Horthy és Szálasi – 1944-ben

Kopátsy Sándor                PP                    2014-10-16

Horthy és Szálasi – 1944-ben

Ezzel a címmel értékeli a két politikus szerepét Karsai László történész a tegnapi Népszabadságban. A véleménye nem vitatható, de zavarónak tartom a címet, amelyik ugyan azt jelzi, hogy nem általában értékeli a két személyt, csupán a jelölt egyetlen évben. Ezt a szövegben is hangsúlyozni kellene, hogy csak a magyar zsidóság szempontjából értékel. Ez megengedhető, de hangsúlyozni kellene, és bizonyítni azt is, hogy Szálai Horthy számára ugyan elfogadhatatlan volt, de azért ő a felelős, hogy a nála gátlástalanabb antiszemita nyilasok hatalomra kerültek.

Ebben Horthy nyíltan kifejezte a véleményét. „Ha a helyzet úgy hozza, hogy a szélsőségesek veszélyeztetik a hatalmat, lövetni fogok. Ha nyilasok, akkor sírva, ha kommunisták, akkor örömmel.”

Vagyis annyira gyűlölte a kommunistákat, hogy a nyilasok kezére jutatta nemcsak az országot, de saját hatalmát is. A nyilasok szerencséjére, úgy vehették át a hatalmat tőle a nyilasok, ténylegesen azok vezére, Szálasi, hogy már nem volt, akivel lövethetett volna.

Ki kellene mondani, hogy eleve alkalmatlan államfőnek az, aki a saját politikai érzelmein akkor sem tud felülemelkedni, amikor az általa vezetett ország létérdeke volna.

Sajnos, ezt a történelemoktatásunk sem hangsúlyozza, annak ellenére, hogy hősein többsége nem ismert a nemzete érdekéhez való kötődést. Mi meg magasztaljuk benne azt, hogy céljához akkor is ragaszkodott, amikor az már védhetetlen volt. Pedig az ő rugalmassága segítette volna a kedvezőbb következmények alakulását.

A példák felsorolása helyett csak az 56-os forradalmat említem. Bármennyire világos, máig nem merte kimondani senki, hogy az 56-os forradalom bukása akkor járt volna a legkisebb szenvedéssel, bosszúállással, ha Nagy Imre vállalja a már elháríthatatlan szovjet katonai beavatkozást.

Horthy történelmi szerepe azért lett minden tekintetben negatív, mert hisztérikusan kommunista ellenes, és gyökeresen antiszemita volt. Karsai írása azért pozitív, mert ezt megmutatja. Horthy annyira antikommunista volt, hogy a nyilasoknál is sokkal több magyar zsidó elpusztítása tapadt a kezéhez annak ellenére, hogy nem örült a zsidók elpusztításának. Tegyük azonban hozzá, hogy senkit nem terhel Horthynál nagyobb feledőség abban, hogy a zsidóság többségét elgázosításra odaadtuk Hitlernek.

Nem az a történész feladata, hogy azt mérlegleje, ki volt a nagyobb antiszemita, hanem ki volt a végkifejletért a felelősebb.

Horthynál senki sem volt felelősebb.

Ő ugyan azért lett az ellenforradalom vezére, majd az ország kormányzója, mert erre gróf Bethlen István ötlete alapján, a Szegeden tartózkodó arisztokraták, Teleki, Klébelsberg is támogatták, és az ott lévő antiszemita katonatisztek, élükön Gömbös Gyulával, elfogadták. Horthy az őt támogató arisztokratákra felnézett, az antiszemita katonatiszteket pedig jó magyaroknak tartotta. Ebben nem is tévedett. A magyar katonatisztek nagy többsége Gömbös álláspontját jobban képviselte, mint Horthyét. Ezt bizonyították, amikor az őket kinevező főkormányzóval szemben, akire esküdt tettek, Szálasinak engedelmeskedtek. A magyar katonatisztek többsége a romantikus népi nacionalista Szabó Dezső tanítványának érezte magát. Antiszemiták, ugyanakkor arisztokrata és nagytőkés ellenesek voltak. A népet szerették, de urakként lenézték.

Máig nem meri leírni senki, hogy a két háború között, a legfontosabb reformot, a nagybirtok rendszert felszámoló földreformot egyedül a Nyilas Párt követelte.

Nacionalizmusukkal ugyan nem fért össze a németeknek való kiszolgáltatottság, de a féketlen revizionizmusuk érdekébe elfogadták a náci Németországgal való szövetséget.

A náci Németországgal való szövetséget ugyan támogatták, de a náci megszállás nem vért össze úri becsületükkel. Az ország belügyeibe való beavatkozást nem fogadták azonban el. Ezt Karsai is jól megmutatja. A zsidók munkaszolgálatával egyetértettek, de a németeknek való átadását elutasították. Ezt még elviselték, hogy a nyilas csőcselék lelőtte a zsidókat, de azt már nem, hogy ezt a németek, higgadtan, szakszerűséggel végezzék el. A nincstelen parasztoknak földet akartak osztani, a zsidókat kényszermunkára akarták vinni, és végső sorban az ország elhagyására kényszeríteni, de ezt nem engedték volna másokkal elvégeztetni. Ezt nem tartották sem magyarságukkal, sem tiszti becsületükkel összeegyeztethetőnek. Ebben különböztek a polgári közigazgatást birtokló úri középosztály többségétől, akik a vidéken élő zsidóság kiszállítását a törvények végrehajtóiként teljesítették.

Szabó Dezső felelőssége az úri középosztály antiszemitizmusában ugyan nem tagadható, de ugyanakkor el kell ismerni, hogy az úri középosztálynak, a nemesség utódainak a népért való felelősségérzetet ő ébresztette fel. Azt, hogy nem eléggé, bebizonyosodott néhányszor. A legutóbb a rendszerváltás óta.