kultúra képes arra, hogy más kultúrát kizsákmányolhasson.
Ennek a két adottságának köszönhetően Nyugat-Európában olyan
magasra emelkedhetett a gazdaság, a tudomány és a kultúra, hogy először az
emberiség történelmében leállt a túlnépesedési nyomás annak ellenére, hogy a
várható életkor a fajunk korábbi történetében jellemzőnek a kétszeresét is
meghaladta. A létszám fenntartásához
fele annyi születésre sem volt szükség, mint korábban.
Azzal, hogy a tudomány megoldotta a fogamzásmentes szexuális
életet, először vált lehetővé, hogy a gyermekvállalásban a szexuális partnerek
dönthetnek. A fogamzásgátlás
megoldottsága után azonnal kiderült, hogy a születések jelentős hányada nem a
szülők gyermekvállalási szándékából, hanem a fékezhetetlen szexuális
ösztönükből született.
Azt sem lehetett előre látni, hogy a tudatos gyermekvállalás nagysága a jóléttel és az iskolázottsággal
fordítottan arányos.
Bármennyire a tények egyértelműen bizonyítják, hogy bizonyos
körülmények között a gyermekvállalás a létszám fenntartását biztosító alá esik,
Ezt sem a politika, sem a vallás nem hajlandó tudomásul venni.
Mik ezek a feltételek?
1. Az
egy családtagra jutó jövedelem haladja meg a 20 ezer dollárt.
2. Legyen
elérhető a fogamzásgátlás.
3. Az
iskolázottság haladja meg a 12 évet.
Amelyik családban ez a három feltétel biztosított, a
gyermekvállalás lényegesen a létszám tartását biztosító alá esik.
Bármennyire általános tény, hogy a gyermekvállalás spontán
alacsony ott, ahol ezek a feltételek létrejöttek, a tudomány nem hajlandó
tudomásul venni. Márpedig ott, ahol a családok jelentős hányada olyan, ahol a
fenti három feltételt még nem érte el, erős kontraszelekció valósul meg. Minél
elmaradottabb a család, annál több gyermeket vállalnak, minél jobbak a
feltételek, annál kevesebbet.
Ezért ismételgethetem a véleményemet.
Ha a magyar családok
felső harmadában annyi gyermeket vállalnának, mint az alsó harmadba tartozók,
és fordítva, az alsó harmadba tartozók csak annyit, mint jelenleg a felső harmadban,
ötven év múlva háromszor gazdagabb lenne a társadalom, mint a jelenlegi
gyermekvállalási struktúra mellett.
Vagyis, a társadalom
jövője, a következő generáció teljesítménye semmitől nem függ jobban, mint
attól, milyen családi háttérben nőtt fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése