A jelenlegi társadalmak

Kopátsy Sándor                EH                   2018 08 05

A jelenlegi társadalmak

Harari könyvhöz

Harari sem veszi tudomásul, hogy ma az emberiség egyötödének az életminősége nagyon más, mint amilyenek az előző, gabonatermelő és pásztorkodó, majd az iparosodott, túlnépesedő társadalmak voltak. Jelenleg ugyanis az emberiség kétötöde, a puritánok és gyorsan fejlődők már nem túlnépesedők, ezért minőségében mások. Egyötöde a puritán Nyugat és a hidegháborúban a demokráciákhoz tartozó Japán, és a Négy Kis Tigris felzárkózott a fejlett Nyugathoz. Mivel a tudományos és technikai forradalom a szülőkre bízta a gyermekvállalás feletti döntést azzal, hogy megoldotta a fogamzásmentes szexuális életet. Jelenleg az emberiség már gazdag és puritán ötödében spontán leállt a lakosság újraterelését meghaladó gyermekvállalás, annak ellenére, hogy ezt ezekben a társadalmakban anyagilag is támogatja, csökken a lakosság száma.

Harari ezt a tényt meg sem említi, holott ezzel a kor fejlett társadalmai túlnépesedőkből népességvesztők lettek. Ezt nemcsak ő, de a társadalomtudományok azért nem veszik tudomásul, mert nem ismerték fel, hogy az osztálytársadalmak fő jellemzője a lakosság elviselhetetlen túlszaporodása volt, ami ellen minden osztálytársadalom arra kényszerült, hogy a lakosság nagy többségének fokozza a nyomorát, háborúzásokban pusztítsa a lakosságot és a vagyonát, valamint üldözze a lakosság tudásvágyát. Marx halála után, ahogyan csökkent a túlnépesedés, ezzel a munkaerő mennyiségi kínálata, egyre jobban megfizették a tőkések a munkásokat. Marxnak fogalma sem lehetett arról, ahogyan a második világháború után megfizették a munkásokat. Jelenleg a munkások felső harmada komfortos lakásokban lakik, gépkocsit tart, külföldön nyaral, és gyermekeit egyetemre járathatja. A két háború között a gazdag tőkés országok munkásai irigyelték a Szovjetuniót, mivel ott nem volt munkanélküliség. A második világháború után ez eltűnt, csak azt látták a már gazdag országok munkásai, hogy mennyivel jobban élnek, mint társaik a Szovjetunióban.

Ahogyan a gazdag tókés országokban a fogamzásmentes szexuális élet feltételeit megteremtette a tudomány, kiderült, hogy a spontán gyermekvállalás a létszám biztosítás szintje alá csökkent, lecsökkent a munkaerő túlkínálata. Ezen az sem változtatott, hogy a társadalom gazdag anyagi társadalmakban általánossá vált a gyermekvállalás támogatására és szinte megszűnt a gyermekhalandóság. Ez azonban csak a már gazdag és puritán lakosságú társadalmakban valósult meg. Az alultápláltság visszaszorulása következtében az emberiség elmaradott nagyobb felében ugyanakkor a többszörösére ugrott a népesség növekedése.

Harari sem utal arra, hogy a 20. század második felében a gazdag és puritán társadalmakban nemcsak megállt, de csökkent a lakosság létszáma. Ugyanakkor az emberiség négyötöde, beleértve a puritán, de még szegény Kínát is, az osztálytársadalmakra a múltban jellemző többszörösére nőtt a lakosság éven kinti növekedése.

1990-ben Kína azonban drasztikusan csökkentette a gyermekvállalást, ami ott is lakosságcsökkenést eredményezett. Ezzel az emberiség puritán kétötödében nemcsak a népességcsökkenés vált jellemzővé, de a munkaerő mennyiségi túlkínálata is megszűnt. Jelenleg az emberiség puritán kétötödében a lakosság csökken. 1990 után már a demográfiai tekintetben kettészakadt az emberiség.

A már fejlett puritán társadalmakban spontán leállt a túlnépesedés annak ellenére, hogy a gyermekvállalást ezek a társadalmak jelentősen támogatják, a halandóságot pedig gyorsan csökkent. Itt ki kell térnünk arra, hogy a népességpolitika hajlamos arra, hogy csak a gyermekvállalást vizsgálja, a várható élet hosszát pedig figyelmen kívül hagyja, holott csak a kettő együttes hatását kell nézni.

Nemcsak Harari, de szinte a történészek sem tudatosítják, hogy a gyűjtögető társadalmakban a várható életkor 25 év közelében ingadozott. Nemcsak a vadállatok, de a homo sapiens faji szaporasága a várható életkorával volt összhangban. Még nem találkoztam annak a megállapításával, hogy az ember ösztönösen olyan szapora, ami a 25 év körüli várható életkor mellett biztosítja a létszáma tartását.

Ezzel szemben a jelenkor fejlett társadalmaiban a várható életkor 75-90 év körül mozog. A 25 és 45 év között, ahogyan nő a várható életkor, úgy nő a homo sapiens szaporasága. Ez fajunk esetében szinte jellemző volt, és elviselhetetlen népszaporulatot okozott. A nemi értettséget meghaladó korosztályok növekedése azonban már csökkenti a népszaporulatot. Ha nem volna megoldva a fogamzásmenetes szexuális élet, minden jelenkori fejlett társadalomban elviselhetetlenül gyors volna a népesség növekedése. Ezért kellene hangsúlyozni a fogamzásgátlás megoldásának forradalmi jelentőségét. Alig száz éve, hogy a tudomány mindkét nem számára biztosította a fogamzásmentes szexuális élet lehetőségét. Ez a száz év sem volt azonban elég, hogy a használta mindkét nem számára elérhetővé váljon. Ennek anyagi és tudati okai voltak és vannak. A latin-amerikai országokban csak jelenleg vált a fogamzásgátlás elterjedése érezhetővé. Ott még ma is csak a gazdagabb és iskolázottabb réteg használja rendszeresen.

A jelenkori történelmünk megértésének egyik kulcsa a demográfia figyelemmel kísérése.

A tudományos és technikai forradalom hatása.

Harari a termelésre épült társadalmakat az ember becsapásnak minősíti, ezt a tévedését az indokolja, hogy a gyűjtögető társadalmakban a hatékonyság érdekében a lakosságnak elsősorban sok tapasztalattal kellett rendelkezni. A fizikai munkájából megélőknek a fizikai erejére volt elsősorban szükségük. Harari nézetével szemben, a homo sapiens életminőségét a várható életkorával, és a létbiztonságával kell mérni. Ez pedig a gyűjtögetők számára mindig bizonytalan volt, a gabonatermelő és a pásztortársadalmakban alig tízezer év alatt a sokszorosára nőtt.

Azt azonban még egyetlen társadalomtudós sem vette tudomásul, hogy a homo sapiens csak akkor válhat Homo sapienssé, amikor a táplálkozása elegendő lett arra, hogy az agyának az energiaigényét is kielégítse. Vagyis az isten teremtett fajjá válás feltétele a táplálkozás hatékonyságának a megjavulása volt. Ezzel szemben Harari a jelenkorban csak azt látja, hogy az eddig alultápláltság volt a legnagyobb halálozásokozó, a jelenkori társadalmakban pedig a túltáplálkozás vált azzá. Azt figyelmen kívül hagyja, hogy az alultápláltak halála általában a munkaképes kor előtt következett be, a túltáplálkozás okán történő elhalálozás azonban a munkaképes kor után történik. Harari utalást sem tesz arra, hogy a jelenkori fejlett társadalmak legnagyobb, és a leggyorsabban növekedő társadalmi költsége a munkaképes korukat túlélőkről történő gondoskodás lett.

A Homo sapiens sorság kutató történészének az a mutató volna a legjobb iránytű, hogyan alakult a lakosságon belül a munkaképes koruk előtt, illetve azt túlélők aránya. Ez a mutató minimálisan százszorosra nőtt a jelenkori fejlett társadalmakban. Ezek aránya nemcsak azért nőtt, mert szinte még az elmaradt társadalmakban is megszűnt a gyermekhalálozás. A gazdag demokráciákban pedig a munkaképes korukat meghaladók számaránya gyorsan nő. Ez azért is történik, mert a kormányokat választó szavazáson a jogilag már munkaképtelenek aránya magas, hanem azért is, mert lényegesen lassabban nő a nyugdíjkorhatár, mint a munkaképtelenné válás.

Jellemző, hogy milyen nagy a tényleges nyugdíjba vonulók kora közti különbségek még a hasonlóan fejlett társadalmak esetében is. Dél-Koreában jelenleg a ténylegesen nyugdíjba vonulók átlagos életkora 71.9 év. Görögországban húsz évvel korábban mennek nyugdíjba. Ezért a munkaviszonyban töltött idő harmadával kisebb. Ezt fokozza az is, hogy Dél-Koreában a munkaviszonyban évente ledolgozott órák száma is negyedével több, mint Görögországban. Ha volna egy olyan mutató, hogy a nyugdíjban letöltött évekre hány ledolgozott munkaóra jut, kiderülne, hogy Görögországban fele annyi sem, mint Dél-Koreában.