Mitől függ a társadalmi fejlődés

Kopátsy Sándor                EH                   2018 08 16

Mitől függ a társadalmi fejlődés

Harari könyvhöz

Max Weber híve vagyok, aki a múlt század közepén felismerte, hogy a társadalmak fejlődése elsősorban a lakosság viselkedési magatartásától függ, amikor a puritán erkölcsű népek fölényét állapította meg. A felismerése azonban két fontos feltételt figyelmen kívül hagyott.

A puritánizmus Európában nemcsak a protestánsokra vonatkozott a várható siker, mert néhány európai nép ugyan katolikus maradt, de puritán módon él és viselkedik. A germánok akkor is puritánok, ha politikai körülményeik okán katolikusok maradtak. Az Alpokban élő népek, nemcsak a germánok, de a franciák, az olaszok, sőt a szlovének is puritánok.

Weber másik tévedése, hogy a távol-keleti népek kemény puritanizmusát figyelmen kívül hagyta, pedig azok számban is többen vannak, mint az Európában élő protestánsok.

Weber legnagyobb tévedése azonban abból fakadt, hogy a túlnépesedést figyelmen kívül hagyta. Ha a tudomány nem oldja meg a fogamzásgátlást, az európai protestánsok sem lehettek volna sikeresek. Ha nem oldja meg a tudomány a fogamzásmentes szexuális életet, és az ezzel való élés nem állítja meg a puritán népekre is jellemző túlnépesedést, Weber felismerése sem igazolódik be.

Annak a felismerése, hogy a túlszaporodó lakosság eleve lehetetlenné tette volna az elért siker, nemcsak a klasszikus közgazdasággal, de a marxizmussal is szakítást jelentett. A klasszikus közgazdaságtan nem is érintette a túlszaporodást, pedig az osztálytársadalmak halálokozását csak azzal lehetett elkerülhetővé tenni, hogy a lakosság akkor is kiélhette a szexuális ösztönét, ha nem akart azzal születést elérni.

Azt nemcsak a klasszikus közgazdászok, majd Marx, végül Weber is figyelmen kívül hagyta, hogy a társadalmi sikert eleve kizárja a népesség túlszaporodása. A gabonatermelő, a pásztor és az iparosodott társadalmak elve túlnépesedők voltak, mer a lakosság szexuális ösztönét nem lehetett korlátozni. A nemi ösztönünk korlátozására pedig sem a politika, sem a vallás nem volt képes. Ezt az egyértelmű tényt nem vette tudomásul sem a politika, sem vallás, mert azok érdeke a hívei számának növekedése volt. A politikai és vallási közösségek közti harcban ugyanis csak a nagyobb létszám jelentett nagyobb erőt, térhódítást. Ezt az érdeket a társadalomtudományok is tudomásul vették. Bármennyire egyértelmű tény volt, hogy minden szervezeti egység tagjai jobban élhettek volna, ha kevesebben vannak, azok létszámuk növelését érdeküknek tekintették. Minden szervezet célja a saját erejének a maximalizálása, és nem a tagjaira jutó jövedelem maximalizálása volt a célja.

Az, hogy az osztálytársadalmak nem az egy lakosra vetített eredményt, hanem a közösség létszámát igyekeztek maximalizálni, a földosztáskor vált világossá számomra. Minden falunak lényegesen több volt a lakossága, mint amennyit az optimális egy laksora jutó jövedelem és vagyon megkívánt volna. Ezt az érdektévesztés azonban nemcsak a társadalomtudományok, de még a települések sem vették tudomásul. Az egy lakosra jutó jövedelem maximalizálása harmad annyi lakost jelentett volna, mint amennyi kialakult.

Ez vezetett arra, hogy megértsem az egykéző református falvakat. Ezeknek a falusi közösségeknek az céljuk, hogy csak akkora legyen a lakosság, ami elég a határ megművelésére. Ennek ellenére ezt a nép érdekét szolgáló politika és vallás rémes csapásnak minősítette. Ezt az sem zavara, hogy az egykéző református falvaiban lényegesen jobban élt a lakosság, mint a katolikusokban. Ennek a felismerésemnek köszönhettem, hogy a nagyon kevesek közé tartottam, akik a falusi munkaerő nagyobb felének az iparban történő foglalkoztatásban láttam a parasztság elsődleges érdekét. A túlnépesedett falvak lakosságának az érdekét a mezőgazdaságból történő kivonulásban láttam. Ez korábban csak az országból történő kivándorlás lehetett. A bezárt bolsevik rendszerben azonban az erőltetett iparosítás a munkaerő óriási keresletét jelentette.

Ezek a gondolatok jártak az eszemben, amikor az e heti The Economist fejtegetését olvasom arról, hogy a jövő társadalmának milyen elvonási, újraelosztási rendszerre lesz szüksége.

Az ugyan vitathatatlan, hogy a jelenkori társadalmaknak a megtermelt jövedelem viszonylag nagy hányadát az államnak kell újra elosztani, mert egyre több társadalmi feladatot csak a társadalom ellátása képes megoldani. Az állami elvonások és visszaosztások színvonalas fejtegetése azt igazolja, hogy az országok elvonási és újraelosztási rendszerei nagyon eltérők. De a hatékonyságágukban nem találtam minőségi különbséget. Az elosztás nagysága és megosztása arányai alapján nem lehetett ítéletet mondani a társadalmak hatékonyságáról.

A helyes módszernek azt tartom, hogyha azt az újraelosztást annak alapján minősítem, a melyik mellett nő jobban az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, a várható életkor és az átlagos iskolázottság. Ezen az alapon csak az ENSZ rangsorolja a tagjait. E mutatóknak az eredője alapján egyértelmű, hogy az emberiség abban az egyötödében él a legmagasabb szinten, ahol a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemzi, és leállt a népszaporulat.

Weber jó száz éve megfogalmazott véleménye abban a tekintetben bebizonyosodott, hogy a lakosság puritán viselkedése a társadalomfejlődés sikerének az egyik feltétele. Azt Weber még nem látta, hogy a siker másik feltétele a népszaporulat leállása.

Erről azt lehet mondani, hogy a népszaporulat leállása is felépítmény, ami csak a puritán népek esetében valósulhat meg. Ezt a logikát cáfolja az 1990-es Kínai Reform, mivel a puritán Kínában 1990-ig nem áll le a túlnépesedés, azt is csak erőszakkal lehetett megállítani. Kínában már negyven éve kommunista diktatúra volt, de az egy lakosra vetített eredményekkel mért sikernek nyoma sem volt. Kína gazdasága ugyan gyorsan nőtt, de a növekvő jövedelmet a gyorsan növekvő lakosság között kellett elosztani, az egy laksora vetített jövedelem és vagyon csak lassan nőhetett. A hatalomra jutott kínai marxisták sem ismerték fel, hogy a közel 3 százalékos lakosságnövekedés mellett nem lehet az egy laksora jutó jövedelmet, vagyont, munkaalkalom teremtést biztosítani.

Az máig nem derült ki mennyire volt tudatos, hogy nem elég a politikai hatalom által történő gazdaságirányítást a piacra bízni, ha évente 30-40 millióval több lakost kell felnevelni, számura munkahelyet teremteni. A gazdaság piacosítása mellett erőszakkal kellett a gyermekvállalást korlátozni. A tudatosság mégsem vitatható, hiszen a lakossággal könnyebb volt elfogadtatni a gazdaság piacosítását, mint a gyermekvállalás erőszakos korlátozását.

A bolsevik politikai diktatúrában a piac szerepének fontosságát Lenin már a 20-as években felvetette, de ez halála miatt meghiúsult. 1953-ban ugyancsak a Szovjetunióban felmerült a gazdaság piacosításának a gondolata, de ezt kísérletképen a viszonylag jelentéktelen csatlós országban, Magyarországon akarták kipróbálni. Itt azonban hamar kiderült, hogy a lakosság nem bolsevik reformot, hanem rendszerváltást akar. Ezért aztán a gazdaság piacosítása lekerült a napirendről.

Az 1990-es kínai reform, különösen ezzel párhuzamosan a gyermekvállalás korlátozása meglepte az európai marxistákat. Az erejét messze meghaladó módon fegyverkező Szovjetunió pedig hallani sem akart a népszaporulat leállításáról. Számára a katonai erő maximalizálása mellé nem fért meg a hadsereg létszámának a csökkentése.

Az a nagy történelmi egybeesések egyike volt, hogy 1990-ben, egy időben hullott szét az európai marxista tábor, és lépett teljesen új marxista útra a sokkal népesebb Kína, ahol az óta a gazdaságtörténelem legnagyobb sikere dübörög a szuperhatalmi státusz irányába.

Annak tisztázása, hogy ami Kínában történik, mennyire marxizmus, máig nem történt meg. A Kínai Kommunista Párt ugyan marxistának tartja magát, de nem biztos, hogy Marxnak is ez lenne a véleménye. Ő ugyanis vallásellenes vallásalapító próféta volt, a kínai marxisták pedig a sikeres gyakorlat mesterei. Marxnál fel sem merült, hogy a túlnépesedést is meg kell állítani, sőt csak olyan tanácsokat adott, ami szerinte a jólétet általánossá teszi, ami aztán a népszaporulatot felgyorsítja. Ez pedig a rendszer kudarcát jelenti, mert ez tömegnyomort teremt.

Azt senki sem látta előre, hogy a kevesebb gyermekvállalást és a kisebb halálozást a tudomány először csak azok számára biztosítja, akik műveltebbek és jobban élnek. Ezt nemcsak nem látta előre senki, de még most sem veszik tudomásul, hogy a gyermekvállalás társadalmi támogatása kontraszelekciós ott lett, ahol a minőségre történő szelekció a fontosabb.

A sikeres társadalom az, amiben az egy lakosra jutó jövedelem, a vagyon, a várható életkor és az iskolázottság a leggyorsabban növekszik.

1990 előtt ilyen sikeres társadalmak csak a puritán népek országai voltak. Ekkor mind a Nyugat, mind a Távol-Kelet puritán társadalmai, amelyek a hidegháborúban demokratikusak voltak, példátlanul meggazdagodtak. Azt azonban máig nem ismerte fel senki, hogy ezek a társadalmak csak azért lehettek sikeresek, mert ezekben a fogamzásgátlás általánossá válásának köszönhetően, spontán, minden társadalmi beavatkozás nélkül megszűnt a túlnépesedési nyomás. Kiderült, hogy az indokoltnál több születés nem a szülők, hanem az államok és vallások érdeke volt, és az ösztönünkből fakadt. Nem a szülők akartak több gyermeket, hanem ösztönüktől hajtva, kiélték a szexuális ösztönüket, és ebből akkor is utódok születtek, ha a szülők ezt nem akarták.

Ahogyan a tudomány mindkét nem számára megoldotta a fogamzásmentes szexuális életüket anélkül, hogy annak következménye gyermekszületés legyen, gyorsan megszűnt a túlnépesedés, sőt megindult a lakosság létszámának csökkenése. Ezt látva, a fejlett társadalmak arra kényszerültek, hogy a gyermekvállalással járó csádi teher egy részét átvállalják. Fajunk mintegy tízezer éven keresztül a gyermekvállalást a lakosság ösztönére bízta, mert nem volt eszköze arra, hogy a gyermekvállalást korlátozza. Ez túlszaporodást eredményezett annak ellenére, hogy a társadalom a gyermekek felnevelését támogatta volna. A jelenkorban a gyermekvállalás akkor sem fedezi a létszám újratermelését, ha a társadalom a felnevelési költségekhez jelentősen hozzájárul.

A The Economist idézett írása azt kutatja, hogyan lehet a jövő fejlett társadalmaiban begyűjteni azt a jövedelmet, ami fedezi a társadalom érdekében szükséges visszaosztást. Keresi ennek az optimális megoldását. Mivel ezt a hasonlóan fejlett társadalmak is jelentősen különböző módon oldják meg, nem lehet magyarázatot találni arra, hogy mi a jobb.

A jelenkori fejlett társadalmak újraelosztásában megállíthatatlanul nő a gyermekvállalás támogatása, a lakosság egészségügyi ellátása, és az öregekről való gondoskodás.

A gyermekek neveléséhez való társadalmi hozzájárulás.

A társadalom érdekének megfelelő gyermekvállalásnak sem a mennyisége, sem a minősége nem biztosítható a társadalom támogatása nélkül. Ezt a feladatát a társadalmak jelenleg úgy oldják meg, hogy az minőségi kontraszelekciót eredményez. Minden társadalom jelentősen támogatja a gyermekvállalás számát, de ezt olyan módszerekkel oldja meg, amelyek kontraszelekciót eredményeznek. A társadalmi támogatás a vállalt gyermekszámmal arányos. Tekintettel arra, hogy a gyermeknevelés költsége és eredménye a család jövedelmével és a szülők iskolázottságával, a társadalom támogatása pedig a gyermekek számával, a tényleges ráfordításokkal fordítottan arányos. Ennek az a következménye, hogy a szegény és iskolázatlan szülők a tényleges ráfordításukhoz viszonyítva sok állami támogatásban részesülnek, a gazdag és iskolázott szülők gyermekvállalásának a társadalmi támogatása pedig a ráfordításhoz viszonyítva, elhanyagolható mértékű. Ennek következménye, hogy minden társadalomra a nagyobb sikerrel gyermeket nevelő szülők viszonylag kevés, a reménytelen adottságúak pedig viszonylag sok gyermeket vállalnak.

Bármennyire egyértelmű, hogy a gyermeknevelés eredménye elsősorban a család jövedelmével és a szülők iskolázottságával arányos, a gyermekvállalás mögötti családi struktúra ezzel kontraszelektív. Bármennyire vitathatatlan, hogy a gyermeknevelés eredménye elsősorban a családi hátterüktől függ, ezt sehol sem mérik, mert kiderülne a gyermekvállalás társadalmi támogatása ezzel ellentétes. A következő generáció értéke elsősorban attól függ, milyen családi háttérből kerültek ki. A társadalmak következő nemzedékének teljesítménye elsősorban a születésük családi hátterétől függ, mégis minden társadalom olyan módon támogatja a gyermekvállalást, hogy a születések mögötti családi háttér kontraszelekciós legyen. A gyermekvállalás társadalmi érdeke azt kívánná meg, hogy a gyermekvállalás társadalmi támogatása a család jövedelmével arányos legyen, minden társadalom a minél jobb minőség helyett a minél nagyobb létszám vállalására ösztönöz. Nem hiszem, hogy vannak olyanok, akik nincsenek tisztában azzal, hogy az iskolázott gazdagok kevés, az iskolázatlan szegények viszonylag sok gyermeket vállalnak. Az állam nem publikálja a tényeket, milyen az iskolázatlan munkanélküli családban született gyermek esélye arra, meddig jut majd el munkaképes korában, és mekkora a gazdag és diplomás szülők gyermekének a várható felnőttkori értéke.

Ez a tény 1990 óta Kínában vált bizonyíthatóvá a tudomány számára is. Az egygyermekes családok egészen más minőségű generációt nevelnek fel, mint amilyent a spontán gyermek vállalás idején neveltek.

A sikeres társadalmi fejlődés két feltétele.

A második világháború után csak azok a puritán, demokratikus és fejlett társadalmak voltak sikeresek, ha spontán leállt a túlnépesedés. A hidegháború évtizedei alatt a puritán lakosságú demokráciák fölénye az emberiségen belül megnőtt. De csak ott, ahol olyan mértékben elterjedt a fogamzásgátlók használata, hogy még a létszám tartását sem biztosította a gyermekvállalás, annak ellenére, hogy tört hányadára zsugorodott a munkaképes koruk előtt elhaltak, és többszörösére nőtt a munkaképes koruknál öregebbek aránya.

A puritán társadalmak, amelyek lakossága eleve viszonylag gazdag és iskolázott volt, megszűnt túlnépesedés, mert a fogamzásgátlás használata általánossá vált. Ezekben a társadalmakban olyan mértékben csökkent a gyermekvállalás, hogy azt a társadalomnak is támogatni kellett.

A puritán társadalmak számára azért sem okozott gondot a lakosság természetes csökkenése, mert szinte korlátlan mennyiségű és válogatott minőségű munkaerőt fogadhattak be a sokkal szegényebb társadalmakból. Ezzel a lehetőséggel hatékonyan élt az óceánokon túli, négy még mindig nagyon alul népesedett, volt angol gyarmat. Ezek gondosan előre szelektálták a bevándorlásra jelentkezőket.

Az európai puritán országok ugyan a második világháborút követő újjáépítéshez, főleg a kevésbé fejlett európai országokból telepítettek be viszonylag kevésbé képzett munkaerőt. Ezek beépülése viszonylag sikeres volt. Sikertelen szinte csak a muzulmánok beépülése volt. Az arabok azonban elsősorban Franciaországban, a törökök pedig Németországban képtelenek voltak az európai kultúrába beépülni.

Az elmúlt ötven évben kiderült, hogy csak a puritán kultúrájú országok lehetnek sikeresek, de azok is csak akkor, ha spontán, vagy erőszakkal megállították a túlnépesedésüket. Ez a már fejlett társadalmakban spontán történt azzal, hogy általánossá vált a fogamzásgátlók használata, az elmaradt Kínában pedig azért, mert a politikai diktatúra kikényszerítette. Ezzel szemben a jövedelmek elvonása és visszaosztása ugyan nagyon elérő mértékű volt, a társadalmi fejlődés tempójában alig jelentkezett.