A társadalom fejlődés feladata

Kopátsy Sándor                 EE                   2013-09-27

A társadalom fejlődés feladata

A közgazdaságtan máig nem válaszolt arra a mindent megelőző kérdésre, hogy mi volt az oka annak, hogy minden teremésre épülő társadalom osztálytársadalom volt. A materialista történelemszemléletből ugyanis az fakad, hogy minden társadalmi szervezet felépítmény. Ebből fakadóan minden termelésre épülő társadalomnak olyan alépítménye volt, amire csak osztálytársadalom épülhetett.

Ezt a közös okot jó húsz éve ismertem fel. A magát a termelőmunkával eltartó társadalmak olyan mértékben növelték meg a szaporaságunkat, ami ellen védekező felépítmény volt az elsődleges társadalmi érdek. Másként fogalmazva, a spontán túlszaporodó lakosságnak olyan társadalomra volt szüksége, ami biztosította a lassú, néhány ezreléknél nem gyorsabb népszaporulatot. Azt csak a társadalom által létrehozott, a spontánnál lényegesen nagyobb halandósággal lehetett megoldani. Ebből fakadóan minden az anyagi javak termelésére épült társadalom csak olyan osztálytársadalom lehetett, ami maga idézte elő a megkívánt halandóságot.

Azt a társadalomtudomány, benne a történelmi materializmus atyja, Marx sem vette létre, hogy a felépítmény, azaz a társadalom determinált, azon politikai módszerekkel, sem békésekkel, sem erőszakosakkal, nem lehet változtatni. Ezért a társadalomtudománynak nem jónak vélt felépítményekkel kell foglalkozni, hiszen azok akartunktól függők, hanem azt kellene keresni, mik az alépítménynek azok az elemei, amelyek determinálják az osztálytársadalmak létét.

Az osztálytársadalmakat létrehozó alépítményi elsődleges eleme a túlnépesedés. A túlnépesedő társadalom felépítménye csak osztálytársadalom lehet. Ezért azoknak, akik az osztálytársadalomnál jobb, emberségesebb társadalomra vágytak, olyan alépítmény létrehozásán kell munkálkodni, amiben a túlnépesedés megáll. Amíg a lakosság néhány ezreléknél gyorsabban szaporodik, csak olyan társadalmi felépítmény jöhet létre, ami lefékezi a túlnépesedést. Amíg a spontán népszaporulat meghaladja a néhány ezreléket, az osztálytársadalom akaratunktól, módszerünktől független szükségszerűség.

Egyetlen történésznek, közgazdásznak vagy forradalmárnak nem jutott eszébe, hol tartott volna az emberiség, ha a fő halálokozók nem maguk a társadalmak. Az osztálytársadalmakban élő emberiség létszáma, az elmúlt hatezer év során, egy ezreléknél lassabban szaporodott. Ennek sokszorosa lett volna a spontán népszaporulat, ha az osztálytársadalmak mindegyike nem emberpusztító, halálozást fokozó. Ismereteim szerint minden osztálytársadalomban a természetes népszaporulatot töredékére fékező módszerek ellenére jellemző volt a túlnépesedés. Ennek ellenére nyomát sem találtam annak, hogy valaki számára tudatosult volna, hogy a társadalmában magasabb lenne az átlagos jövedelem, ha a lakosság csökkenne. Pedig nem ismerek olyan termelő társadalmat, amelyikre már nagyon rövid idő után nem vált jellemzővé a túlnépesedettség. Ez alatt értve, hogy az egy laksora jutó jövedelem nem lett volna magasabb, ha csökken a létszám. Ilyen társadalmak csak azok voltak, ahol előtte a magas-kultúrákénál lényegesen alacsonyabb szintű termelés, illetve gyűjtögetés folyt.

Ennek rejtettsége máig jellemző, még mindig a népesség csökkenését katasztrófának látják.

Ennek két oka volt, és maradt.

1. A gazdasági teljesítményt nem egy laksora, hanem országra vetítve mérik. Az ugyan ritka mértékű túlnépesedettség, amikor az optimálisnál több lakosság nem jelent több jövedelmet. A népesség optimuma azonban ott van, ahol a többlet lakos az átlag feletti jövedelmet hoz. Az optimális népesség ugyanis az, ahol az egy alaksora jutó jövedelem maximális. De még ez a mérce is megtévesztő, ha egy úttal az egy lakosra jutó fizikai és szellemi vagyon alakulását nem vizsgájuk. Hosszabb tágon ugyanis nem tartható az olyan jövedelem, amivel párhuzamosan nem nő az egy laksora jutó vagyon, sőt természeti erőforrás is.

Ha ezt az egyszerű elvet alkalmaznánk, azonnal kiderülne, szinte minden társadalom túlnépesedett. Gazdagabb lenne, ha kevesebben osztoznának az erőforrások felett.

2. Az emberre jellemző erkölcsi tulajdonág, hogy a halált negatív jelenségnek tekinti. Ebből fakad, hogy az életet nem közgazdasági, hanem erkölcsi értékként kezeli. Nem képes felfogadni, hogy, akárcsak minden fajnak, van optimális populációja, és a faj érdeke azt annak közelében tartani. Köztudott, hogy minden csúcsragadozó a faja érdekében a saját szaporulatát is pusztítja. Mivel az ember lett a legtökéletesebb csúcsragadozó, neki is vállalnia kellett a saját fajtája létszámának szabályozását.

Ebből fakadt, hogy a termelésre áttért társadalmakban a halálokozás általános jelenség volt. Fajunk éppen a közelmúltban bizonyítja, hogy a lakosság a hosszú távon megengedhetőnél nagyságrenddel gyorsabban szaporodik, ha lecsökken az osztálytársadalmakra eddig jellemző közvetlen és közvetett halálokozás.

Azt, hogy az emberi faji tulajdonsága a halál elleni harc a vallások, mindenekelőtt a kereszténység fényesen bizonyítja. A legnagyobb keresztény egyház még a családtervezést, a fogamzásgátlással élést is bűnnek tekinti. Ennél is sokkal nehezebben érthető a Nyugat kormányainak és emberbaráti szervezeteinek viselkedése.

- A fejlett nyugati államok haderejének jelentős feladata a túlnépesedő, rákosan szaporodó világban kirobbanó háborúk megfékezése. Az emberölés minden formáját üldözendőnek tartják.

- A gazdag Nyugat emberbaráti segítsége elsősorban a halál elleni küzdelem céljait szolgálja. Pedig ezerszer többet érnének el, ha a fogamzásgátlást, a nem kívánt születések csökkentését támogatnák. Az embertelenség elsődleges oka ugyanis a túlnépesedés. Ennek legjobb, leghatékonyabb módja a kevesebb szülés. Ezt kellene támogatni azoknak, akiknek a társadalma már megszabadult a túlnépesedéstől.

Az elmúlt hatezer év történelme megérhető, sőt determinálttá vált volna, ha tudomásul vesszük, hogy fajuk sokkal gyorsabban szaporodott, mint amennyit a fajuk érdeke megkövetelt, helyesebben fogalmazva, megengedett.

A tudományos és technikai forradalom azonban néhány fejlett puritán és konfuciánus társadalomban új alépítményt hozott létre. Megállt a túlnépesedés és kielégíthetetlen kereslet támadt a jó minőségű munkaerővel szemben. Ezen az alépítményen már spontán létrejöttek olyan társadalmak, amelyekben nincsen túlnépesedési nyomás, a gyermekvállalást inkább ösztönözni, mint fékezni kell, és megszűnik a jó minőségű munkaerő kizsákmányolása, sőt úgy megfizetik, hogy képes a minőségét gyorsan bővítetten újratermelni.

Ennek a társadalmi átalakulásnak két alépítményi előfeltétel van.

- A lakosság viselkedése puritán, azaz protestáns, illetve konfuciánus.

- Nem növekszik a népességük.

Azzal, hogy a konfuciánus Kína felismerte a túlnépesedés megállításának feltételét, és adminisztratív erőszakkal korlátozta a gyermekvállalást, és ezzel a történelemben ismeretlen mértékű és mérető fejlődét produkál.

A világ népességének háromötödében azonban nincs olyan alépítmény, amire más, mint osztálytársadalom épülhet.

Egyrészt egyiknek sem alkalmas a kultúrája, azaz nem puritán a lakosság viselkedése.

Másrészt a kilenctizedükben nagyságrenddel gyorsabban nő a lakosság, mint elviselhető.

Az elmúlt közel száz év az emberi faj történetének legnagyobb tragédiáját készítette elő azzal, hogy száz év alatt négyszeresére nőtt létszáma, holott a földünk jelenlegi optimális eltartó képessége aligha éri el a 2 milliárdot, és aligha lesz megállítható ennek ötszöröse elő.

Japán példája azt mutatja, hogy a csökkenő népesség mellett az egy főre jutó jövedelem és vagyon szempontjából és optimális az évenkénti néhány ezrelékes lakosságcsökkenés. Elmondani is bátorság kell ahhoz, hogy száz év múlva a japánok akkor élnének a legjobban, ha fele annyian maradnának. Az természetes, hogy a néhány ezreléknél gyorsabb lakosságcsökkenés sem optimális megoldás.

A második világháborút követő japán csoda akkor következett be, amikor az ország elvesztette a legjobb férfi korosztályainak ötödét, és vagyonának talán még ennél is nagyobb hányadát.

Jelenleg is Japánban nő a leggyorsabban az egy laksora jutó vagyon. Elsősorban a lakosság számának csökkenése következtében.

A közgazdaságtan az elsősorban hibás abban, hogy a népszaporodásból fakadó társadalmi hátrányok nem váltak köztudottá. Ennek oka, hogy a közgazdaságtan a teljesítményt nem egy lakosra, hanem az országra méri. Ebből fakadóan az átalagot csökkentő teljesítmény is pozitívként jelenik meg.

A társadalom célja nem az emberiség, vagy a makro egységeinek maximális teljesítménye, hanem az egyedire jutó, vagyis az átlag maximalizálása.