A könnyen elérhető találmányok

Kopátsy Sándor                EH                 2018 08 18

A könnyen elérhető találmányok

Harari könyvhöz

Számomra a kerékpár jelentett először nagy technikai ugrást. Ezzel a távolságlegyőző képességem, az egynapi járóföld tízszeresre ugrott. Ennek köszönhetően az életterem a kisvárosunk után mintegy 60 kilométerre ugrott. Ennek a tudatomra gyakorolt jelentőségét igazán csak utólag értettem meg. Az valami hasonló változást jelentett, mint a középkorban a patkolt ló birtoklása, ami százszor nagyobb költséggel a gyalogos nemesből lovagot emelt.

Életrajzomban szerencsémnek tartom, hogy a mozgástermek velem párhuzamosan növekedett. Anyán születtem, írni, olvasni falusi iskolában tanultam, megyeszékhelyen végzetem a középiskolát, és a fővárosban jártam egyetemre, felnőtt fejjel tanultam meg, hogy az országomat is csak a világ egészében lehet megérteni. Az életterem tehát fokozatosan tágult. Ebben a tágulásban fontos technikai szerepet játszott a kerékpár. A családunk szegénységében ez a közlekedési eszköz volt a megengedhető megoldás. Öcsémmel megosztva használhattuk közösen ezt a nem drága és ingyen üzemeltethető járművet, aminek távolságlegyőző képessége elérte egy hátaslóét, de a fenntartása nem járt költséggel, nyáron, a Dél-Dunántúl viszont bejárható volt vele. Megtanulhattam, hogy e térégben élő nemzetiségek mennyire eltérő módon élnek.

Azt már a középiskolában felmérhettem, hogy az az úri középosztálynak és a zsidó polgárságnak az igényét szolgálta, de már az alutól felemelkedni képesek számára is nyitva állt.

A térséget járva aztán azt is megtanultam, hogy a falvak között élenjárnak a svábok, de a magyarok mögött voltak a dél-szlávok. A magyarokon belül fölénybe kerültek az egykéző reformátusok. Ennek köszönhettem, hogy gyerekfejjel felismertem a kulturális, a vallási és a nemzeti hovatartozás jelentőségét. A dél-dunántúli kerékpározásomnak köszönhettem, hogy a kulturális különbségek milyen fontos tényezői a társadalmi sikernek, hogy életemre Max Weber híve lettem. Többek között az egykéző református falvakat látva, megtanultam, hogy a társadalmi boldogulás egyik kulcsa a gyermekvállalás korlátozása. A kerékpározásom pedig megtanított arra, hogy a sokak által elérhető találmányok társadalmi hatása nagyobb lehet, mint a látványos, de kevesek által elérthetők.

A patkó történelemformáló szerepe.

Azzal falusi életemben találkoztam, hogy az utakon található, elvesztett patkó szerencsét hoz. A második feleségem pedig gyűjtötte a megtalált patkókat. Történészként aztán rádöbbentem, hogy Nyugat-Európa mit köszönhet a patkolt lovaknak. Azt a történészek is tanították, hogy a középkor elején a hódító arabokat Martell Károly frank fejedelem csapatai a Poitiers-i csatában 732-ben megverte az arabokat, és ezzel vetett véget az európai hódítási szándékainak. A Martell nevet, görögül kovácsot, azért kapta, mert megpatkoltatta a hadserege lovait. Felismerte, hogy a csúszós terepen, hóban, meredek és nedves réten, sárban a patkolatlan lovak használhatatlanok. Márpedig az arabok nem használtak patkót. Ezért az arabok a meredek vizes réten képtelenek voltak a patkolatlan lovakon harcolni.

A 8. században Nyugat-Európa azért nem került arab uralom alá, mert a négy évszakos, és tagolt terepű Nyugat-Európában a síkságokon és homokon terjeszkedő arab világ számára kilátástalan volt a patkolatlan könnyű lovakkal történő hódítás. Vagyis, ha nincs patkó, akkor nemcsak a közel-keleti kereszténység, de Nyugat-Európa is arab hatalom és mohamedán vallású lehetett volna.

A lovak patkolásával egy időben szelektálódott ki az a búza és árpa, ami már elviselte a fagyos telet, és megelégedett a Golf Áram által hozott csapadékkal. Ettől kedve gyorsan terjed a szántóföldi gabonatermelés, és a marhapásztor népek keresztény hitre térítése.

Mi, magyarok holnap ünnepeljük a pásztorkodásról a földművelésre, a pogányságról a keresztény hitre térésünket. Azt gondosan elhitetjük, hogy ez akkor a mi királyunk, Szent István bölcs döntése volt. Mélyen hallgatunk arról, hogy ekkor nemcsak mi, de az Alpoktól északra élő népek mindegyike ekkor lett gabonatermelő és keresztény. A Római Birodalom északi térségein ugyanis előtte minden nép marha pásztor volt. De ahogyan megjelent a télálló gabona, és a földműveléssel a kereszténységre térés, ezeknek a népeknek az áttérése a gabonatermelésre és a keresztény vallásra térése már a honfoglalás előtt megindult nemcsak egész Nyugat-Európában, de a Kárpát Medencében is a lakosság, de a velünk rokon, honfoglaló avarok között is. Ezt László Gyula már az első világháború alatt, a Kettős Honfoglalás címen megjelent könyvében alaposan kifejtette. A politikusok és a történészek azonban felismerték, hogy ez a felfogás aláássa a romantikus magyar történelemszemléletet, tehát nem cáfolni, hanem elhallgatni kell.

Ez máig sem változott. Fenntartjuk, hogy a pásztorkodásról a földművelésre, a pogányságról a kereszténységre, nem spontán Nyugat-Európának az Alpoktól északra élő népei, hanem az első keresztény királyunk térítette a magyarságot, és mi mint államalkotók, ezt a lakosság nem magyar etnikumaira is rákényszerítettük.

Azt is tanítjuk, hogy első királyunk, Szent István bölcsen döntött, amikor a többi földművelésre és kereszténységre térő néppel ellentétben, ő a királyi koronát nem a német római császártól, hanem mi és a lengyelek, a római pápától kértük. Arról bölcsen hallgatunk, hogy a tőlünk nyugatra élő népek, nemcsak a germánok, de még a csehek is királyként a Német Római Császárság választófejedelmi címét, nem az akkor jelentéktelen hatalmú mediterrán pápa alattvalóságát választották.

Ezt Szent István azért tartotta a jobb megoldásnak, mert a pápától kapott korona a személye számára nagyobb függetlenséget jelentett. Ez ugyan nem vitatható, de illene hozzátenni, hogy csak azok a népek váltak nyugat-európaivá, amelyek a császártól kérték a koronát. Ez a leginkább a csehek sorsának alakulásával bizonyítható. A cseh király nemcsak ragos választófejedelem, de Prága évszázadokon keresztül a Német-Római Birodalom fővárosa lett, és a csehek társadalma mindig jelentősen előttünk járt, és jár ma is.

Az európai történészek sem hangsúlyozzák, hogy a viszonylag nehéz és patkolt lovakon harcoló lovagok forradalmi újítás jelentettek a hadtörténelemben. Az arab lovaknál sokkal nagyobb testű és patkolt lovak Nyugat-Európa számára hadi technikai fölényt jelentettek. Még egyetlen európai történész sem ismerte fel a nehéz és patkol lovak és a páncélba öltözött lovagok hadászati szerepét.

Ez világosan megmutatkozott a 11. században elindult keresztes háborúk során. A középkor elején még az arabok fenyegették Nyugat-Európát, de a középkor közepén, a római pápák keresztes háborúkat szerveztek a Közel-Kelet szívében lévő Szentföld felszabadítására. Ezek ugyan nem jártak eredménnyel, mégis azt bizonyították, hogy a nyugat-európai lovagok még az arab világban is méltó katonai ellenfelek lehettek.

A keresztes háborúk irrealitását az európai történészek mélyen elhallgatják. Nemcsak politikai, de hadászati szempontból is naiv ostobaság volt a Szentföld elfoglalása. Ezeknek a háborúknak a valódi célját máig tagadják nemcsak a római pápák, de az európai történészek is. A keresztes háborúk igazi célja nem a Szentföld megszállása, Európához csatolása, hanem az elviselhetetlenné vált túlnépesedés lecsapolása volt. Ez azért nem vált nyilvánvalóvá, mert a társadalomtudományok máig nem vallják be, hogy az európai osztálytársadalmak is elviselhetetlenül túlnépesedők voltak. A gabonatermelő és pásztor társadalom olyan életfeltételeket teremtett a gyűjtögetéssel szemben, ami egyre hosszabbá tette a várható életkort. Az életkor hosszabbodása pedig egyre nagyobb spontán népszaporulatot eredményezett. Ezzel szemben a technikai fejlődés csupán a lakosság 1-2 ezrelékes növekedését viselte el. A nemi érettség korát élő lakosság nemi ösztöne legalább tízszer gyorsabb népszaporulatot produkált, mint amit az életterek eltarthattak volna. Az elviselhető népszaporulat csak azzal volt megvalósítható, ha a társadalom akkora halálokozást hozott létre, aminek következtében a tényeges népességnövekedés átlaga 1-2 ezreléke csökkent. Ez a népességnövekedés a halálozás okozásával valósult meg.

A pásztorkodásról a gabonatermelésre térés az életfeltételben jelentős javulást jelentett. A történészek nem is érintik, hogyan alakította a földművelésre és pásztorkodásra térés a várható életkort. Az önözéses gabonatermelő társadalmakban a növényi táplálék, a kenyér, a pásztorkodó társadalmakban pedig a bőséges állati fehérje fogyasztása a várható életkort egyre hosszabbá tette. Ez pedig a korábbinál gyorsabb népszaporulatot jelentett.

Büszke vagyon, hogy felismertem, Nyugat-Európában hogyan reagált szinte azonnal a római katolikus egyház a gyermekvállalás korlátozására. Európa egyik legnagyobb történelmi találmányának tartom azt, hogy a házasságkötésre hivatott papság csak azoknak kötötte meg a házasságát, akinek a földesuruk már jobbágytelket biztosított. Ez azt eredményezte, hogy a házasságok egyre jobban kitolódtak. Alig néhány száz év után a házasságkötők életkora jó tíz évvel a nemi érettség utánra tolódott. Az ösztönünknek megfelelő első 3-4 szülés elmaradt. Ezt fajunk történelmének egyik legnagyobb vívmányának kellene tartani, de még a felemlítésével sem találkoztam. Ez a nyugat-európai kultúrát a nagycsaládos társadalmaknál sokkal kedvesebb halálokozásra kényszerítette. Az ugyan tagadhatatlan, hogy ez a kiscsaládos nyugat-európai társadalom is fokozta a többség nyomorát, háborúzott, üldözte a tudásvágyat, de sokkal kisebb mértékben. Illusztrálni kellene, hogy minden nagycsaládos társadalomban mennyivel nagyobb volt a halálozás, a többség nyomra, a háborúzás ember és vagyon vesztesége, és a tudásvágy üldözése. Ez még a 20. század derekán is így volt.

A nyugat-európai középkor is kegyetlen volt, de az emberiség minden másik, még nagycsaládos feudális társadalmát a több nagyobb halálokozás jellemezte.

A késleltetett házasságkötés azonban az ipari forradalom győzelmével megszűnt. A mezőgazdaság súlya lényegesen csökkent, és nagyobb urbanizációt követelt. A feudális mezőgazdaság is tőkéssé alakult át. Ez a jobbágyok szabadságát, munkavállalási és vallásválasztási jogát követelte. Ezt a tőkés osztálytársadalom indokoltan progresszív változásnak minősítette. Arról azonban említést sem tesznek a történészek, hogy ezzel megszűnt a házasságok késleltetése, a gyermekvállalás korlátozása. Az iparosodott, urbanizált Nyugat-Európában felgyorsult a népszaporulat. Kezdetben ez ellen hatott, hogy a kor városaiban nagyobb volt a halandóság.

A városi életfeltételek javítása, a várható életkor növelése csak a 19. század derekán, a közművek kiépítése és az egészségügyi hálózatok kialakulása után valósult meg. Sokat mondana egy olyan adat, mekkora volt a falvakban és a városokban a várható életkor a 19. század közepe előtt és után a vidéken és a városokban. Ebből kiderülne, hogy az egészségügyi reformok, és közművek kiépítése előtt a vidéki élet mellett volt hosszabb. Ez megfordult, 150 éve a városi lakosság él tovább. Ez a fordulat azt jelentette, hogy a 19. század közepétől Nyugat-Európa is túlnépesedő térség lett.

A túlnépesedést levezette a lehetőség, hogy a viszonylag alulnépesedett Amerika és Ausztrália betelepülése megindulhatott. Ezt azzal kellene illusztrálni, hogy a felfedezések előtt Nyugat-Európa 5 millió négyzet kilométeres élettere tízszer nagyobb lett. A Nyugat-Európa történelmének legnagyobb változását azt jelentette, hogy az élettere tízszer nagyobb lett. Előtte a 150 millió négyzetkilométeres a századföld kevesebb, mint 4 százaléka volt, utána pedig annak a harmada lett. Harari ezt a változást meg sem említi.

Pedig a Homo sapiens életében az utóbbi félezer év legnagyobb változása az volt, hogy Nyugat-Európa élettere tízszeresére nőtt. Ezzel szemben minden más kultúra élettere változatlan maradt.

A 20. század végén a világgazdaság fejlett térségének öthatoda Nyugaton volt. Kivételt az alig 200 milliós fejlett Távol-Kelet, Japán és a Négy Kis Tigris és a Közel-Keleten a néhány milliós zsidó állam, Izrael jelentett.

1990 óta a puritán népek nagyobb felét jelentő Kína példátlan mértékben fejlődik. A 21. század közepére a világ puritán népeinek kétötöde, a társadalmi fejlődés élcsapatát, a világgazdaság négyötödét fogja jelenteni. Ez annak köszönhető, hogy Kínában piacosították a gazdaságot és erőszakkal megfékezték a túlnépesedést.

Fogamzásgátlás.

Ezzel eljutottam a fajunk történelmét minden másnál jobban átalakító találmányig, a fogamzásgátlásig. Ennél jelentősebb találmány nem történt a homo sapiens történelmében. Eddig a tudományok az embert az állatból isten teremtményévé válását azzal indokolták, hogy a gyűjtögetésből áttért a termelésre. Ez valóban minőségi változást jelentett, de nem elég nagyot. Harari pedig ezt egyenesen a homo sapiens becsapásának minősíti. Ez ugyan nagy előrelépés volt, de nem elég, mert az ember szaporodása ösztönös. azaz állati maradt. Ezért kellett a társadalomnak átvenni a túlszaporodása elleni védekezést, a halálozás szervezett fokozását.

A mitológiák és a vallások abba a hibába estek, hogy az emberteremtést a gabonatermelésre és a pásztorkodásra való átéréssel megtörténtnek, emberré válásnak minősítették. Harari pedig a hiba másik oldalára esett, mivel ezt az emberré válást az ember becsapásának minősíti.

A valóságnak az felel meg, hogy a homo sapiens ugyan sokszorosára gyorsította fel a természet felett az uralmát azzal, hogy a gyűjtögetésről áttért a termelésre, de közel tízezer évig nem volt képes megoldani azt, hogy ne legyen a túlszaporodása elviselhetetlen. A homo sapiens csak a jelenkorban változott Homo sapiensé, állatból emberré, amikor az utódvállalását tudatosan függetlenné tudja tenni az ösztönétől. Azzal, hogy mindkét nemünknek a szexuális ösztöntől függetlenül lehetett dönteni az utódvállalásról, megoldottá vált a túlnépesedés elleni védekezés. A puritán és már fejlett társadalmakban ez a fogamzásgátlók használatának spontán általánossá válásával megoldódott. A még szegény és elmaradott Kínában az állam kényszerítette ki. Kiderült, hogy a jómódban élő, iskolázott lakosság nem akar még annyi gyermeket sem vállalni, mint amennyi a létszám fenntartásához társadalmi érdek.

Mivel a puritán, jómódú és iskolázott családok esetében nagyobb és gyorsabb volt a kevés gyermek vállalása, mint a szegény és iskolázatlanokban, kontraszelekció jött léte. A fejlett társadalmakban a gyermekvállalás támogatására kényszerültek. Azzal azonban nem számoltak, hogy a társadalom érdeke olyan támogatást igényel, ami a gyermekvállalást nem szociális, hanem a társadalom érdekét szolgáló feladatként kezeli. Mivel a fejlett társadalmak elsődleges érdekévé vált a következő nemzedék minőségének a javítása, elsősorban a gazdagabb és iskolázottabb családok gyermekvállalását kellene támogatni. Ezzel szemben a választók támogatásának megnyerése érdekében olyan támogatást vezettek be, ami a vállalt gyermekek számával arányos. Ennek az lett a következménye, hogy a támogatás a szegényebb, kevésbé iskolázott szülők nagyobb, a gazdag, iskolázottak szülők viszonylag kisebb gyermekvállalását ösztönözi. Mivel a gyermeknevelés hatékonysága elsősorban a szülők jövedelmétől és iskolázottságától függ, a gyermekvállalások családi háttere a társadalom érdekével ellentétessé, kontra szelektívvé vált.

Minél fejlettebb a társadalom annál fontosabb érdeke a gyermekvállalás mögötti családi struktúra szelekciója, ezzel szemben minél fejlettebbek, annál inkább kontraszelektívekké váltak. Mivel a gyermekvállalás terhe és várható eredménye elsősorban az anyák iskolázottságától függ, a szelekciót az anyák termékenységi mutatója méri. Jelenleg a fejlett társadalmakban mindegyikében az anyák gyermekvállalása 1.5 alatt van, a kontraszelekció egyértelmű.

Az iránytű.

A patkó is olyan találmány, ami a felértékelő hatásához viszonyítva olcsó,és égis Nyugat-Európa történelme számára fontos alakító eszközzé vált. Számomra a fajunk történetében a klasszikus példája egy olcsó, könnyen elérhető az iránytű volt. Az iránytű is kínai találmány volt. De még azt is felismerték, hogy ennek segítségével az óceánok is hajózhatóvá váltak, és ennek tudtában megépítették az azokat hajózhatóvá tevő flottát is. Ez a flotta be is bizonyította, hogy bárhova eljuthat. Az még természetesnek is tekinthető, hogy Ázsia déli partjai közelében indultak el.

A kínai császár azonban felismerte annak a veszélyét, hogyha a flotta messzebbi vidékekre jut el, mint ahova a hatalma elérhet, ez veszélyt jelenthet korlátlan politikai hatalmára. Ezért az Afrikát, esetleg Amerikát is elérő flottája, hazatért, azt megsemmisítette és mindenféle hasonló, a birodalom határát túllépő vállalkozást megtiltott.

A történelemtudomány számára veszélyes a be nem következett, de azt vizsgálnák, hogy mi lett volna, ha a technikailag már megoldhatóvá vált feladatokat megvalósítják. Ennek ellenére, ez esetben a Kína számára megoldhatóvá vált feladat megvalósítását érdemes felvetni. Mi lett volna, ha a kínai flotta nem nyugatra, az ismert dél-ázsiai irányában megy el, és felfedezi a szinte lakatlan és óriási életterű Amerikát?

Nehéz elképzelni, hogyan alakul Amerika jövője, ha nem az akkor 100 milliós és tarka etnikumú és keresztény Nyugat-Európa népesíti be a 40 millió négyzetkilométernyi Amerikát, hanem a viszonylag homogén etnikumú Kína. Nagyon más útra tért volna a Homo sapiens története.

A fogamzásgátlás és a kommunikáció.

A tudományos és technikai forradalom két a fajunk történelmét alapvetően átalakító találmányt hozott az ezernyi sok között. A fogamzásgátlást, és a kommunikációt.

A társadalomtudományok egyik nagy mulasztása a fogamzásgátlás hatásának feltárása. Senki nem vette a fáradságot annak bemutatására, hogy mint köszönhet az emberiség puritán kétötöde annak, hogy a fogamzásmentes szexuális élet megoldhatóvá vált. A már gazdag és iskolázott puritán népek azonnal éltek a lehetőséggel. Kínában pedig a még szegény puritán lakosságot erőszakkal kényszerítették az egyetlen gyermek vállalhatóságára.

Az osztálytársadalmak tízezer évét az elviselhetetlen túlnépesedés jellemezte. Ez ellen csak a nyugat-európai feudális társadalom igyekezett védekezni, de ez az sem merte bevallani. A nyoma sem található annak, ki, mikor és miért ismerte fel hogy a jobbágyrendszer számára a kiscsalád a hatékonyabb megoldás. Annak ellenre, hogy nagyon egyértelmű volt, hogy a földesurak érdeke, hogy a földjének használatát előnyösebb kiscsalásokra, mint nagycsaládosokra bízni.

A földek talajerejének megvédése, javítása csak akkor lehet a bérlő érdeke, ha tartósan van rábízva. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a telkek bérbeadása a munkaképes kor egészére biztosított. Ez csak akkor oldható meg, ha a bérlő munkaereje viszonylag változatlan. Ez a nagycsaládok esetében nagyon széles határok között mozog. Csak a kiscsalád esetében viszonylag állandó. Ezt bizonyította az általános tapasztalt, hogy a nagycsaládos jobbágyrendszerben a földesúr arra kényszerült, hogy mintegy tíz évenként a nagycsaládok munkaerejének arányában ossza fel a jobbágytelkeket.

A nagycsaládos jobbágyrendszer még nagyobb hátránya, hogy a bérbevevő általában a legidősebb, már gyakran csökkent munkaképességű férfi, a munkavégzők pedig jogtalan családtagok. Vagyis a már idős családfő az egyetlen jogi személy, a jövedelem elosztása felett rendelkező.

A nyugat-európai feudális társadalom egyedüli volt abban, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszerhez kötötte a gyermekvállalást. Még a nyomát sem találtam annak, hogy valaki felismerte annak a jelentőségét a gyermekvállalást házassághoz, a házasságkötést pedig a jobbágytelekhez kötötték. Pedig fajunk történetében az volt az első, és máig egyetlen gyermekvállalási korlátozás. Ráadásul. ez volt a létrehozója a 2-3 első gyermekvállalás kiiktathatóságának. E nélkül a nyugat-európai társadalmak nem lehettek volna humánusabbak, mint a nagycsaládosak, ahol 2-3 születéssel több volt.

A nyugat-európai társadalma fölénye annak volt köszönhető, hogy két irányban történelemformáló változást hozott. Megoldotta a négy évszakos térségben a gabonatermelést azzal, hogy évszázadok során kiszelektálta a téli fagyot elviselő, és a természetes csapadékkal megelégedő gabonatermelést, és bevezette a kiscsaládos jobbágyrendszert.

A nyugat-európai gabonatermelés ugyan területegységen kisebb hozamot, de erre a művelési módra nagyságrenddel nagyobb területet, és olcsóbb kenyeret biztosított, mint az öntözéses. Ezt a változást jól illusztrálná annak bemutatása, hogyan oszlott meg a természetes csapadékkal megelégedő gabonatermelés nyolcezer éve alatt az emberiség élettere, és milyen lett, ami óra a négy évszakos területeken a természetes csapadékkal is termelnek nemcsak gabonát, de kapás növényeket is. Ma már az emberiség nagyobb fele, elsősorban a legszegényebb negyede elsősorban a természetes csapadékon termelt növényekből él. Ehhez azt is tegyük hozzá, hogy az állati fehérjék egyre nagyobb többségét az amerikai kapás növényekkel, kukoricával és burgonyával termelik. Európa ezzel százszor többet kapott, mint az ott szerzett kincsekkel.

A jelenlegi legnagyobb, az emberiség szinte egészét elérő találmánya a számítógépeknek is köszönhető kommunikáció. Az az emberiség történetének a legszélesebben, és leggyorsabban elterjedő találmánya a mobil telefon. Ez nem ismeri a távolságokat, és ezzel minden információ azonnal elérhető. Ráadásul, az új nemzedék elképesztően gyorsan befogadja a használatát. Még az elmaradt társadalmakban is szélesen elterjedt a használata. A tudatunkra gyakorolt hatását egyelőre fel sem lehet mérni.

Azt már a tények bebizonyították, hogy a felnőttkori képességeink jelentős mértékben attól függenek.

Milyen volt a magzati kihordásunk. Finnországban nyolcvan éve mérik az újszülöttek súlyát, hosszát és a koponyájának a körméretét. Ötven év adatai azt bizonyítják, hogy a felső tized iskolázottsága három évvel meghaladja az átlagot, az adófizetésük az átlag háromszorosát. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt száz évben legsikeresebb ország következő nemzedékének eredménye lényegesen függ attól, milyen volt a magzati kihordásuk. Nyilván az eredmény nemcsak ennek köszönhető, de mégis egyértelmű, hogy a magzati kihordás minőségétől lényegesen függ a következő nemzedék teljesítménye.

Az egészségügy mégis százszor annyit költ a koraszülöttek megmentésére, mint a jól kihordó anyák jutalmazására. Nem a koraszülöttek megmentése felesleges, de a következő generáció értéke jobban függ a jó kihordó anyáktól, ezért azokat kellene jutalmazni. Épen a közelmúltban volt az anyatej fontosságát hangsúlyozó kampány, amivel egyetértek, de még az sem fontosabb, mint a jó kihordás.

Az az első négy év alatt megszerzett szókincs. Az Egyesült Államokban 15 éve kezdték el mérni a négy évesek szókincsét. Ezt a jelenlegi technika megoldhatóvá tette. Az adatok jelentős szóródása erősítette meg, hogy ennek az okát keressék. Megállapították, hogy a nagyobb szókincs elsősorban a gyerekek korai közösségében fejlődik. Ezért indult meg a bölcsődék és óvodák hálózatának a bővítése, és a szerepük hangsúlyozása.

Néhány év után az egész korosztály szókincsét mérik. Három éve már elkészülhetett a középfokú képzettség és a szókincs közti korreláció mérése, ami nagyon szoros összefüggést mutat. Ennek alapján a szülői kötelezettséggé tették a heti két nap óvodába járását.

E tapasztalatok ismeretében indokoltnak tartom, hogy a szülők jövedelme és iskolázottsága, valamint a gyermekeik iskolázottsága közt mekkora a korreláció. Ez az ismeret azért volna fontos, mert a családi hátér is az ott neveltek teljesítménye közti összefüggést szorosnak tartom. Ezzel szemben minden fejlett társadalomban a diplomás és jómódban élő nők gyermekvállalása az országos átlagnál is sokkal alacsonyabb. Nyilvánvaló, hogy a felnevelési adottsággal fordítottan arányos, azaz kontraszelekciós a gyermekvállalás.

Közel húsz éve éppen a Közgazdasági Társaság közgyűlésén vetettem fel, hogy az öregkori ellátás nem az életkeresethez, hanem a gyermeknevelés minőségéhez igazított legyen. Akkor még ennek az indokoltságát alig ismertem, de tudtam, hogy a társadalom elsőleges érdele nem a minél nagyobb tőke megtakarítás, hanem a minél nagyobb érékű munkaerő. A jó munkaerőhöz megy a tőke, egy felzárkózó országba pedig csak akkor, ha ott az áránál jobb a munkaerő minősége.

A tudományos és technikai forradalom korában már nem az olcsó, hanem a béréhez viszonyítva hatékony munkaerőt keresi a tőke. Ezét mi is a béréhez viszonyítva hatékony munkaerőt termeljünk.