INDIA - KÍNA

Demográfia. 2

Mibe kerül a túlnépesedés? 3

Tanulság. 3

Kopátsy Sándor                  EG                  2013-05-14

INDIA - KÍNA

Ebben a két, kontinensnyi birodalomban él az emberiség harmada. Ez nem új jelenség, mert évezredeken keresztül ez többé-kevésbé így volt. Ennek ellenére a Nyugat történelem tudománya nem ennek megfelelő súllyal foglalkozik ezzel a két birodalommal. Nem veszik tudomásul, hogy a többi ország, még a legnagyobb is, eltörpül mellettük. A lakosság számát tekintve nemcsak az EU 27 országa, de az Egyesült Államok is sokkal kisebb.

A két birodalom azonban nagyon eltérő úton halad. A két út nagyon hasonlót jelent, mint amivel most éppen az EU nyüglődik. Lényegében az igazi párhuzam ahhoz hasonló, amin Max Weber már jó egy évszázaddal korábban megfoglalkozott. Ő ismerte fel először, hogy a protestáns és a katolikus európai népek társadalmi és gazdasági fejlődése eltérő pályán halad. Az pályák azért egyre eltérőbbek, mert a modern társadalmak működtetésére a protestáns, azaz puritán népek a technika fejlődésével hatványozottan alkalmasabbakká váltak.

Weber még nem vehette észre, hogy amit ő felismert, sokkal nagyobb méretekben, Kelet- és Dél-Ázsia között még karakteresebben jelentkezik. A kelet-ázsiai kultúrában a lakosság viselkedése még erősebben puritán, mint Nyugat-Európában az angolszászoké, a germánoké és a skandinávoké. Ezzel szemben India kultúrája sokkal jobban eltér Kínáétól, mint a mediterrán népeké a protestánsokétól.

Vagyis amit Weber a 20. század küszöbén látott Európában, az a század közepére megjelent Amerikában a volt angol és a mediterrán gyarmatok, azaz Észak-Amerika és Latin-Amerika között. Lényegében hasonló a kulturális különbség jelenik meg jelenleg Kína és India között, csak még nagyobb súllyal.

Ahogy nem tudatosul annak az oka, hogy miért nincs pénzügyi vállság a protestáns, azaz puritán skandináv és germán, és miért van a mediterrán államokban, úgy nem vesszük tudomásul, hogy miért sikeres Kína, és miért nem lehet az India. Pedig ott még egy másik minőségi különbség is jelen van.

Amíg Nyugat-Európában egyik félre sem jellemző a túlnépesedés, addig Kína és India esetében ebben a tekintetben is nagy a különbség. Kínában erőszakkal leállították a gyermekvállalást, Indiában azonban tovább tombol.

Kína és India társadalmi fejlődése csupán annak alapján sem állítható párhuzamba, hogy nagyon eltérő a kultúrájuk. Ez olyan, mintha valaki Finnország és Görögország fejlődése között figyelmen kívül hagymák, hogy a finnek kényen puritánok a görögök pedig latinok, mediterránok, ráadásul még ortodox keresztények is.

Demográfia.

A demográfiai különbséget azonban a nyugati politikusok és közgazdások nem hajlandók tudomásul venni. Pedig ez még az eltérő kultúránál is fontosabb.

Hatvan éves mániám, hogy a néhány ezrelékesnél gyorsabb népszaporulat elviselhetetlen. Ezt mutatja fajunk történelme, mindenek előtt a jelenkor tapasztalata.

A 20. század előtt, fajunk történetében nem volt olyan ezer év, amelyben a népesség növekedésének átlaga meghaladta volna az 1 ezreléket. Az elmúlt száz évben azonban az emberiség egészére vetítve, ennek tízszeresénél is gyorsabb volt. Méghozzá úgy, hogy ugyanakkor Európában, és a Távol-Keleten leállt. Kiderült, hogy a jólét és az iskolázottság bizonyos szintje felett, és fogamzásgátlás megoldhatósága mellett, megszűnik az elviselhetetlenül sok gyermekvállalás. Ennek következtében a fejlett Nyugaton, és a távol-keleti demokráciáiban megállt a népszaporulat, és ennek a történelemben páratlan mértékű fejlődés lett az eredménye.

A jelenkor történészei sem ismerték fel, hogy a soha nem tapasztalt mértékű fejlődés egyik előfeltétele a természetes népszaporulat leállása. Ezt bizonyítja, hogy az ezredfordulón már csak olyan országok szerepelnek a társadalmi fejlődés élvonalába, ahol nincs jelentős természetes népszaporulat.

Ez a tény késztette a kínai vezetést arra, hogy a gyermekvállalást erőszakkal lefékezzék.

A kínai gazdasági csodával szemben értetlenül áll a Nyugat. Nem veszi tudomásul, hogy a kínai csodának elsődleges feltétele, hogy a kultúrájuk puritán. Ezt a hidegháború során, a demokratikus oldalon álló minden távol-keleti ország előzetesen bebizonyította. Mindegyikük még a Nyugat puritán országainál is gyorsabban fejlődött.

Azzal, hogy a múlt század 80-as éveiben, Kínában leállították a gyors népszaporulatot, fajunk demokrácia szempontból kétfelé szakadt.

Az ezredfordulóra a világ kétötödében a természetes népszaporulat legfeljebb csak a bevándorlásnak és az életkor meghosszabbodásának hatására növekszik, a gyerekvállalásból fakadó növekedés azonban elállt.

Ideje volna, hogy a közgazdaságtudomány végre tudomásul vegye, hogy a népszaporulat mértéke, struktúrája döntő szerepet játszik a társadalmi fejlődésben. Az osztálytársadalmakban eddig is fontos volt, de megoldódott, mert a társadalmak gondoskodtak a magas halálozásról, ezért hatezer éven keresztül, az emberiség létszámának növekedése nem ütötte ki a biztosítékot.

Az elmúlt száz évben azonban elszabadult. Száz év alatt az emberiség száma három és félszeresére nőtt, és a lassuló sebessége még mindig meghaladja a fajunk érdekének a tízszeresét. 2050-re, még a legóvatosabb becslések szerint is, túl fogjuk lépni a 9 milliárdot. Vagyis, százötven év alatt az emberiség létszáma közel az ötszörösére nő.

Ideje volna, ha végre tudományos felmérés készülne arról, hogy mekkora a jelenlegi technikai ismeretek mellett az emberiség optimális létszáma. Az ilyen felmérésből nemcsak az derülne ki, hogy többször annyian vagyunk, mint ami mellett az életminőségünk optimális legyen.

Még addig sem jutott el addig a tudomány, hogy tisztázza, milyen elvek alapján kellene megállapítani a fajunk optimális létszámát. Számomra egyértelmű, hogy az egyének átlagos életminőségének az optimumára kell kalkulálni. Ennek jelenleg elfogadható legjobb a mutatóját az ENSZ használja, ami három tényező, az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem, a várható életkor, és az iskolázottság, eredője alapján rangsorol. E három mutató indokoltsága egyértelmű. Az életet elsősorban a hosszával kell mérni. Ezt követő szempont a jólét, az anyagi gazdagság. A jelenkorban az előző két feladat a minél nagyobb tudásvagyont igényel. Ezt fejezi ki az iskolázottság értéke.

Kína konfuciánus, azaz puritán kultúrája eleve hatékonyabb, mint Indiáé. Ezt jól jellemzi a tény, hogy Kínában a munkabérek, vagyis a munkaerő ára közel háromszor magasabb, mint Indiában, mégis négyszer annyi egy lakosra jutó külföldi tőke áramlik oda.

A két birodalom összevetése értelmetlen. Kínában mindkét előfeltétel, a lakosság megfelelő viselkedési kultúrája, és a leállított népszaporulat, adott. Indiában ellenben mindkét előfeltétel hiányzik. A lakosság viselkedése nem puritán, és a népszaporulat a megengedhetőnek a tízszerese.

Ami a lakosság viselkedését illeti.

Az elmúlt évtizedek során minden puritán civilizációhoz sorolható nép vagy már nagyon gazdag, vagy nagyon gyorsan gazdagodó. Ezzel szemben, nem ismerünk olyan országot, ahol a lakosság nem puritán, mégis gyorsan fejlődik. Itt meg kell jegyezni, hogy a társadalmi fejlődést helyesen csak a lakosság által termelt jövedelemmel, vagyis a bányajáradék nélkül kellene nézni. Ezt ugyan az ENSZ rangsorolás még nem így teszi, ezért a nyersanyagokban nagyon gazdag néhány ország nemzeti jövedelme magas, de a társadalmi fejlődés lassú. Tipikus példa néhány kis lakosságú, de olajban nagyon gazdag ország. Ezért a bányajáradék nélküli nemzeti jövedelmet kellene egy lakosra vetíteni, amikor a társadalom fej lettségét rangsoroljuk. Kína és India esetében azonban nem okoz problémát, mert mindkét ország nyersanyagokban szegény.

Mibe kerül a túlnépesedés?

Indiában évente 12 millió munkaerőtöbblet jelenik meg minden évben. Ennek a költsége elviselhetetlenül nagy. A 60 százalékos foglalkoztatási ráta esetén ez húszmillióval több lakost jelent. A múltból itt fejeltett statisztika 15 éves kortól számolja a munkaképességet. Ez a jelenkorban már sokkal inkább húsz évet jelent. A fejlett társadalmakban a diplomások esetén, akik a munkába lépő korosztályok felét jelentik, 24 éves munkaképes kort jelent, a középfokú végzettségűek átlaga is 20 év. Nincs adatom, de a fejlett társadalmakban a 15 évesen munkába állók aránya a tizedet sem érheti el. Ezért a munkaképessé válás átlagos ideje inkább a 20 éveseket jelenti. De ezeknek is csak a mintegy kétharmada lesz munkavállaló.

Ebből fakad, hogy Indiában az éves 12 millió munkára jelentkező azt jelenti, hogy 20 milliós korosztály lép ebbe a korba. Ezek felnevelése az egy laksora jutó nemzeti jövedelem felének hússzorosába kerül. Vagyis, a nemzeti jövedelem tizedét emészti fel az indiai népszaporulat.

Ez csak a lakosság növekedéséből fakadó fogyasztói teher.

Ehhez jön a többletből fakadó vagyonigény. Ebbe tartozik az életvitelhez, az államfenntartáshoz és a munkahely létesítéshez szükséges vagyonigény. Ez egy lakosra vetítve a nemzeti jövedelem három-négyszerese, egy munkavállalóra öt-hatszorosa.

Indiában a 2 százalékos népesség növekedés azt jelenti, hogy az egy laksora jutó újratermeléshez az ország nemzeti jövedelmének 1+3 százaléka szükséges. Vagyis Indiában a nemzeti jövedelemnek mintegy 4 százalékkal kellene gyorsabban növekedni, mint Kínában ahhoz, hogy az egy laksora jutó jövedelem és vagyon, hasonló arányban növekedjen. Ezzel szemben az elmúlt húsz évben 2-4 százalékkal lassabban növekedett az ország nemzeti jövedelme.

Kína és India szembe állítása csak arra jó, hogy kiderüljön a versenyképesség csak azonos kultúrkörön belül lehetséges, de akkor is csak hasonló népesség növekedés mellett. Ugyan akkor az is kiderül, hogy a politikai felépítmény másodlagos. Esetünkben, Indiában viszonylag demokrácia van, Kínában pedig kemény politikai diktatúra. India, ugyan demokratikusabb, a jövője mégis reménytelen. Kína, ugyan politikai diktatúra, a sikere mégis garantált.

Tanulság.

A társadalomtudományoknak csak az alépítmény adhat iránytűt a jövő megértéséhez. Az alépítmény két legfontosabb pillére a jelenkor fejlett társadalmaiban a demográfia és a kultúra.

Az osztálytársadalmak hatezer éves történelme azt bizonyítja, hogy a népesség hosszú távú átlagos éves növekedése nem haladhatja meg a néhány ezreléket.

A tudományos és technikai forradalom győzelme pedig abban hozott újat, hogy sikerre csak a Nyugat és a Távol-Kelet puritán kultúráiban lehet számítani, de azokban is csak akkor, ha leállt, vagy leállították a népesség növekedését.