Kopátsy
Sándor PH 2013-05-08
Vigyázó szemeteket Kínára vessétek!
Amióta Fukuyama
világtörténet olvastam, igyekszem a jövőt Kínán keresztül látni.
Már diákkoromban
azon háborogtam, hogy a magyar történelemből tízszer többet tanítottak, mint
Európáéról. Holott alig történt az akkor még nem is olyan kicsi országunkban
valami jelentős, amit meg lehetett volna érteni a nélkül, hogy mi történt akkor
Európában. Arról fogalmam sem volt, hogy mi közünk lehetett az akkori világtörténelemhez.
Valóbban, nem is volt sok közünk egészen a középkor végéig. Addig minden
kultúra zavartalanul élhette a maga történetét.
Ezért írtam az
első történelemkönyvem arról, hogyan és miért vándorolt a Közel-Keletről
Északnyugat Európáig a fejlettség csúcsa.
Arra csak öreg
fejjel ébredtem rá, hogy a Nyugat történelmét is akkor értjük meg igazán, ha
minden nagy kultúra történetének alakulásától is van képünk. Csak akkor
érthetjük meg, hogy miért vált a világtörténelem élcsapatává az utóbbi ötszáz
évben a Nyugat.
Azt ugyan
tényként tudomásul vettem, hogy a Távol-Kelet egészen az óceánok meghódításáig,
a világ élcsapatát jelentette. Arról, hogy miért, fogalmam sem volt.
A Távol-Kelet
minőségére Japán már a két háború között felhívta a figyelmemet. Megdöbbentett,
hogy mindent milyen fegyelmezetten hajtanak végre. Ugyan túlértékelték
képességüket, majd belementek az erejüket messze meghaladó világhatalmi
háborúba, amit nem nyerhettek meg. A reális erejüket messze túlteljesítve
veszettek el.
A nagy
világtörténelmi tanulságot azonban akkor vontam le, amikor azt láttam, hogy a
háborút vesztő németek és japánok társadalmi és gazdasági teljesítménye
kápráztatta el a világot. Rádöbbentem, hogy Max Webernek mennyire igaza volt,
hogy korunkban társadalmak teljesítménye elsősorban a lakosság viselkedési
kultúráján, hozzáállásán múlik. A 20. század során a Nyugat minden puritán
népe, akárhogyan is alakult a politikai történelme, meggazdagodott. Weber
azonban nem vehette még tudomásul, hogy a Távol-Kelet konfuciánus népei mg a
nyugati puritánoknál is puritánabbak.
A bolsevik
Szovjetunió jövőjét eleve reménytelennek láttam, mivel a kelet-európai népek
kultúrája, viselkedési módja, minden csak nem puritán. Ezért aztán nem is értek
kellemetlen csalódások. A Szovjetunió kudarcát nem azért vártam, mert a
bolsevik rendszert nem lehet jól működtetni, hanem azért, mert az oroszokkal
semmilyen rendszer nem lehet sikeres.
A Jaltában
csatlós sorsra ítélt országokra ráerőltetett bolsevik rendszertől sem lehetett
sikert várni. Köztük csak a kelet-németeket és a cseheket tartottam annyira
puritánnak, hogy megfelelhettek volna. De a bolsevik diktatúrán ők már túl
lennének. Ez az óta be is bizonyosodott. Már az ötvenes években azonban
felfigyeltem Kínára. Ők még szegények voltak nemcsak akkor, de még ma is, hogy
liberális demokráciával játszanak, de a viselkedési kultúrájukra, fegyelmükre,
munkaszeretetükre, takarékosságukra, és főleg a tanuláshoz való hozzáállásukra
építeni lehet. Addigra már bebizonyosodott, hogy nemcsak Japán, de a kis
tigrisek a piacgazdaságban csodára képesek.
Kína a régi rendszer erőinek összetörése
után megtette a két szükséges lépést, piacosította a gazdaságát, és
lekorlátozta a gyermekvállalást. Én, azok közé a kevesek közé tartozok,
amelyik tudomásul veszik, nemcsak a Teng reformja előtti idők ázsiai
kegyetlenségeit, de a jelenegei pártdiktatúrát is. Nálam a siker az egyetlen
mércéje, az eredmény. Ami eredményes, az jó, ami meg nem az, rossz akkor is, ha
demokrácia.
Fajunk
Történelmének legnagyobb csodájának tartom azt, ami Kínában harminc éve
történik. 1.300 millió lakosú országban az egy laksora jutó jövedelem 7-8
százalékkal nő. Ehhez képest a Nyugat ipari forradalma harmad ennyi embert, és
tized ekkora egy laksora jutó jövedelmet adott a világnak.
Három adattal
illusztrálom Kína eredményeit.
1820-ban Kína a
világgazdaság nemzeti jövedelmének harmadát termelte. A lakosságának pedig
negyedét jelentette.
1960-ban a
világgazdaság nemzeti jövedelmének a 4 százalékát termelte.
2010-ben a 4
százalékból 18 százalék lett. A lakossága a világ népességének ötöde.
A jelenlegi
tempó mellett 2050-ben, a megtermelt jövedelem negyedét meg fogja haladni. A
lakossága azonban a hatoda sem lesz.
Ne csodálkozzunk,
ha a kínaiaknak megnőtt az önbizalmuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése