A német-francia tengely

Kopátsy Sándor                PH                    2013-05-09

A német-francia tengely

Az EU válsága egyre inkább nyilvánvalóvá teszi hogy Németország ismét rossz kereket választott a tengely másik oldalára. Nem olyan rosszat, mint Hitler, de elég rosszat ahhoz, hogy azzal nem lehet egyenesen haladni.

Hitler a hatalomra jutása után azonnal szövetséges társat keresett. Nem volt nagy választéka, mivel csak Mussolini Olaszországa jöhetett szóba. A pesti kávéházakban hamar vicc lett belőle, cserkész szövetségnek titulálták a német-olasz tengelyt. Ezek szerint azért volt cserkész, mert az olaszokat, a németek cserbenhagyják, akkor azok készen vannak.

A közelmúltban jelent meg egy amerikai történész könyve a második világháborúról, és abban elismerik, hogy a legjobb katonák a németek és a japánok voltak. Egy katonájukkal az angolszászok másfél katonája volt egyenrangú. A franciákból már minimum kettő kellett, de az olaszokból öt sem volt elég.

Vagyis a náci Németország olyan kereket választott a tengely másik végére, aminek az átmérője ötöd akkora volt, mint az övék.

Hitler egyik katasztrofális stratégiai hibája volt, amikor a balkáni államoktól, majd Észak-Afrikában az angoloktól megvert olaszokat ki akarta segíteni. Oda küldte legjobb hadvezérét, Rommelt, és a páncélosainak javát. A második világháború egészen másként alakul, ha a fasiszta Olaszország csendben marad. De Mussolini minden német győzelem után ő is győzni akart.

Olaszország katonai erejét a nyugati hatalmak is túlértékelték. A technikai felszereltsége ugyanis igen jelentős volt. Azzal nem számoltak, hogy milyen az emberanyaga.

Hitler is jobban járt volna, ha egyedül marad. A náci Németország számára a legjobb megoldás lett volna, ha nem keres szövetségeseket, de ellenséget sem. A Szovjetunióval nem kellett volna háborút provokálni, hiszen Sztálinnal közös ellenségük volt a tőkés Nyugat.

Nem akarom Adenauert Hitlerrel összehasonlítani, de azonos hibát követtek el. Ahogy Hitler hibázott, amikor Olaszországgal szövetkezett, Adenauer is végzetes hibát követett el, amikor Franciaországgal szövetkezett, a francia-német szövetségre építette Európa jövőjét. Nem vette tudomásul, hogy a Nyugat jövőjét csak az Egyesült Államokra lehet építeni. Nem vette tudomásul, amit honfitársa, Max Weber mondott. A jövőt hatékonyan csak a protestáns etikájú népek képesek építeni.

Franciaország ugyan nem Olaszország, de azért nem protestáns etikájú. Fent azt állítottam, hogy az olaszok értéke ötöde a németekének, a franciáké azonban a harmada. Vagyis a német-olasz tengelyen az egyik kerék átmérője ötöd annyi, mint a másiké, a német-francia tengely esetében a kisebb kerék nem ötöd, hanem csak harmad akkora. A döntő, hogy egyik sem alkalmas.

Ráadásul a németek és a franciák versengtek olyan új tagokért, akik még kisebbek voltak. Minél nagyobb lett az EU, annál heterogénebb, ez pedig azt jelenti, hogy minél nagyobb, annál gyengébb.

Adenauer csak azt látta, hogy mitől nagyobb Németország európai súlya, az nem jutott eszébe, hogy nem az a fontos, hogy Németország súlya mekkora a kontinensen, hanem sokkal fontosabb volna, hogy a puritán Nyugat súlya hogyan aránylik a Távol-Keletéhez.

A két értékrend közti különbség jól illusztrálható az euró értéke alapján.

A 17 ország közös valutája ugyan óriási német fölényt mutat, de sokkal erősebb valuta lenne, ha csak a puritán népek országinak valutája volna. Ezt jól illusztrálja a tény, hogy a kis Svájc frankja erősödött az euróhoz képest. Erős közös valuta csak az lehet, amely országai között nincs jelentős különbség a kultúrában és a gazdaságban. A németekkel közös valutájuk csak az EU skandináv országinak lehetne. Már a német és francia közös valuta sem működhet hatékonyan. A mediterránokkal közös pedig kabaréba való. Elég volna megnézni, melyik ország mekkora kamattal képes eladni az államkötvényeit. A még elviselhető szóródás maximum néhány tizedszázalék lehetne. A gyakorlatban azonban ennek tízszerese is hamar megjelent.

Az eltérő kultúrájú, és gazdasági fejlettségű országok közös valutája a Nemzetközi Valutaalap ötlete volt. De csúfosan megbukott Argentína esetében.

A tejes eltévedés elkerülhető lett volna, ha a politikusok és a közgazdászok szemük előtt tartják, hogy az elmúlt ötven és a belátható jövő a puritán népeké. Ezek értek meg arra, hogy irányt mutassanak a felzárkózni akaróknak. A felzárkózásukat azonban csak fékezi minden olyan kísérelt, amelyik közösségbe vonja a puritánokkal.

A Nyugat csak akkor lesz képes állni a Távol-Kelettel a versenyt, ha Európa puritán lakosságú országai a tengerentúli puritánokkal alkotnak közösséget.

A német-francia kettes fogat halvaszületett ötlet volt.