Görögország csak rossz tanácsot kap

Kopátsy Sándor                 PG                   2015 07 10

Görögország csak rossz tanácsot kap

Öt nappal vagyunk a görög népszavazás után, és még semmi jele nincs, hogy az EU illetésesei, a bankja, és mindenekelőtt Németország felismerje, hogy a görög válság lényegében a négy mediterrán ország vállsága, és keresse a kiút lehetőségeit. Görcsösen a meglévő körülmények között csak a takarékosságban keresik a megoldást. Képtelenek megérteni, hogy az euró övezeten belül nincs megoldás. Minél nagyobb takarékosságra kényszerülnek, annál reménytelenebb helyzetbe kerülnek.

Elsősorban azt kellene tudomásul venni, hogy mind a négy ország már régen túlment azon a küszöbön, amiről a nagyobb takarékossággal ki lehet mászni.

A négy ország válsága ugyan azonos okból fakad, de nem azonos szintű, helyzetükben csak mennyiségi különbség van, és annak a sorrendje ugyanaz, amilyen már az övezetbe lépés előtt is volt. A mélységi sorrendjük: Görögország, Portugália, Spanyolország és Olaszország.

Mi jellemzi a közös válságukat?

Reménytelenül eladósodtak. Nem csak a külső eladósodottságuk, de annak a viszonylag magas kamatja elviselhetetlen, de ennek terhe alatt egyre romlik a fizetőképességük is, mert egyre csökken a fizetőképességük, a jövedelmük.

Magasabb a munkanélküliségük, mint valaha volt.

A közgazdaságtan szinte említést sem tesz arról, hogy a munkanélküliség minden tekintetben sokkal nagyobb társadalmi betegség, mint a tőkés osztálytársadalmakban volt. Akkor egyrészt nem volt munkanélküli segély, és a munkanélküliség nem értékelte le a munkaerő minőségét. Akkor is baj volt, hogy a munkanélküliek által termelt érté kiesett, de ez a kiesés nem járt plusz költséggel. A munkanélküliek nagy többsége nem volt képzett, csak a fizikai erejére volt szükség. A munkából kiesettek értéke nem csökkent jelentősen. Jelenleg a gyors technikai fejlődés folyamatos szakmai alkalmazkodást igényel. Az alacsony foglalkoztatás sokkal több állami veszteséggel jár, mint nyolcvan éve. Ez különösen a mediterrán országokban katasztrofális, mert az eleve nagyon alacsony adózási morál okán, hatványozottan csökkenti az állami bevételeket.

Az euró övezet létrehozói figyelmen kívül hagyták, hogy a közös valutával megszűnt a tagállamok pénznyomási lehetősége. Márpedig a négy mediterrán államot korábban is azt jellemezte, hogy az állami bevételek hiányát, pénzteremtéssel, inflációval fedezhették. Mivel ettől a lehetőséget elvesztették, külföldi kölcsönök felvételére kényszerültek. Ha valaki kiszámolná, hogy a saját valutájuk szaporítása mekkora inflációt okozott volna, kiderülne, hogy ennek mértéke megfelel az eladósodottsági mutatójukkal. Görögország külső államadóssága a nemzeti jövedelmének 230 százaléka. Ha a költségvetési hiányt a saját valutájuk szaporításával biztosították volna, a drachma inflációja az euró övezeti tagságuk idején 230 százalékkal romlott volna, de nem lenne adósságuk.

A 25 év alattiak 50 százaléka munkanélküli.

Egy ország jövőjét nem érhet nagyobb csapás, mint a fiatalok tartós munkanélkülisége. A hitelezők számára nincs nagyobb feladat, mint ennek az állapotnak a felszámolása. Az olyan ország, ahol a fiatalok fele nem találat munkát, az soha nem lehet képe arra, hogy valaha visszafizesse az előző generáció által okozott adósságot. Arról is kellene információkat gyűjteni a Görögországot takarékosságra kényszertó hitelezőknek, hogy mennyi görög fiatal menekül a jövőjét vesztett országból.

Ki a felelős?

A mediterrán országok reménytelen eladósodásáért elsősorban azok a felelősek, akik belecsábították az országot az euró övezetbe. Ezen ugyan lehet vitatkozni. Azonban azon nem, hogy mindhárman, az euró övezet szervezői, a hiteleket felvevők és a hitelezők felelősek.

Az euró övezet szervezői felelősek azért, mert meg kellett volna vizsgálni, hogy mik a feltételei a közös valuta vállalásának. Ebben vitathatatlan a Valutaalap és a Világban felelőssége is. Mindkét szervezet évtizedek óta hirdette a közös valuta előnyeit. Ők ugratták be Argentínát abba, hogy a dollárhoz kösse a nemzeti valutáját. Ez nagyon hasonló ahhoz, hogy a mediterrán országoknak közös valutájuk legyen. Mindkét esetben a lényegesen fejlettebb, nagyobb, puritán erkölcsű ország tekintélyes valutájához kötötték egy spanyol, tehát mediterrán kultúrájú, gyorsan inflálódó valutáját. Jobb elrettentő példát ki sem lehetett volna találni.

A négy mediterrán ország hibája sem vitatható. Ha megnézték volna a saját valutájuk előző ötven éves történetét, kiderült volna, hogy annak az inflációja többször gyorsabb volt, mint a német márkáé. Ez idő alatt nem fordult elő, hogy a költségvetésük fedezethiányát, nem pénznyomással, inflációval vagy külföldi hitelekkel fedezték. Az utóbbiakkal azért voltak mértéktartók, mert az őket ismerő hitelezők csak nagyon magas kamattal vették meg az államkölcsöneiket. Ők ugyan tisztában voltak azzal, hogy a pénznyomás lehetősége a közös valuta esetében megszűnik, de vigasztalódtak azzal, hogy a korábbinál lényegesen kisebb kamattal is lesz vevője az állampapírjainak. Ebben nem is csalódtak. A legjobb vevőknek éppen az övezet erős tagjai, elsősorban a német bankok, pénzintézetek és nyugdíjpénztárak voltak. Elég volna megnézni, hogy mennyi mediterrán államkölcsön van az euró övezet erős tagjainak a birtokában, mekkora kamattal. Kiderülne, hogy ez a kamatkülönbség sokkal nagyobb összeget jelent, mint amennyivel a négy mediterrán ország vissza nem fizethető adósságának harmadát rendezni lehet.

A négy mediterrán ország kötvényeit megvásárlók felelőssége sem vitatható. Ez bizonyítható azzal, hogy ők lényegesen alacsonyabb kamattal vásárolták meg a mediterrán országok kötvényeit, mer belekalkulálták az erős euró övezeti tagok felelősségvállalását.

A fentiek alapján azon nem lehet vitatkozni, hogy a válság megoldásáért felelős a Világbank, az EU, a négy eladósodott ország és a hitelezők is. Mindegyiknek vállalni kell a rendezésben való szerepet.

A megoldáshoz irányt mutathat Magyarországon a svájci frankban történt eladósodás rendezése. Ha nem a részletekben, de a közös felelősség vállalásban annál inkább. Nálunk az fel sem merült, hogy csak a hitelfelvevők a felelősek. A kormány elismerte a saját felelősségét, és felelősségvállalásra kényszerítette a hiteleket folyósító, azon jól kereső bankokat is. A magyarországi svájci frankban felvett hitelek ugyan kisebb volument jelentettek a nemzeti jövedelemhez viszonyítva, ezért nem is történhetett meg a teljes rendezés, de a nagyobb hányada már megoldódott. De csak azért, mert saját valutánk volt, és megtehettünk néhány lépést. Elsősorban a forintunkat az euróhoz képest mintegy 20 százalékkal leértékeltük. Ezzel ugyan nőtt az államadósságunk, de lényegesen javult a külkereskedelmi mérlegünk, drágább lett az import, jövedelmezőbb az export.

Mi a teendő?

El kell ismerni a felek egyenrangú felelősségét. Csak a rendezés terheinek arányos megosztás jelenthet megoldást. Tehát le kell mondani arról a mániáról, hogy az államadóságokat az érintett országok csak a nadrágszíj meghúzásával megoldhatják. Görögországban már 25 százalékkal alacsonyabb a megtermelt nemzeti jövedelem, mint öt évvel korábban volt. A javasolt megszorítások pedig csak tovább növelik a csökkenést. A nem eladósodott országoknak figyelembe kell venni, hogy ekkora jövedelemcsökkenés szinte elviselhetetlen. A válságkezelők olyan orvosok, akik a betegsége okán a súlyának negyedét elvesző beteget koplalással akarják gyógyítani.

Görögország gyógyítható beteg csak akkor lesz, ha adósságterhének kétharmadát elengedik, és hitelt adnak a talpra állásához. A mindent megelőző segély az övezeti tagságnak megszűntetése. Mivel válság elsődleges ok a közös valuta, mindenekelőtt azt kell megszüntetni. De nem elég ezt Görögország esetében megtenni, hanem a másik három országot is ki kell léptetni. Ez ugyan spontán is megtörténik, ha a görög válság megoldódik, akkor spontán a másik három országban is azok a pártok győznek, amelyek a kilépést vállalják.

Ezért értelmetlen azt a játékot folytatni, hogy csak Görögország került abba a helyzetbe, hogy mivel képtelen visszafizetni, rendezni kell az adósságát.

Sajnos, az EU vezetése és tagországai képtelenek megérteni, hogy rossz vágányra vitték Európa nyugati felének sorsát.