Kopátsy
Sándor EE 2013-09-27
A társadalom fejlődés feladata
A közgazdaságtan
máig nem válaszolt arra a mindent megelőző kérdésre, hogy mi volt az oka annak,
hogy minden teremésre épülő társadalom osztálytársadalom volt. A materialista
történelemszemléletből ugyanis az fakad, hogy minden társadalmi szervezet
felépítmény. Ebből fakadóan minden termelésre épülő társadalomnak olyan
alépítménye volt, amire csak osztálytársadalom épülhetett.
Ezt a közös okot
jó húsz éve ismertem fel. A magát a
termelőmunkával eltartó társadalmak olyan mértékben növelték meg a
szaporaságunkat, ami ellen védekező felépítmény volt az elsődleges társadalmi
érdek. Másként fogalmazva, a spontán túlszaporodó lakosságnak olyan
társadalomra volt szüksége, ami biztosította a lassú, néhány ezreléknél nem
gyorsabb népszaporulatot. Azt csak a társadalom által létrehozott, a spontánnál
lényegesen nagyobb halandósággal lehetett megoldani. Ebből fakadóan minden az
anyagi javak termelésére épült társadalom csak olyan osztálytársadalom
lehetett, ami maga idézte elő a megkívánt halandóságot.
Azt a
társadalomtudomány, benne a történelmi materializmus atyja, Marx sem vette
létre, hogy a felépítmény, azaz a társadalom determinált, azon politikai módszerekkel,
sem békésekkel, sem erőszakosakkal, nem lehet változtatni. Ezért a
társadalomtudománynak nem jónak vélt felépítményekkel kell foglalkozni, hiszen
azok akartunktól függők, hanem azt kellene keresni, mik az alépítménynek azok
az elemei, amelyek determinálják az osztálytársadalmak létét.
Az osztálytársadalmakat létrehozó
alépítményi elsődleges eleme a túlnépesedés. A túlnépesedő társadalom
felépítménye csak osztálytársadalom lehet. Ezért azoknak, akik az
osztálytársadalomnál jobb, emberségesebb társadalomra vágytak, olyan alépítmény
létrehozásán kell munkálkodni, amiben a túlnépesedés megáll. Amíg a lakosság
néhány ezreléknél gyorsabban szaporodik, csak olyan társadalmi felépítmény
jöhet létre, ami lefékezi a túlnépesedést. Amíg a spontán népszaporulat
meghaladja a néhány ezreléket, az osztálytársadalom akaratunktól, módszerünktől
független szükségszerűség.
Egyetlen
történésznek, közgazdásznak vagy forradalmárnak nem jutott eszébe, hol tartott
volna az emberiség, ha a fő halálokozók nem maguk a társadalmak. Az osztálytársadalmakban
élő emberiség létszáma, az elmúlt hatezer év során, egy ezreléknél lassabban
szaporodott. Ennek sokszorosa lett volna a spontán népszaporulat, ha az
osztálytársadalmak mindegyike nem emberpusztító, halálozást fokozó. Ismereteim
szerint minden osztálytársadalomban a természetes népszaporulatot töredékére
fékező módszerek ellenére jellemző volt a túlnépesedés. Ennek ellenére nyomát
sem találtam annak, hogy valaki számára tudatosult volna, hogy a társadalmában
magasabb lenne az átlagos jövedelem, ha a lakosság csökkenne. Pedig nem ismerek
olyan termelő társadalmat, amelyikre már nagyon rövid idő után nem vált
jellemzővé a túlnépesedettség. Ez alatt értve, hogy az egy laksora jutó
jövedelem nem lett volna magasabb, ha csökken a létszám. Ilyen társadalmak csak
azok voltak, ahol előtte a magas-kultúrákénál lényegesen alacsonyabb szintű
termelés, illetve gyűjtögetés folyt.
Ennek
rejtettsége máig jellemző, még mindig a népesség csökkenését katasztrófának
látják.
Ennek két oka
volt, és maradt.
Ha ezt az
egyszerű elvet alkalmaznánk, azonnal kiderülne, szinte minden társadalom
túlnépesedett. Gazdagabb lenne, ha kevesebben osztoznának az erőforrások
felett.
2. Az emberre jellemző erkölcsi tulajdonág,
hogy a halált negatív jelenségnek tekinti. Ebből fakad, hogy az életet nem
közgazdasági, hanem erkölcsi értékként kezeli. Nem képes felfogadni, hogy,
akárcsak minden fajnak, van optimális populációja, és a faj érdeke azt annak
közelében tartani. Köztudott, hogy minden csúcsragadozó a faja érdekében a
saját szaporulatát is pusztítja. Mivel az ember lett a legtökéletesebb
csúcsragadozó, neki is vállalnia kellett a saját fajtája létszámának
szabályozását.
Ebből fakadt,
hogy a termelésre áttért társadalmakban a halálokozás általános jelenség volt.
Fajunk éppen a közelmúltban bizonyítja, hogy a lakosság a hosszú távon
megengedhetőnél nagyságrenddel gyorsabban szaporodik, ha lecsökken az
osztálytársadalmakra eddig jellemző közvetlen és közvetett halálokozás.
Azt, hogy az
emberi faji tulajdonsága a halál elleni harc a vallások, mindenekelőtt a
kereszténység fényesen bizonyítja. A legnagyobb keresztény egyház még a
családtervezést, a fogamzásgátlással élést is bűnnek tekinti. Ennél is sokkal
nehezebben érthető a Nyugat kormányainak és emberbaráti szervezeteinek
viselkedése.
- A fejlett
nyugati államok haderejének jelentős feladata a túlnépesedő, rákosan szaporodó
világban kirobbanó háborúk megfékezése. Az emberölés minden formáját
üldözendőnek tartják.
- A gazdag
Nyugat emberbaráti segítsége elsősorban a halál elleni küzdelem céljait
szolgálja. Pedig ezerszer többet érnének el, ha a fogamzásgátlást, a nem kívánt
születések csökkentését támogatnák. Az embertelenség elsődleges oka ugyanis a
túlnépesedés. Ennek legjobb, leghatékonyabb módja a kevesebb szülés. Ezt
kellene támogatni azoknak, akiknek a társadalma már megszabadult a
túlnépesedéstől.
Az elmúlt
hatezer év történelme megérhető, sőt determinálttá vált volna, ha tudomásul
vesszük, hogy fajuk sokkal gyorsabban szaporodott, mint amennyit a fajuk érdeke
megkövetelt, helyesebben fogalmazva, megengedett.
A tudományos és technikai forradalom
azonban néhány fejlett puritán és konfuciánus társadalomban új alépítményt
hozott létre. Megállt a túlnépesedés és kielégíthetetlen kereslet támadt a jó
minőségű munkaerővel szemben. Ezen az alépítményen már spontán létrejöttek
olyan társadalmak, amelyekben nincsen túlnépesedési nyomás, a gyermekvállalást
inkább ösztönözni, mint fékezni kell, és megszűnik a jó minőségű munkaerő
kizsákmányolása, sőt úgy megfizetik, hogy képes a minőségét gyorsan bővítetten
újratermelni.
Ennek a
társadalmi átalakulásnak két alépítményi előfeltétel van.
- A lakosság
viselkedése puritán, azaz protestáns, illetve konfuciánus.
- Nem növekszik
a népességük.
Azzal, hogy a
konfuciánus Kína felismerte a túlnépesedés megállításának feltételét, és
adminisztratív erőszakkal korlátozta a gyermekvállalást, és ezzel a
történelemben ismeretlen mértékű és mérető fejlődét produkál.
A világ
népességének háromötödében azonban nincs olyan alépítmény, amire más, mint
osztálytársadalom épülhet.
Egyrészt
egyiknek sem alkalmas a kultúrája, azaz nem puritán a lakosság viselkedése.
Másrészt a
kilenctizedükben nagyságrenddel gyorsabban nő a lakosság, mint elviselhető.
Az elmúlt közel
száz év az emberi faj történetének legnagyobb tragédiáját készítette elő azzal,
hogy száz év alatt négyszeresére nőtt létszáma, holott a földünk jelenlegi
optimális eltartó képessége aligha éri el a 2 milliárdot, és aligha lesz
megállítható ennek ötszöröse elő.
Japán példája
azt mutatja, hogy a csökkenő népesség mellett az egy főre jutó jövedelem és
vagyon szempontjából és optimális az évenkénti néhány ezrelékes
lakosságcsökkenés. Elmondani is bátorság kell ahhoz, hogy száz év múlva a japánok
akkor élnének a legjobban, ha fele annyian maradnának. Az természetes, hogy a
néhány ezreléknél gyorsabb lakosságcsökkenés sem optimális megoldás.
A második
világháborút követő japán csoda akkor következett be, amikor az ország
elvesztette a legjobb férfi korosztályainak ötödét, és vagyonának talán még
ennél is nagyobb hányadát.
Jelenleg is
Japánban nő a leggyorsabban az egy laksora jutó vagyon. Elsősorban a lakosság
számának csökkenése következtében.
A közgazdaságtan
az elsősorban hibás abban, hogy a népszaporodásból fakadó társadalmi hátrányok
nem váltak köztudottá. Ennek oka, hogy a közgazdaságtan a teljesítményt nem egy
lakosra, hanem az országra méri. Ebből fakadóan az átalagot csökkentő
teljesítmény is pozitívként jelenik meg.
A társadalom célja nem az emberiség, vagy a
makro egységeinek maximális teljesítménye, hanem az egyedire jutó, vagyis az
átlag maximalizálása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése