Miért jár rossz pályán minden nyugdíjrendszer?

Kopátsy Sándor EN 2011-04-25

MIÉRT JÁR ROSSZ PÁLYÁN MINDEN NYUGDÍJRENDSZER?

Inkább az iskolára bízd a jövőt, mint a tőzsdére.

Jelenleg két nyugdíjrendszer működik.

Az egyikben az állam fedezi a nyugdíjak folyósítását, aminek forrását a munkaadók, és a munkavállalók által fizetett járadék jelenti, amit az állam az igénynek megfelelően kiegészít, vagy lefölöz. Ebben az esetben az állam bevétele a nyugdíjjárulék, amivel a nyugdíjak fizetések megjelenéséig az állam gazdálkodik. Formailag az államé a felelősség, de lényegében a nyugdíj nagyságát az állam állapítja meg, végső soron a dolgozók a kiszolgáltatottak. Annyi nyugdíjra számíthatnak, amennyi majd annak idején, erre a célra jut.

Ez a rendszer lényegében azt jelenti, hogy az állam a munkaerő árának általa meghatározott hányadát elvonja azzal az ígérettel, hogy fizetni fogja a nyugdíjakat. Ennek az ígéretnek a betartása azonban, mind annyi minden más is, az államtól függ.

A másikban a munkaadók és a munkavállalók munkaviszonyok során járadékot fizetnek, amit a nyugdíjalapok befektetnek, és ez lesz a nyugdíj fedezete. Ez esetben nem az állam, hanem a tőkepiac jut a járadékként befizetett összeghez, és azzal szabadon gazdálkodik. A 20. század nagy tőkés találmánya az volt, hogy az államtól elvette a nyugdíjjárulékok feletti rendelkezést, abból pénzpiaci keresletet teremtett. Az a tőkés stratégia máig rejtve maradt, nem találkoztam olyan felméréssel, ami kimutatta, milyen árfelhajtó hatása van annak, hogy a felhalmozott járulékokat részvénybe, és állampapírba fektetik. Ez a tőkés osztálystratégia azzal volna mérhető, ha kimutatnánk, hogy a részvények és állampapírtok piacán mekkora a nyugdíjalapok részesedése. Kiderülne, hogy milyen alapvető tőkés érdek fűződik ahhoz, hogy a járulékokat tőkeként kell működtetni.

Mindaddig nem hiba, hogy a munkaerő árának jelentős hányada tőkeként működik, amíg a társadalom fejlődésének szűk keresztmetszete a tőke. De amíg ez volt a helyzet, addig nem volt jelentős a nyugdíjak súlya. Kevesen és kevés éven átélvezhették a nyugdíjat. Amikor azonban megsokszorozódott a nyugdíjasok számaránya, és a nyugdíjban töltött idő, már nem a tőkében, hanem a minőségi munkaerőben jelentkezett a szűk keresztmetszet, a társadalmi érdekét sértővé vált az olyan nyugdíjrendszer, amiben tőkeként kell a járulékot működtetni.

A jelenkor fejlett társadalmaiban már sokkal fontosabb a dolgozók szellemi vagyonának, mint a megtakarított tőkének a nagysága. A társadalomnak sokkal fontosabb érdeke a minél jobb munkaerő, mint a minél több tőke. Ahol jó a munkaerő, oda megy a tőke, ahol nem jó, onnan pedig elmegy még az is, ami ott keletkezik. Ezért sérti a társadalom érdekét, ha a megtakarított nyugdíjjárulékot tőkeként működtetik, sokkal jobb befektetés, ha a munkaerő mennyiségnek, és minősségének növelésére fordítják.

Ha megnézzük, hogy az elmúlt negyven évben melyik állam volt a világ két legsikeresebb állama, illetve városállama, akkor a két első állam Dél-Korea és Finnország, a két első városállam pedig Szingapúr és Hong Kong. Ez a négy az oktatás területén is a legsikeresebb. Mind a négy az egy laksora jutó tőkepiaci forgalom egyenlegében is az elsők között van.

A jó nyugdíjrendszer csak az lehet, amelyik az öregkori állátást a gyermeknevelés minőségéhez köti. Vagyis azoknak legyen jobb az öregkori ellátása, akik több magasan képzett gyermeket neveltek fel. Az ilyen öregkori ellátás lényegében folytatása annak, ami fajunk egész életét jellemezte. A szülők gyermeknevelési igyekezetére épült öregkori ellátásuk. Ezt kell a modern társadalomnak átvállalni, és a szülők nyugdíját a gyermeknevelésük eredményéhez kell igazítani.

Ez azt jelenti, hogy az állam akkor jut az öregekről való gondoskodás forrásaihoz, ha a következő generáció sok értéket termel, ebből sok adót fizet, vagyis az állam gazdag lesz.

Semmi reális alapja nincs annak a feltételezésnek, hogy gazdag lesz az olyan állam, amelyik korábban sok tőkéhez jutott. A tőkét ugyanis nem lehet az államhoz kötni. A dolgozókat is egyre kevésbé, de sokkal nagyobb a kötődésük.