Helyünk Habsburg Monarchiában

Kopátsy Sándor                 EH                   2013-10-08

Helyünk Habsburg Monarchiában

Történelmünk utóbbi ötszáz évének megértéséhez a kulcs az osztrákokhoz és a csehekhez kötődő viszonyunk újraértékelése lenne, de ez olyan allergikus kérdés, amire éppen egy közép-jobb kormányzat alatt aligha találunk megértést.

Hetvenöt éve került a kezemben Marczali Henrik könyve II. József reformjait méltató könyve. Az döbbentett rá, hogy mit vesztettünk azzal, hogy nekünk az ország szuverenitása fontosabb volt, mint az üdvös társadalmi reformok. Azóta figyelek erre a jelenségre. Megdöbbent, hogy mennyire végigvonul a történelműnkön az államalapítástól a mai napig, illetve a rendszerváltásig.

Most éppen egy jelenkori operánk, az István, a király rendezése felett lángol a vita. Egészen mások a körülmények, de mindig ismétlődő kérdés: a közeledést a Nyugathoz, vagy a nagyobb állami szuverenitást akarjuk. Aztán mindig rosszul válaszolunk.

Mohács után újra felvetődött a kérdés: magyar főúr, vagy az osztrák császár legyen a királyunk.

Talán az oszmán megszállásnak köszönhetjük, hogy Habsburg császárt választottuk.

Annak ellenére, hogy az uralkodóválasztás döntő hatással volt a következő évszázadok magyar történelmére máig nem bontottuk ki igazán ennek jelentőségét. A kiértékelés hiányából fakadóan él a felfogás, hogy ezzel csorbult Magyarország szuverenitása, és az igazi magyar érdek képviselői azok voltak, akik ez ellen harcoltak. Közülük csak az utolsó, szegény Károlyi Mihály járt rosszul, de csak azért, mert Trianonért kellett bűnbakot találni.

Az alábbi írás azzal a céllal indult, hogy bebizonyítsam, nekünk ezer éven keresztül mindig az lett volna az elsődleges érdekünk, ami jobban szolgálta a magyar társadalom nyugatosodását.

Ahogyan elő királyunk felismerte, hogy német segítség nélkül nem lehet a saját társadalmát modernizálni, ez a felismerés Hitler fasizmusáig mindig érvényes volt. Sajnos, a magyar politika éppen akkor borult a németek karjaiba, amikor egyszer halálos veszélyt jelentett.

Még nem akadt fel magyar történész azon, hogy mi azokat tartottuk hőseinknek, akik az osztrák uralom ellen lázadtak. Nem fogtuk fel, hogy Rákóczy és Kossuth nem képviseltek modernebb, nyugatiasabb társadalmat, mint az osztrák császárok.

Minket még az sem józanított ki, amikor a jobbágyok felszabadítása, a nemzetiségek nagyobb autonómiája, a zsidóság

Egyenjogúsítása volt a császárok célja.

De nem is kell történésszenek lenni ahhoz, hogy a Monarchia népe közül, kik vitték nálunk lényegesen többre. Az osztrákok és a csehek, mint államalkotó népek, és a zsidóság, mint etnikum, mindig, de különösen Trianon óta, jelenősen előttünk jártak.

Márpedig örök történelmi tanulság, hogy szerencse, ha egy népnek nála fejlettebb batátai, az országon belül pedig ilyen etnikuma lehet. Mi, magyarok pedig mindig ezek ellen hadakoztunk. E hadakozásoknak a vezetői lettek a történelmi hőseink.

Még egy Deák Ferencnek, aki hisztérikusan félt a csehek hozzánk hasonló politikai rangjától a Monarchiában, ott generációk óta nincs jobbágyság. Azt még megértem, hogy Deák sem merte felvetni a jobbágyok felszabadítását, de azt nem, hogy azok nagyobb befolyása ellen harcolt, ahol sokkal több a szabadságjog.

Nekem különösen szívügyem volna az Olmützi Alkotmány oktatása. Abból ugyanis kerülne, hogy Trianon előtt hetven évvel az osztrák császár akart olyan Monarchiát, amiben maradéktalanul érvényesült volna a nemzetiségi jog. Tehát a Habsburg magyar a Debrecenben a trónfosztott magyar király az általunk kezdett szabadságharc végét látva felosztotta a történelmi Magyarországot az etnikai elvek alapján úgy, hogy csak egyetlen etnikum, a szlovák marad meg tömbként a Magyar Királyság területén. Vagyis volt nekünk előzőleg egy igazságosabb megcsonkításunk. Ennek ellenére állítjuk, hogy minket váratlanul ért az ország felszabadítása.

A nagy titkolózással magyarázható, hogy arról sem tudunk, miért változott meg a Bécsi Udvar véleménye, és miért marad Világos után minden a régiben.

Nekünk azt kellene megmagyarázni:

-         Milyen okok alapján maradtunk le az osztrákokhoz, és a csehekhez képest?

-         Miért nem lehetett a magyarok, a germánok és a románok közös fejedelemsége Erdély?

Ezekre addig nem lesz magyarázat, amíg azt tanítjuk, hogy az egész Kárpát Medence a mi történelmi tulajdonunk. A horvátoknak, a szerbeknek, a szlovákoknak eleve nem lehet joguk nemcsak az önállóságra, de még az autonómiára sem.