Kína versenyképessége

Kopátsy Sándor                EH                   2019 02 05

Kína versenyképessége

Harari

A The Economist múlt heti száma Tudnának a pandák repülni? címmel aggódik Kína jövője felett. Meglepő módon nem említi, hogy az 1990 előtti és utáni Kína két minőségileg nagyon eltérő társadalom. Max Weber a múlt század hajnalán először ismerte fel, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan új társadalmi alépítményt hozott létre, amire másokénál hatékonyabb felépítményt csak a protestáns viselkedésű népek társadalmai képesek felépíteni. Weber megállapítása csak a Nyugat népeire vonatkozott. Mint jó lutheránus a germánokra gondolt, figyelmen kívül hagyta, hogy néhány germán etnikum római katolikus létére puritán módon viselkedik.

Egyetlen európai történész sem ismerte fel, hogy a nyugat-európai tőkés osztálytársadalmak népessége a második világháború előtt 1-2 százalékkal, az elviselhető 1-2 ezrelékkel szemben túlnépesedett. A háborús emberveszteségek ellenére, a fogamzásgátlók általános használatának következtében a felére zuhant a gyermekvállalás, és csökkent a spontán népszaporulat. Ennek hatására a munkaerő túlkínálata munkaerőhiányos jóléti társadalmakká alakult át. Európában mintegy negyed századdal előbb, de lényegében ugyanaz történt spontán módon, mint Kínában 1990-ben erőszakkal kikényszerítve. A puritán túlnépesedő társadalmak átalakultak, illetve Kínában erőszakkal kikényszerítve népességvesztőre.

A százmilliós kommunista Vietnámban, Kínával párhuzamosan úgy tértek rá a gazdaságuk piacosítására, hogy nem kellett erőszakkal csökkenteni a gyermekvállalást, mert az Egyesült Államokkal folytatott háború emberveszteségi okozták a lakosság csökkenését.

A The Economist Kína jövőjéről írt cikkében rossz címet adott. A jó cím az lett volna, hogy Csak a nem szaporodó pandák képesek repülni. Az évente 3 százalékkal szaporodó Kína is csoda volt, mert a bolsevik rendszerének negyven éve alatt is csodálatosan teljesített.

Példátlanul magas felhalmozási hányadának köszönhetően kiépítette ennek a kontinensnyi országnak a közlekedési hálózatát. Több szupergyors vasútvonalat, és több kilométer nagyvárosi metrót épített, mint a világgazdaság egésze.

300 millió falusi lakost telepített a városokba. Negyven év alatt az ország urbanizációját 30 százalékról 50 százalék fölé emelte úgy, hogy nemcsak a lakásukról, de az infrastruktúrájukról is gondoskodott.

Ezért már az 1990 előtti Kínát is annak bizonyítását láthattuk, hogy először a marxista politikai diktatúra egy puritán erkölcsű országban bizonyíthatja be a fölényét. A Szovjetunió által megszállt országokban ugyanis a kelet-európai, ortodox keresztény, tehát nem puritán nép erkölcsét és igényét kényszerítették a csatlós kommunista országokra. Kína, és az is csak a Szovjetunió szétesése után lett az első puritán erkölcsű birodalom, ezzel a saját kultúrájának megfelelő marxista birodalom.

Azt azonban nemcsak Marx, de Weber sem ismerte még fel azt, hogy a társadalmi sikernek nemcsak egy feltétele van, a puritanizmus, hanem egy másik is, hogy ne növekedjen a lakosság száma. Ezt a The Economist írása sem vette figyelembe.

Azt először csak a Rácz-Bródy könyv bizonyította be, hogy nem elég a lakosság felnevelése, a jövedelméről történő gondoskodás, mert az ennél lényegesen nagyobb feladatot, az egy lakosra jutó vagyont is biztosítani kell. Azt az 50-es évek óta tudtam, hogy a kínai marxisták is felismerték, hogy a gazdaság piacosítása nélkül nincs hatékony gazdaság. Annak a hírét sem hallottam, hogy a kínai marxisták az 1-2 ezreléknél gyorsabb népességnövekedés megakadályozása is megkerülhetetlen feltétel. Pedig egyértelmű volt, hogy a gazdaság piacosítását a lakosság Kínában is lelkesen fogadja, a családok gyermekvállalásának korlátozása ellenben népszerűtlen lesz.

Ma is az a véleményem, hogy a társadalom érdekének megfelelő gyermekvállalás az, ha az a szülők jövedelmével és iskolázottságával arányos legyen, mivel a felnevelés eredménye a szülők jövedelmével és iskolázottságával arányos. A politikai vezetésnek azonban a lehetőségekhez kell igazodni, ami nem reális, azzal várni kell. Kínában ez be is következik, mert már kezdik lazítani a mindenkinek csak egy gyermeket megengedő korlátozást. Csak az olyan lazítás lehet eredményes, amelyik a lazítást a szülők jövedelmével és iskolázottságával arányos irányban történik.

Sajnos, a jelenleg a magyar kormány ezzel ellentétes irányban halad, mert nem a nevelés várható eredményét, hanem csak a számát támogatja. Eredmény csak attól a támogatástól várható, ami adókedvezményt jelent. Az általam hatékony gyermekvállalási rendszer csak az lenne, ami az öregkori ellátást a gyermeknevelés értéke arányában állapítaná meg. Mivel a nagy jövedelmű és diplomás szülők várható gyermeknevelése a leginkább ígéretes, egy diplomás gyermek nevelése után indokolt lenne nagyobb öregkori ellátás adni, mind öt iskolázatlanul felnevelt után. Ez az elképzelésem olyan felmérés igazolná, ami bemutatja, hogy mekkora az állampolgárok adófizetése az iskolázottságuk szerint.

Éppen a kínai egyetlen gyermekek sikere a legjobb bizonyíték. Az 1990-as reform óta világszenzáció az egyetlen gyermek hatékonyabb nevelése. Ezzel a szülők sokkal többet foglalkoznak, az iskolázottságukat fontosabbnak tartják. Az iskolai oktatásról készült ENSZ felmérések alapján Kína eredménye javult a legjobban. Az 1 millió lakosra vetített gyermekkorházak számában Kína megelőzte az Egyesült Államokat. Jelenleg Kínában függnek a legjobban a lakásárak attól, milyen minőségű iskola körzetében vannak. Ezek az egyetlen gyermekes generációk nagyobb arányban használják a korszerű technikai eszközöket, mint az hatszor gazdagabb Egyesült Államokban.

Talán a legjobb bizonyíték, hogy az 1990-es reform előtt 800 millió kínai élt mély szegénységben, 1.6 dollár/nap alatt, akiknek a száma az emberiség egészében a világon élők fele volt. Kínában mára ez a rovat üres lett. Harari ezt az eseményt meg sem említi, mint ennek az ellenkezőjét, hogy 1990 óta ebben a birodalomban 500 millióval kevesebben születtek. 1990-ben az emberiség ötöde, a kínai korlátozás óta kétötöde gyorsan gazdagodik gyorsabban, mint ami eleve determinálja, hogy az emberiség nagyobb fele nem felzárkózik, hanem viszonylag egyre jobban lemarad. Nem értik meg fajunk történetének legnagyobb eseményét. E század közepére fajunk puritán kétötöde az átlaghoz viszonyítva egyre gazdagabb lesz, létszámuk a mai egynegyedére csökken. Egyötöde, a latin és az ortodox keresztények annak köszönhetően a jelenlegi létszámon marad, mert csökkeni fog a gyermekvállalásuk. A Dél-Ázsiában és Afrikában élők mai kétötöde a felénél nagyobb létszámú lesz.

Aki ezt a változást nem látja, fogalma sem lehet róla. Erre a jó példa a The Economist újságírója, aki a ma már egyértelmű tények ellenére sem látja, hogy az évente 30 millió lakossal szaporodó Kína reménytelen ország lett volna, ha nem állítja meg a népszaporulatát. India nemzeti jövedelme közel olyan gyorsan nő továbbra is, mint Kínáé, de annak fele akkora hányadát halmozta fel, és máig nem korlátozta a lakosságának az évi 30-40 milliós növekedését, nem biztosította az urbanizációjával járó felhalmozását. Ezt a tényt akkor sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy erre nem is volt lehetősége.

Kína területe a világ egyetlen földrajzi adottsága arra, hogy egyetlen politikai, kulturális és gazdasági birodalom legyen. A négy egymással párhuzamos folyamát hajózható csatornával kötötte össze. India folyamait nem évezredekkel ezelőtt, de ma sem lehet csatornákkal egységes vízi utak rendszerévé építeni. Márpedig a vasút előtt, csak erre lehetett tartós nemzetgazdaságot építeni.

Kína ezért lehetett egy nyelvű és írású nemzeti állam. India lakossága közel kétszáz egymást nem értő nyelven beszél. Számára az egyetlen kompromisszumot az jelentette, hogy az értelmisége angolul tanult és beszél. Meggyőződésem szerint India száz éven belül több tucatnyi nemzeti államkélt hullik szét.

Fejlett társadalmú birodalomban csak a puritán erkölcsű népek élhetnek. Indiának ugyan a gazdag történelme a lakosságának puritanizmus hiánya miatt is a jövője reménytelen.