Amit nem akarnak látni, azt nem is látják

Kopátsy Sándor PG 2011-04-11

AMIT NEM AKARNAK LÁTNI, AZ NEM IS LÁTJÁK

Az európai politikusok, és közgazdászok nem akarják tudomásul venni, hogy ötven éve a Távol-Kelet országaival nem képesek versenyezni, ezért a versenyt Európára, maximum a Nyugat országira korlátozzák. Az pedig egyenesen humoros, hogy nem versenyképes országokat neveznek meg olyanokként, akik fel fognak zárkózni.

Az elmúlt ötven év azonban egy értelűen bizonyítja, hogy mik a jelen és a belátható jövő versenyfeltételei, hogy van két kizáró feltétel.

A fejlődés győztesei közé csak azok a társadalmak számíthatók, amelyikben nem nő a lakosság száma, és a viselkedési módot a puritanizmus, vagy annak kelet-ázsiai változata a konfucianizmus jellemzi.

Jelenleg olyan térség, ahol nem nő a lakosság csak Kelet-Ázsia, Európa. Magyarázatra szorul, hogy ez alatt azt kell érteni, hogy a lakosság első szaporodása nem nő. Az alulnépesedett térségekben az okos, a munkaerő minőségére koncentrált bevándorlás nem akadálya, sőt motorja a fejlődésre. Ezen az alapon a feltételnek megfelel a két észak-amerikai állam, valamint Ausztrália és Új-Zéland is.

A lakosság viselkedési módja lényegében megfelel a nem szaporodó népességűeknek, kivéve a kelet-európai és balkáni pravoszláv népeket.

Jelenleg valamivel kétmilliárdnál több ember él olyan országokban, ahol a társadalmak közti versenyben való győzelem alapfeltétele biztosítva van. Ezek kétharmada a Távol-Keleten, egyharmada a Nyugaton él. A jelenleget azért kell hangsúlyozni, mert a következő negyven évben a fejlettek száma alig változik, az is bevándorlásból, még a lemaradt ötmilliárd hétmilliárdra nő.

Magyarázatra szorul, hogy miért tekintem a felzárkózásra várt országokat, Indiát, Oroszországot, Brazíliát és Törökországot, lemaradóknak. Azért mert a lakosságuk nem puritán, és Oroszországtól eltekintve, mindegyik népessége a megengedhetőnél többszörösen gyorsabban szaporodik. Az elmúlt hatvan évben nem találtunk olyan siker országot, amelyik nem puritán, és gyorsan szaporodó. Márpedig ami elől még nem találunk egyetlen kivételt sem, azt felelőtlenség a jövő bajnokának kinevezni.

A másik érvet is a tények igazolják. Nem ismerünk olyan puritán, illetve konfuciánus népet, amelyik nem szaporodik gyorsan, ugyanakkor nem tartozik, illetve nem közeledik az élvonalhoz.

Jelenleg a puritán Nyugat országai vezetnek. Ez fakad abból, hogy a Nyugat ötszáz éve emelkedett a többi magas-kultúra fölé, a Távol-Kelet pedig csak a második világháború után ébredt. De e két térség versenyére később térek vissza.

Az ENSZ több mutatóra épülő fejlettségi rangsorában az első tíz legfejlettebb társadalom mindegyike nyugati.

A tízből hat, erősen puritán, kis nyugat-európai állam, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Hollandia és Svájc. A másik négy pedig volt angol gyarmat, Kanada, Új-Zéland, Ausztrália és az Egyesült Államok. Az utóbbi a tizedik.

Először arra keressünk magyarázatot, miért hat kis európai ország szerepel a világrangsor első tíze között?

Az egyértelmű válasz:

Mert ezek lakossága viselkedik leginkább úgy, ahogyan a jelenkor elvárja.

Természetes, hogy ettől a liberális közgazdászok botránkoznak. Ha ez igaz, akkor összedől az elméletük, ami mindent a minél nagyobb piaci szabadság, és a minél kisebb állam feltételére épített.

A piac szabadságát ugyan én is elengedhetetlen feltételnek tartom, de messze nem az elsőnek és nem a minél nagyobb annál jobbnak.

Baj van a másik követelménnyel is. A hatból öt jóléti állam, aminek a csődjét évtizedek óta jósolgatják. De nem csődben, hanem a győztesek élvonalában vannak.

Az élcsapat hat tagja nemcsak a liberálisokat, de a nacionalistákat sem igazolja. Ha meg kellene nevezni, melyik hat ország a legkevésbé nacionalista, a nyolc között ez a hat is benne volna.

Nem kevésbé érdekes a négy volt angol gyarmat előkelő szereplése.

Tagadhatatlan, hogy előnyük az alulnépesedésük, de nemcsak az. A jelenkor leghatékonyabb importja a minőségi munkaerő befogadása. A közgazdaságtan képtelen megérteni, hogy a jelenkorban, és még sokkal inkább a belátható jövőben, a szellemi vagyonában gazdag munkaerő befogadása a legjobb import. Márpedig ebben óriási a kínálat, ráadásul ez egyre nőni fog.

Jó harminc éve, amikor a fiaim Nyugatra akartak menni, azt a tanácsot adtam, hogy csak olyan országba menjetek, amelyik már gazdag, és ahol mindenki „gyütt-ment”, azaz bevándorló. Ilyen pedig már akkor is csak négy volt, a fent említettek. Ráadásul, aki világpolgár akar lenni, annak óriási előny, hogy angol a nyelve. Ez is csak erre a négy országra vonatkozott.

Véleményem szerint, ez a négy ország harminc év múlva is, a legfejlettebb tíz között lesz.

A közgazdaságtan nem foglalkozik a térségek optimális népességével. Pedig ez sem lesz elhanyagolható. Minél fejlettebb egy társadalom, annál többre értékeli a természetet, márpedig ahol nagy a népsűrűség, ott ez egyre többe kerül. Japánban a lakásköltségek sokszorosai annak, ami a fenti négy országban, és ez a különbség hatványozódni fog. Ezt példázza az is, hogy az elmúlt évben, vásárlóerő paritáson Tajvan megelőzte Japánt, mert nálunk a lakás, az élelmiszer sokkal olcsóbb. Ausztráliában pedig még ennek is csak a fele.

A négy volt angol gyarmat mindegyike angolul beszél, az idegeneket könnyen befogadja, és alulnépesedett. A közgazdaságtan modelljeiben azonban ezek a szempontok nem is szerepelnek.

Ezzel szemben kihangsúlyozzák a gazdaságtechnikai szempontokat. A mai Népszabadásban olvasom De Buck úrnak, a BusinessEurpe főigazgatójának a véleményét arról, miért kell Európának üldöznie Amerikát. A főigazgató úr a kockázati tőkében, és az intézményesült innovációban látja a különbséget, Amerika fölényét. Ez ugyan szerepel a sok ok között, de aligha ilyen fontos. Az EU legnagyobb hátránya, hogy szuverén államok gyülekezete, nyelvi Bábel, hogy kevesen és keveset dolgoznak. Európa legnagyobb hátránya a nacionalizmus, és a munkaszeretet hánya. Széthúzunk, és keveset dolgozunk. Buck út nem tud arról, hogy az Egyesült Államokban évente egy hónapnyi munkanappal többet dolgoznak.

A hátrány még inkább egyértelmű, ha a Távol-Kelettel állítjuk szemben Európa nyugati felének versenyképességét. Ott a munkaerő jobb, és többet dolgozik.

Nemcsak Európa nyugti fele, de a Nyugat puritán része sem versenyképes a Távol-Kelettel. Egyszerűen más tempóban fejlődnek. Ők jobban tudják, hogy az eredmények érdekében tanulni és dolgozni kell.