A legfontosabb civil

Kopátsy Sándor                 PF                  2014-09-29

A legfontosabb civil

A Népszabadság mai számában Takács István fejti ki a véleményét a szakszervezetekről. A cím kifejezi a véleményét: A legfontosabb civil szervezet a szakszervezet.

Ezzel ő is bele esik a politikai marxizmus végzetes hibájába. Marx elméletéből annak kell következni, hogy minden szervezetnek annyi az ereje, amennyi az alépítményéből fakad. Erről azonban éppen Marx, és a marxisták feledkeztek meg. Nem veszik tudomásul, hogy a munkásosztály, és a szervezeteinek az ereje azon múlik, hogyan aránylik a munkások kínálata a munkaadók keresletéhez. Ahol nagyobb a munkaerő kínálta, mint a kereslete, ott a munkaadó, ahol pedig munkaerőhiány van, ott a munkavállaló az úr. Ez az erőviszony tehát nem a tőkéstulajdontól, hanem a munkaerő kínálata és kereslete közti aránytól függ.

Ezt a második világháború után azonnal megtapasztalhattam. Húszmillió munkaképes ember elpusztult a háborúban, a háborús pusztítások helyreállítása másik húszmillió munkaerőt kívánt. Ennek hatására alapvetően megfordult a háború előttihez képest a tőkések és a munkások közti hatalmi viszony. A munkásnyúzó tőkés osztálydiktatúrát felváltotta a munkások megbecsülése, az államnak kellett a spontán, a tőkések által felajánlott béremeléseket törvényekkel korlátozni. A háború előtt tehetetlen szakszervezetek a legfontosabb civil szervezetekké váltak.

Egészen más okokból, de hasonló helyzet állt elő a túlzott iparosítás hatására. Rákosi uralma alatt azt lehetett hinni, hogy a munkásigazgatók és az alapszervi párttitkárok hatalma korlátlan. Mikor annak az okát kutattam, hogy miért a Szabolcsból felkerült segédmunkás küldi nagyobb arányban egyetemre a gyerekét, mint a csepeli másodgenerációs szakmunkás, a megkérdezett kioktatott. „A tisztviselő, ha nem megy el a Szabad Nép vitára, kirúgják, nekem szólni sem mernek. Rám nagyobb szükségük van, mint a diplomás tisztviselőkre. A munkást tehát azért becsülték meg, mert hiány volt belőlük.

Annak idején botránkoztam az átlagbér szigorú ellenőrzésén, ma tudom, annak volt köszönhető, hogy a képzetlen cigány is kapott munkát. Keresték az olyan munkaerőt, aki az átlagbér alatt is vállalt munkát.

Ahogy a liberális privatizáció leépített másfélmillió munkahelyet, és a túlfoglalkoztatásból átlendültünk az alulfoglalkoztatásba, a munkás azonnal kiszolgáltatottá, a szakszervezet tehetetlenné vált. Márpedig a tehetetlen szakszervezet nem lehet a legfontosabb civil szervezet.

A magyar szakszervezetek sem vették tudomásul, hogy a rendszerváltás után egészen más helyzetbe kerültek. A magas foglalkoztatási rátát felcseréltük botrányosan alacsonyra. Amíg ez fennáll, nem lehet a szakszervezet fontos civil szervezet. Ezért az elsődleges szakszervezeti feladat a foglalkoztatás növelése lett. Ezzel szemben a szakszervezetek a foglalkoztatottak jogainak védelmezői szerepét folytatták. Minél jobban emelkedjenek a vérek, minél nehezebb a felmondás, minél magasabb a minimálbér maradt a feladat. Az a szakszervezetek vezetőinek az eszébe sem jutott, hogy ezzel a munkanélküliséget, a munkaerő túlkínálatát növelik, saját erejüket ássák alá.

Ma az országnak legfontosabb feladta a munkahelyteremtés. Ráadásul ez volna a munkásokat képviselő szakszervezetek feladata is.