2012. szeptember 14., péntek

MARX MARXISTA KRITIKÁJA


Kopátsy Sándor                  EG                  2012-09-13

MARX MARXISTA KRITIKÁJA

Ma ugyan nem divat, sőt veszélyes bevallani, hogy társadalomtudósként marxista vagyok. Azt, hogy hatvan éve nem tévedtem el a társadalomtudományok, sőt még a politikai dzsungelében sem, annak köszönhettem, hogy marxista vagyok. Őt tekintem az elsőnek azok között, akik képesek a társadalmi jelségeket tudományosan értékelni.
Az alábbiakban azt szeretném bizonyítani, hogy Marx zseniális tudós, és a saját tudományos elméletét megtagadó forradalmár volt. Az elméletével senki sem volt nagyobb ellentmondásban, mint ő. Az elméletéből következett volna, mit olyan sokszor idézek Móric Zsigmondtól: Ne politizálj, építkezz!
Marx azzal lett a politikát a tudomány rangjára emelő tudós, hogy felismerte, hogy amivel a politika foglalkozik, lényegében a társadalom alépítményéből fakadó szükségszerűség. Ebből a filozófiából következett volna az, hogy Marx azt vizsgája, hogy miért vannak ötezer éve osztálytársadalmak, melyekben a lakosság nagy többsége szükségszerűen kizsákmányolt és jogtalan.
Marx ugyanakkor zseniális közgazdász is volt, amikor megállapította, hogy az áraknak az értékük körül ingadoznak attól függően, hogyan aránylik egymáshoz a keresletük és kínálatuk. Annak, hogy mekkorák akkor az árak, amikor a keresletük és a kínálatuk egyensúlyban van, önmagában nincs sok értelme, mert az egyensúlyi állapot a gyakorlatban nem mérhető. Még annak sincs értelme, hogy az értéknek megfelelő árat optimálisnak tartsuk, hiszen akkor nem volna a változó társadalmi érdekhez való igazodás. Az, hogy a kereslethiányos termékek, és szolgáltatások ára érték alatt van, azért kívánatos, mert a társadalom érdeke a kisebb kínálat.
Annak a marxi megállapításnak, hogy amiből a kívánatosnál több van, abból legyen kevesebb, és aminek az ára az értéke felett van, legyen több. Ebből Marxnak azt kellett volna levonni, hogy a munkások kizsákmányolásának csak egyetlen oka lehet, többen és jobbak vannak annál, amennyire a társadalomnak szüksége van. A tőkés pedig csak azért juthat profithoz, mert tőkében van hiány. A tőke azért értékes tulajdon, mert tőkehiány van.
A lelkes forradalmár Marx azonban mit sem használhatott zseniális elméletéből, mert neki azt kellett látni, hogy a tőkés rendszer igazságtalan, indoktalan, akár erőszakkal is, meg kell változtatni. Ő forradalmát próféta akart lenni, és nem a létező viszonyok megmagyarázója. Ezért aztán minden elődjénél és utódjánál következetesebben felrúgta saját elméletét. Nem vállalta a tudós szerepét, és felrúgta saját elméletét. Megalapította a történelem utolsó világvallását.
Számára elfogadhatatlan volt a tények okainak keresése, minden energiáját a tényleges társadalmi helyzet alapvető átalakítására fordította. Az sem zavarta, hogy ő volt az első, aki felismerte, hogy a társadalom, és azon belül annak gazdaságtana is olyan objektív valóság, amin nem lehet változtatni. Olyan vallást alapított, amelyik arra épült, hogy a Marx által elképzelt társadalmat, akár erőszakkal is, megvalósíthatja.
Ő volt az első közgazdász, aki megállapította, hogy mindennek ez ára szükségszerűen olyan, amin a kereslet és a kínálat egyensúlya létrejön. Ennek ellenére olyan vallást alapított, amiben az árakt a politikai hatalom képes önkényesen megállapítani.
Marx tehát olyan vallás alapítója, prófétája volt, ami a feje tetejére állította a mesterének elméletét.
Marxnak fogalma sem volt arról, hogy a kora társadalma azért embertelen, mert képtelen féken tartani a túlnépesedést. Ha felismeri, hogy az osztálytársadalmon való túllépés alépítményi előfeltétele a túlnépesedés leállítása, akkor a munkások számának csökkentésében látja a társadalom átalakításának egyetlen módszerét. Ezzel szemben csupa olyan forradalmi javaslatokat képzelt el, amik nem csökkentették, hanem fokozták volna a túlnépesedést.
Elég lett volna, ha következetesen ragaszkodik elméleti felismeréséhez, hogy a társadalom felépítményét az alépítménye determinálja. Ez után azt kell megkeresni, miért volt minden társadalom osztályuralomra épülő. Kiderült volna, hogy azért, mert a túlnépesedést csak önpusztítással, nyomorral, erőszakkal lehetett megakadályozni.
Marx behatóan foglalkozott a történelemmel is. Annak a tényeit jól ismerte. Magának sem tette fel a kérdést, mennyi ember élne a földön, ha olyan „igazságos” lett volna a társadalom, amilyennek ő naivul elképzelte. Márpedig a sokkal nagyobb létszámú lakosság mellett még nagyobb lett volna a tőkehiány, még nagyobb a profit, és még nagyobb a munkaerő túlkínálata, vagyis olcsóbb az ára.
Ő nemcsak olvasta, de élesen kritizálta is, Malthus könyvét, ami a túlnépesedés veszélyét, katasztrofális következményeit festette a falra. Malthus érvelése ugyan a tudományosságnak még a kor által megkövetelt szintjét sem ütötte meg, de felvetette a kérdést. Marxnál még utalást sem találtam arra, hogy az általa javasolt társadalomban hogyan fog alakulni a népszaporulat.
A marxi elméletből az következne, hogy választ adjunk arra, hogy miért, hol, és mikor milyen társadalom volt. Ebből ugyanis kiderül, hogy mindenütt az volt az uralkodó osztály, akik a társadalom szűk keresztmetszete felett rendelkeztek.
Ahol a nagy folyamok öntözési hálózatának a kiépítése, üzemben tartása volt a szűk keresztmetszet, ott a vallási, illetve hivatali apparátus gyakorolta az uralkodó korlátlan hatalmát. Egyiptomban a papok, Kínában a mandarinok, akiknek lefelé korlátlan hatalmuk volt, de felfelé rabszolgák voltak.
Ahol a termőföld volt a szűk keresztmetszet, ott a földesurak osztálya uralkodott.
Ahol nem lehetett a gazdasági szervezeten keresztül gyakorolni az elnyomást, mint a pásztortársadalmakban, ott a fejedelem személyes hatalma volt korlátlan.
Ahol a tőke volt a hiány, ott a tőkések hatalma volt korlátlan.
Mivel a történelemben minden termelésre épülő társadalom osztálytársadalom volt, a materialista tudósnak el kell fogadni, hogy azok mindegyikének olyan volt az alépítménye, amire csak osztálytársadalom épülhetett. Az csak osztálytársadalom formájában működhetett. Azt maga Marx is belátta, hogy az ilyen társadalomban, ha valamilyen politikai erő fel is rúgja az osztálytársadalmi formát, „hamarosan visszaáll a régi szemét”. Marx abban ismét tévedett, hogy szemétnek minősíti, amiről elismeri, hogy az adott viszonyok között az volt az objektív szükségszerűség. Az emberi faj, amikor már termelésből vált képesé arra, hogy életfeltételeit biztosítsa, olyan alépítményt hozott létre, amiben a szaporodása elviselhetetlenül felgyorsult. Másként fogalmazva: az emberi faj genetikai tulajdonsága az olyan szaporodás, ami a nagyon alacsony várható életkor mellett is biztosítja létszámának fenntartását.
Amikor a termelésből való megélés azt jelentette, hogy ugyan több munkával, fáradsággal, de jobb táplálkozással hosszabb lett a várható életkor, és a nők több szülést értek el. Ezzel felborult a népesedés egyensúlya. Lényegesen gyorsabb lett a népesség növekedése, mint ahogyan növelni lehetet az adott térség eltartó képességet. Az emberi fajnál is beállt az a helyet, ami gyakori a csúcsragadozóknál. Magának kell gondoskodni a nagyobb halálozásról.
Itt kell röviden kitérnem arra, hogy a csúcsragadozók önpusztításának okát a biológusok sem értik meg. Azzal magyarázzák, hogy a nagytestű medvék, az oroszlánok és a tigrisek azért ölik meg a kölyköket, hogy előbb legyen fogamzásérett a nőstény. Ha ez volna az ok, a saját kölykeit is megölné. Az ok a túlnépesedés elleni védelem. Ösztönösen megérzik, hogy nekik maguknak kell a túlnépesedés ellen védekezni.
Az osztálytársadalmakban ugyan soha, sehol nem vált tudatossá, hogy a túlnépesedés ellen védekezni kell, mégis mindig és mindenütt minden osztálytársadalom lényegében azonos négy módszert alkalmazott.
1. A társadalom nagy többségét kitevő népet erősen adóztatta, azaz szegényítette. A mesterségesen előállított nyomor volt az első halálok. Ezt jól bizonyítják az adatok, hogy néhány év kedvezőbb időjárás során megnőtt a születések, és csökkent a halálozások száma.
2. Nemcsak az elvont, jövedelemnek nagy többségét improduktív célokra pocsékolták, de még a nyomorgó népet is pocsékolásra bíztatta a vallás, a kultúra. A történészek sem eléggé hangsúlyozzák, hogy a nagy szegénységben is jellemzők voltak a pompás szertartások, munkatilalommal járó ünnepek.
3. A társadalom erőforrásainak jelentős hányadát emésztette fel a fegyverkezés, pusztította el a hadviselés. A háborúk pedig jelentős emberveszteséggel jártak.
4. Üldözték a tudást. Ennek okáról már máshol beszámoltam.
A tény, hogy minden osztálytársdalomban a fenti négy emberpusztító tevékenység spontán kialakult, mindennél jobban bizonyítja, hogy a felépítmény akaratunktól függetlenül jön létre.
Ez azt jelenti, hogy nem az uralkodók, nem a politikusok alakítják a történelmet, hanem a társadalom alépítménye spontán hozza létre.
A tőkés osztálytársadalom az olyan társadalom felépítménye, aminek az alépítményében a tőkehiány, és a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálata volt a jellemző. Ebből fakadóan, a tőkés osztálytársadalmat csak az olyan alépítményi változás szüntetheti meg, amelyikben megszűnik a tőkehiány, és a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálata. Ez esetben azonban csak a tőkések hatalma és a munkások kizsákmányolása szűnik meg, de az osztálydiktatúra mindaddig megmarad, amíg le nem csökken a túlnépesedési nyomás.
Az is egyértelmű, hogy milyen lenne a tőkés társadalmat követő olyan társadalom, amelyikben néhány ezreléknél gyorsabban szaporodik a népesség. Olyan, amilyen Kínában van. A szűk értelmiségi elit korlátlan hatalma. Csak ez képes leállítani a túlnépesedést. Vagyis Kínában megvalósult az, ami Marx elméletéből következik.
Az élet azt is igazolta, hogy a népszaporulat leállása sem elég feltétele annak, hogy a felépítménye össznépi társadalom legyen. Erről Marxnak fogalma sem lehetett. Az össznépi demokrácia, mint felépítmény csak olyan társadalomban jöhet létre, ahol nemcsak spontán megszűnt a népesség egy-két ezreléknél gyorsabb növekedése, de a lakosság viselkedését vagy a nyugati puritanizmus, vagy a távol-keleti konfucianizmus jellemzi. Ez aligha lehetett volna előre látni. Ez csak azért vállhatott felismeréssé, mert beigazolódott. Sajnos még ekkor sem. Máig nem értik meg, hogy a szaporodó népesség és a puritán viselkedés elkerülhetetlen kettős előfeltétel. Az össznépi társadalomnak két feltétele van: A népszaporulat leállása, és a lakosság megfelelő viselkedése. Az élet azt bizonyítja, hogy a diktatúra csak a népszaporulat megfékezésére korlátozódhat, a gazdaságban a piacot kell működtetni. A piac törvényei, a gazdaság liberalizálása azonban csak az olyan társadalomban nem okoznak anarchiát, ahol a lakosság viselkedése megfelel a kor követelményeinek.
Milyen viselkedés felel meg a kor követelményeinek?
A tapasztalat alapján a piac liberalizálása csak a nyugati puritán, és a távol-keleti konfuciánus kultúrában lehet hatékony. Vagyis ahol az emberek munka- és tanulásszeretők, szorgalmasok, takarékosak, fegyelmezettek, szolidárisak, törvénytisztelők.
Mit mondanak a tények?
A Szovjetunió története erről tanúskodik, hogy a kelet-európai lakosság alkalmatlan a paci fegyelemre. Lenin ugyan felismerte, hogy a gazdasági szférában a piacra kell támaszkodni, de arról neki sem lehetett fogalma, hogy az orosz, illetve az oroszországi etnikumok viselkedése eleve alkalmatlan a liberális piacra. Ráadásul, de nem véletlenül, sokkal kisebb kvalitású utóda vette át a hatalmat.
A bolsevik rendszer azért bukott meg, mert Európa keleti felében, a lakosság viselkedése nem puritán. Gyorsan kiderült, hogy a nem puritán népek számára a gazdasági szabadság anarchiát, legalábbis versenyképtelen gazdaságot szül. Ahol a gazdasági szabadság nem működőképes, ott a politikai diktatúra sem kehet sikeres.
Kelet-Ázsiában a konfuciánus Kína, ahogyan bevezette a piac szabadságát, azonnal példátlan növekedésnek indult. Észak-Koreában, ahol megmaradtak a gazdasági diktatúra mellett, csődöt mondott a rendszer.
Kubában, ahol a lakosság viselkedését a mediterrán népek lazasága jellemzi, a bolsevik rendszer nem lehet sikeres. A sikertelensége azonban a Mexikói Öböl többi szigetországának tőkés gazdaságával szemen nem kudarc. Ugyanis nem ismerünk olyan latin-amerikai rendszert, ami sikeresebb volna.
A mediterrán társadalmak rendszertől független versenyképtelensége, jól igazolódik a két amerikai kontinensen. A két észak-amerikai puritán állam és a latin-amerikai országok fejlettsége között nagyságrendi a különbség. Nincs olyan latin-amerikai ország, ahol az egy laksora jutó nemzeti jövedelem elérné a két észak-amerikai országénak a harmadát. Ezzel szemben az ugyancsak volt angol gyarmatból lett két ország a két észak-amerikaival hasonló színvonalra emelkedett.
Egyelőre tehát nincs olyan ország a legfejlettebb húsz között, amelyik nem puritán, illetve nem konfuciánus. Ez még inkább egyértelmű, ha a leggyorsabban fejlődőket nézzük. A kulturális alkalmasság és az eredmény között még szorosabb a korreláció, ha a bányajáradékot levonjuk a nemzeti jövedelemből. Ez esetben azonnal kisnek az olajban dúsgazdag kis lakosságú gazdagok.
- - - - - - -
Marx megszállott forradalmár volt, követőiben és ellenségeiben pedig szinte csak az maradt.
Az utókor, talán csak száz év múlva, nemcsak az egyik legjelentősebb történelemformáló zseninek, de zseniális tudósának fogja minősíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése