FAJUNK LÉTSZÁMÁNAK AZ OPTIMÁLISHOZ IGAZÍTÁSA

Kopátsy Sándor                ED                    2013-10-04

FAJUNK LÉTSZÁMÁNAK AZ OPTIMÁLISHOZ IGAZÍTÁSA

Jó hatvan év olvastam Rácz Jenő – Bródy András könyvét. Azóta látom tisztán, hogy nem elég az államnak a nemzeti jövedelmének növekedésével mérni a fejlődést, a nemzeti vagyont növekedését is mérni kell. Vagyis félreértések származnak abból, ha csak az államok által megtermelt nemzeti jövedelem alakulásával mérjük az eredményt. Ha nem növekszik ezzel arányosan a nemzeti vagyon, akkor nem lehet tartó az eredmény. Azóta sem olvastam olyan közgazdasági művet, ami felhívta volna erre a figyelmet. Ők azt is adatokkal bizonyították, hogy a szükséges nemzeti vagyon arányosan növekszik a nemzeti jövedelemmel. Vagyis a mérséklet, négy évszakos éghajlaton a nemzeti vagyon mintegy háromszorosa a nemzeti jövedelemnek, és ez az arány szinte változatlan, nem nő, vagy csökken a technikai fejlődés során.

Azt később ismertem fel, hogy nemcsak a fizikai de a szellemi vagyont is újra kell termelni. Ráadásul, ez a vagyon a tudományos és technikai forradalom óta a nemzeti jövedelemnél gyorsabban növekszik. A jelenkori társadalmakban tehát a tudásvagyont a létszámnál gyorsabban kell növelni. Ezt a tényt ugyan minden elméleti közgazdász tudomásul veszi, elismeri a tudásvagyon kiemelkedő szerepét, de senki sem jut el odáig, hogy a tudásvagyont úgy kezelje, mint a fizikai vagyont, nyomon kövesse, annak amortizációját, újratermelését, felhalmozását. Még nem találkoztam olyan közgazdásszal, aki felvetette volna, hogy a tudásvagyon termelése vagyontermelés, a növelése vagyonfelhalmozás. Ebből az élet csak addig jutott el, hogy a vállalti mérlegekben találmányokat, szabadalmakat vagyonként könyveljen el.

Azzal még nem találkoztam, hogy vaki felvetné, a tudásvagyon gyarapítását, az oktatást, a kutatást értékterme lésnek, vagyonképzésnek kell minősíteni. Ezért aztán a tudásvagyon nagyságát sem mérhetjük

Ennek a felismerésnek köszönhetem, hogy kezdettől fogva az egy lakosra vetített jövedelemnek, és vagyonnak a növekedését figyelem. Ebből pedig kiderült az, hogy erre csak az olyan társadalom képes, amelyikben a lakosság növekedése lassú, nem haladja meg az egy-két ezreléket. De az is, hogy az eleve túlnépesedett társadalmakban a lakosság lassú, néhány ezrelékes csökkenése előnyös.

Ezzel szemben azt láttam, hogy a 20. században az emberiség kilenctizede a tartósan elviselhetőnél tízszer gyorsabban szaporodott. Azóta már lassult a növekedés üteme, de az emberiség szegényebb felében még mindig a tartósan elviselhetőnél tízszer gyorsabb. Pedig ma az emberiség nagy többsége túlnépesedett térségeken él, ahol a létszám csökkenése volna kívánatos.

Európában a 20. század közepétől, és a végétől pedig a fejlett távol-keleti országokban leállt. A század végén pedig Kínában, erőszakkal leállították. Ennek következtében a túlnépesedés jelenleg az emberiség kétötödében megszűnt.

A túlnépesedési katasztrófa azonban így is fajunk történetétében a legnagyobb fenyegetés maradt. Elég volna szem előtt tartani, hogy az emberiség létszáma a 20. században négyszeresére nőtt. A 10 milliárd előtt pedig már aligha lehet megállítani.

A népesség növekedés ugyan köztudott, de az általa okozott veszély fel sem merül. Ez azért lehetséges, mert a társadalomtudományok általában, a közgazdaságtan különösen, a változásokat nem egyedekre, hanem országokra vetíti. Figyelmen kívül hagyja, hogyan alakul az egy laksora vetített jövedelem, ami ugyan egyetlen osztással megállapítható. Még a fizikai nemzeti vagyon is egy laksora vetíthető. Ezzel azonban még nem találkoztam. Az egy lakosra jutó szellemi vagyont és természeti erőforrást, életteret figyelembe sem veszik.

Az ebből fakadó félrevezetést elég volna néhány adattal illusztrálni.

Nigériában például ma tízszer annyian élnek, mint száz évvel korábban. A szaklapok is azt írják erről az országról, hogy gyorsan fejlődik, hiszen nő az ország nemzeti jövedelme. De nem teszik hozzá, hogy mit jelent a tény, hogy gyorsan nő a lakossága.

Arra senkinek nem gondol, hogy mi lenne, ha Európa, vagy a saját országának a lakossága az elmúlt száz év során a tízszeresére növekedett volna.

Ezeket látva hirdetem, hogy az emberi faj számára miért a legnagyobb hatású találmány a fogamzásgátlás terjedése. Csak ennek köszönhetően mintegy kétmilliárd emberrel kevesebben születtek az elmúlt száz év során. Azt fel sem mérhetjük, hogy mi lett volna, ha ezek is megszületnek. Pedig fogamzásgátlás nélkül nem lenne egyetlen olyan ország a világon, ahol akárcsak a magyar életszínvonal elérhető lett volna.

Fogamzásgátlás megoldatlansága nélkül szó sem lehetett volna, a megtörténthez hasonló életkörülményekről minél hosszabb az élet, és minél egészségesebbek az ember, annál szaporább. Többen élnek a nemi érettség korában, jobb kondícióban, annál nagyobb a természetes szaporulat. Annak korlátozása annál nehezebben oldható meg.

Én csak két viszonylag megfékezett gyermekvállalást ismerek, a nyugat-európai középkorét, és a század elei aranyai református parasztokét. Mindkettő kegyetlen volt.

1. A nyugat-európai feudális társadalom kiscsaládos jobbágyrendszerét a világtörténelem egyik legnagyobb találmányának tartom. Azt, hogy találmány, vagy ösztönös cselekedett eredménye, nem tudom. A tudatosságnak semmi nyomát nem találtam. Arról, hogy a társadalom csak utólag ismerte fel a túlszaporodás veszélyét, a keresztes háborúk sorozatának az elindítása tanúskodik. Ismereteim szerint ez volta z egyetlen olyan háború, amelyben egyértelmű cél volt a felesleges emberektől való megszabadulás. Ezt a nyilvánvaló célt azonban olyan zseniálisan sikerült elfedni a vallásos céllal, Jeruzsálem elfoglalásával, hogy máig nem vált elfogadottá, hogy az egyetlen reális cél a népfeleslegtől való megszabadulás volt. Ennek felismerése nem okozott volna gondot, ha csak a hadjáratok sorozási szabályát ismerik. Csak a másodszülött fiúk mehettek. Később már hadra nem fog ható korúkban is.

Meggyőző bizonyíték volna, ha leírják a történészek, hogy az elindultak hány százaléka tért haza. Becslésem szerint ezek aránya nem érhette el a tíz százalékot.

Az is bizonyíték, hogy nagyon kevés gondot fordítottak a hadjárat alatti ellátmány biztosítására.

Ezek a háborúk a hármas vetésforgó, a középkori agártechnikai forradalom után közel kétszáz évvel indultak meg. Annak következtében jelentősen javult a művelés alá vont terület hozama azzal, hogy a parlagon, azaz pihenni hagyott föld a feléről a harmadára esett. Ugyanakkor a termelés munkaerő, igásállat, és felszerelés igénye nem változott. Ennek a technikai forradalomnak a típusát máig nem hangsúlyozzák, hogy ebben a termelékenység növekedését nem annyira a fejlettebb technika, mint annak kihasználtsága növekedett. Ugyanaz a munkaerő, felszerelés és igásállat harmadával több földet művelt meg, és termést takaríthatott be.

2. A másik példám már nem ennyire leplezett, a református magyar parasztok egykézése az első világháború után. Ez esetben maguk a szereplők is nyíltan hangsúlyozták, hogy a földhiány miatt csak egy gyereket szabad választani. Már

Az, hogy az elmúlt ezer évben a társadalmi fejlődés élcsapatát a kis Nyugat-Európa jelentette, a kiscsaládos jobbágyrendszernek köszönhető. Ez ugyanis a történelemben az első kiscsaládos rendszer volt. A megvalósítási módja is zseniális. A földbirtokos a szántóterületét két felnőtt munkaerő által megművelhető jobbágytelkekre osztotta. Ezzel létrehozta az első és egyetlen olyan társadalmat, amiben determinált volt a gyermeket vállaló családok száma. Csak azok köthettek házasságot, aki számára a földesúr jobbágytelket biztosított. Mivel a földesúr érdek az volt, hogy ne legyenek kisebbek a telkek, mint amennyit a kiscsalád képes megművelni, a szántásra alkalmas területe pedig nagyon korlátolt mértékben volt növelhető, hát a gyermeket vállaló családok száma nem változott.

Ennek a rendszernek a működését biztosította a keresztény egyház azzal, hogy a házasságot olyan szentségnek nyilvánította, ami nélkül születettek nem lehettek az egyház tagjai. Ez akkor egyúttal az életben maradhatást jelentette. A házasságon kívülieket nem keresztelték meg, nem temethették el a temetőkben. A történészek sem hangsúlyozzák annak szerepét, ahogyan az egyház gondoskodott arról, hogy csak a földesúr által telekkel ellátottaknak lehessenek gyermekei. Ahogyan nőtt a népesség, a házasságuk egyre jobban kitolódtak. Mintegy hetven évvel ezelőtt ezt a francia történészek már alaposan felmérték. A jelentőségét, a gyermekvállalások számát azonban nem vetették össze a nagycsaládos kultúrákkal. Pedig ez volt a Nyugat világsikerének a kulcsa. A Nyugat azért volt minden más kultúránál humánusabb társadalom, mert kisebb volt a ránehezedő túlnépesedési nyomás.

Az még a történészekre váró feladat, hogy építsék be a korok, kultúrál történetébe a rájuk nehezedő túlnépesedési nyomást. Ez leleplezné, hogy az osztálytársadalmak embertelensége, a halálozást fokozó buzgalma annál nagyobb volt, minél nagyobb lett volna a spontán túlnépesedés. Az osztálytársadalmaknak annyira kellett fokozni a nyomort, az emberölést, hogy a népszaporulat hosszú távú átlaga ne haladja meg az 1 ezreléket. A tények ugyanis azt mutatják, hogy a társadalmak életterének eltartó képessége legfeljebb ennyivel növekedett a technikai fejlődésnek köszönhetően.

A kiscsaládos jobbágyrendszernek volt köszönhető, hogy a nyugat-európai középkorban az első szülés közel tíz évvel későbbre tolódott, ezzel az első, a legbiztosabb 2-3 szülés kimaradt.

A világ minden más kultúrája nagycsaládos volt, amiben a házassághoz a nagycsalád fejének hozzájárulása volt szükséges. Alig találtam még utalást is arra, hogy milyen történelemformáló jelentősége volt annak, hogy a nők szülése csak a fölesúr akaratán és a vallás tudomásulvételén múlt. Ez volt fajunk történetében a gyermek vállalás első társadalmi szabályozása.

Csak a kínai gyermekvállalási reform ismeretében döbbentem rá, hogy ott lényegében azt történt, amit a Nyugat történetében a kiscsaládos jobbágyrendszer megoldott. Erre azonban csak a fogamzásgátlás technikai megoldottsága adott lehetőséget. Ezzel vált lehetővé, hogy a törvényben meghatározott gyermekvállalási számot túllépőket büntetni lehessen, mert ezzel a házastársak szexuális életét nem kellett korlátozni.

A történészek meg sem említik, hogy mennyi szabadságjogot sértett, mennyi fájdalmat okozott a középkori, illetve az egykéző szexuális kötöttség.

A középkor szellemét nem értheti meg az, aki nem veszi figyelembe, hogy mit jelentett az, hogy csak a húszas évek végén nyílik lehetőség az ösztönünknek megfelelő szexuális életre. Ráadásul ennek az elvárásnak a megszegése, elsősorban a nők számára, a társadalomból való kizárással járt.

Többször leírtam, hogy a nők egyenjogúságát kizárta a fogamzásgátlás megoldatlansága. A forradalmárok, de még a történészek sem igen foglalkoztak azzal, hogy fajunk történelmének legnagyobb társadalmi elnyomása nem az uralkodó osztály kizsákmányolása volt, hanem a nők leértékelése. A nők alacsonyabb rendűsége mind a társadalomban, mint a családon több sérelmet okozott, mint a társadalmi helyzetből fakadó kiszolgáltatottság. Ha ennek az okát keressük, minden bizonnyal a szexuális életben volt a gyökere. A nők társadalmi egyenjogúsága csak akkor válik elérhetővé, ha a fogamzás feletti döntéssel a nők is rendelkeznek anélkül, hogy szexuális kielégülésük ugyanúgy megvalósulhat. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek más feltételek.

A tudományos forradalom már jó száz éve itt tombol köztünk, mégsem olvastam arról, mi annak a jelentősége a nők szempontjából. Amíg az értéktermelésben a munkaerőnek elsősorban csak a fizikai erejére volt szükség, a nők nem lehettek versenyképesek. A férfiak nagyobb fizikai ereje ki nem küszöbölhető faji adottságunk. A jelenkor munkaerőigénye azonban áttevődött a szellemi képességekre. Azon ugyan lehet vitatkozni, hogy e tekintetben sincs teljes egyenlőség, de azon nem, hogy egyrészt, ha van is különbség, nem olyan nagy, de az már nem vitatható, hogy számos szellemi munkára a nők alkalmasabbak.

A jelenkor egyik világtörténelmi újdonságának tartom, hogy a fejlett világban a két nem iskolázottsága közel azonos, néhány országban megelőzi a férfiakét. Mindez alig ötven éve történt. Az én koromban a műegyetem ötszáznál több diákja között kettő volt nő, ma néhány karon már többségben vannak.

Nincsenek arra adataink, nem is lehetnek, mennyivel nagyobb lett volna a születések számra, ha nincs megoldva a fogamzásgátlás azokban az országokban, ahol leállt a népszaporulat, és ennek köszönhetően megindulhatott a gyors gazdagodás. Az azonban biztos, hogy csak olyan országokban állt le a túlnépesedés, ahol általános a fogamzásgátlás használata.

Ha igaz a feltételezésem, hogy a fogamzásgátlás nélkül ma a kétmilliárddal több lennénk, akkor nagyon másként alakult volna a sorsunk. Az egyértelmű, hogy nincs olyan ország, amelyik meggazdagodott akárcsak az éves 1 százalékos népszaporulat mellett. A túlnépesedett országokban még a lakosság számának a stagnálása is óriási terhet jelent.

Az eltartó képesség szem előtt tartásának jelentősége.

Nem tudom megmagyarázni az okát annak, hogy a közgazdaságtudományban fel sem merült a térségek optimális eltartó képessége.

Ezzel a problémával először a földreform végrehajtása során találkoztam. Kiderült, hogy a somogyi falvak lakossága többször nagyobb, mint amennyi lakos szükséges volna a határ megműveléséhez, azaz amennyi lakos ott a legjobban élhetne. Szinte minden falú sokkal gazdagabb lehetett volna, ha ötöd annyi a lakossága. Ezért a földreformtól sem várhattunk gazdagodást, csak a korábbinál egységesebben elosztódott jövedelmet és a munkaalkalmat. Mi, a népiek abban hittünk, hogy a földreform után mindenkinek jobb lesz. Ezt csak a kulákok nem hitték el. Azzal nem számoltunk, hogy az összes munkaalkalom nem lett több, csak egyenletesebben lesz elosztva.

Ekkor már megértettem azt is, hogy miért lehetett Amerikában a bevándorló parasztból farmer, a tőkésnél hatékonyabban működő családi vállalkozás.

Azért, mert bővében volt föld mindenki számára. Ahol többen vannak, mint amennyi az adott föld megműveléséhez szükséges, ott a parasztság nem szüli a kapitalizmust, ahogyan azt Marx elképzelte, hanem örökre kisárutermelő, azaz szegényparaszt marad.

Ebből következik, hogy az egy laksora jutó jövedelem csak ott nőhet, ahol nem nő a lakosság száma. A térségek eltartó képessége ugyan nő a fejlődés során, de legfeljebb 1-2 ezrelékkel. Természetesen lehet más térségek kizsákmányolásával is növelni a belső jövedelmet, de ennek hatására másutt csökken az eltarthatóság.

Természetesen nincs tudományos értéke annak a véleményemnek, hogy ma még egyszer magasabb lehetne az átlagos életszínvonal a világon, ha csak negyed ennyi ember élne a földön, mint száz évvel korábban. Ezt ugyan kétsége lehet vonni, de azt nem, hogy sokkal jobban, tovább élnének fajunk egyedei, ha nem lennénk ötmilliárddal többen, mint száz éve. Az sem vitatható, hogy nem volna ekkora probléma a felmelegedés, a nyersanyagok fogyása.

Még kevésbé vitatható, hogy súlyos mulasztást követtek el a társadalomtudományok azzal, hogy nem foglalkoztak azzal, hogy mikor mennyi lett volna, és lesz a jövőben fajunk optimális létszáma. Ideje volna felhagyni azzal az ostobasággal, ami szerint fajunk célja a minél nagyobb létszám.

Ha belátnánk, hogy minden faj közös célja, hogy az egyedeinek élete minél jobban kiteljesedjen.

Ezzel szemben a történelemtudomány arra épül, hogy minden állam, minden emberi faj, vallás nagyobb, erősebb legyen. Fel sem merül, hogy ez a cél értelmetlen, mert az államok csak egymás rovására lehetnek nagyobbak. Ez a hozzáállás gyakorlatilag nullaegyenlegű játék, amiben csak egymás rovására lehet nyerni. Illetve az összesítés egyenlege csak nagyon lassan nőtt.

Ha ebből a szempontból vizsgálnánk a történelmünket, és a belátható jövőnket, kiderülne, újra kell írni a történelmet.

De erről másutt.

Az emberi faj szaporodási törvénye.

Fajunk története azt bizonyítja, hogy az ember természetes szaporodása csak a gyűjtögető életmóddal volt összhangban. A szaporaságunk az alacsony várható életkornak és nagyon magas halálozásnak felelt meg. Minden valószínűség szerint, az előemberekre is ez volt jellemző. Sőt azoknak még szaporábbaknak kellett volna lenni, mivel az agyuk, a lehetőségekhez való alkalmazkodási képességük még a fennmaradásukhoz sem volt elég. Ez magyarázza kihalásukat.

Az ember volt az első faj, amelyiknek az agya már olyan fejlett, hogy képes szinte minden természeti környezethez alkalmazkodni, abba berendezkedni. De ezzel is csak annak köszönhetően maradhatott meg, ha a nők 2-3 éveként szültek.

Elnézést, hogy olyan számokat használok, amik nem tudományos felmérésekre épülnek. Sajnos ilyenek nincsenek. De a demográfusok gyorsan kiszámolják, hogy a húszak évek elején lévő várható életkor esetén hány szülésre van szükség a létszám fenntartáshoz. A gyűjtögető társadalmak sok tízezer éves működése során a stagnáló népesség azt bizonyítja, hogy fajunk természetes szaporodása és az alig húsz éven felüli várható életkor összhangban voltak. A gyűjtögető életmód mellett fajunk létszámának növekedése csak arra épülhetett, hogy újabb és újabb természeti környezetben jelent meg, rendezkedett be.

A gyűjtögető életmódban a fajunk természetes szaporodási ösztöne és életmódja között nem volt ellentmondás.

Ezzel szemben, amikor az ember már a maga által termelt élelmiszerekkel táplálkozott, öltözködése és lakása egészségesebbé vált, a várható életkor néhány évvel meghosszabbodott. Ez gyors, az elviselhetőnél nagyságrenddel gyorsabb népszaporulatot eredményezett. Nagyon rövid idő után beállt az elviselhetetlen túlnépesedés. Erre reagált, egymástól függetlenül, minden termelésre berendezkedett társadalom azzal, hogy fokozta a halandóságot.

Mivel a fajunk szaporodási törvénye ösztönös, tehát alig változtatható, minél hosszabb lett a várható élet hossza, azaz minél fejlettebb lett a társadalom, annál gyorsabb lett a spontán népszaporulata. Ebből fakadóan annál indokoltabb lett a szervezett halálozást fokozó osztálytársadalom.

Az osztálytársadalmak mintegy hatezer éves történelmi tapasztalata nem volt elég arra, hogy felismertté váljon az osztálytársadalmak elsődleges feladata, a népszaporulat féken tartása.

A társadalomtudósok sem figyeltek fel arra, hogy az osztálytársadalom közös jellemzője volt a halandósság fokozása, nyíltan, vagy ösztönösen.

Viszonylag jelentéktelen, de néhány kultúrában jelen volt a születés utáni, illetve a termékeny életkorba lépés előtti selejtezés. A csecsemők kitétele, a kamaszok életveszélyes próbatétele. Az igazán jelentős halálokozási okok mögötti cél azonban mindmáig rejtve maradt.

Arról azonban nyomot sem találtam, hogy a szülők lényegesen kevesebb gyermeket akartak, mint amennyi született, ennek érdekében milyen módszereket alkalmaztak, ebből mennyi probléma, halál, de főleg mennyivel kevesebb boldogság, és több szenvedés származott.

A történészek csak az államok, országok politikai jövőjével foglalkoztak. Ezerszer annyit írnak még napjainkban is a cenzúráról, a választójogról, általában a politikai jogokról, mint az ezerszer fontosabb szexuális örömök korlátozásáról.

A legjelentősebb öröm megfosztásnak a szexuális vágyak kielégíthetőségének korlátozását tartom. Ez a korlátozás azért volt társadalmi szükségszerűség, mert a társadalom sokkal kevesebb fogamzást, szülést volt képes leviselni, mint amennyit az emberek szexuális vágya, de még a gyermek vállalási szándéka eredményezett volna.

Az osztálytársadalmak halálozást fokozó feladata, okozta az egyedek legtöbb szenvedését, és örömétől való megfosztását. Ez abból következett, hogy a társadalomnak kellett megfékezni a túlnépesedést.

A túlnépesedést fékező egyetlen humánus megoldás a fogamzásgátlás. Ezzel kapcsolatban csak azt hangsúlyozzák, hogy megakadályozza a fogamzást, de nem teszik hozzá, hogy lehetővé teszi az aggodalmak nélküli szexuális életet, és ami még ennél is fontosabb, a túlnépesedéstől való megszabadulást, ezzel az osztálynélküli társadalomban való életet.

Csak az a társadalom lehet békés, a sikerének örvendező, amelyikben nem kell a túlnépesedés ellen védekezni. Ilyen pedig csak az a társadalom lehet, amiben nem kell a fogamzástól félni. De igaz ennek az ellenkezője is. Nem lehet az a társadalom emberséges, amiben nincs megoldva a fogamzás elleni védekezés.

Ha Marx, de általában a társadalmi igazságtalanságok elleni bajnok, nem azt keresik, milyen társadalom volna az ideális, hanem először azt akarják megtudni, hogy miért szükségszerű és embertelen az osztálytársadalom, akkor talán rájönnek, hogy addig van szükség osztályelnyomásra, amíg az ember gyorsabban szaporább annál, amennyi számára kívánatos, az érekének megfelel. Ebből oda juthattak volna, hogy addig szükségszerű az osztálytársadalom, amíg az ösztönös szexuális élet az elviselhetőnél több utód születésével jár. Nem az ilyen, vagy olyan tulajdonviszonyt kell megszüntetni, hanem lehetővé kell tenni a fogamzásmentes szexuális életet.

Közben azonban a nem politizáló, de a jó üzletet kereső tudósok megoldották a fogamzásgátlást, és ezzel lehetővé tették a hosszabb élet, és a nagyobb jólét megvalósíthatóságát anélkül, hogy szükségszerűen túlnépesedést okozna.

A fogamzásgátlás tette lehetővé, hogy mára a gazdag és iskolázott társadalmakban az emberek korábban elképzelhetetlen jómódban éljenek, és mégsem gyarapodik a létszámuk. Kiderült, hogy a jómódú és iskolázott ember tudatosan nem vállal annyi gyermeket, ami túlnépesedést okozna. A szexuális ösztöne azonban ennél lényegesen több utódot eredményezett.

Az elmúlt száz évben elszabadult túlnépesedés lassulásának is a fő oka a fogamzásgátlás terjedése. Nem ismerünk olyan országot, ahol a gyermekvállalás csökkenését nem a fogamzásgátlásnak köszönhetjük. Annak következtében javulhat az életszínvonal, nőhet az iskolázottság, ami maga is lassítja a népszaporulati rátát, de nem állítja meg.

Az tehát, hogy az elmúlt száz évben nem hétmilliárddal nőtt az emberiség száma, hanem csak öttel, tehát kétmilliárddal kevesebben vagyunk, a fogamzásgátlás terjedésének köszönhető. Ehhez hasonló hatású találmányt nem ismer az emberiség.

Az egyelőre ismeretlen, hogy mennyivel élne jobban az ember, ha a kétmilliárdos létszámon marad, de az már inkább felmérhető, hogy mi lenne akkor, ha két milliárddal többen volnánk. Ennek ellenére nagyon időszerű, talán minden másnál időszerűbb feladat annak felmérése, hogy mibe kerül, hogy többen vagyunk az optimálisnál, és mennyi volna az a létszám, ami optimumot jelent az egyedek jóléte szempontjából.

Nem ismerek időszerűbb feladatot, mint a létszámunk optimumára való törekvés.

Sajnos, ettől még ma is beláthatatlanul messze vagyunk.