A keresztény Európa kialakulása

Kopátsy Sándor                  EE                  2016 01 10

A keresztény Európa kialakulása

(Kis Magyar Történelem)

Kevés társadalomtudományi felismerés hatott rám jobban, mint Max Weber német politológusé. A 20. század küszöbén felismerte, hogy a tőkés osztálytársadalmakat csak a protestáns erkölcsi magatartású népek képesek másoknál hatékonyabban működtetni. Ezt a felismerését csak Európán belül, és a kontinens három kereszténységére, a keleti ortodoxra, a nyugati latinra, és a nemzeti nyelvüket használó protestánsokra, értelmezte. Azt sem vizsgálta, hogy ez a három kereszténység mennyire fedi a kulturális különbségeket, a kultúrát a vallásával azonosította.

Az európai kereszténységek ugyan a három európai kultúrát fedik, de nem pontosan. Európa kereszténysége egészen a középkor derekáig a Római Birodalom területére korlátozódott. Európa északi népei, a lakosságnak mintegy fele, pogány pásztornép maradt. Ezt a történészek elintézik azzal, hogy velük nem is foglalkoznak. Számukra Európa csak akkor lett egész, amikor az egésze keresztény lett.

Azt, bármennyire bizonyították a tények, hogy Európa egésze csak akkor lett keresztény, amikor egésze földművelővé változott, meg sem említik. Ez csak az első ezredforduló előtti és utáni századában történt meg, amikor a szántóföldi gabonatermelés meghódította a négy évszakos, vagyis a fagyos telű térségét is. Ezt megelőzve csak a gabonatermelő térség volt keresztény, mivel ahol még nem termett meg a telet elviselő gabona, ott jobban, biztosabban élt a pásztor.

Ez sehol nem jelent meg világosabban, mint a Kárpát Medencében. Ezen belül a Dunántúl és Erdély már a Római Birodalom fénykorában római provincia lett. Ezekben római városok, később keresztény kolostorok is voltak. Szőlőt telepítettek, a déli domboldalakon a gabona termelésével is próbálkoztak. Ezt a magyar történészek nem hangsúlyozzák, mert számukra a történelem a honfoglalással, vagyis velünk, magyarokkal kezdődött. Ezt azért is megtehetik, mert a hunok, avarok és a magyarok számára a legelőnek megfelelő Alföld volt a fontos élettér.

A római városok azonban ma is büszkén őrzik az eredeti latin nevüket, a megmaradt város romjait.

Büszkén őrzöm az emlékét annak, hogy a British Múzeumban felfedezhettem, hogy a Balkánról érkezett földművelés először a Kárpát Medencében jelent meg, méghozzá jóval a Római Birodalom előtt. A Mecsek déli völgyében, egy nagyon bő forrás közelében, a mai Zengővárkony határában. Ettől délre, pár kilométerre, a mai Pécsváradon, már jóval a honfoglalás előtt keresztény kolostor volt, aminek másik három társával együtt, első királyunk kiemelt rangot adott. Azt Bakonybélben nyomoztam ki, hogy az apátságát a Grázi Püspökség alapította. Pannonhalmi Kolostor pedig még talán ezeknél is korábban létrejött.

A nomád pásztor hunok számára azonban nem volt elég vonzó a Kárpát Medence, mivel a földművelés még nagyon kis területen biztosíthatta a megélhetést. A hatékonyabb földművelést először az avarok vették tudomásul, mert addigra már itt is megjelentek a teret jobban tűrő gabonák, a talajt megforgató ekék, a patkolt lovak, vagyis a pásztorkodásnál vonzóbb volt a földművelés. Erre László Gyula hívta fel a figyelmemet. Ő volt az első, és máig az egyetlen, aki felismerte, hogy a népet nem Gézának, a fejedelemnek, és fiának, Istvánnak kellett ráerőltetni a földművelésre, vele és a kereszténységre, hiszen a mi érkezésünk idején az itt élő népek többsége már földműves és keresztény volt.

Az európai történészek sem ismerik el, hogy a kereszténységnek az északi térségben történő elterjedése, nem a királyok és a térítők munkájának a következménye volt, hanem a Nyugat-Nyugat-Európában bekövetkezett agrárforradalom vonzásának hatására történt.

Előtte Európa fagyos telű részén pogány pásztornépek éltek. Csak a fagyálló gabona, a talajforgató eke, a hám és a patkó megjelenése értékelte a földművelést a pásztorkodás fölé. Ezt látva, a lakosság nem akart pásztor maradni, hanem falvakban élő fölművessé vált. Ezzel a váltással járt, hogy a lovat áldozó pogány vallást a kenyéráldozatú kereszténység váltotta fel. Vagyis az első ezredforduló környékén a húsevő pogány pásztorok, kenyéren lő földművesekké váltottak át.

Az a tény, hogy a kereszténység elterjedése nem a királyok akaratán, és a térítők elszántságán múlt, nem kisebbíti azoknak a királyoknak, papoknak az érékét, aki felismerték a változás szükségszerűségét, és élére álltak.

Ugyanakkor tudománytalan félrevezetés annak elhallgatása, hogy velünk egy időben lettek keresztények az északabbi germánok, a csehek, a lengyelek, de még az ukránok is. Mivel Európa egésze földművelő és keresztény lett, függetlenül attól, hogy mit akartak az uralkodói, térítői, nem lehet azt állítani, hogy a királyoknak és a térítőknek köszönhetjük, hogy földművesek és keresztények lettünk.

Európa népeinek átállása a pásztorkodásról a földművelésre, nem a királyok és püspökök akaratán, hanem az agrártechnikai forradalom eredményén múlt.