A Trianonban legtöbbet vesztetteken kell segíteni

Kopátsy Sándor               EH                    2019 02 17

A Trianonban legtöbbet vesztetteken kell segíteni

Harari

Diákkorom óta meggyőződésem, hogy a megmaradt Magyarország lakói Trianon óta jobban élnek, mint ahogyan élnének az egész Kárpát Medencét uraló országban. Ez azért nem vált száz év alatt is köztudottá, mert senki nem mérte fel, hogy a jelenlegi nemzeti határok között hol jártak jobban a magyarok. A jelenlegi kormánypolitika ugyan igyekszik a határon túli magyar etnikumok érdekét szolgálni, de csak úgy, hogy a határon túl került magyarság őrizhesse meg a magyarságát akkor is, ha ez azt jelenti számukra, hogy vállalják nemcsak az etnikai elnyomatást, de a nagyobb szegénységet is. Az még senkinek nem jutott eszébe, vagy nem volt bátorsága hozzá, hogy feltárja a határainkon túlélő magyarok tényleges és várható szabadságát és jövőjét.

Az még Ady Endrének sem jutott az eszébe, hogy azok a magyaroknak az útódai élnek ma a legjobban, akik Észak-Amerikába, Ausztráliába és Új-Zélandra vándoroltak. Arra nem gondolt senki, hogy ezek kivándorlása, az ország lakosságának a csökkenését jelentette, ami javított a Magyarországon maradók helyzetén. Ez a földreform megvalósítás során vált egyértelművé számomra. Még kevesebb föld, és kevesebb ipari munkaalkalom jutott volna az ország lakosságának, ha sokan nem veszik a bátorságot, és kivándorolnak a négy volt brit gyarmatra, illetve annak utódállamaiba.

Még azt sem írták le az európai történészek, hogy Amerika és Óceánia felfedezésének köszönhette a túlnépesedett Nyugat-Európa, hogy a 20. század második felében térségében létrejöhettek a jóléti államok. Jelenleg a világ tíz legfejlettebb, leggazdagabb társadalma négy kis európai nemzetállam, Norvégia, Dándia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia, valamint a négy amerikai és óceániai volt brit gyarmat, Észak-Amerika, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. A hat európai, viszonylag kis lakosságú nemzeti állam azért lehetett a leggazdagabb Európában, mert azokból vándoroltak ki aránylag a legtöbben, és ezzel megszűnt a túlnépesedésük. Ez alól az egyetlen viszonylag jelentős gyarmattartó Hollandia a kivétel, de ennek meg az élettere volt a legjobb adottságú.

A Kárpát Medencében élő magyarság sorsának alakulása.

Trianon után száz évvel még mindig azon siránkozunk, hogy elveztettük az országunk kétharmadát, de azt még nem tártuk fel, hogy az ország húszmillió lakói, köztük a magyarok hol, hogyan jártak.

Egyértelműen a Burgenlandon élő magyarság járt nagyon jól. Jelenleg háromszor jobban élnek, mint a nyugat-dunántúli megyék magyar lakossága. Az sem jutott eszébe senkinek, hogy Sopron ugyan a Trianoni Szerződés alapján Ausztriához került, de a lakosság többsége, élükön a Selmecbányáról oda menekült diákokkal, a Magyarországhoz maradásra szavazott. Ezért megkapta a leghűségesebb magyar város címet. Azt azonban elhallgatjuk, hogy az óta Bécsújhely háromszor gazdagabb lett, mint Sopron.

A Szlovákiához csatolt magyarság anyagi sorsa alig lett rosszabb, mind a Duna déli partján marad magyaroké. Ugyanakkor ők nemcsak jobban, de egy a Horthy rendszernél sokkal demokratikusabb országban élhettek. Máig nem akad magyar történész, aki bevallaná, hogy a két háború közti Csehszlovákia magasan előttünk állt mind anyagi, mind politikai tekintetben. Azt is megélhettem, hogy a Benes-dekrétum alapján Baranyába települt magyarok az ottani falusi magyar lakosságánál jobban szerepeltek. Az önálló állammá vált Szlovákia ma is tartja velünk a versenyt, sőt ott az egy lakosra jutó jövedelem tíz százalékkal magasabb annak ellenére, hogy Trianon előtt a lakosság többségét jelentő szlovákok a magyaroknál sokkal szegényebbek voltak. Nem is beszélve később az Ukrajnához került Kárpátalján élőkhöz.

A Jugoszláviához került országrészeken magyar többség csak a Bácskában volt. Horvátország önállósága és viszonylagos fejlettsége sokkal nagyobb lett, mint Magyarország része idején. A Bácska és a Bánát sorsát a magyar történészek elhallgatják. Az 1847-es népszámlálás adatai azonban egyértelműen bizonyítják, hogy 1848-ig az osztrák Hadügy Minisztérium alatt működő Határőrvidék a Kárpát Medence legfejlettebb, leggazdagabb és legiskolázottabb térsége volt.

A Tito vezette kommunista Jugoszlávia viszont példás, soketnikumú ország lett, mind a Trianon előtti Magyarországhoz, mind a sztálinista Szovjetunióhoz képest. Ez a bolsevik ország sokat köszönhetett annak is, hogy a dolgozói számára a Nyugatnémet Szövetségi köztársaságban a munkavállalást lehetségesé tette. Bácskában nem találkoztam a magyar etnikum elnyomásával eltekintve attól, hogy Tito győzelme után az ott élő magyarsággal durván leszámoltak a Horthy rendszerben történekért.

Romániához került a legnagyobb magyar etnikum, ami vitathatatlanul a megmaradt Magyarország mögött kullog. A Székelyföld, mint magyar etnikum, megmaradt, de a jövője reménytelen. Ez akkor is tény, ha tilos bevallani. Még tilosabb az is elismerni, hogy a Trianon előtti Erdélyben a románok helyzete sokkal mostohább volt, mint jelenleg az ott maradt magyarságé. Máig nem akadt egyetlen magyar politikus és történész sem, aki ezt bevallaná. Erdélyben a szórvány magyarság létszáma nagyon lecsökkent. Ezek jövője reménytelen még akkor is, ha nem szegényebbek, mint a románok.

Az Ukrajnához került a Kárpátalja mintegy 150 ezer magyar lakosságának a sorsa a legreménytelenebb. Nemcsak a magyarságé, de Ukrajna egészé is.

A jelenlegi magyar kormány ezeket a tényeket nem veszi tudomásul, és megelégszik azzal, hogy osztogatja az elszakadt magyarság számára a kettős állampolgárságot. Olyant, ami nem ér semmit azoknak, akik az anyaországukhoz viszonyítva egyre nagyobb szegénységre vannak kárhoztatva.

A gyermekvállalás támogatása.

Ha van a második világháború utáni az európai és benne a magyar történelemnek tanulsága, az hogy megállt a népszaporulat. Az osztálytársadalmak azért kényszerültek a lakosság többségének kizsákmányolására, az embert és vagyont pusztító háborúzásra és a tudásvágyunk üldözésére, mert a lakosság nem volt képes a gyermekvállalását csökkenteni. A termelő munkájából élő homo sapiens is olyan faj volt, aminek az ösztönös szaporasága a 25 éves várható életkor mellett biztosította a létszáma fenntartását. A gyűjtögetésről a termelésre tért fajunk várható életkora azonnal elkezdett hosszabbodni. Ennek következtében túlnépesedő fajjá váltunk. Harari ugyan meggyőzően bizonyítja, hogy a termelésre épült homo sapiens tízezer év alatt nemcsak a saját, de háziállatainak a létszámát is ezerszerese növelte. Azt azonban ő sem veti fel, hogy az osztálytársadalmakban élő ember még ennél is jobban szaporodott volna, ha nem lettek volna a többség nyomorát fokozó elvonások, nem lettek volna embert és vagyont pusztító háborúk, és nem üldözték volna a tudásvágyat. Ezek nélkül néhány generáció után a túlnépesedés szétrobbantotta volna az osztálytársadalmakat. Egyetlen társadalomtudósnak sem jutott az eszébe, mi lett volna, ha a lakosság többsége nincs kizsákmányolva, azaz éhezésre ítélve, ha nincsenek háborúk, és nem üldözik a tudásvágyat. Ez Marxnak sem jutott az eszébe.

A Homo sapiens nemi ösztöne annyi utódot adott, amennyi eltartására a társadalom képtelen volt. A homo sapiens csak a jelenkorban és ma is csak az emberiség kisebb felében akkor lehetett az isten teremténye, Homo sapiens, amikor az utódlását nem az állati ösztöne, hanem a fajának érdeke szabályozza. Ezt csak a tudományos és technikai forradalom oldotta meg azzal, hogy az ember a nemi ösztöntől függetlenül dönthessem az utódvállalásról. A Homo sapiens szexuális tekintetben ösztönös állat maradt, amíg a létszámát nem az érdeke, hanem az ösztöne alakította. Ez csak a 20. század második felében szűnt meg az emberiség ötödét jelentő fejlett, puritán erkölcsű társadalmaiban spontán, és 1990 után Kínában ahol ere erőszakkal kényszerítették.

Mennyibe kerül a társadalomnak a munkaerő újratermelése?

Nehéz volna a közgazdaság tudományban nagyobb abszurdumot találni annál, hogy a legfontosabb termelési tényezőnek, a munkaerőnek az értékét, az újratermelési költségét soha nem vizsgálta. A legfontosabb termelési tényezőt, a munkaerőt úgy kezelte, mint a levegőt, amiből mindig több van, mint amennyit a társadalom igényel. Az osztálytársadalmak mintegy tízezer éve alatt mindig többel és jobb munkaerő jött létre, mint amennyit a társadalom hasznosítani tudott. Márpedig ennek az lett a következménye, hogy a keletkező munkaerőből spontán mindig több volt, mint amennyit a társadalmak igényeltek, hatékonyan foglalkoztatni tudtak.

A történészeknek sem tűnt fel, hogy az osztálytársadalmakban azonnal megjelent a munkaerő felesleg. A termelésre épült társadalom szinte azonnal felvetette a munkaerő feleslegének, a gazdaság által nem igényelt foglalkoztatását. Ezért azonnal jellemzővé váltak a közmunkák, a piramisok, a Kínai Nagy Csatorna, a katedrálisok építése, sőt olyan hadjáratok szervezése, a munkát tiltó ünnepek tartása. Ezek ellenére a társadalomtudományok nem vették tudomásul, hogy minden osztálytársadalom a munkaerejét létszámban és minőségben túltermelte, abban mindig nagyobb volt a kínálat, mint a kereslet. Ezért lett minden osztálytársadalom túlnépesedő, ami ellen a társadalom csak közmunkákkal, a munkaerő kizsákmányolásával, vagyis a társadalom által mesterségesen létrehozott nyomorral, népet és vagyont pusztító háborúzással, és a tudásvágy elnyomásával tudott védekezni.

Egyetlen politikus és társadalomjobbító sem vetette fel, hogyan alakult volna a lakosság száma, ha nem működik a szervezett halálokozás, milyen következményei lettek volna annak, hogyha a lakosság nyomora kisebb, nincsenek háborúk, és nem nyomják el a tudásvágyat.

Ezért fogadtam örömmel, hogy az ötvenes években megjelent A tőkés társadalom vagonigénye címmel, Rácz Jenő és Bródy András könyve. Ebben illusztrálták, hogy az egy lakosra jutó teljesítmény érdekben nemcsak a többlet népességet kell felnevelni, hanem létre kell hozni az egy lakosra jutó vagyont is. Ez a könyv ugyan nem tért ki arra, amennyibe került a többlet lakosság felnevelése, de hangsúlyozta, hogy ez nem elég, mert az egy lakosra jutó vagyont is újra kell termelni. A társadalmak vagyonigénye azonban kultúrától függő, a fejlettségtől független.

Ezt azonnal megpróbáltam a két háború közti Magyarország etnikumaira kiszámolni. Kiderült, hogy a két háború között a magyar zsidóság jövedelméhez viszonyított vagyona mintegy négyszeres, a lutheránus sváboké és az egykéző református magyaroké háromszoros, a katolikus magyaroké kétszeres, a cigányoké egyszeres volt.

Lényegében ehhez hasonló vagyonigény volt jellemző a nyugat-európai népek esetében is. Ott is a zsidóságé volt a legmagasabb, mintegy négyszeres, a puritán népek, a skandinávok, az angolszászok és a germánok vagyona háromszoros, a latin népeké kétszeres. Jelenleg ilyen arányok vannak az Egyesült Államok etikumai esetében is annak ellenére, hogy harmincszor magasabb az egylakosra jutó jövedelem, mint Magyarországon a Horthy rendszerben volt. Ott jelenleg az európai kultúrájú zsidóság és a távol-keleti etnikumok vagyona a jövedelműk négyszerese, a protestánsoké háromszorosa, a latin-amerikaiaké kétszerese, a feketéké egyszerese.

Az említett Rácz – Bródy könyv nem említi az éghajlat szerepét. A hosszú és hideg telek átélése nagy élelmiszer tartalékot, igényesebb lakást, fűtést, öltözködést igényel. Harari ezt sem említi, holott a fajunk ugyan képes volt leküzdeni a hideg telek nehézségeit, de tehetetlen volt a meleg éghajlat hátrányaival szemben. Fajunk fejlődésében óriási hatása volt annak, hogy a magát termelőmunkával eltartó fajunk több munkával és vagyonnal képes volt védekezni a hideg ellen, de a tudományos és technikai forradalom előtt védetlennek bizonyult a meleg éghajlat negatív hatási ellen. Ezt csak a tudományos és technikai forradalom, a hűtés, és a légkondicionálás technikája oldotta meg.

A jelenkor egyik fontos technikai változása a napelemekkel termelt energia. Ez megoldja a hőség elleni védekezést azzal, hogy a napütés vált a legolcsóbb és légszennyezést nem okozó energiatermelővé.

Egy dolgozó felnevelési költsége.

A létszám pótlása nem igényel felhalmozást. A mennyiségi és minőségi gyarapítás azonban az.

Elfogadott tény, hogy a munkaerő képzettségének fokozása felhalmozás, befektetés. Ezt bizonyítja a tény, hogy az elmúlt száz éven gyorsan nőtt a munkaerő iskolázottsága. Ennek érekében mind a társadalmak, mind a szülők nagy áldozatot vállalnak. Elsősorban azért, mert a szellemi vagyon gyarapítása a leghatékonyabb felhalmozás. A közgazdaságtan a képzettség növelését nem tekinti felhalmozásnak, pedig ez az elmúlt évtizedek leggyorsabban felhalmozása. Az osztálytársadalmakban elegendő volt a lakosság írás és olvasás ismerete, magasabb képzettségre csak a politikai hatalom apparátusának volt szüksége. Az osztálytársadalmakban az egyetemi végzettség többségét a vallások klérusa, a felső közigazgatás, a magasabb szintű oktatás, és az az orvosok igényeltek.

A tudományos és technikai forradalom azonban a termelő és szolgáltató ágazatokban is felső képzettséget igényel. Jelenleg az egyetemi oktatás elsősorban a gazdasági ágazatok káderigényét szolgálja.

A munkaképessé válás egyre jobban kitolódott.

Ez csak látszólagos, mert a közgazdaságtan a tanulással töltött időt nem tekinti értéktermelőnek. Pedig a tudásvagyon újratermelése amortizáció, a gyarapítása pedig felhalmozás. A jelenkor legnagyobb változása a jóléti társadalmakban a munkaerő csökkenése, a minőségének a gyarapodása. Az elmúlt ötven évben csak azok a társadalmak váltak jólétivé, amelyekben az állami támogatás ellenre spontán lecsökkent a gyermekvállalás. 1990 óta pedig Kínában, ahol erőszakkal megállították meg a túlnépesedést. Ott ennek következtében az egy lakosra jutó jövedelem, vagyon, iskolázottság és a várható életkor példátlan gyorssággal nő.

Ennek éppen az ellenkezőjét teszi jelenleg a magyar kormány.

A korábbinál nagyobb támogatást ad a további gyermeket vállalóknak. Nem nehéz megállapítani, hogy ennek hatására ugyan nő, de erősödik a kontraszelekciós gyermekvállalás. Ezt ugyan nem ismeri el a kormányzat, mert nemcsak titokban tartja a jelenlegi kontraszelekciós gyermekvállalást, hanem felerősíti azt. Már az első Fidesz kormány felismerte, hogy a gyermekvállalás számával arányos családi pótlék kontraszelekciót jelent, és ezért bevezette a gyermekvállalásnak az adókedvezménnyel való kiegészítést. Ezt a következő két szoclib kormány ugyan visszavonta, 2010 után azonban a Fidesz újra bevezette. Azt, hogy mekkora a kontraszelekciót, továbbra is titokban tartja. A jelenleg elindított családtámogatás is csak kis korrekciót jelent. A becslésem szerint is csak a szülők alsó harmada vált érdekeltté, a kontraszelekció csak megerősödött. A családok felső jövedelmi és iskolázottsági harmada továbbra sem vált érdekeltté az egynél több gyermek vállalásában.

A társadalom érdeke.

A társadalom érdekét csak az olyan öregkori ellátás szolgálná, aminek a nagysága nem a szülők életkeresetétől, hanem a gyermeknevelésük eredményétől függ. A szülők a gyermekeik iskolázottságától, vagy adófizetésüktől függő nyugdíjat élvezzenek. A társadalom érdeke csak azzal érhető el, hogy a szülők nem az életkeresetüktől, hanem a gyermekei iskolázottságától, illetve adófizetésétől függő öregkori ellátásban részesülnek. Az ilyen öregkori ellátás esetén a szülők egyetlen diplomás gyermek nevelésében is nagyobb ellátásban részesülnek, mint azok, akik több, de alacsony keresetű, alacsonyan iskolázott gyermeket neveltek. A társadalomnak nem nagyobb számú, hanem nagyobb keresetű gyermek nevelése az érdeke.

A gyermekvállalásnak nem a számát, hanem az értékét kell maximalizálni. Ezt a kínai egyetlen gyermekvállalást kikényszerítő rendszer igazolja. Kiderült, hogy az egy gyerekes családok sokkal nagyobb összeget, gondot, figyelmet fordítanak a gyermekük optimális felnevelésére, iskolázottságára, jobban vigyáznak az életére.

Ezt három adat bizonyítja.

Kínában az ötöd akkora egy lakosra jutó jövedelem ellenre, negyed század alatt nagyobb lett az egy millió lakosra vetített gyermekkorházak száma, mind az Egyesült Államokban.

1990 óta Kínban javult a legtöbbet az ENSZ által felmért oktatás eredménye.

Az egy millió lakosból több kínai diák tanul külföldi egyetemeken, mint a világ bármelyik országában.

Kínában a családok elsősorban ott keresnek lakást, ahol a gyermekük jobb iskolába járhat.

Kínában segítik legtöbb munkával és anyaiakkal a gyermekük minél jobb iskolai eredményét.

Az EU tagországait a lakosság felesleg jellemzi.

Az EU választásokon nem a nagyobb gyermekvállalást, hanem a szegényebb EU tagországokban felesleges, illetve a több keresetre vágyókat kell befogadni, és a külföldön élőket és keresőket hazahozásukkal segíteni.

Jelenleg 800 ezer magyar dogozik az EU tagországaiban, ezek háromnegyede Németországban és Nagy Britanniában. Tízszer több magyar dolgozik külföldön, mint amennyi évente születik.

A Trianonban rosszul járt magyarokon kell segíteni.

A Romániában, és Ukrajnában maradt magyarság volt, és maradt Trianon legnagyobb vesztese. Azt gondolhattam, hogy a kettős magyar állampolgárság elsősorban nekik szól, hogy hazatelepülhessenek. Kiderült azonban, hogy a kettős állampolgársággal nem jár az anyaországba kötözés joga.

Ezért azt javaslom, hogy e két országban élő és egyetemre készülő fiatalokat fogadjuk be, és biztosítsuk a diplomaszerzésüket. Ezzel évente körülbelül tízezerrel több egyetemi hallgató szerezhetne öt éven belül diplomát. A bolsevik rendszerben a harmadnyi gazdag ország ennél több népi kollégistát nevelt. Ezeknél sikeresebb diplomásképzést talán nem ismer a világ.

Az Egyesült Államokban, ahol évente felmérik, hogy az idegen országokból történő bevándorlók milyen sikeresek voltak. Tíz évvel az 56-os forradalmunk után egyértelműen az alig százezer magyar menekült lett az új hazájában a legsikeresebb.

Arra sem tudok példát, hogy a három választáson a választói körzetek 90 százalékát megnyerő Fidesz lényegében két népi kollégiumban, a Bibó és a Rajk Kollégiumban kialakult közösség.

A Fidesznek erkölcsi kötelessége volna a népi kollégiumok szellemnek feltámasztása a Trianon legnagyobb magyar veszteseinek felemelése. Tized akkora költséggel tízszer nagyobb eredményt érhetnénk el, mint a családokat a több gyermek vállalásért jutalmazással. Ennek az akciónak még nagyobb sikere volna, ha a diplomát szerzett ukrajnai és erdélyi magyarok szülei is hazatelepülhetnek, ha a gyerekük megszerezte a diplomát. Azok ugyani még legalább húsz évig munkaképesek.

Egy közép-jobb párt ennél nagyobb történelmi tettet hazája érdekében nem tehet.