Bányajáradék - földjáradék

Kopátsy Sándor                   PG                 2015 07 11

Bányajáradék - földjáradék

Még a kommunikációs csatornák gazdasági rovatai is alig foglalkoznak az előző két, a következő két évtized világgazdaságának jellemzésével. Talán a világgazdaságban bekövetkezett változás egyik jellemzője, hogy az elmúlt két évtizedet a drága nyersanyagárak jellemezték, ezért óriási újraelosztási szerepe volt a bányajáradékoknak. Ennek most véget vetett egyrészt az, hogy Kína, ami a nyersanyagok keresletének fokozója volt, átlépte a nyersanyagéhes korszakát, a gazdaság nyersanyagigénye nem fog gyorsan növekedni. Az nyersolaj és a földgáz termelése élvezte a legnagyobb bányajáradékot. Ezt az Egyesült Államok belátható időre a tört részére csökkentette azzal, hogy megoldotta a jelenleg már 40-60 dolláros olajáron történő kínálatot.

Amíg az olajt és a földgázt elsősorban a gazdagok vásárolják, és azok meg is tudják fizetni, csak fémeket csak az ipart építő országok fogják keresni. Ezek azonban nincsenek a láthatáron. Nincs olyan jelentős ország, amelyik a jövő iparosítója lehessen. Ez csak nagyon magas felhalmozás mellett lehetséges. Márpedig magas felhalmozása csak a lassan növekvő lakosságú, puritán erkölcsű országok képesek. Ilyenek pedig nincsenek.

A kínai vasérc importja nemcsak volumenében, de arányában is példátlan. 2.000-ben kezdett vasércet importálni, és tíz évvel később már évi 115 milliárd dollár értékbe vásárolt vasércet. Ebben a tíz évben a réz behozatalának értéke is 40 milliárd dollárra nőtt. Ezek olyan volumenek, amik már gyorsan nem is volnának növelhetők, de nem is lesz szükség rájuk. Ezt leginkább Ausztrália, Brazília és Csille fogja megérezni. Szerintem ez volt a világtörténetének legnagyobb nyersanyagigény robbanása, de egyúttal az utolsó is.

A belátható jövőben az emberiség létszáma csak ott gyarapodik, ahol a takarékosságra alkalmatlan lakosságot etetni kell. De nekik nem lesz pénzük. A mezőgazdaság számára óriási keresletet Kína fog jelenteni. Ezt egyelőre csak ők látják. De nemcsak ezt, azt is, hogy ezt önerőből képtelenek lesznek megoldani.

Azt ugyan jól látják, hogy az állati fehérje termelés takarmánya egyre inkább a szója lesz. Az évezredek óta húshiányosan étkező kínaiak húst akarnak enni, nyilvánvaló. A disznóhúsra vágytak. Ahhoz azonban nem volt takarmány, importálni kellett a szóját. Ennek importja 15 év alatt a semmiből évi 40 milliárdra nőtt. Ez Magyarországra vetítve 300 millió dollárt jelentene!

A kínai vezetés felismerte a reális szójaigényét, és ezért egyrészt a hazai termelés felfutása érdekében óriási erőfeszítéseket tett. Másrészt Brazíliát úgy tekinti, mint kiemelkedetten fontos külkereskedelmi partnerét. Ezt jól bizonyítja a tény, hogy felajánlotta, hogy Brazília számára megépíti a két óceánt összekötő nagy teljesítményű vasutat.

Azt már én teszem hozzá, hogy Kínának nem sertéssel, hanem baromfival és hallal kell ellátnia a lakosságát. Az felébe sem kerül.

Függetlenül, milyen módon avatkozik be a világpolitika, a világgazdaság belátható jövőjét két fő ok fogja jellemezni: Kína már nagykorú, fejlett társadalom megkétszerezi a nagyon gazdagok számát, és ezért a viszonylagos nyersanyag bőség, és a katasztrofálisra növekvő élelemhiány válik a fő alakító tényezővé.