UTAT TÉVESZETT EURÓPAI UNIÓ

Kulturális különbségek. 1

Az eltérő gazdasági színvonal 3

A közös valuta. 3

Összefoglalás 3

Kopátsy Sándor                  PG                  2012-06-08

UTAT TÉVESZETT EURÓPAI UNIÓ

Ma már ugyan nem tiltott az EU válságáról beszélni, de nyoma sincs annak, hogy a hibát jó helyen keresnék.

A kiinduló pont csak annak felismerése lehet, hogy Európa nyugati fele, őt annál is több, illetve az a 27 ország, amelyik ma már az EU tagja, valamint az a néhány, amelyiknek a tagságát fontolgatják, rendkívül heterogén. Ezért működésképtelen.

Kulturális különbségek.

Európa országai három lényegesen különböző kultúrához tartoznak. Ezek között olyan nagy a különbség, ami eleve lehetetlenné teszi, hogy egyetlen politikai, vallási és gazdasági közösségbe működjenek.

Mi ez a három kultúra?

A Nyugat három kultúrája. Megjelenésük sorrendjében: a mediterrán, az ortodox és a puritán. Az első kettő már a Római Birodalom fénykorában is ketté elszakadt. Először úgy jelent meg, mint Nyugat Római és a Kelet Róma Birodalom. Ezek ugyan nemcsak szétestek, de meg is szűntek. Ennek ellenre a keresztény vallás látszólag ezer évig összetartotta. Nyugat és Kelet Európa csak a 11. században válik el egymástól, vállalva vallási tekintetben is a kulturális különbséget. A történészek máig sem veszik tudomásul, hogy a kiscsaládos és a nagy családos feudális társadalom között minőségi különbség van.

Európa nyugati felének kulturális össze nem tartozása akkor vált egyértelművé, amikor a középkorderekán nagykorúvá vált a harmadik európai kultúra, a puritán, az északnyugat európai. Vagyis csak akkor, amikor már felnőtté vált északnyugaton a puritán kultúra. Ez esetben is, fél évezredet kellett várni, mire a nyugati kereszténység is kettévált. Kiderült, hogy a mediterrán, a latin népek, és az Alpoktól északra élő germán, angolszász és skandináv népek kultúrája más társadalmi és vallási felépítményt követel. A mediterrán népek római katolikusok, a puritánok pedig protestáns keresztények lettek.

Azon nem érdemes vitatkozni, hogy a kulturális és a vallási hovatartozás nem pontosan fedi egymást. A holland és germán katolikusok puritánok, az életmódjuk merőben más, mint a latin népeké.

Azt, hogy a nyugat-európai és a kelet-európai kereszténység mögött lényegesen eltérő kultúra az alap, még a 20. században, a hidegháború során is egyértelműen jelentkezett. Ahogyan más kétezer éve a kereszténységük, más lett a marxizmusuk is. Ezek után nehéz tagadni, hogy a szerves összefonódásuk az EU kereteiben, eleve reménytelen.

Az Európai Unió apostolainak azt is látni kellett volna, hogy a mediterrán és a puritán kultúra sem fér össze. Ezt Európánál sokkal karakteresebben mutatja e két kultúra külön útja Amerikában. Ott fel sem merül a puritán Egyesült Államok számára, hogy Mexikóval közösséget alkosson, ugyanakkor a puritán Kanadával gyakorlatilag egységet képez. Azt, hogy egészen más pályán alakul a két volt angolszász gyarmat, és másként a spanyolok és portugálok által alapított latin-amerikai országok sorsa. A két puritán észak-amerikai állam a világ tíz legfejlettebb társadalma közé emelkedett, és az Egyesült Államok a világtörténelem legnagyobb szuperhatalma lett. Az ugyancsak kiváló természeti adottságokkal rendelkező országok közül egy sincs, ahol az egy lakosra jutó jövedelem a két puritánban elértnek harmada lenne.

Elég volna arra gondolni, hogy Argentína természeti adottsága az Egyesült Államok síkságával, Csille pedig Kaliforniáéval hasonló, de az elért eredmény alig ötöde a puritánokénak. Az óriási különbség egyedüli oka, hogy egyetlen oka, hogy Észak Amerikába az európai puritánok rendezkedtek be, Latin Amerikába pedig a spanyolok és a portugálok.

Kísérteties a párhuzam.

Ezelőtt húsz évvel a liberális közgazdászok, élén az IMF szakértőivel, úgy látták, hogy Argentína és Csille természeti adottságai nagyon hasonlítanak az Egyesült Államokéra, ott is csak azokat a módszereket kell bevezetni, a dollárt, mind valutát, a magánnyugdíj pénztárakt, mind megtakarítási alapot, és jön a siker. Argentína olyan gazdag lesz, mint a Nagy Síkság államai, Csille pedig olyan lesz, mint Kalifornia. Máig nem vallották be, hogy súlyosan tévedtek. Nem vették tudomásul, hogy ami sikert hoz a puritán népeknek, kudarcot jelent a mediterránoknak.

Lényegében ezt történt az Európai Unóban is. Brüsszelben azt hitték, hogy ami jó Északnyugat Európa puritán népeinek, jó lesz a mediterránoknak is. Legfeljebb a délieket sokkal jobban kell támogatni. Azt nem vették figyelembe, hogy a második világháború óta a gazdagabb észak-olaszok, és a gazdagabb észak-spanyolok öntik a pénzt az elmaradt déli országrészbe, még sincs semmi látszata. Az EU is öntötte a pénzt, még sem volt eredménye, pedig a puritán északiak turistaként is odahordtak évente sok százmilliárd eurót. Mivel mindennek sem volt eredménye, bevezették a velük közös valutát is. Ennek aztán még nagyobb csőd lett a következménye.

A tudományos és technikai forradalom talán legfontosabb következménye, hogy a nemzetközi versenyben a legnagyobb előnyt a lakosság viselkedési kultúrája jelenti. Minden puritán és konfuciánus nép meggazdagodik, és minden más kultúra pedig lemarad. Most az EU közössége csak azt éli meg, hogy a nem puritán népek számára a puritán népek számára sikert hozó felépítmény sem hozhat sikert.

De itt álljunk meg, mert nemcsak a kulturális különbség figyelmen kívül hagyása volt a hiba.

Brüsszelben azt kellene végre tudomásul venni, hogy egy közösség ugyan lehet soknyelvű, ha egymás nyelvét is értik, de vegyes kultúrájú nem, mert akkor a közös nyelven sem érthetik meg egymást.

A négy volt angol gyarmat sikerének kulcsa.

Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ahova a bevándorlók dolgozni mentek, ott gazdagságot teremtettek, ahova meggazdagodni, rabolni, téríteni, uralkodni mentek ott szegények maradtak.

Ennél is fontosabb ok volt a bevándorlók magukkal hozott kultúrája. Ahol az angolszászok, germánok, skandinávok mentek, ott a más kultúrából érkezők is gyorsan puritánok lettek. Csak az történt, hogy akik Európában is jól teljesítettek, azokhoz igazodtak a bevándorlók is. Amit száz éve Weber Amerika-hatásnak nevezett, az csak a két észak-amerikai államba érkezőkre volt jellemző.

Amennyire jellemző, hogy a történelmi környezetben a kultúra, a viselkedés alépítményként viselkedik, igaz az is, hogy az új környezetbe kerülő a befogadó kultúrához alkalmazkodik. A faluból a városba költöző városi életmódra tér át, a más országba költöző is a befogadó ország életmódjára, viselkedési kultúrájára tér át. Észak Amerikában puritán lesz, Latin Amerikában pedig mediterrán.

Ezzel szemben minden nép a saját országában, történelmi környezetében csak nagyon lassan változtatható, vagyis a viselkedési kultúra csak más kultúrába átültetve változtatható. Ez a változás éppen úgy történhet

Lefelé, mint felfelé.

Ennek a meggyőző bizonyítéka, a két Amerika, ahol csak északon vert gyökeret a puritanizmus. Ott minden kultúrából odatelepültek puritánok lettek. Természetesen ezen belül azért maradtak különbségek. Észak Amerikában minden európai és kelet-ázsiai kultúrából érkezett puritán maradt, illetve, ha nem az volt, azzá változott. Ez az afrikai rabszolgák esetében is megtörtént, de lassabban. Ezt mindennél jobban jellemzi a tény, hogy északon ugyan az összeházasodás viszonylag ritkább volt, mint a latin-amerikai országokban, a viselkedési alkalmazkodás viszonylag északon volt sokkal sikeresebb.

A távol-keleti betelepülők viszont eleve a puritán északi államokba mentek, és a viszonylag ritka egyes házasságok ellenre, nagyon sikeresen beépültek.

Az eltérő gazdasági színvonal

Az Európai Unió nemcsak kulturálisan heterogén, de a gazdasági fejlettség tekintetben is az. Már a tőkés osztálytársadalmak is felismerték, hogy a nemzetgazdaság teljesítményét rontja, ha az ország egyes térségei túlságosan le vannak maradva. Ezt nem annyira gazdasági érdekből, mint sokkal inkább nemzeti elkötelezettségből, és a társadalmi stabilitás érdekében tartották megoldandó feladatnak. Minden tőkésállamban politikai célnak tekintették a térségek gazdasági fejlettsége közti különbségek csökkentését. Erre áldoztak is. Ennek ellenére nem csökkentek a különbségek, sőt annál kevésbé, minél jobban erőltették. Az általános kudarcot azonban nem vették tudomásul.

Az össznépi társadalmakban tovább erősödött a felfogás, hogy az állam kötelessége a térségek fejlettsége közti különbségek csökkentése. Ez is eredménytelen maradt. Sőt kiderült, minél kevesebbet költ az állam az elmaradt térségek felemelkedésére, annál kevésbé rossza az eredmény. A legjobb eredményt ott érték el, ahol hagyták érvényesülni az elmaradottságból fakadó hatásokat. Például a lakosságnak a fejlett térségekbe való áramlását. Természetesen, ami működött egy-egy nemzeti államon belül, ellentétes hatást válthat ki az államok között.

Minden felépítményi elem az államok közösségében másként működik.

Az áruk és a turisták szabad áramlása az egyre heterogénebb, differenciáltabb világszinten is előnyös. Az EU a Nyugat számára történelmi ajándékot hozott azzal, hogy az áruk és személyek mozgását szabaddá tette. Ez csak előnyös következményekkel járt.

A tőke és a munkaerő szabad mozgása azonban már csak bizonyos feltételek között előnyös.

Kezdem az egyszerűbben bizonyíthatóval, a munkaerő szabad mozgásával. Ezt az EU vezetése nem gondolta végig. A munkaerő csak olyan országok közösségében nem okozza a gyengék lemaradását, amelyek bérszínvonala között nincs nagy, plusz-mínusz 20 százaléknál nagyobb különbség. Az EU 27 országa esetében a különbségek tízszer nagyobbak, mint amennyi megengedhető. Ez különösen igaz a világgazdaságot jelenleg jellemző foglalkoztatási helyzetben.

A tudományos és technikai forradalom kielégíthetetlen mértékű minőség és mennyiségei igényt támaszt a minőségi munkaerőért, és egyre kevesebb szüksége van a gyenge minőségűre. Ez érvényesül minden ország belső, mint a nemzetközi piacán. Ezt az általános trendet Nyugat fejlett és fél-perifériás térségeiben felfokozta a tény, hogy a Távol-Keleten belépett és belép több százmillió olcsó, és példátlanul jó minőségű munkaerő, amelyikkel nem lehet a nyugati országokban versenyezi. Ennek következtében egyre nagyobb lesz a képzetlen munkaerő foglakoztatásának nyomása.

Maradjunk azonban az EU körén belül.

A magasan képzett, tehetséges munkaerő színvonalán szinte eltűnik a kulturális különbség. Ebből fakadóan nem csak a kereslete, hanem az ilyen munkaerő országok közti mobilitása is nagy. Ezért minél nagyobb a közösségen belüli különbség a bérszínvonalban, annál nagyobb lesz a munkaerő javának a fejlettebbek felé történő áramlása.

Amennyire a kevésbé fejlettek számára kívánatos az otthon munkát nem találó, gyenge képzettségű munkaerő eláramlása, annyira katasztrofális, ha a kiválók is elmennek. Ennek hatására az erősek erősödnek, a gyengék gyengülnek. Vagyis a közösség egyre inkább differenciálódik.

A gazdasági fejlettségben a kicsi területű EU térségben óriások a bérkülönbségek. Ezért a liberális munkaerőpiac differenciáló hatása erős, és gyorsan erősödő lesz. Jelenleg elsősorban a nyelvismeret hiánya az egyedüli fékje. Az Európai Unión belül az angolul, vagy az egy másik világnyelet beszélő diplomások számára a bérszínvonalakban nagyon differenciált bérszínvonal mellett a munkaerőpiac szabad. Lényegében az mondható el a nyelvet ismerő munkaerő egészére is. Ma ez elsősorban a lengyel és a román munkaerő egészének esetében már érvényesül. A többi fél-periférián a munkaerő javára megállíthatatlan. A mediterrán országokban éppen a jelen vállság indította el a diplomások áramlását. A gyenge munkaerővel szembeni keresletet azonban visszatartja a tény, hogy a lengyel, szlovák és magyar munkaerő munkaintenzitása nagyobb, mint a mediterránoké.

Az EU feladata volna az olyan munkaerőpiac létrehozása, amiben kárpótlást kapának a kevésbé fejlett, alacsonyabb bérű tagországok az agyelszívásból keletkező veszteségekért. Ennek az alapnak a feltöltéséről azok az országok gondoskodnának, amelyek ennek a haszonélvezői.

A minőségi munkaerő elvándorlás feltartóztathatatlan folyamat, ahogy fejlett országok nyelvei, mindenek előtt az angol és a német ismerete terjed, úgy fog növekedni a minőségi munkaerő eláramlása a fél-perifériákról.

A közös valuta.

A jelenlegi pénzügyi vállság oka, hogy az EU vezetése előbb bevezette a puritán és a mediterrán országok közös valutáját, minthogy végiggondolta volna annak veszélyét.

Közös valutájuk csak a közös kultúrájú, és nagyon hasonló gazdasági szintű országoknak lehet.

Az euró övezet létrehozói ezt a kettős követelményt figyelmen kívül hagyták.

Közös kultúra alatt, a közös valuta esetében közös pénzügyi kultúrát kell érteni. Vagyis csak olyan kör számára szabad a közös valutát bevezetni, ahol közel azonos a megtakarítási ráta, az inflációval szemben érzékenység. Ebben a tekintetben a puritán északnyugati országok, és a mediterrán országok között óriási a különbség. A puritánok mindig megtakarítók, a mediterránok pedig soha. A puritánoknál tört akkora volt az infláció, mind a mediterránoknál. Tehát aligha lehetett nagyobb szakmai ostobaságot elkövetni, mint a germánokkal, skandinávokkal közös valutát bevezetni a mediterrán országokba. Ennél csak az a nagyobb ostobaság, hogy még akkor is ragaszkodnak hozzá, amikor már nyilvánvalóan csődöt mondott.

Az is szakmai hiba, hogy a közös euró súlyát, szerepét azzal akarták világvalutává emelni, hogy minél több országba bevezetik. Ennél sokkal eredményesebb volna, ha az euró csak a fejlett, puritán országok valutája lenne. Semmibe sem vált annyira egyértelművé, mint az euró övezet létrehozásában, hogy az EU nem azzal lesz versenyképes, hogy sok országot fog össze, hanem azzal, hogy homogén lesz.

A Távol-Kelettel, a század második felében, csak az egész puritán Nyugat lehet egyenrangú partner. Mivel Európának csak a harmada puritán, és ez alig negyed akkora lakosságot jelent, mint a Távol-Kelet, be kell látni, hogy a nem puritánokkal egyesült Európa nem lehet versenyképes. A mediterránokkal, és a kelet-európaiakkal felnövelt pedig ettől nem erősebb, hanem gyengébb lesz.

Ez azt jelentette volna, hogy nem a puritán Európai Uniónak kell délre és keletre terjeszkedni, hanem a négy volt angol gyarmatot, az Egyesült Államokat, Kanadát, Ausztráliát és Új-Zélandot kellett volna bevonni. Csak az egész puritán Nyugat lehet a Távol-Kelet egyenrangú partnere. Fel kellene ismerni, hogy a jelenkorban csak a puritán és a konfuciánus népek lehetnek versenyképesek. Nincs olyan puritán nép, amelyik az elmúlt száz évben nem lett gazdag, ezzel szemben, amelyik népnek a viselkedése távol áll a puritánságtól, saját erejéből nem lett gazdag.

Bizonyos magyarázatra szorul a tény, hogy néhány latin nép viszonylag állja a versenyt. Ilyenek a franciák, az észak-olaszok és az észak-spanyolok. A viszonylagos teljesítményükre azonban van magyarázat. Mindhárom térség az óceánok meghódítása előtt a puritán népeknél fejlettebb, gazdagabb volt, és az ipari forradalom óta egyre hátrébb csúszott. Amit elértek ezek az észak-mediterrán népek azt a puritánok eredményeinek köszönhetik.

A 20. század második felében, ahogy a turizmus fontos gazdasági ággá vált, és megoldódott a hűtés, megfordult a társadalmi fejlődés északra húzódása, és a gazdag északi népek egyre több pénzt vittek a délen való üdülésre, Európa mediterrán térségébe évi több százmilliárd euró vándorolt.

Az EU költségvetéséből is a latinok kaptak a legtöbbet.

A világ nagy agglomerációinak a kialakulása szempontjából nem értik meg a tengeri szállítás fölényét.

A Nyugatnak a többi magas-kultúra fölé emelkedését az óceánok meghódításának köszönhette. A jelen világgazdaságának átalakulásában is fontos szerepet játszik a tengeri szállítás fölénye. Ennek megértéséhez elég volna látni, hogy a tengeren a távolság nagyon olcsón legyőzhető. Ma a világ nagy kapacitású kikötői közötti szállítással semmi sem versenyképes.

Ennek köszönhető, hogy ami a tengeri kikötőkhöz közel van, minden kikötőhöz közel van. Ebből fakadóan sokkal inkább lehet a négy volt angol gyarmat egymáshoz közel, mint az EU nem tengerparti térségei. Elég volna megnézni, két egyszerű példát.

1. Nyugat-Európához közelebb van Kanada, az Egyesült Államok, Ausztrália és Új-Zéland gazdaságának négyötöd része, mint Magyarország.

2. Szentpétervárhoz közelebb van a világgazdaság négyötöd része, mint a volt Szovjetunió kilenctizede.

Összefoglalás

A világgazdaság alakulását egyre nehezebb megérteni történelmi és földrajzi tradíciók alapján. Annak alépítménye a jelenkor technikája és a lakosság tudata, kultúrája. Aki nem ezen az alapon tervez, minden bizonnyal eltéved.

Brüsszelben pedig nem így gondolkodnak.