A magyar antiszemitizmus

Kopátsy Sándor                EH                   2018 08 04

A magyar antiszemitizmus

Harari könyvhöz

Ha valahol közvetlenül át kell élni, hogy a szemita arabok világába nem fér bele a szupermodern puritán zsidó állam Izrael a klasszikus példa. Ennek ellenére, Harari az izraeli történész professzor ezt a jelenkori változást nem hajlandó tudomásul venni.

Az európai antiszemitizmust a két világháború között a fasizmus germán formája jelezte először. Az európai zsidóság számára szörnyű módon, hogy elpusztítandó ellenséget látnak abban az etnikumban, a melyik kiemelkedett az államalkotó környezetéből.

A vasúthálózat kiépülése példátlan lehetőséget biztosított az Európában, különösképpen annak a latin és ortodox keresztény, kevésbé fejlett, és polgárosodott térségben a polgárosodásra. Ott a megelőzően a szinte izoláltan élő zsidó etnikum az egyik generációról a másikra, a kor leghaladóbb polgársága lett. Minél nagyobb volt az érintett országok polgársághiánya annál nagyobb volt az ott élő zsidóság sikere, és ezért velük szemben nemcsak a társadalmi fejlődésre képtelen uralkodó osztály, de a még a lakosság irigysége is antiszemita lett. Ezt a hangulatot használták ki az első világháborút elvesztő, a békeszerződésekben megalázott államok, az élükön a fasiszták Hitler vezetése alá került Németországgal. Ennek zsidóüldözéséhez lelkesen csatlakozott a területe harmadára lecsökkent Magyarország is.

Az antiszemitizmus intenzitása szinte fordítottan aránylott azzal, hogy a társadalmak mennyit nyertek a zsidó etnikumuk polgárosodásából. A magyar történészek megbocsáthatatlan mulasztása, hogy máig sem veszik tudomásul, hogy a vasúthálózat kiépülésének rövid századában éppen Magyarország nyert a legtöbbet a mintegy 6 százalékos zsidó etnikumának példátlanul gyors fejlődésével. Magyarország történelmi tragédiája ezer éven keresztül az volt, hogy nem volt magyarul beszélő polgársága. Néhány bölcs királyunk ugyan telepített be, főleg germán polgárságot, de azok erre csak olyan feltétel mellett voltak hajlandók, ha önkormányzatukat megtarthatják. A betelepített szászoknak a magyarul beszédre sok évszázadon keresztül nem is lett szükségük.

Egyetlen magyar történész sem vette tudomásul, hogy a nálunk is kevésbé fejlett betelepedők, a kunok, a jászok, a besenyők elmagyarosodtak, megtanultak magyarul, latin keresztények lettek. A viszonylag nagyon szűk volumenű vándorkereskedelmet űző zsidók tanultak meg magyarul annyit, amennyire a néhány begyűjthető áruk felvásárlásához szükség volt.

Arra, csak a munkám során ismertem rá, hogy a vasúthálózatnak köszönhetően a falvakból a városok piacira kerülhető áruk mennyisége és választéka tízszeresére nőtt egyetlen generáció alatt. Ezzel a lehetőséggel csak a zsidók éltek, és egyik generációról a másikig magyarul beszélő, iskolázott és gazdag magyar polgárok lettek.

A magyar állam ezreik születésnapjára jutott el az ország addig, hogy létrejött a szinte csak zsidókból álló, de nemcsak magyarul beszélő, de a magyar társadalomba is beépülni akaró, mintegy hat százalékos polgársága. A magyar történészek máig sem jutottak el annak felismeréséhez, hogy országunk nyugat-európai társadalom csak akkor lehet, ha a lakosság 4-6 százaléka magyarul is beszélő polgár lesz. Ennek érdekében a társadalom magyarul beszélő etnikumának legalább tizedét polgárosítani kellett volna.

Erdei Ferencnek köszönhetem annak tudomásul vételét, hogy ez a folyamat már a 16. században az Oszmán Hódoltságban megindult. Ezen a területen a hódítók felszámolták a földesurak és a katolikus egyház hatalmát. Azzal, hogy a termőföldek egyedüli tulajdonosa a szultán lett, aki a közigazgatási hatalmon keresztül adta bérbe a jobbágyoknak a földek használatát, a Hódoltságban óriási társadalmi változás történt. Azt, hogy ez a tény mekkora társadalmi változást eredményezett, a magyar történészek, Eredi Ferencen kívül, nem foglalkoztak.

A Királyi Magyarországban a jobbágy a földesuraknak nemcsak bérlője, de tulajdonosa is volt. Ezzel szemben a Hódoltságban a jobbágy a szultán bérlője lett, aki szabadon költözhetett, ingatlant vásárolhatott, és kereskedő lehetett, szabadon dönthetett, milyen keresztény egyház híve akar lenni, a lakóhelye pedig a saját önkormányzata volt.

A magyar történészek máig azt bizonygatják, hogy a szultánnak fizetett bérleti díj milyen szörnyű nagy, és szinte mindenre kiterjedő volt, de említést sem tesznek arról, hogy a jobbágy szabadon dönthetett arról, hol akart a szulán bérlője lenni. A települései, városai, falvai a lakosság önkormányzata voltak, ha kevesen is, de az ügyesek, szerencsések meggazdagodhattak, mint marhakereskedők. A Hódoltság első embere a budai basa volt, aki a Bécsi Udvarral közösen megtett mindent annak érdekében, hogy minél több marhát vásároljanak fel a tőzsérek, és adják el Székesfehérváron és Nagyszombaton a német és olasz kereskedőknek.

Az előfordulható lehetőségekre példa volt a Tököli család. A későbbi Tököli Imre fejedelem apja is marhakereskedő, sikeres tőzsdés, aki társadalmi státusza szerint hódoltsági jobbágy volt. Számára a nemessé nyilvánítást a budai basa intézte el a Bécsi Udvarnál. Ez bármennyire nem jellemző volt, illene tudatosítani, hogy Tököli Imre jobbágy fia volt. Ezt a kor legrangosabb családjai is természetesen vették tudomásul, a történészek azonban elhallgatják.

Azt a magyar történészek természetesnek veszik, hogy a Hódoltságban a városok vezetői parasztpolgárok voltak, akik ugyan a szultánnak adót fizettek, de lakóhelyükön a saját törvényeik szerint parasztpolgárok voltak. Ezt a tényt még az 1848-as népszámlás is egyértelműen bizonyította. A lakosság önkormányzati csak az erdélyi és felvidéki szászok és a Hódoltság városi, települései voltak. A Habsburg Monarchia területén a városok, települések felett vagy arisztokraták, vagy főpapok uralkodtak.

Ez nemcsak addig volt eltitkolt tény, amíg a politikai hatalom az arisztokrácia és az úri középosztály kezében volt, de ma is elhallgatjuk, pedig mára azok hatalmának nyoma sem maradt.

A magyar történelem legnagyobb tragédiája a zsidó etnikumunk elvesztése volt. Nemcsak a zsidóságunk öthatodát veszettük el, hanem a megmaradó zsidóságunkban is megmaradt a magyar társadalom antiszemitizmusától való, a reálisnál is sokkal nagyobb félelme. A Rákosi rendszer embertelensége elsősorban abból fakadt, hogy a hatalom birtokosai szinte csak a megmaradt zsidóság, a lakosság alig egyetlen százaléka volt. A megmaradt zsidóság félt a magyar antiszemitizmustól, a lakosság pedig nem a Sztálin által ránk kényszerített, hanem csak a zsidók diktatúráját látta.