A KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓ FELNEVELÉSE

Kopátsy Sándor                 EG                   2012-09-11

A KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓ FELNEVELÉSE

AZ ÖRGEKRŐL VALÓ GONDOSKODÁS

A közgazdászok fontos mutatónak tartják, hogyan alakul az egy keresőre jutó eltartottak száma. Ez a mutató a népszaporulat csökkenése, és az életkor hosszabbodása következtében a fejlett, már nem, vagy csak lassan szaporodó országokban kétszeresére nőtt. Ezért aztán általánossá vált az aggodalom, miből fogja a jövő nemzedék eltartani az öregeket. Az sem zavarja az aggódókat, hogy az öregekről való gondoskodás csak azokban az országokban van megoldva, ahol egy keresőnek egyre több öregről kell gondoskodni. A közgazdaságtan máig nem veszi tudomásul, hogy csak az olyan társadalmakban van az öregekről, betegekről való gondoskodás megoldva, ahol leállt a népszaporulat.

A közgazdaságtan számos tényezőt nem vesz tudomásul.

I. A FELNEVELÉS MINŐSÉGE.

A gyermekek felnevelés egyre drágább lesz. Ugyan kevesebb gyereket nevelnek, egyre nagyobb költséggel.

A fejlett társadalmaknak az lett a legfontosabb feladata, hogy a gyermeknevelés minél hatékonyabb legyen. A következő generáció értéke egyre kevésbé a számuktól, hanem a minőségüktől függ. A fejlett társadalmakban azonos adottságokkal született gyermek várható értéke egy a tíz aránynál is jobban függ a felnevelésük minőségétől. Ezért minél fejlettebb a társadalom, annál fontosabb, hogyan oldja meg a következő generáció felnevelését.

A közgazdaságtan legnagyobb hiányossága, hogy a szellemi agyon, vagyis a munkaerő minőségének újratermelését nem szerepelteti a modelljében, holott a társadalom jövőbeni teljesítménye elsősorban attól függ, milyen a következő generáció minősége.

Mitől függ a következő generáció értéke?

Szinte csak a minőségétől. A létszáma, amire a demográfia koncentrál, egyre kevésbé, a minősége pedig egyre inkább lesz fontos. Ma már a fejlett társadalmakban a munkaerő felső minőségi tizede az átlag többszörösét éri. Ezért a munkaképtelenek eltartása szempontjából az átlag többszörösét éri, hiszen a jövedelemtermelő képessége az átlag többszöröse. Ezzel szemben a munkaerő alsó minőségi tizede negatív jövedelemtermelő, azaz többe kerül a társadalomnak, mint amennyi értéket termel. Ezért, az olyan társadalomban ahol egy átlagos értékterelőnek két passzív társadalmi tagot kell eltartani, a felső tized akár húszat is képes eltartani, az alsó tized pedig a sajt eltartásáról sem képes gondoskodni.

Az ugyan tény, hogy a társadalom képtelen az újszülöttek genetikai képességét befolyásolni, de a vele született képességek kibontakoztatása nagy arányban a felnevelés hatékonyágán múlik.

Mitől függ a veleszületett képesség kibontakoztatása?

A társadalom fejlettség.

Ma már az egy aktív, vagyis az értéktermelésbe vont lakosra jutó értéktermelése egy a százhoz aránylik a legfejlettebb és a leginkább elmaradott társadalom esetében. Ezért, a veleszületett képesség egy a százhoz arányban szóródik csupán attól függően, ki, milyen fejlett társadalomban születik. Ezt azért fontos szem előtt tartani, mert jelenleg fajunk szaporodására jellemző az, hogy az elmaradt társadalomban születnek sokan, a fejletekben kevesen. Fajunk demokráciai tekintetben kontraszelekciósan szaporodik. Ezt egyelőre globálisan, az emberiség egészére, kezelni nem tudjuk. Az egyes társadalmakon, országokon belül kezelhető volna azzal, hogy a szülőket nem a minél több gyermek, hanem a minél sikeresebb felnevelésben tegyük érdekeltté.

Ezzel szemben, minden társadalom a családok gyereknevelését nem annak eredménye, hanem a gyermekek száma alapján támogatja. Vagyis, ha valaki sok, de gyenge minőségű gyermeke nevel fel, nagyobb társadalmi támogatásban részesül, mint aki keveset vállal, de kiváló minőségűt nevel. Elsősorban ennek következében, minden társadalomban ott születik aránylag több gyermek, ahol a felnevelésüknek kedvezőtlenek, és ott kevés, ahol kedvezők a feltételek.

Annak ellenére, hogy a világ társadalmi között ma tízszer nagyobb a fejlettségi különbség, az egy laksora jutó nemzeti jövedelem és vagyon, a társadalmakat azonos módszerek alapján kezeljük, mint száz éve volt. Nagyfokú naivitás kell ahhoz, hogy társadalom nem aktív tagjainak ellátását a rendelkezésre álló jövedelemtől függetlenül mérjük.

Ma olvastam egy szaklapban, hogy Japán a nemezi jövedelmének 13.5 százalékát fordítja a még, illetve már nem munkaképesekre. Indonézia viszont csak 1.7 százalékát. Ezzel szemben Japánban hatszor magasabb az egy laksora jutó nemzeti jövedelem, mint Indonéziában. Ha tehát az egy eltartottra fordított összeget dollárban számoljuk, akkor Japánban mintegy 5.000, Indonéziában csupán 80 dollár. Ez az egyetlen arány elég bizonyíték arra, hogy a másokról való társadalmi gondoskodás lehetősége a szegény országokban megoldhatatlan, a nagyon gazdagokban pedig megoldható. A szegény országoknak más társadalomra van szükségük, mint a gazdagoknak.

Megint Marx jut az eszembe, más alépítményhez más felépítmény jön létre. Márpedig ma az alépítmények között közel hússzor nagyobb a különbség, mint Marx korában volt.

A szülői környezet

Sajnos, bármennyire nyilvánvaló, ostoba szemérmességből, nincsenek adataink arról, hogyan függ a gyerekek felnevelésének eredménye a szülői környezettől, mindenek előtt a szülők iskolázottságától, és jövedelmi szintjétől. Ezért elég volna megnézni, hogy milyen iskolázottság és jövedelem mellett mekkora a gyermekvállalás, kiderülne, a társadalom érdekével ellentétes a családok gyermekvállalása.

Ha modelleznénk, hogy milyen a jelenlegi gyermekvállalás mellett a következő generáció minősége, azaz értéke, és milyen lenne akkor, ha minden családi azonos számban nevelne gyermeket, kiderülne, hogy két generáció múlva, még egyszer olyan gazdag volna az olyan társadalom, ahol a családi adottságoktól független a gyermekvállalás. Ha pedig az modelleznék, hogyan alakulna a társadalom teljesítménye negyven év múlva, ha a gyerekvállalás ott lenne nagyobb, ahol annak jobbak a felnevelés kilátásai, háromszor fejlettebb, gazdagabb társadalom várható.

Ideje volna, ha a közgazdaságtan bebizonyítaná, a politika pedig elfogadná, hogy a társadalom várható teljesítménye mindenek előtt attól függ, mennyire idomul a gyermekvállalás a társadalom érdekéthez.

A jelenkor parancsa, hogy a szülők nem a minél több, hanem a minél sikeresebb gyermeknevelésben legyenek érdekelve.

Ez esetben is Marxra hivatkozok. Amit ő a társadalomról mondott, hogy szükségszerűen olyan, amilyen az alépítménye, a családi életre is vonatkoztatható. Amilyen a család, olyanok lesznek a gyermekek is. Ez akkor is igaz, ha ez csak az átlagokra vonatkozik.

Az oktatási rendszer hatékonysága

Abban, hogy az oktatási rendszer egyre fontosabb, nincs vita. Az ennek megfelelő, ezzel számoló közgazdaságtan és politika azonban nem tanúskodik a megértésről. A tények hiba mutatják, hogy amilyen az oktatási rendszer, olyan a társadalom teljesítménye.

Az egyes országok oktatási rendszerének hatékonyságát már rendszeresen mérik. Abból azonban nem vonják le a szükséges következtetéseket.

Az ENSZ felmérései szerint két városállamban, Szingapúrban és Hong Kongban, valamint két országban, Finnországban és Dél Koreában a legjobb az oktatás. Ez a négy ország vezeti azt a listát is, ami az 1960-2010 közti időben mutatja az egy laksora jutó nemzeti jövedelem növekedés mértékét. Nagyon szoros a korreláció az oktatási rendszer és a gazdasági fejlődés között.

Ehhez csak azt teszem hozzá, hogy az oktatási rendszer is csak ott lehet hatékony, ahol a szülők hozzáállása jó. Bizonyításul szolgál nemcsak a távol-keleti országok sikeres oktatási rendszere, de a nyugati egyetemeken tanuló kelet-ázsiaiak eredménye is. Még a puritán nyugati diákoknál is jobban szerepelnek. Minden országban általános tapasztalat, hogy nagyon fontos a szülők hozzáállása.

Abban ugyan nincs kétség, hogy fontos volna a pedagógusok eredményben való nagyobb érdekeltsége, és szakma- és az iskolaválasztásnak a képességekhez való igazítása. Ebben a két tekintetben azonban még a puritán Nyugaton is nagy az elmaradás.

A pedagógusok jövedelme alig függ a teljesítményüktől. Ezt a szakmát még mindig uralják a szakszervezetek, és nagyon távol áll a vállalkozási szellemtől.

A képességhez mielőbb igazodó szakosodás pedig csak a hívatásos művésze és sportolók oktatásában valósult meg. Még mindig nem elfogadott, hogy minden szakmában fontos a minél korábbi igazodás a képességhez.

E három szempont tulajdonképpen csak a távol-keleti társadalmakban jellemző. A fejlett Nyugaton ugyan már kezd teret nyerni, de még mindig nagy a lemaradás. Ez az oka annak, hogy ma már Nyugaton minden puritán társdalom gazdag, a Távol-Keleten már csak Kína és Vietnám nem az. Ezek ugyan még a fél-perifériák szintjén vannak, de harminc éve, még a nyugati puritán népeknél is gyorsabban fejlődnek.

A család érdeke

Mániákusan hiszek abban, hogy a jelenkori fejlett társadalom sikerének kulcsa az olyan családtámogatási rendszer, amiben nem a felnevelt gyerekek száma, hanem a felnevelésük minősége az elsődleges.

Ezt elsősorban azzal érheti el a társadalom, ha az öregkori ellátás mértékét, azaz a nyugdíj nagyságát elsősorban a felnevelés minősége alapján állapítják meg. Hitem szerint ez az egyetlen megoldás elég lenne ahhoz, hogy a társadalom fejlődése hosszú távon lényegesen gyorsabb legyen, mint a jelenlegi gyermekvállalás mellett. Elég volna, ha a politika megértené, hogy a nyugdíjakat nem a munkával szerzett jövedelem, hanem a gyermeknevelés minősége alapján kell megállapítani.

A jelenlegi nyugdíjrendszer a társadalmi érdekkel ellentétes gyermekvállalási struktúrára, ezzel minél gyengébb minőségű munkaerő újratermelésére ösztönöz.

Ennek a módját már többször leírtam, most csak egy tapasztalati bizonyítékot említek.

A távol-keleti országok kiemelkedő oktatási eredményei elsősorban a gyermekneveléshez való jobb hozzáálláson múlik. Ezekben a szülők a jövedelműk és idejük mintegy háromszorosát fordítják a gyermekeik nevelésére, iskoláztatására. Ennek jelentőségét könnyű volna bizonyítani. Elég volna Magyarországon is egyetlen felmérést készíteni arról, hogy a diákok iskolai eredményei hogyan függenek a szülők hozzáállásán. Ezt ugyan minden pedagógus tudja, az oktatáspolitika mégsem fordít rá figyelmet.