Miért fontos a gyermekválasztás joga?

Kopátsy Sándor                PD                    2015 07 21

Miért fontos a gyermekválasztás joga?

Tegnap még egy olyan témát fejtegettem, hogy az emberiség demográfiai tekintetben kellé szakadt. A gazdagok és iskolázottak nem vállalnak annyi gyermeket, amennyi a létszámuk tartását biztosítaná. A puritán és jómódú családok viszonylag kevés gyermeket vállalnak, a lemaradó szegények pedig viszonylat sokat. Az előbbiek társadalmi értéke viharosan nő, és ugyan egyre fogynának, de gyarapítja őket a lemaradó családokban nevelődő tehetségesek felemelkedése. Vagyis a modern társadalomban az értékes réteg természetes szaporulata nem biztosítja az újratermelésüket, de az alsó rétegből bőven kap utánpótlást. A társadalom alsó harmada a javának felemelkedése okán egyre jobban lemarad.

Ezért írtam le már sokszor, hogy a fejlett társadalmak akkor fejlődnének még gyorsabban, ha a családok felső harmadában annyi gyermek születne, mint az alsóban, és az alsóban csak annyi, mint jelenleg a felsőben. Ebből azonban az következik, hogy a jelenkori társadalmaknak olyan felépítményre van szükségük, amely a születések megoszlását a társadalom érdekének megfelelően alakítaná. A jelenlegi társadalmaknak azért hibás a felépítményük, mert a családok gyermekvállalása a társadalmi érdekkel ellentétes. Jelenleg nem ismerek olyan társadalmat, amelyikben a gyermekvállalás mögötti családi háttér a társadalom érdekéhez igazodna. Sőt, minden társadalomban ezzel ellentétes gyermekvállalás a jellemző.

Ez csak azért nem okoz társadalmi visszaesést, mert az emberben rejlő tudásvágy nemcsak szabadon működik, de a társadalom oktatási rendszere, jövedelem elosztása és még inkább újraelosztása a képességek kibontakoztatását ösztönzi. A kontraszelekciós gyermekvállalás ugyan fékezi a társadalmi fejlődést, de nem annyira, hogy annak sebessége ne növekedne. Mivel a társadalmak tudásvágyának érvényesülése elsősorban a kultúrától függ, és ez a puritán kultúrákban a legerősebb, a puritán társadalmak fölénye egyre jobban kibontakozik. A puritán kultúrájú társadalmak fejlődési sebessége messze meghaladja a nem puritán társadalmakét.

Azt Max Weber már jó száz éve felismerte, hogy a protestáns erkölcsű népek a tőkés osztálytársadalmat hatékonyabban működtetik, mint a többi más kultúrájú népek. Felismerése azért sántított, mert a puritán helyett protestánst mondott. A kettő ugyan elég jól fedi egymást, de az előny nem annyira a vallási, mint a kulturális különbségből fakad. Ez a Nyugaton belül nem is jelentett problémát, mert ott a protestánsok fölénye egyértelmű. A protestáns lakosságú államok fölénye vitathatatlan. A Nyugat három kultúrája közül a protestánsok fölénye nemcsak az ortodox keresztények, de katolikus latinokkal szemben is egyértelmű. Ezt még helyesebb volna etnikai alapon megfogalmazni. A skandináv, az angolszász és a germán népek társadalmai egyre jobban kiemelkednek a Nyugat latin és pravoszláv népeihez viszonyítva.

A protestáns meghatározás még inkább értelmetlenné vált, amikor kiderült, hogy a távol-keleti puritánok még a nyugati protestánsoknál is hatékonyabbak.

Weber arra nem is tért ki, hogy a felismerése miért csak az ipari forradalom után jelentkezett, és csak a tudományos és technikai forradalom győzelme során vált egyértelművé. Pedig az indoklása a lényeg. A tudományos és technikai forradalom értékelte fel még inkább a puritán viselkedést.

Az ipari forradalom még olyan társadalmat igényelt, amelyik továbbra is túlnépesedett, és amiben elég volt a tőkések, a vállalkozók puritán magatartása, a munkaerő nagy többségével szemben azonban még a korábbinál is alacsonyabb mennyiségi és minőségi igényt támasztott. Az ipari forradalom olyan társadalmi alépítményt hozott létre, ami ugyan megnövelte az uralkodó osztály viselkedésével szemben támasztott igényt, ugyanakkor tovább csökkentette a munkaerővel szemben támasztott mennyiségi és minőségi igényt. A tőkés osztálytársadalom még a feudális elődjénél is kevesebb, és alacsonyabb igényű munkaerőt igényelt. A puritán társadalmak tőkés osztálya hatékonyabban látta el a feladatát, mint a többi kultúráé.

Számomra ennek klasszikus példája volt a mediterrán tőkések és a germán tőkések két legnagyobbja közti viselkedési különbség. A mediterrán Medici család tagjai számára a cél, hogy fejedelmek, pápák legyenek, és a művészetek valaha élt legnagyobb mecénásai is ők lettek. Itáliában, a középkorban, a pápa közelségét évező bíborosok nagyobb pompában éltek, mint az Alpoktól északra lévő királyok.

Velük szemben. a germánok legnagyobb tőkése, a Fugger család a jövedelméhez képest takarékosan élt, a munkásinak lakótelepet épített. A család neve a takarékosság fogalma lett, a puritán népek számára a tőkés ideál a Fugger, azaz fukar lett.

A puritán kultúra fölénye akkor vált egyértelművé, amikor az ipari forradalom a tőkések kezébe azzal a céllal adta a gazdasági hatalmat, hogy minél több tőkét működtessenek. A földesurak luxusra pocsékolhatták el a jövedelműket, mert a mezőgazdaságban nem volt sok tőkét igénylő technikai forradalom, az ipar és a közlekedés technikai forradalma azonban óriási felhalmozási igényt támasztott. A tőkés is gazdagon élhetett, de a fő társadalmi feladata a működő tőke gyarapítása lett.

Újabb fordulatot a tudományos és technikai forradalom hozott. Amíg az ipari forradalom csökkentette a munkaerővel szemben támasztott mennyiségi és minőségi igényt, a tudományos és technikai forradalom csak a jó minőségű munkaerővel lehetett hatékony. Ez abban jelentkezett, hogy a munkaerő felső kétharmadának korábban elképzelhetetlen mértékben megnőtt a jövedelme, az alsó negyed pedig a hatóságilag megszabott áráért sem kell. Ezek foglalkoztatása annak ellenére sem lett megoldható, hogy száz év alatt megsokszorozódott a magasabban iskolázottak, a jobban képzettek aránya. Száz éve a munkaerő nagy többsége gyakorlatilag írástudatlan volt, nem írt, nem olvasott. Ugyanakkor a vállalati szektorban dolgozók 1 százaléka sem volt diplomás, és 3 százaléknak sem volt középfokú képzettsége. Ma már a negyedük diplomás és a felüknek középfokú képzettsége van, de ez sem elég.

A 20. századig a gazdaság alig igényelt iskoláztatást, a jelenlegi igénye pedig kielégíthetetlen.

A történészek máig sem hangsúlyozzák, hogy a Nyugaton először a vallás, a reformáció követelte meg az olvasás elsajátítását. A reformárus felekezeteknek is csak azért vált feladatukká a népoktatás, hogy hívek a bibliát és a zsoltárokat olvasni tudják. Az ipari forradalom után is csak a közigazgatás igényelte a lakosság olvasási képességét. Végül a 20. században aztán a tudományos és technikai forradalom támasztott igényt nemcsak az írás és olvasás ismeretére, de a nagyobb szakmai tudással és képességgel szemben is.

Arról még kevesebb szó esik, hogy a Távol-Kelet jelenkori fölényében milyen szerepet játszik az a tény, hogy ott évezredek óta a társadalmak működtetését a mandarinokra, azaz az iskolában szelektált és kiművelt apparátusra bízták. Ezekben a társadalmakban évezredes hagyomány, hogy a társadalomban való érvényesülés alapja az oktatási rendszer szelekciója.

Még senkinek sem jutott eszébe, hogy a kelet-európai marxizmus gyászos bukása, és a kelet-ázsiai marxizmus példátlan sikere elsősorban azzal magyarázható, hogy az előbbi az ortodox keresztény kultúra, vagyis a dogmához való ragaszkodásra, az utóbbi az oktatási rendszeren keresztüli szelekcióra épült. Ezért a szovjetrendszerben egyre süllyedt a diktatúrát vezető káderek a színvonala, Kínában pedig egyre emelkedett. Talán még karakterisztikusabb a kínai és a koreai marxizmus összevetése. A Kínában a képesség alapján, Észak-Koreában vérségi alapon öröklik a korlátlan hatalmat, és annak kiszolgálóit a korlátlan hatalmú vezetőhöz való hűség alapján szelektálják.

A címben feltett kérdésre egyértelmű a válaszom. Azért, mert a társadalom jövője elsősorban attól függ, milyen családokban születik a következő nemzedék. Ezt ugyan egyértelműen bizonyítják a tények, a társadalomtudomány és a politika mégsem hajlandó tudomásul venni.