A táplálkozás jelentősége

Kopátsy Sándor                 PG                   2015 07 09

A táplálkozás jelentősége

A társadalomtudományok abban a tekintetben teológusok maradtak, hogy az embert továbbra is úgy kezelték, mint ami külön isten teremtménye, nem a biológiai fejlődés csúcsa. Ezért aztán figyelmen kívül hagyta, hogy számára is az anyagcsere, a táplálkozás az elsődleges feladat. Ez különösen elsődleges volt a gyűjtögető életmódban. Még arra vonatkozó becsléssel sem találkoztam, hogy gyűjtögető őseink idejének mekkora hányadát töltötte ki a táplálék megszerzése.

Az a tény, hogy a gyűjtögető társadalmakban a lakosság magassága kicsi volt, azt bizonyítja, hogy táplálékban szegénység volt jellemző az életmódjukra. Az is tudományosan bizonyított tény, hogy a gyűjtögető társadalmakban a várhat életkor valahol a húszas évek közelében lehetett. Ezt bizonyítja fajtánk természetes szaporasága. Az ember addig nem volt túlnépesedés nyomása alatt élő faj, ameddig a várható életkor a húszas évek közepe közelében volt.

Darwin sem figyelt fel arra a tényre, hogy minden faj olyan szapora, ami a létszámának tartását biztosítja. A homo sapiens olyan szapora faj, amelyik létszámának stabilitása a 25 év körüli várható életkorhoz igazodott. Ennek fele meg a nők magas termékenysége, mindkét nem szexuális vágya. Ezért aztán az emberiség életének első 95 százalékában az életterén belül nem is szaporodott. Azonban a fejlett agyának köszönhetően, szinte minden természeti környezethez gyorsan alkalmazkodott. Fajunk első és egyetlen, amelyik az életteréhez nem a mutáció és a szelekció nagyon lassú útján, hanem az eszére hallgatva gyorsan a természeti környezetéhez igazítja a viselkedését. Nagyon gyorsan, szinte azonos színvonalon, de nagyon eltérő módon élő fajjá vált.

Ennek fel nem ismerése okán van baj a darwinizmussal, mert az emberre nem alkalmazható a Darwin által felismert minden fajra jellemző, nagyon lassú fejlődés törvénye. Az ember fejlődése a biológiai elődeinél sokkal fejlettebb agyának köszönhetően, már elsősorban az agyának a törvényei alapján válik érthetővé. Ez vonatkozik a táplálkozására is.

Bármennyire közismert, hogy az agyunk aránylag nagy táplálékigényt támaszt, a táplálkozásunk történetével tized annyit sem foglalkozunk, mint a szerszámokkal, a temetkezési szokásokkal. Pedig a múltunk megértéséhez a legfontosabb kulcs a táplálkozásunk megértése lenne. Csak akkor, ha tudjuk, mikor mennyi fehérjéhez jutottunk, megérthetjük, mi miért történt velünk.

Azt már nagyon korán felismertem, hogy őseink számára milyen fontos volt a velő. Erre a lazacevő medvék hívták fel a figyelmemet. Ha bőven volt lazac, csak a fejüket ették meg.

A gyűjtögető életmód mellett viszonylag kevés volt a fehérje. A vadászképességekben szegény őseink elsősorban dögevők lehettek, és számukra a legkeményebb csontokban lévő velő is elérhető volt, hiszen nagyobb kövekkel minden csont összetörhető volt.

Az ideális állati fehérje forrás a jelentős dagály-apály megjárta tengerpart volt. Ezzel magyarázható, hogy az első jelentős építkezések Európában az Atlanti Óceán, Kelet-Ázsiában pedig a Csendes Óceán lapos partjain voltak. A kőkori embernek csak ott marat energiája, ideje kultikus építkezésekre, ahol a dagály naponta kihordta a fehérjében dús tenger gyümölcseit.

A meleg Dél-Olaszországban pedig ezt élvezhettem, hogy ott a velőt és a belsőséget el sem fogyasztották. A hentes örült, hogy olyan vevője voltam, aki a velőt, a májat nagyra értékelte. Évezredek alatt megtanulták, hogy ami gyorsan romlik, azt nem szabad elfogyasztani.

Ott tanultam meg azt is, hogy az első fehérje gazdag ókori táplálék a fáva, az egyiptomi bab volt. Annak az ünnepét a buzgó Dél-Olaszországban ma is szigorúan megtartják, azon a napon csak fávát esznek.

Azt meg már középiskolás fokon megtanultam, hogy a pénteki böjt a sivatagi pásztorkodást folytató népek ünnepe volt. Számukra ugyanis viszonylag bőven volt hús, de nagy kincs a kenyér. A magas húsfogyasztás okán népbetegség volt a magas vérnyomás, ezért a vallásuk előírta, hogy legalább hetente egyszer, húst ne egyenek, csak kenyeret.

Arra pedig a finnek tanítottak meg, hogy a magzati korban a legfontosabb a jó táplálkozás. Azt nem tudtam kideríteni, hogy mennyire volt tudatos ez a törvényhozók előtt, amikor a múlt század harmincas éveiben megtámadta őket a Szovjetunió. Nemcsak csodálatos hatékonysággal álltak ellen, hanem törvényt is hoztak, hogy az újszülöttek adatait rögzítsék, és ötévenként vizsgálják, hogyan hatott a magzati kihordás a további fejlődésre. Tizenöt év után már megdöbbentő eredményeket láttak, hogy az iskolai eredmények mennyire függenek a kihordás minőségétől. Ötben év után már a világ szakmai közvéleménye is tudomásul vette, hogy az egyének életteljesítménye jelentősen függ a magzati kihordás minőségétől. A nyolcvanas években már ötven éves volt az első megfigyelt korosztály. Kiderült, hogy a legjobban kihordott tized jelentősen az átlag feletti iskolázott, kereső és adófizető lett.

Kiderült, hogy a magzati kihordás minőségétől jobban függ a következő generáció teljesítménye, mint attól milyen politikai felépítmény működött életük során. Ezt a tudományosan bizonyított tényt azonban a politika nem hajlandó tudomásul venni.

Ezek a korábbi élmények jutottak az eszembe, amikor a The Economist legutóbbi számában az indiai gyerekek alultápláltságáról olvastam egy beszámolót. Ebből kiderül, hogy Indiában az 5 év alatti gyerekek 30 százaléka alultáplált. Ez óriási javulás ugyan a tíz évvel korábbi becsléshez képest, de katasztrófa, ha szembeállítjuk azzal, hogy Kínában ez a mutató 2 százalék.

Húsz éve mániákusan követem a kínai csoda alakulását, és gyakran szembeállítom Kínát Indiával. Ebbe a két országban él az emberiség kétötöde. A liberális demokraták csak azt hangsúlyozzák, hogy Indiában demokrácia, Kínában pedig egy párt diktatúrája van. Az nem jut eszükébe, hogy 25 éve Kínában az egy laksora jutó jövedelem háromszor, a vagyon pedig ötször gyorsabban nő, mint Indiában. Most azt is hozzá tehetjük, hogy Indiában ugyan több párt vesz részt a törvényhozásban, indulhat a választásokon, de 15-ször több az alultáplált gyerekek aránya.

A The Economist is leírja, hogy az alultápláltság gyengébb szellemi teljesítményt fog jelenteni.

Ehhez azt teszem hozzá, hogy az Egyesült Államokba évente 40 ezer indiai diplomás vándorol. Ezek teljesítménye jobb, mint az Európából betelepült zsidóké, és az utóbbi harminc évben betelepült kínaiaké.

Utolsó kívánságom az volna, milyen állapotban vannak a cigányok gyerekei az értelmiségeikéhez viszonyítva. Ez ugyan nem titok, Indiában, azonban szigorúan őrzött titok nálunk.