Kopátsy Sándor EH 2016 12 23
Ki a hős és a
forradalmár?
A hősök minden faluban
felállított emlékművei gyermekkorom óta irritáltak. Állampolgári kötelesség
volt a hadviselésben való részvétel. Megbüntették, hazaárulónak minősítették,
aki megtagadta. A fronton gyalogrohamban nekihajtották a géppuskáknak, a
tankoknak, amikkel szemben ki voltak szolgáltatva. Nem rajtuk múlt, ki marad
életben. Akit megöltek, annak járt az, hogy a hősi emlékműre kiírni a nevét.
Hős volt, minden engedelmes áldozat.
Most, az 56-os forradalmat
ünneplők hősöknek tekintik azokat, akik meghaltak, börtönt viseltek a
forradalomban meghirdetett irreális célokért. Pedig azok nem hősök, legfeljebb
megtévedt, vagy megtévesztett célok elérése érdekében elkövetett teteikért
lettek áldozatok.
Annak érekében, hogy különbséget
tudjunk tenni megtévedtek illetve megtévesztetek és hősök között azzal kellene
kezdeni, hogy kettéválasztjuk a reális és az irreális célokat. A reális célkért
harcolók hősök, az irreális célokért harcolás nem hősiesség, hanem
félrevezetettség.
Most, hogy újra olvashatom a
forradalmi célokat, megerősödik bennem, amit akkor is tudtam, hogy mi a reális
és mi az irreális követelmény.
Nulla volt annak a realitása,
hogy kiléphetünk a hidegháború szocialista oldaláról, és átléphetünk a
demokráciák oldalára. Minden követelés, ami ezzel járt volna, eleve lehetetlen
volt, amiért nem érdemes a halált, vagy akárcsak a börtönt vállalni.
Szinte minden követelésben
szerepelt az uránérc exportjának a leállítása. Semmi értelme sem volt, mert más
vevőt nem találhattunk volna.
Általános követelés volt a
pálinkafőzés szabadsága. Ennek ugyan nem ettek volna politikai következményei,
de értelme akkor sem volt, amikor bevezettük.
A Varsói Szerződésből való
kilépésnek és a több párt alapításának azonban az volt a következménye, hogy
bevonult a szovjet hadsereg. Márpedig, minden olyan követelés, aminek
szükségszerű követelménye a Szovjetunió katonai beavatkozása, a forradalom
minden reális követelményének lehetetlenné válását jelenti, kártevésnek számit.
Két fontos és reális forradalmi
követelmény volt.
Az állampártban megerősíteni a reformereket és meggyöngíteni a
sztálinistákat. Ennek a realitása kiderült akkor, amikor Rákosit és szűkebb
körét vissza sem engedték Magyarországba, és Kádárt és híveit ültették a
hatalomra.
Piacosítani kell a gazdaság minden ágazatát. Erre csak jó tíz évvel
később nyílt lehetőség, de a Nagy Imre által 1954-ben elképzelt reform minden
része megvalósult.
Máig nem jutott el odáig a
politikai hatalom, hogy ezt tudomásul vegye. Pedig ez azt jelenti, hogy az
56-os forradalom minden eredeti, Nagy Imre által kitűzött célja 68-ban
megvalósult annak ellenére, hogy a reform atyját, őt kivégezték. De nem ezért,
hanem azért, mert az eredeti tervét a forradalom első tíz napja után irreális
célokkal bővítette ki. Szerintem, ha megelégszik az eredeti céljaival, ő maradt
volna a miniszterelnök, és be lehetett volna vezetni azt, amit Kádár Jánosnak
csak 12 évvel később sikerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése