Kopátsy Sándor EH 2017 01 12
Mi lenne, ha finnek volnánk
Finnország száz éve még a cári
Oroszország legszegényebb nagyhercegsége volt. Jelenleg fejlettebb nemcsak
azoknál, amelyek a száz éve a legfejlettebbek voltak, de az Egyesült Államoknál
is, amelyik ma a világtörténelem legnagyobb szuperhatalma. Ráadásul abban is
egyedül álló, hogy azok között, az országok között, amelyikeket Jaltában a
Szovjetunió befolyása alá soroltak. A volt csatlós államok történészeinek, politikusainak
még eszébe sem jutott, hogy volt egy csatlós ország, aki úgy viselte el a
Szovjetunióval való kényszerű barátságot, hogy ma kétszer, ötször nagyobb az
egy lakosra jutó jövedelme, mint a többi csatlósnak. Történhetett ez annak
ellenére, hogy az egyetlen olyan ország volt, amelyik a második világháború
előtt háborúban áll szembe a Szovjetunióval.
Finnország a világ országai között pedig az ötödik helyen áll az egy
lakosra jutó jövedelmével, a Nyugaton pedig első az oktatási rendszerében.
Ezért aztán joggal lehet várni, hogy előkelő helye nem romlik, inkább javulni
fog.
Jaltában a Szovjetunió befolyása
alá rendelt országok között Finnország volt az egyetlen, ahol a választók nagy többségével választott
polgári kormány tudomásul vette, hogy a mozgásszabadsága csak azt engedi meg,
amit Moszkva is tudomásul vesz. A többi csatklós sorsra ítélt ország
demokratikusan olyan kormányt választott, amelyik legfeljebb időlegesnek
tekintette a Jaltai Szerződést, és alig várta a demokráciákkal közös táborba
kerülést. Ezekben az országokban a Szovjetunió elvárásaihoz való igazodást csak
a szavazatok ötödét, vagy még kevesebb hányadát elnyerő kommunista pártok
vették tudomásul. A Szovjetunió tehát kényetlen volt egy kisebbségi
támogatottságot élvező párt hatalmának biztosítására támaszkodni. Ezek pedig látva saját erejük gyengeségét,
a bolsevik rendszert is túlteljesítették.
Ideje volna a magyar
politikusoknak és történészeknek tudomásul venni, hogy nálunk a Rákosi rendszer deformációja a hatalom
gyengeségének a megnyilvánulása volt. A finn kormány azért követhetett reálpolitikát, mert a kormány mögött a választók
nagy többsége állt. Nem volt ilyen másik kormány a csatlósok között.
Legalább tanítani kellene, hogyan
viselkedett kezdettől fogva a finn kormány. Az államelnökük, Kekkonen megjelent
Sztálinnál, és megkérdezte, mint vár el Finnországtól. Sztálin közölte, hogy
két elvárása van. Finnország nem csatlakozhat a nyugati demokráciákhoz, és
biztosítani kell a Finn Kommunista párt működését. Ezt az elvárást minden finn
kormány teljesítette. Ezért ott végig a választásokon győztes párt, illetve
pártok alakíthattak kormányt. Kommunista kormány soha nem volt. Ráadásul
Finnország nagyon hatékony külkereskedelmet folytathatott a szocialista táboron
belül is. Ennek lett a következménye, hogy Finnország a skandináv országok
színvonalára emelkedhetett, és ott is maradhatott.
Azt ugyan nem állíthatom, hogy
hasonló politika, hasonló eredménnyel járt volna más országokban is, de azt
állíthatom, hogy jelentősen eredményesebben állhattak volna a rendszerváltás
idején.
Ezt mindennél jobban bizonyította
az 56-os forradalmat követő magyar politika, a Kádár rendszer. Azért lehettünk
a legvidámabb barakk, mert nem léptük túl a Szovjetunió türelmi határát, de
piacosítottuk a gazdaságot, a Szovjetunióban hagytuk, illetve félreállítottuk a
hatalom csúcsától a kemény sztálinistákat.
Azt is érdemes szem előtt
tartani, hogy Finnország már a reformáció idején is jelesre vizsgázott. A 16.
században olyan törvényt hozott, ami szerint választási foga csak az írni,
olvasni képes lakosoknak lehet. Nálunk akkor még nemcsak a nemesek, de a
földesurak többsége is analfabéta volt.
A finnek a 20. században is
bevezettek valamit. A 30-as években törvényt hoztak arról, hogy az újszülöttek
fizikai adatait rögzíteni, és ötévenként a teljesítményüket mérni kell. Ez máig
is folyik. Kiderült, hogy a magzati kihordás eredményessége fontos szerepet
játszik az élet során. 1987-ben egy nagy jelentés zárta le az első 50 évet.
Kiderült, hogy a legjobban kihordott újszülöttek az alsó tizednél négy évvel
tovább járnak iskolába, és háromszor annyi adót fizetnek. A magzati kihordás minősége tehát jobban hat a következő generáció
teljesítményére, mint a politikai és oktatási felépítmény minősége. Ez sem
jelenti azt, hogy a koraszülöttek megmentése érdekében nem érdemes áldozatokat
hozni, csak azt, hogy még ennél is sokkal fontosabb volna a legjobban kihordott
magzatok után az anyákat jutalmazni. Az
pedig hiba, hogy a koraszülöttek megmentésére százszor akkora áldozatot vállal
a társadalom, mint ez eredményes kihordás jutalmazására. Ismereteim szerint, a
finn példát egyetlen más ország nem követte.
Az pedig nem rég derül ki, hogy a várható szellemi teljesítmény elsősorban
a négyéves korig felszedett szókincs nagyságától függ.
Az oktatás egyre fontosabb
szerepét ugyan nem vonja kétségbe senki, de azt a pedagógia nem hajlandó
tudomásul venni, hogy a szellemi
kapacitásunk nagysága a fogamzástól számított első öt éven múlik.
Nagyon egyszerűen hangzik, mégsem
hallja meg senki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése