Kopátsy
Sándor EE 2012-06-22
Európai Birodalom?
A Népszabadság
tegnapi számában jelent meg a fenti címmel Soros György eszmefuttatása az euró
vállságról.
Sorosnak a világ
pénzpiacain való eligazodása legendás, ezt bizonyítja eredményes szereplése. Ez
a tanulmány is világosan leírja a vállság pénzügyi okait. De nem megy tovább,
ezért csak a felületen való mozgás természetét érinti.
„… a tagállamok
lemondnak a sajátpénz-kibocsátás jogáról az Európai Központi Bank javára. Éppen
csak azt nem értették meg, hogy mivel jár ez a lemondás.” Ezt nemcsak azok a
fél-perifériás, lényegesen kevésbé fejlettek nem értették meg, akik korábban,
ha szorult a helyet, pénzt bocsátottak ki, de azok sem, akik hozzászoktak a
pénzügyi fegyelemhez.
A saját pénzüket
könnyen szaporítók örültek, hogy tagjai lehetnek a korábban irigyelt előkelő
társaságnak. Abban bízhattak, hogy ezután nem kell pénzt nyomtatni, elég, ha a
tekintélyes euróban vesznek fel hiteleket.
Az inflációtól
félő fejlettek pedig nem vették észre, hogy ugyan elvonták a könnyelműektől a
pénzteremtés jogát, de nem korlátozták a már az ő kockázatukat is jelentő
eladósodást. Eurót ugyan nem nyomhattak a könnyelműek, de euróban teremthetnek
vásárlóerőt azzal, hogy eladósodnak.
Tehát primitív
szakmai hibája volt az euró övezet létrehozóinak, hogy csak a pénzteremtés jogát centralizálták, az euróban történő vásárlóerő
teremtés jogát nem.
Ugyanaz történt,
mint húsz évvel korábban Japánban, és három évvel korábban az Egyesült
Államokban. Mindkét esetben a jegybankjuk korlátozta az emissziót, de nem vette
tudomásul, hogy az ingatlanárak emelkedése is pénzteremtő, mivel hitelfedezet.
Azt is szabályozni kellene a jegybanknak. Nem
szabad megengedni, hogy az ingatlanárak emelkedése hitelfedezeti forrás
emelkedése legyen. A jegybank úgy érezte, hogy nem nő a pénzteremtés, nem számolt
azzal, hogy a magasabb ingatlanárak nagyobb hitelkibocsátást eredményeznek,
ezzel vásárlóerőt teremtenek.
Más formánban,
de azonos hiba volt, hogy az euró övezet tagállamitól ugyan megvonták a
jegybankjaik pénzteremtési jogát, de nem korlátozták a kormányok, közületek és
lakosság hitelfelvételét. Ezért aztán az
euró övezet fél-perifériás tagországai nem pénzt teremtettek, hanem fedezet
nélküli vásárlóerőt euróban azzal, hogy euróban gátlástalanul eladósodtak. Ebben
csak az érhetetlen, hogy az EKB és az EU okosai ezt észre sem vették.
De nemcsak ott
jelentkezett ez a szélhámosság, hanem a nem euró övezeti tag Magyarországon is.
Mivel nem akartak nagyobb inflációt, egyszerűen svájci frankban adósították el
az országot, nem a kormányt, csak az önkormányzatokat és a lakosságot. Ezek azt
hitték, hogy olcsó hitelhez jutnak, tehát gátlástalanul eldósodtak egy olyan
valutában, amihez nemcsak az országnak, de még Brüsszelnek sincs semmi köze.
Az euró övezet
létrehozóit csak szakmai alkalmatlansággal lehet vádolni, a magyar kormányokat
azonban tudatos felelőtlenséggel is.
Ezt Soros
világosan látja.
„Az euró
bevezetésekor a szabályozók lehetővé tették a bankok számára, hogy korlátlan
mennyiségben vásárolhassanak kötvényeket anélkül, hogy emellett törzsalaptőkét
képeztek volna, s az EKB minden euró zóna feli államkötvényt egyenlő
feltételekkel számolt el. A kereskedelmi bankok előnyösnek találták
felvásárolni a gyengébb országok államkötvényeit a valamivel magasabb hozam
reményében.”
Ezt középiskolás
fokon is látni kellett, de az erős államok, mindenek előtt Németország, évezte
a bankjainak óriási nyereségét. Máig nem vallják be, hogy a német bankok
mennyit kerestek az euró övezet megalakulása óta azon, hogy nyereségként
könyvelhették el a mediterrán országok államadósságának magas kamatjait. Ez
sokkal több, mint amennyit eddig arra fordítottak, hogy mentsék a
menthetetlent.
Azt, hogy a
mediterrán országok trilliós államadósságukat soha nem fogják tudni
visszafizetni, még a hitelminősítők, sőt még a pénzpiac sem vette sokáig
tudomásul.
Az senkinek nem
tűnt fel, hogy a mediterrán országokban annak ellenére, hogy nem nyomtathatják
a pénzt, úgy élnek, mintha jól teljesítenének.
„… olyan
devizában adósodott el, amelyet nem ellenőrizhet.”
„Európa hitelező
és adós országokra vált ketté.”
„… a hitelezők a
kiigazítás minden terhét áthárították az adósokra.”
„… egy minden
izében recsegő valutarendszert hozott létre.”
„… a közös
valutában denominált követelések és tartozások annyira összekeveredtek, hogy az
összeomlás ellenőrizhetetlen „leolvadáshoz vezetett volna.”
„Az euró zóna
reálgazdasága zsugorodik, miközben Németország szárnyal. Ez azt jelenti, hogy
az olló tovább nyílik.”
Amit Soros már
nem fejt ki tovább. Az eleve magas hitelkamatú államadósság részei lassan
lejárnak, amit csak még magasabb kamatúakkal lehet pótolni. Azaz nemcsak az
adósság nagysága, és annak kibocsátási kamata folt elviselhetetlen teher, de ez,
ha nem is nő, de a kamatterhe annál inkább.
Nem az a nagy
baj, hogy nagy az államadósság, hanem annak a nagy és egyre nagyobb terhe.
Ezért aztán egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ezek soha nem lesznek
kifizethetők. Még mindig csak nő az államadósság, ahogyan a piacok felismerik,
hogy nagyobb a kockázat, egyre nagyobb kamatokat követelnek.
Ezért
szomorkodtam, hogy a görög népszavazás után folyatatható az időhúzás, annak
ellenére, hogy nemcsak elkerülhetetlen a mediterrán országok államcsődje, és az
azzal járó veszteség.
Soros amennyire
tisztán látja a pénzügyi folyamatok összekuszáltságát, annyira nem veszi
tudomásul, hogy az euró övezet, a 17 nagyon eltérő kultúrájú és fejlettségű
országoknak nem lehet közös pénzük. Japánban és az Egyesült Államokban valóban
csak pénzügytechnikai hiba történt. Mindent meg lehetett volna előzni azzal, ha
a bankok ingatlanfedezetű hiteleit törvényesen korlátozzák. Ez euró övezet, ha
szakszerűen építik ki, akkor azonnal kiderül, hogy nem működőképes. Tehát nem
lett volna megoldás, ha nemzetközi hitelt csak az EKB adhat. Az első évben
kiderült volna, hogy a mediterrán államok nem bírják el, és kilépnek. De olyan
szabályokat állapítottak meg, amelyek mellett még a korábbnál is vígabban
élhettek.
Soros, mint a
pénzvilág varázslója, nem veszi tudomásul, hogy közös pénzük, csak a hasonló kultúrájú, és hasonló gazdasági szintű
országoknak lehet.
Nemcsak ő, de a
liberális közgazdászok sem veszik tudomásul, hogy a gyengébb és kevésbé puritán
országoknak csak gyengébb, azaz viszonylag leértékelt valutájuk, és nagyobb
inflációjuk lehet. Ugyan ez sem biztosíthatja, hogy felzárkózzanak, csak azt,
hogy ne menjenek csődbe.
A tudományos és
technikai forradalom olyan gazdasági viszonyokat teremtett, amiben csak a
puritánok és a konfuciánus népek lehetnek versenyképesek. Ezt megtanultam
itáliai útjaim során a hatvanas években. A dél-olaszok közös országban élnek az
észak-olaszokkal, közös a nyelvük, és közös jogrendszerben élnek, a
felzárkóztatásukra a második világháború óta több tucatnyi Marshall-segélyt
kaptak nemcsak az észak-olaszoktól, de az EU különböző csatornáin keresztül is.
Ennek ellenére nem kerültek közelebb az északi testéveikhez. Tehát nem követtel
el egyetlen olyan hibát sem, amiket Soros is felsorol, mégsem jutottak közelebb
azokhoz, akik segítik felzárkózni.
Nem ismer az elmúlt század történelme
egyetlen olyan példát, ami azt mutatta, hogy az anyagi támogatás felzárkóztat olyan
népet, amelyik nem puritán, vagy nem konfuciánus módon él. Ahogy az olasz
kormányt ötven év minden keserű tapasztalata sem győzhette meg arról, hogy a
puritán magatartáshoz nagyon távol dél-olaszokat még elképesztően nagy anyag
áldozatok árán sem lehet a puritanizmushoz közelálló észak-olaszokkal közös
szintre hozni, az EU vezetése sem mond le arról, hogy a mediterrán térség
államait fel lehet emelni a puritánok színvonalára.
Ez a naiv hit a
közösség megalakulása óta kísért. A mediterránok kezdettől fogva többet kaptak,
mint befizettek. Ennek ellenre, jele sem volt annak, hogy megváltoztathatók. Ez
azonban nem zavarta az euró zóna megálmodóit, hogy nemcsak támogatást
élvezzenek, de legyen közös pénzük az inflációtól hisztérikusan félő
németekkel.
Soros írásának
jól választotta meg a címét: Európai
Birodalom?
Jogos a
kérdőjel.
Európának
tudomásul kell venni, hogy nem lehet gazdasági, még kevésbé pénzügyi birodalom,
mert ehhez túlságosan heterogén. Ez ugyan lehetetlenné teszi, hogy birodalom
legyen. Ez azonban lehet előny is. Éppen a kis országok, és a még országoknak
sem tekinthető világkereskedelmi városállamok, a leggazdagabbak. Ehhez elég a
szabad kereskedelem.
Már a közös
munkaerőpiac is, jó ugyan az erősebbeknek, gazdagabbaknak, de sokat árt a
szegényebbeknek. A kor legnagyobb értéke, a minőségi munkaerő ugyanis
feltartóztathatatlanul az erősek és nagyobbak felé áramlik. Ezt nem is lehet
megakadályozni, tehát szervezni sem érdem. A közös pénz pedig a gyengék
legnagyobb terhe.
Ezt Soros is
elfelejti.
A kérdésére: Európai Birodalom?
A válaszom: Nem lehetséges, ezért nem ezzel, hanem a
sok külön utas állam Európájával kell foglalkozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése