Kivándorlás

Kopátsy Sándor                PF                    2014-10-16

Kivándorlás

A szoclib ellenzék hangosan siránkozik a diplomások kivándorlása felett. Nem ok nélkül, de ezért az EU tagságunk a felelős, amit éppen az ő uralmuk alatt történt meg, és most is ők azok, akik a tagságunknak csak az előnyeit látták, és látják. Azt ugyan nem vitatom, hogy a tagságunk több előnnyel, mint hátránnyal járt és jár. De a hátrányait is látni kellett volna, illetve nyíltan kell beszélni róla.

Most csak a kivándorlókkal foglalkozok.

Azt a belépéskor tisztázni kellett volna, hogy a tagságnak nemcsak előnyei, de hátrányai is vannak. Ezek között az értékes munkaerő kivándorlása a közvélemény számára is a legnyilvánvalóbb. A jelenkori társadalomban a minőségi munkaerő, vagyis a legnagyobb nemzeti érték a legvonzóbb termelési tényező. Ráadásul ez a leginkább érzékeny a vonzására, a legkisebb a kötődése, a legnagyobb a kivándorlásból várható előny. De éppen ezekre van a legnagyobb szükség itthon is.

A hazai idősebb generáció számára a kivándorlás még mindig azokat érintette elsősorban, akiknek nem itthon sem földjük, sem munkájuk. A 20. század dereka előtt a kivándorlók többsége földnélküli falusi lakos, vagy munkanélküli fizikai munkás volt. Földművesnek, bányásznak, építőipari munkásnak mentek. A befogadó országok is az olcsó, a nehéz körülményektől nem félőket várták. Azt kell látni, hogy az ipari forradalomtól a második világháborúig a tőke az igénytelen, olcsó munkaerőt kereste.

A 20. század közepére azonban megfordult a munkaerővel szemben támasztott igény. A viszonylag képzetlen munkaerőre sehol nincs szükség, a képzett és fegyelmezett munkaerő pedig mindenhol hiány.

Ezzel a fordulattal éppen az Egyesült Államokban szembesültem. Ott készült egy felmérés arról, hogy a második világháború után, honnan, milyen munkaerő vándorolt be.

Az nem lepett meg, hogy az első helyen az európai zsidó bevándorlók voltak. Annál jobban meglepett, hogy a második helyen az 56-os magyarok voltak. Azok többsége ugyanis egyetemista, vagy diplomás, még nem házas fiatal volt.

Néhány éve pedig egy olyan felmérésüket találtam, amiben a vallási hovatartozást vizsgálták. Ez is azt igazolta, hogy a minőség az első. A rangsort a nem vallásos zsidók vezették. A keresztény egyházak rangsorában a protestáns egyházak lényegesen megelőzték a római katolikusokat. Az ortodox keresztények pedig azoktól is el voltak maradva. (Megjegyzem, az ilyen felmérést nálunk el sem lehet képzelni.)

Ezért aztán eleve látni kellett, hogy az EU tagság a fiatalságunk elitjének elvesztését fogja leginkább érinteni. De még addig sem jutottunk el, hogy felismerjük, a munkaerő szabad áramlása mivel jár. Ez ellen ugyan nincs teljes védelem, ezért számolni kellett volna vele.

Mitől függ a munkaerőt elszívó hatás?

- A viszonylagos bérszínvonaltól.

- A foglalkoztatási rátától.

- A befogadó térség nyelvének ismeretétől.

Ami a bérszínvonalunkat illeti.

A hazai érek színvonala a befogadókénak mintegy harmada. Ezt tudtuk, és tudnunk kellett, hogy az arány nem fog csökkeni. Tekintettel arra, hogy a diplomások számára már a 20-50 százalékos különbségnek is erős vonzása van. Ráadásul a fiatal diplomások többsége már középszinten ismer egy világnyelvet. Erre ma már a legtöbb szakmában itthon is szükség van.

Ami a foglalkoztatási rátánkat illeti.

Az EU tagállamok között az utolsók vagyunk. Ez ugyan a diplomásokat nem érinti, de számukra a rosszul fizetett munka nem vonzó.

Ami a nyelvismeretet illeti.

Ebben is az utolsók közt vagyunk. E téren ugyan történik változás, de szinte csak a diplomásokat érinti. Az, hogy az EU országok szegényebb felében az alacsony a kivándorlásunk, azzal magyarázható, hogy a mi nyelvünknek nincsen rokona. A nálunk sokkal magasabb kivádoló arányú románoknak nyelvi rokonaik vannak, és ezért tőlük sokan mennek a latin nyelvű országokba. Ráadásul a hazai bérek ott, és Bulgáriában, még alacsonyabbak. A lengyeleket évszázadok óta a magas kivándorlási ráta jellemzi. Nálunk a külföldön munkát vállalók között nagyon magas a képzetlen munkás, amihez nem kell sok nyelvismeret.

Végül szólni szeretnék a kivándorlás előnyéről is.

Kezdem azzal, hogy nem lehet hatékony társadalom az olyan, amelyikben a lakosság jelentős hányada nem tud angolul. Ahogyan sok századon keresztül Európában, hazánkban is, a társadalmi érvényesüléshez elengedhetetlen volt a latin nyelv tudása, sokáig az egyetemek tannyelve is latin volt. Igaz, hogy a lakosság alig 1-2 százalékának kellett csak latinul tudni. Most a fejlett világ nyelve az angol, a lakosság nagy hányadának tudni kell angolul. De nem az 1-2 százalékának, hanem a többségének.

Az ENSZ által használt mutató alapján a tíz legfejlettebb országból négyben, ráadásul a messze legnagyobban, az Egyesült Államokban, a hivatalos nyelv ez angol, a másik öt európai kisebb államban, szinte mindenki tud valamit angolul. Csak Svájcban nem általános az angol nyelv tudása, de ott beszélnek a lakosok a legtöbb nyelvet, közte a németet és a franciát.

A nem világnyelvű népek az angol nyelv ismerete nélkül nem lehetnek versenyképesek. Az egyetlen kivétel Kína, de még annak is óriási vesztséget jelent, hogy az értelmiségében a többség nem tud angolul.

Szerencsére, az oktatási kormányzat nálunk is felismerte, és a diplomák megszerzéséhez egy világnyelv ismeretét megköveteli. Ezért számolnunk kell azzal, hogy a fiatal értelmiség egyre nagyobb hányada elhagyja az országot. Márpedig ötven év múlva a generáció harmada, világnyelvet ismerő diplomás lesz. Ha valami, a kivándorlás lesz az oka annak, hogy az utolérni akarók azért maradnak le, mert otthagyja az elit a hazáját.

Ez előbb fog megtörténni, mint a politikai elit hajlandó tudomásul venni.

Az országok nagyságát nem a lakosságuk számával mérjük.

A következőket azért írom, mert ez a cikk is azon esik kétségbe, hogy a jelenlegi tendenciák folytatódása esetében, 2060-ban már csak 7.6 millió lakosság lesz az országnak. De azzal a félreérthetetlen hangsúllyal, hogy ez tragikus. Nemcsak a közvélemény, de a politikai vezetés is arról van meggyőződve, hogy a lakosság jelenlegi létszámának növekedése pozitív, a csökkenése pedig negatív. Ezt olyan természetesnek tartják, amit felesleges bizonyítani.

Mivel azon a véleményen vagyok, hogy minden országnak, de ezen belül lefelé az egyes családokig, és felfelé az emberiség egészéig, az optimális létszáma az, amelyik esetében a maximális az egy lakosra jutó jövedelem és a várható élettartam. Ez amennyire természetesnek tűnik, sehol nem merül fel.

Röviden leírom, hogyan jutottam idáig.

Hetven éve földosztóként döbbentem rá arra, hogy a magyar falvak lakossága 2-3-szrosa annak, mint amennyi lakos a falu határából optimálisan megélhet. Ez a felismerés vitt el abban az irányban, hogy nemcsak a magyar falvaknak, de az országoknak, sőt a földünknek is sokkal kisebb az optimális eltartó képessége, mint a népessége. Ennek az iránytűnek köszönhetően kezdtem másként látni a történelmet és a közgazdaságtant.

Ma az emberiség kilenctizede olyan térségben él, ahol lényegesen jobban élhetnének, ha lényegesen kevesebben volnának. Ráadásul ez a túlnépesedettség egyenlőtlen. Ott nagyon gyors, ahol a feltételek nagyon kedvezőtlenek.

Az elmúlt mintegy hatezer év adatait vizsgálva, a tartós növekedési ráta sehol nem haladhatta meg a néhány ezreléket, az 1-2 ezreléknél gyorsabb változás még ott sem kedvező, ahol nagy az optimálistól való eltérés.

Arra, hogy az adott társadalomban mi volna az optimális népesség, még becsléssel sem találkoztam. Maximum néha az a megállapítás olvasható, hogy az adott ország túl-, illetve alulnépesedett. De még ezek esetében sincs utalás arra, mekkora volna az optimális népesség.

Azt már sokkal később mérhettem fel, hogy az optimális népesség megközelítése sem lehet gyors. Az éves 1-2 ezrelékes változás tűnik a legkevesebb veszéllyel járónak.

Rátérve a 2060-ra jósolt 7.6 milliós lakosságra. Ha a jelenlegi katasztrofálisan alacsony foglalkoztatás marad, nem tűnik ijesztőnek. Az optimális foglalkoztatási rátát 80 százaléknak tekintve, a közel két millióval kisebb lakosság sokkal közelebb van az optimumhoz, mint a jelenlegi. Jelenleg ugyanis mintegy másfélmillió munkaképes lakosunknak nincs munkája. Természetesen nem ilyen egyszerű a mennyiségi összevetés, mert a jelenleg nem dolgozók nagy többsége az átlagosnál lényegesen alacsonyabb minőségű. De azt azért illusztrálja, hogy a rendszerváltás óta képtelenek vagyunk a lakosság ötödének a munkájából való megélést biztosítani,

Erre nemcsak a jelenlegi, de a rendszerváltás óta egyetlen kormányunk sem volt képes. Arra sincs egyetlen politikai pártnak reális elképzelése, hogyan akarjuk a meglévő lakosság egésze számára elegendő munkaalkalmat biztosítani.

Javaslatom:

Egyelősre ne azon siránkozzunk, hogy fogyunk, hanem azon fáradozzunk, hogy legalább a meglévő létszámunkat tudjuk foglalkoztatni.