Kopátsy Sándor PG 2014-10-24
Gondolatok
a jövedelemarányokról
Nem véletlen, hogy egy éve a legnagyobb
érdeklődést kiváltó elméleti közgazdasági könyv, és a most kiadott közgazdasági
Nobel díjas a jövedelemarányok nagyságát bírája. E tény okát azonban senki nem
kutatja. Pedig indokolt volna.
Azt közel harminc éve néhányszor leírtam,
hogy minden osztálytársadalomban az állam a spontán kialakuló jövedelmeket úgy
osztotta újra, hogy azok tovább differenciálódjanak. Csak a nagy többséget
jelentő szegények adóztak, a gazdagok nem, sőt az elvont jövedelmek többsége
vagy közvetlenül, vagy közvetve hozzájuk került. Minden osztálytársadalomban a
létrejövő jövedelmeket tovább differenciáló újraelosztás volt jellemző.
Márpedig ami minden társadalomra jellemző, az
törvény, az nem lehetett másként. Ezt akkor is el kell fogadunk, ha nem
ismerjük az okát. Minden forradalmár, közük Marx is, abban a naiv hitben éltek,
hogy az osztálytársadalmak jövedelmi viszonyain lehetne változtatni. Aki
változtatni akar, annak elsősorban az okot kell megkeresni. Öreg koromra
megtaláltam, legalábbis a két legfontosabb okát annak, hogy miért volt minden
társadalom osztálytársadalom, és miért voltak ezek olyanok, amilynek.
A két alapvető ok a túlnépesedési nyomás, és
az ember fizikai képességét, erejét igénylő technikai eszköztár. Nagyon profán
foglalkozásban: Több és okosabb volt az
ember, mint amennyit és amilyent a társdalom igényelt.
A kívánatosnál nagyobb létszámot az
bizonyítja, hogy normális állapotban minden osztálytársadalomban többen éltek,
mint amekkora az optimálisan eltartható létszáma lett volna, és többen, mint
amennyit racionális célokra foglalkoztatni tudott. Vagyis, minden társadalom túlnépesedtet volt. Többen születtek, és tovább
éltek, vagyis szaporábbaknak bizonyultak, mint ami a társadalom számára
optimális lett volna.
Ez ellen kellett a társadalomnak védekezni.
A védekezésnek elsődleges eszköze a nyomor
fokozása volt. Ezt csak erőszakkal lehetett elérni. Erőszakkal lehetett a
többséget súlyos adókkal és ingyenes szolgáltatásokkal terhelni. A nép
erőszakos szegényesítéséhez az uralkodó osztálynak korlátlan hatalomra volt
szüksége. Ennek a hatalomnak nemcsak fizikai, de szelleminek is kellett és kell
lenni. Vagyis az uralkodó osztálynak nemcsak fizikai, de lelki fegyverekkel is
rendelkezni kell.
A
fegyveres erőszakot a hadsereg feletti rendelkezés jelentette. Minden
osztálytársadalom az erőforrásainak jelentős hányadát a hadsereg
fenntartására és hadviselésre fordította. Az osztálytársadalmak erőforrásainak
10-20 százalékát békeidőben is a fegyverkezés emésztette fel. Ebbe nemcsak a
ráfordított költség, hanem az ingyenes szolgálatok is szerepeltek. A
fegyverviselési jog keményen korlátozott volt. A magyar alkotmányban bottal is
csak a nemes ember és az öregek járhattak. Ez a 20. század elejére azzal
bővült, hogy a középiskolát végzettekre is kiterjesztették.
A
szellemi erőszakot a vallás klérusa valósította meg. Ezért az uralkodó egyház papjai eleve az
uralkodó osztályhoz tartozók voltak, azzal a kiemelkedő különbséggel, hogy a
civil bíróság sem ítélkezhetett polgári bűneik felett. A vallások elsődleges
feladat volt a nép tudásvágyának elnyomása. Erre azért volt szűkség, mert a
társadalmi sérelmek elviselése ellen a leghatékonyabban a tudás harcolt. Ez a
vallási feladat különösen világosan jelent meg a zsidó – keresztény és
mohamedán vallásban, mint az eredendő bűn jelent meg. De minden vallásban az
értehetetlen dogmák feletti kételkedés volt a legsúlyosabb bűn. Minden vallás alapkövetelménye volt a
dogmák megkérdezhetetlensége.
Az osztálytársadalom két pillére a megtermelt
jövedelemnél sokkal differenciáltabb jövedelem elosztást követelt. Ezért a társadalomnak a megtermelt
jövedelmet úgy kellett elosztani, hogy fokozódjon annak differenciáltsága, és
el kellett nyomni a tudást.
A tudományos és technikai
forradalom új alépítményt jelent
Amennyire a közvélemény is világosan látja a
tudományok és a technika fergeteges fejlődését, annyira vakon kezeli a
tudomány, hogy az új alépítményre új felépítményt kell építeni.
Az új felépítménynek is két főpillérje van: megszűnt a túlnépesedés és szellemi
vagyonhiány keletkezett.
A
túlnépesedés megszűnése a
fogamzásgátlás megoldásának, az iskolázottság és az életszínvonal emelkedésének
lett a következménye. Még nem találkoztam olyan felméréssel, hogy mekkora lenne a népszaporulat a jelenlegi
várható életkor mellett, ha nincs fogamzásgátlás. Nem szakmám a demográfia, de a 60 év feletti
várható élekor esetén, 5-10 százalékos népességnövekedést tartok
feltételezhetőnek. Ezzel szemben a
társadalom érdeke 1-2 ezrelék körül engedné meg.
A társadalom érdekének megfelelő 1-2
ezreléknél nem gyorsabb népesség növekedésnek a fogamzásgátlás megoldása
mellett további előfeltételei vannak.
- Az egy lakosra jutó jövedelem haladja meg a
10 ezer dollárt.
- Az iskolázottság átlaga haladja a 12 évet.
- A fenti két követelmény alól ne legyen
széles a lemaradás.
A harmadik követelményről alig esik szó,
pedig a társadalom munkaerejének javítása csak akkor történet meg, ha a
jövedelmek elosztása viszonylag nivellált, vagyis nincsen széles lemaradó
réteg.
Az írást azzal kezdtem, hogy az elméleti
közgazdászokat egyre jobban izgatja a jövedelmek túlzott differenciálódása.
Hatezer éven keresztül az volt a társadalom egyik legnagyobb gondja, hogy nem
elég differenciáltan keletkeznek a jövedelmek, azokat a társadalomnak kell
erőszakkal differenciáltabbá tenni. Most a fejlett társadalmak ösztönösen
túlzottnak tartják a képződő jövedelmek differenciáltságát, ezért progresszíven
vonnak el, és nivellálóan osztanak vissza. Ennek ellenére az elméleti
közgazdások a létrejött jövedelmeket is kártékonyan differenciáltnak tartják.
A
jövedelmek spontán differenciálódnak
A tudományos és technikai forradalom hatására
egyrészt megindult a jövedelmek teljesítményarányos differenciálódása, másrészt
a jövedelmek progresszív elvonása. Ebből a közgazdaságtudomány előre semmit nem
látott, csak spontán megjelent.
Ennek két oka volt. Egyrészt a
munkateljesítmény egyre inkább a munkavégző képességétől függött, másrészt
leállt a túlnépesedési nyomás. Megszűnőben
volt az osztálytársadalmak mindkét alépítményi pillére. A munkaerő túlkínálta
és a fizikai erejének igénye.
Amiből
nincs túlkínálat, azt nem lehet kizsákmányolni. Márpedig
a minőségi munkaerőben
kielégíthetetlenné vált a kereslet. Mivel a munkaerő minőségét egyre jobban meg
kell fizetni, a bére, jövedelme egyre jobban emelkedik és differenciálódik.
Ugyanakkor az egyre jobb minőségű munkaerőt csak akkor lehet létrehozni, ha a
jövedelmek nem nagyon differenciáltak. A
társadalom jelene attól függ, minél jobban differenciálódnak a teljesítményarányos
jövedelmek, a munkaerő minőségének javulása pedig csak akkor lehet jó, ha
minden gyermeknevelő család jövedelme elég ahhoz, hogy a gyermeke képessége
kibontakozhasson.
Ezért
a fejlett társadalom csak akkor működhet hatékonyan, ha a piac szabadon
differenciálhatja a munkajövedelmeket, de a jövője csak akkor lehet biztosítva,
ha minden család képes a hatékony gyermeknevelésre. Ezt a kettős követelményt a puritán nyugati
társadalmak, mindenek előtt a skandinávok spontán, ösztönösen, nem a
társadalomtudományok tanácsára, megvalósították. Megóvták magukat a liberális
ideológiától, csupán a jelen teljesítményre való összpontosítástól. Ennek lett
az eredménye, hogy Európa öt legfejlettebb társadalmú országa, az ENSZ három
mutatója szerint, öt kis jóléti állam. Ez bizonyítja, hogy hosszú távon a
jövedelmek nivelláló újraelosztása az eredményesebb megoldás. Ezeket a helyes
úton a puritán erkölcsük tartotta.
A másik sikertársadalom a kínai. Ott a siker
nem spontán történt, hanem tudatosan, és erőszakkal. Előbb erőszakkal
felszámolták a jövedelmek piaci differenciálódását, viszonylag homogén
társadalmat hoztak létre. Ennek a gazdasági kudarcnak mindkét okát felismerték,
erőszakkal megállították a túlnépesedési nyomást, és piacosították a
gazdaságukat. Ez a két lépés a történelemben példátlan sikert eredményezett.
Példátlan a lakosság méretében, hiszen az emberiség ötödét érinti, de példátlan
a sebességével is.
- Az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon
növekedési átlaga meghaladja az 5 százalékot. Ennek fele sem történt meg a
világgazdaság történelmében.
- A várható életkor gyorsabban nő, mint
bárhol.
- Az iskolázottság növekedése is példátlan.
- Mindez egy olyan országban indult be, ahol
a fenti három mutató tekintetben legfeljebb a fél-periféria alsó szintjéről
indultak.
Amíg a skandináv csodák spontán, a többség
akarata szerint jöttek létre, a kínai
csoda erőszak eredménye.
Politikai diktatúra terve szerint indult el a
marxista bolsevizmus, a fél-perifériának is alig számító Oroszországban, majd a
fasiszta országokban, amelyek ugyancsak nem tartoztak a legfejlettebbek közé. Ezek azért buktak meg, mert
imperialistákká váltak, és Németország és Japán kivételével nem voltak
puritánok.
A
20. század tanulsága, hogy csak a puritán erkölcsű népek lehetnek olyan
sikeresek, hogy a társadalmi élvonalba kerülhetnek. Ezt bármennyire egyértelműen bizonyította a
20. század, a társadalomtudományok nem hajlandók tudomásul venni. Ezt ugyan Max
Weber a múlt század küszöbén már felismerte, és fényesen beigazolódott, mégsem
vette tudomásul sem a politika, sem a társadalomtudomány.
Azt Weber sem vehette tudomásul, hogy a
Nyugat protestánsainál is puritánabbak a Távol-Kelet konfuciánus népei. Ez a
két puritán magatartás azonban a gyakorlatban bizonyított.
- A Nyugaton a puritánok fölénye nőtt mind a
latin katolikusokkal, mind a kelet-európai ortodox keresztényekkel szemben. Ez
a puritán fölény még inkább egyértelmű a tengeren túli Nyugaton.
- A Távol-Keleten a konfuciánus népeknek a
20. században még a nyugati puritánoknál nagyobb sikere a még keményebb
puritánizmusukkal magyarázható.
- Egyetlen más kultúrához tartozó népnek nem
volt a puritánokéhoz hasonló sikere.
Ezt nagyon leegyszerűsítve magyarázza, hogy a puritán népek távolabbra optimalizálnak.
A modern
társadalom jutalmazási rendszere
Azt csak öregkoromban ismertem fel, hogy a
modern társadalom optimális elosztási rendszere két ágazatban mindig is
működött. A művészetekben és a hívatásos sportban.
Ezzel először a görög társadalmakban
találkoztam, ahol az olimpiai győztesek társadalmi rangja magas volt. A Római
Birodalom rabszolgapiaci árain találkoztam. Ott a legdrágábbak a művészek és
gladiátorok voltak. Magas árat fizettek értük, de a társadalmi értékük nem volt
örökölhető.
De a művészek és a hívatásos sportbajnokok
kiemelkedő rangot és jövedelmet élveztek a mai napig. De ma szinte minden
szakma legjobbja ilyen kiemelkedő jövedelmet kap.
A nyugati társadalomtudományok nem hangsúlyozzák,
hogy ilyen, érdem utáni rangsorolás a vallások klérusában, de még a hadseregek
tiszti karában is jelen volt.
A lényeget azonban csak a kínai
mandarinrendszer, majd az oszmán társadalom megismerése tárta fel. Máig
senkinek nem jutott az eszébe, hogy ezekben nem a klasszikus értelemben vett
osztályuralom volt, hanem a császár, a szultán diktatúrája, amiben a hatom
akaratát az uralkodó rabszolgái hajtották végre. A tényleges hatalmat az
uralkodó korlátlan hatalommal rendelkező rabszolgái hajtották végre.
Ilyen a vallások szervezeti felépítménye. A
főpap hatalma korlátlan a klérusának tagjai felett, akiknek a halmuk lefelé
korlátlan, de a feletteseiknek rabszolgái.
A bolsevik diktatúrák felépítménye is ilyen
volt. A tényleges hatalmat a pártjuk ideológiájának elkötelezettei alkotják,
akik felfelé rabszolgák, lefelé hatalmasok. Az ideológia diktatúrája lényegében
a vallás diktatúrája, de olyan vallásé, amelyik a gazdaságot is operatív
irányítása alatt tartotta.
Ezt az ellehetetlenítő ellentmondást Lenin hamar
felismerte, és a polgárháború után azonnal elindította az új gazdaságpolitikát,
ami a politikai diktatúra fenntartása mellett teret akart adni a piacnak, és az
anyagi érdeknek is. Ez minden valószínűség szerint akkor is megbukik, ha nem
hal meg Lenin, mert a lakosság viselkedési kultúrája nem volt, ma sem érett, a
piac hatékony működtetésére. A puritán Nyugaton hatékonyan működő piac sem
előtte, sem utána nem versenyképes a kelet-európai társadalmakban. Nincs olyan felépítmény, ami ezek számára
hatékony lehet.
A
munkaerő minősége a gazdaság számára nem volt fontos.
A
gazdaság történészek sem vették tudomásul, hogy az osztálytársadalmakat,
egészen a jelenkorig, a munkaerő számában és minőségében a túlkínálat
jellemezte. Aki ezt
tudomásul veszi, az természetesnek tartja, hogy a munkaerőnek sem az élete, sem
a minősége nem volt drága. Azt kizsákmányolhatták.
Azt más sokszor leírtam, hogy minden osztálytársadalomra jellemző volt a
túlnépesedési nyomás annak ellenére, hogy a társadalom felépítménye fokozta a halálozást.
Ennek ellenére mindegyik túlnépesedett volt. Ez azonban sehol nem vált
tudatossá, de ösztönösen mindenütt jellemző volt.
Azt, hogy minden osztálytársadalomban jobb
volt a munkaerő képessége, mint amekkora ilyen irányú igényt a technika
támasztott. Minden osztálytársadalomban
jobb volt a munkaerő minősége, mint amilyent az adott tudományos ismeret és
technika megkövetelt, illetve hasznosítani tudott.
Ennek felismerésére már kamasz koromban
felhívta a figyelmem az eredendő bűn társadalmi célja. Ugyanis a 20. század
első felében már megjelent a tudáshiány, tehát az eredendő bűn anakronizmussá
vált.
Arra csak a marxi materializmus adott
magyarázatot, hogy ami a társadalmakra jellemző, az törvény. Mivel minden
vallás a kételkedést, a kíváncsiságot bűnnek tartotta, el kellett fogadni, hogy
az osztálytársadalmakban a tudásvágy, a kíváncsiság bűn volt. Azt csak nagyon
öregkorban ismerem fel, hogy a tudásvágy azért volt valóban bűn, mert az osztálytársadalomban a többet tudás
aláásta a társadalom stabilitását.
Arra csak pedagógusként ismertem rá, hogy a
társadalom két a gazdaságtól független szektorában ismertem rá, hogy a
művészetekben és a hívatásos sportban soha és sehol nem volt jellemző a
tudásvágy, az új keresés üldözése, sőt a legjobbakat nagyon megbecsülték. A
Római Birodalom rabszolgapiacain a legmagasabb ára a szép nőknek, és a kiváló
művészeknek volt.
Később az is feltűnt, hogy a fegyverkezében a
technikai fejlődés mindig megelőzte a termelésben felhasznált eszközök
fejlődését. A kiváló katona érték volt. A csaták kimenetelében sokat számított
mind a felszerelés, mind a katonák minősége. A földesúr jobbágyait,
rabszolgáit, a tőkés munkásait darabra lehetett számolni.
Ezzel szemben a jelenkorban már szinte minden
munkaerőigény a minőségre irányul.
A jelenkori
fejlett társadalom munkaerőigénye
A
tudományos és technikai forradalom olyan munkaerőigényt hozott létre, amiben a
munkaerő kereslete a minőségével hatványozottan nő, amennyiségi túlkínálat
pedig a lakosság növekedésének megállásával csökken. Ezzel a ténnyel szemben a közgazdaságtan
továbbra is megmaradt azon az elvi alapon, hogy a munkaerő olyan termelési
tényező, aminek újratermelési költségét felesleges nyomon követni.
A
minőségi munkaerő lett a társadalom szűk keresztmetszete, ennek ellenére az
újratermelése nem költség, az elhasználódása nem amortizáció, a létszámának
növelése és a minőségének javítása nem felhalmozás. Ez a
tudományos ostobaság megengedhető volt a tudományos és technikai forradalom
előtt, mert azokban a társadalmakban a munkaerő mennyisége és minősége
meghaladta a társadalom igényét. A
társadalom munkaerőigénye mennyiségben nagyobb, minőségben jobb volt annál,
amit a társadalom hasznosítani tudott.
A múlt minden társadalma növelte a
halandóságot, és üldözte a tudásvágyat. Ennek ellenére mind a munkaerő
mennyisége, mind a minősége több volt a racionális gazdasági célokra
felhasználhatóvá.
Ennek belátáshoz elég volna arra gondolni,
hogy minden társadalom a jövedelmének jelentős hányadát kincsképzésre, luxusra,
kultikus építkezésekre fordította, a gazdaságban felesleges munkaerőt
közmunkákra, katonáskodásra, szolgai munkákra fordította.
A
társadalom minőségi változásához nem igazodik a közgazdaságtudomány, a munkaerő
újratermelési folyamatát nem úgy kezeli, mint ahogyan a tőkét, ami ma a
munkaerőnél kisebb jelentőségű termelési tényező. Ahol jó a munkaerő, ott nincs
hiány tőkében, mert oda áramlik, ahol pedig rossz a munkaerő, onnan a tőke is
elmenekül.
Összefoglalás
Ezt az írást az szülte, hogy az elméleti
közgazdászokat a jövedelmek és a vagyonok hogyan differenciálódnak, de fel sem
vetik, hogy ennek mi az oka, arra pedig nem is gondolnak, hogy a jelenkorban
miért történik a jövedelmek differenciálódása, és hogyan alakult a társadalmak
munkaerejének értéke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése