Blog olvasottsága

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

298

Oldalmegjelenítési előzmények (összes)

96 775

A Kínai Kommunista Párt uralma 70 éves

Kopátsy Sándor EH 2019 10 01

A Kínai Kommunista Párt uralma 70 éves

A jelenkor egyre inkább bizonyítja, hogy a társadalomtudomány legnagyobb alakja Marx Károly volt. Ebben az sem ingatott meg, hogy ezt a tények szinte csak a jelenkorban bizonyítják. Marx előtt a társadalmak viselkedését alakító dogmákat csak a vallásalapító próféták fogalmazták meg. Ezért életem során a vallásalapításokat is mindig tudományos alapon értelmeztem.

Az azonnal megfogott, hogy Marx volt az első, aki dogmáit tudományos alapon igyekezett magyarázni.

A kereszténység egyház dogmái mögött is a tudományos okokat kerestem. Azt, hogy a megalakít prófétája zsidó volt, azzal

Magyaráztam, hogy a születése a közel-keleti egyistenhívő zsidóságból született, hiszen akkor ez a vallás volt az egyetlen, keményen egyistenhívő. Krisztus idejében a Közel-Kelet volt a társadalmi fejlődés csúcsa. Ezt az európai történészek máig nem veszik tudomásul, mert az európai történelmet a görög és római kultúrával kezdik, pedig ez a két kultúra még nagyon egyértelműen a kis Európa térségében élő mediterrán népek számára még közel-keleti kultúrája volt, de nem európai, hanem közel-keleti. Ekkor még a Földközi Tenger teljes vízgyűjtője szerves része volt a Közel-Keletnek. Az időszámításunk előtti görögök Anatóliában, a rómaiak pedig Egyiptomban érezték a szülőföldjüket. De nemcsak a saját kultúrájukat, hanem még a homo sapiens megjelenését is a Közel-Keleten keresték.

Fajunk történelmében a gyűjtögetésről az öntözéses gabonatermelésre való áttérés csak a Kelet-Ázsiában, Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten történt. Mindhárom az összefüggő Euró-Ázsiának a déli, és Afrikának a Szaharától északra lévő gravitációsan öntözető síkságain vert gyökeret. Az önözéses gabonatermelés csak a trópusokhoz közelebbi, a fagyos telet nem ismerő, gravitációsan ötözhető síkságain jelenhetett meg.

A görögök és a rómaiak ezektől tanulták meg az öntözéses gabonatermelést akárcsak a melegebb és csapadékosabb hegyvidéken, ahol a csapadékot nem gravitációs módon a szántóföldekre engedték, hanem visszatartották, úgy önözték vele a gabonát. Ez a termelési mód hódította meg a dél-kelet ázsiai csapadékosabb hegyvidékeket.

Egységes önözéses gabonatermelő birodalom csak a négy kelet-ázsiai hajózható, folyamnak hajózható csatornákkal való összekapcsolásával kialakított térségben alakulhatott ki, a Kínai Világbirodalom.

Dél-Ázsia enyhébb éghajlatú térsége kedvezőbb éghajlatának köszönhetően még nagyobb életteret, nagyobb lakosságot tartott el, de gazdasági egységet jelentő politikai birodalom nem alakulhatott ki rajta. Mind kulturális, mind gazdasági tekintetben nagyon tagolt maradt.

Délkelet-Ázsiában a még inkább tagolt vízgyűjtő térségei csak a hegyekben visszatartott csapadékkal öntözött gabonát termeltek, ezért politikailag és kulturálisan még tagoltabb térségek maradtak.

A Közel-Keleten két egymástól szeparált, de nagyon kedvező adottságainak köszönhetően két viszonylag fejlett magas-kultúra alakult ki a Tigris és az Eufrátesz, valamint a Nílus völgyében. Ezek hatására körzetükben minden kikötői adottság és önözhető völgy hozzájuk igazodott, velük kereskedett, és öntözött gabonát termelt szinte minden patakvölgyben. Ez vált jellemzővé a Földközi Tenger térségében, a mediterrán görög és római kultúrákban is, amelyeket az európai történészek máig európainak minősítenek, annak ellenére, hogy ezek még egyértelműen közel-keleti kultúrák voltak. A kenyerüket jelentő gabona kis hányadát a gravitációsan öntözhető völgyekben termelték, de a táplálkozásukat biztosító gabonát a Közel-Keletről importált biztosította. Az ókori görög és római történelmet azért nem érhetjük meg, mert nem vesszük tudomásul, hogy először az Európában termelt gabonából készült kenyeret csak a 8. századtól a Frank Birodalom lakossága evett. Ez csak akkor történhetett meg, amikorra kitenyésztették azt a búzát és árpát, ami elviselte a téli fagyot, és megelégedett a természetes csapadékkal. Európa nyugati fele csak akkor szerzett rangot arra, hogy kicsisége ellenére a maga érdeméből kontinens legyen, amikor meg tudta termelni a maga kenyerét. Erre először a Frank Birodalom volt képes.

Ez volt az alapja néhány jelentős reformja mellett annak, hogy a kis Nyugat-Európa nemcsak kontinens, hanem a következő 1.200 évben a fajunk történelmének a motorja is legyen. Ez a kis térség azért lehetett fajunk történelmének utat mutatója ez az alig 5 millió négyzetkilométeres félsziget, mert minden fontos előrelépés itt született.

Itt tenyésztették ki a fagyálló és a természetes csapadékkal megelégedő kenyérgabonát, ami nélkül ma sem lehetne táplálni a jelenlegi 7.5 milliárdos emberiséget.

Ezzel szinte párhuzamosan ez a kis kontinens építette ki a kiscsaládos jobbágyrendszert. A kiscsaládban élés volt fajunk történetének az egyik legnagyobb forradalma. Először ez fékezte le a még eltartható szintre a túlnépesedést.

Ennek köszönhetően ezer évvel később itt született meg az ipari forradalom. Aminek a világgazdaság gyors kialakulása volt köszönhető. Erről most divat lett azt hangsúlyozni, hogy ez indította útjára a bolygónkon a klíma felmelegedését. Ez ugyan is igaz, de nélküle tizednyi ember sem élhetne ma.

Alig kétszáz évvel később csak itt, a kis Nyugat-Európában valósulhatott meg a tudományos és technikai forradalom is.

Ennek keretei között oldották meg először a fajunk számára a fogamzásmentes szexuális élet lehetőségét, Ezzel a háromszorozódott a lakosság életének hossza ellenére is a túlnépesedés megfékezhetősége.

Nem csak Marx, de máig egyetlen társadalomtudós sem ismerte fel az osztálytársadalmakban élő fajunk túlnépesedésének a veszélyét. Fajunk szaporodó képessége a 25 év körüli várható életkornak felelt meg. Jelenleg ez a magukat a munkájukkal eltartó társadalmakban háromszoros, az elmaradottakban kétszeresre emelkedett. Ma a fogamzásgátlók használata nélkül a nők termékenysége megfékezhetetlen lenne.

Ennek ellenére nemcsak Marx, de 1990 előtt egyetlen marxista sem gondolt arra, hogyan alakul a népszaporulat a fejlettebb, jobban és tovább élő társadalmakban. Azt, hogy a túlnépesedés eleve lehetetlenné teszi a társadalmi fejlődést, máig még az ezt leállító kínai kommunisták sem vallották be. De ezek leállították, és a bekövetkező eredmények minden várakozást messze meghaladtak.

1990 előtt az évente mintegy 3 százalékos lakosságnövekedés mellett, azaz negyven éves marxista Kínában sem nőhetett az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, az élet várható hossza, és az iskolázottság, nem csökkent a nagyon szegények aránya. Ennek ellenére, most a 70 éves születésnapot mégis úgy ünneplik, mintha annak az első negyven éve is hasonlóan sikeres lett volna. Ehhez legfeljebb még azt is hozzá lehet tenni, hogy 1990 előtt Kína példátlan eredményeket ért el a felhalmozásban, a közlekedési hálózat modernizációjában és az urbanizációban, az urbanizációba, az oktatásban és az egészségügyben. Ezek nélkül ugyan az 1990 után elért eredmények lehetetlenek lettek volna, de ezek nélkül ma sokkal kevesebb oka lenne az ünneplésnek.

Az 1990 óta elért eredményei nemcsak Kínán múltak.

Marx nélkül nem lett volna marxizmus. Legalábbis az emberiség történelme lényegesen másként alakult volna. Ahogyan Krisztus szerepe nélkül nem érhetjük meg a Nyugat történelmi szerepét, Marx nélkül nem érthetnénk meg az utóbbi százötven év történelmét sem.

Az, hogy a marxizmus eddigi eredményei nem egyértelműek, nem lehet vitatni. Erre Max Weber tanított meg, aki már a bolsevik forradalom lőtt felismerte, hogy a kor viszonyai között csak a puritán erkölcsű népek képesek másoknál hatékonyabb társadalmi felépítményt építeni és működetni.

Mivel a marxizmus először egy ortodox keresztény birodalomban győzött, a felépítménye nem is lehetett versenyképes a protestáns Nyugattal. Ezt ugyan a bolsevik megszállásunk alatt gyorsan megtanultam, azt azonban csak felnőtt fejjel értettem meg, hogy Roosevelt Jaltában világosan látta, hogy a bolsevik Szovjetunió nem lehet a nyugati demokráciákkal versenyképes, de ha katonai téren elég erős, sokat nyerhet a kor, ha a gyarmattartók féljenek tőle.

A 20. század történészei mégis csak a marxista Szovjetunió borzalmait, hibáit látják, a történelmi érdemeit figyelmen kívül hagyják.

A bolsevik Szovjetunió erejét meghaladó fegyverkezése nélkül Németország és Japán nem lett volna az Egyesült Államok hűséges szövetségese. Ez azt is jelenti, hogy a gyarmatok ilyen gyors, és következetes felszabadulása nem történhetett volna meg, ha ezt nem támogatja a náluk nagyobb haderővel rendelkező bolsevik Szovjetunió. Ezt Roosevelt alapozta meg Jaltában azzal, hogy Sztálin számára felügyeletet biztosított Németország keleti harmadától keletre. Ehhez az is hozzá kell tenni, hogy a Szovjetunió felügyelete alá tartozó társadalmakban a szovjet megszállás lerombolta a társadalmi fejlődést fékező társadalmi erőket. Ezzel ugyan nem teremtett polgári demokráciát, de elpusztította a feudális erőket.

Máig nem akadt egyetlen európai történész, aki hangsúlyozta volna, hogy a bolsevik Szovjetunió széthullása után a volt csatlósok azért lehettek demokráciák, mert előtti a szovjet megszállás kiirtotta a feudális erőket.

A Fidesz is annak köszönheti példátlan népszerűségét, hogy a bolsevik megszállás felszámolta nemcsak az arisztokrácia, de az úri középosztály társadalmi befolyását is. A jelenkor magyar történészei figyelmen kívül hagyják, hogy a rendszerváltás után hatalomra került Antall kormány, ami lényegében az úri középosztály és a kisgazdák háború előtti politikai erők restaurációját jelentette, a bolsevik megszállás alatti állampárttal szemben, ami balliberális vonalra állt át, szemben példátlan vereséget szenvedett. Ezt a helyzetet mérte fel a Fidesz elnöke, Orbán Viktor, és liberális pártját gyorsan közép-jobb párttá alakította át. Ezzel már megnyerte ugyan a következő választást, de egyedül nem alakíthatott kormányt, amint a kalandor kisgazda szövetségese lejáratta.

A következő választást el is veszítette a balliberális volt állampárttal szemben. Ez után a két cikluson keresztül kormányra került bal-liberális kormányok után a Fidesz már példátlan győzelmet aratott, megnyerte a körzetek 99 százalékát és a nagyszámú listás törvényhozó ellenére, ez óta és a belátható jövőben is kétharmados győzelemre számíthat. Hazájában az EU tagországok között harmadik ciklusban a legnagyobb szavazói támogatást élvező tagállam.

A marxista Kína előnye.

A jelenkor világtörténészei figyelmen kívül hagyják, hogy az Egyesült Államok a négy óceánokon túli angolszász társa mögött lemaradt a társadalmi fejlődésben. Az ENSZ mutatók alapján Kanada, Ausztrália, Új-Zéland megelőzik, mert azokban lényegesen kisebb a négerek és a latin-amerikaiak aránya. Kína viszont lényegében egyetlen kultúrájú nép nemzeti állama. Az Egyesült Államokban lényegében két közel azonos súlyú párt vezetői között dől el, ki lesz egy ciklusra az elnök. Kínában viszont hetven éve a Kommunista Párt belügyek, hogy ki legyen a szinte korlátlan politikai hatalom birtokosa. Ez a Szovjetunió széthullása óta azt is jelenti, hogy a marxista pártok között is a vezető.

Ennél is többet jelent, hogy 1990 óta nemcsak a marxisták, de a világ minden országa között a leggyorsabban fejlődő hatalom birtokosa is. Ez szinte csak annak köszönhető, hogy az első olyan állam, amelyikben a lakosság puritán, a népesség nem nő gyorsan, mert 1990-ben leállította túlnépesedését.

A politikai hatalom minősítése a második világháború után

Kopátsy Sándor EH 2019 09 03

A politikai hatalom minősítése a második világháború után

A magyar történészek még nem vették a bátorságot arra, hogy minősítsék a második világháború utáni lényeges politikai változás hozókat. Ez azért válhatott jellemzővé, mert egyik kormányzatunk sem vette tudomásul, hogy a magyar társadalom képtelen volt az arisztokrácia és az úri középosztály hatalmát leváltani, és a 20. századi európai demokrácia társadalmává átalakulni.

Az első világháború elvesztése után, az ország területének kétharmadát leválasztását jelentő Trianoni Szerződést és az ezzel járó alig tízmilliós nemzeti állammá való átalakulását nem vették tudomásul. Ez azért volt meglepő, mert a Bécsi Udvar számára már 1849 áprilisán egyértelmű felismerés volt, hogy az egész Kárpát Medence nem maradhat osztatlanul a Magyar Királyság. Ezért 1848 ravaszán a csehországi Olmützbe menekült Császári Udvar leváltotta az alkalmatlanak tartott császárt, I. Ferdinándot, és utójává emelte a még kiskorú Ferenc királyi herceget azzal, hogy vegye fel a hatvan éve elhunyt, reformer József császár nevét is. Így lett a Ferencz királyi főhercegből Ferenc-József császár azzal a feladattal, hogy a Habsburg Birodalom egészének átalakításán belül, a már vesztésre álló Magyar Szabadságharc után fel kell osztani az egész Kárpát Medencét uraló Magyar Királyságot is. Az Olmützi Alkotmányt ugyan nem írta alá az ifjú császár, mivel a konzervatívoknak sok, a liberálisoknak kevés volt. Ez 1848 áprilisában történt. A Kossuth által vezetett szabadságharc csak hat hónappal később fejeződött be, közben azonban az észak-itáliai osztrák örökös tartomány elszakadt a Habsburg Birodalomtól, és létrejött az olaszok egységes Olaszország szerves részévé vált. Ezt a Bécsi Udvar úgy értelmezte, hogy a szabadságharcát vesztett Magyar Királyság feldarabolása veszélyeztetné a Habsburg Monarchiában maradását. Ezért a Császári Udvar a Világosi Fegyverletételben megelégedett azzal, ha nem a fellázadt Magyarországot ítélik bűnösnek, hanem csak császárnak tett esküjüket megszegő katonákat minősítik hazaárulóknak. Ezzel az egész Kárpát Medencét uraló Magyar Királyság egysége fennmaradt. Az Olmützi Alkotmányt elfelejtik, Kossuth pedig Magyarországban a nacionalizmus jelképe maradhat. Ez a kompromisszum nemcsak a Bécsi Udvar jól felfogott érdeke volt, hanem a magyar nacionalizmus is élvezhette a császár bizalmát.

Az annál nehezebben érhető, hogy a magyar történészek is örömmel hunytak szemet a felett, hogy az egész Kárpát Medencét uraló Habsburg császár már hetven évvel Trianon előtt, 1848 áprilisában felosztotta a történelmi Magyarországot. Az még érthető, hogy a Horthy rendszer is mélyen hallgatott az Olmützi Alkotmányról, de az érthetetlen hogy ezt teszik ma is nemcsak a magyar történészek, de a magyar kormányok is.

Az Olmützi Alkotmány felosztotta a Magyar királyságot.

A határőrvidék, a Bácska és a Bánát az osztrák Hadügyminisztérium felügyelete alatt maradt. Ez volt az országnak azon része, ami már a szabadságharc előtt nem volt a történelmi Magyarország része. Ebben szűnt meg először az analfabetizmus. Ezt sem tanítja a történelmünk.

Horvátország örökös tartománnyá válásával megvalósult Jellasics álma. Ráadásul hozzá tartozott, nemcsak Szlovénia, de az Adria partvidéke is.

Az Erdélyi Fejedelemség ugyancsak a császár alá rendel örökös tartomány lett. De az ott élő románság is egyenjogúságot kapott.

Trianonhoz képest két jelentős különbség volt.

A Felvidék, vagyis a mai Szlovákia és a Partium Magyarország marat. A Bécsi Udvar nem akarta a legfejlettebb tartományt, a Cseh Királyságot Szlovákiával még jobban megerősíteni.

Azt nemcsak a magyar közvélemény tudja, de még a magyar történészek sem tudatják, hogy a Bécsi Udvar 1849 áprilisában a történelmi Magyar Királyságot közel annyira az elemire bontotta, mint ami hetven évvel később, az első világháborút lezáró Trianoni Békeszerződésben történt. Most száz évvel később, még mindig azt tartja a közvélemény, hogy az ezer éves országuk nemzeti államokra történő felosztása váratlanul esemény volt. Ma sem tudatosítjuk, hogy előtte hetven évvel már maga a Habsburg Birodalom is idejét látta annak, hogy nemcsak a történelmi Magyarország, de még a sok etnikumot, kereszténységet, nyelvet beszélő, házasságokkal épült Habsburg Birodalom ideje is lejárt.

Nemcsak a magyar közvélemény, de a magyar történészek is azt hiszik, hogy a Habsburg Birodalomban a jelentős, néhány milliónál nagyobb létszámú etnikumai számára nem várva várt esemény volt a nemzeti államokká válás. Ez a várakozás csak a csak a szlovákok és a ruténok esetében az olmützi alkotmányban, 1889 áprilisában még nem, csak a Trianoni Szerződésben valósult meg. Az Olmützi Alkotmányt azért tartják titokban, mert annak ismeretében a trianoni megcsonkítást nem lehet váratlan eseménynek beállítani. Ez érthető volt a Horthy rendszerben, de érhetetlen lett a második világháborút követő szovjet megszállás után, és ma.

De a bolsevik Szovjetunió tudomásul vette a Trianon utáni helyzetet. A történészeink úgy állítják be, hogy Trianon váratlan, előzmények nélküli meglepetés volt, azt csak a bolsevik Szovjetunió nyomására kellett tudomásul venni.

Ez a megítélés a rendszerváltás óta sem változott.

A magyar történészek a következetes magyar földreformot ugyan természetes magyar kívánságnak minősítik, de azt fel sem vetik, hogy ez 1919-ben miért nem történt meg. Azért, mert a magyar arisztokrácia és az úri középosztály hatalma a második világháború után is fennmarad, ha nem kerülünk bolsevik megszállás alá. Semmi jele nem volt annak, hogy az arisztokraták és az úri középosztály hatalmát akkor is felszámolja a háborút követő első általános és titkos választás, ha minket is a tőkés demokráciák szállnak meg. Ezzel szemben a bolsevik megszállás és az általános és titkos szavazás ellenére is a korábbi társadalmi állapotok maradtak volna fenn. Az ország legnépszerűbb politikusa az ultrakonzervatív Mindszenty bíboros, és a legtöbb szavazatot kapó párt a következetes földosztás kerülgető Kisgazdapárt maradt. Még egyetlen magyar történész sem merte kimondani, hogy a végrehajtott radikális földreform csak azért valósulhatott meg, mert a bolsevik Nagy Imre volt a földművelésügyi miniszter, és a Jaltai Szerződés Magyarországot is azok közé az országok közé sorolta, ahol a Szovjetunió érdekei érvényesülnek. Ennek következtében a Szövetséges Felügyelő Bizottság döntései is a szovjet elnökének döntésein múltak. Ennek ellenére az első parlamenti választáson, a titkos szavazásnak köszönhetően, olyan kormány alakult, amelyiknek a miniszterelnökét a Kisgazdapárt adta. A Szovjetunió befolyása csak 1947-ben valósult meg, amikor a Magyar Kommunista Párt főtitkára, Rákosi Mátyás lett a miniszterelnök, és a baloldali blokkal, a Szociáldemokrata Párttal és a Nemzeti Parasztpárttal közös kormány alakult. A koalíciós pártok azonban gyorsan megszűntek. A Szociáldemokrata Pártot beolvasztották a bolsevik állampártba, a Nemzeti Parasztpártot pedig felszámolták. Az állampárt diktatúrája egészen a rendszerváltásig, a Jaltai Szerződés megszűnéséig fennmaradt annak ellenére, hogy a közvélemény óriási többsége nem értett ezzel egyet.

Ezt mindennél világosabban bizonyította az 1956-os forradalom, ami alig két hét alatt bebizonyította, hogy a Rákosi rendszer diktatúrájával nem értett egyet a közvélemény néhány százaléka sem. A forradalom először a bolsevik Nagy Imrét emelte a miniszterelnöknek, de ő sem a tényleges világpolitikai helyzetet, sem a lakosság óriási többségének a bolsevik diktatúra elutasítottságát nem értette meg. Ezért engedett a forradalom elvárásának, a több pártos demokrácia követelésének.

Rákosi megítélése.

Rákosi Mátyás legnagyobb érdeme az arisztokrácia és az úri középosztály hatalmának felszámolása volt, amit csak durva erőszakkal, és következetesen megvalósított. Ezt a feladatot talán senki nem lett volna képes megoldani, mivel az ország közvéleményének nagy többsége ezt elutasította. Rákosi csak a Szovjetunió támogatására támaszkodhatott. Ezt pedig csak úgy lehetett biztosítani, ha szinte csak az első világháború utáni proletárdiktatúra leverése után a Moszkvába menekült néhány tucat káderre támaszkodik. A magyar értelmiségben nem voltak olyan kommunista szerepet vállaló káderek, kivéve a megmaradt zsidó értelmiség biztonságot kereső értelmiségieket. Ha ezek nem vállalják el a védelműket biztosító együttműködést Rákosival, szinte képzett káderek nélkül maradt volna. Ezt látva a magyar nem zsidó értelmiség messziről kerülte a Kommunista Pártot.

Ezzel szemben én egyetértettem azokkal, akik a Parasztpáron belül a kommunistákkal való szövetség, a Baloldali Blokk híve voltak, mert egyrészt felmértem, hogy tudomásul kell venni, a Szovjetunióhoz kötöttségünket, másrészt az erőltetett iparosítást az egyetlen megoldásnak tekintettem annak érdekében, hogy a lakosságnak a mezőgazdaságból való megélésre kényszerítettek kétharmadát nagyon gyorsan az iparban és a szolgáltatásokban kell foglalkoztatni. Ezt pedig csak a Kommunista Párttól lehet elvárni. Azt a Horthy rendszer alatt megtanultam, hogy az arisztokrácia és az úri középosztály alig lép túl a hadiipar fejlesztésén, és a semmi lényeges változást nem hozó földreformon. A Jaltai Szerződés fenntartása pedig a fegyverkezési versenyben erőtleneknek bizonyult tőkés demokráciák rá voltak szorulva az Egyesült Államok katonai védelmére. Az pedig fontosabbnak tartotta a gyarmatok felszabadítását, mint a Szovjetunió erejének a korlátozását.

Ezért az Egyesült Államoknak érdeke volt, hogy a Szovjetuniónak Európában létrehozott katonai fölénye fennmaradjon. Ezt nemcsak az antikommunista értelmiség, de a bolsevik Nagy Imre sem értette meg.

Roosevelt volt az egyetlen amerikai elnök, aki felismerte, hogy a bolsevik rendszer versenyképtelenebb, mint a tőkés társadalmak, ezért az elsődleges világpolitikai feladat a gyarmatok és az elnyomott népek szabadsága, a Szovjetunió társadalma pedig eleve versenyképtelen a polgári demokráciákkal szemben. Ez ugyan csak 1990-ben a szétesése után vált a bolsevik Szovjetunió felügyelete alá rendelt országokban nyilvánvalóvá.

Ezt már a század elején felismerte Max Weber, amikor a Nyugat társadalmai között csak a protestáns kultúrájú népeket minősítette arra, hogy a tudományos és technikai forradalom alépítményét képesek másoknál hatékonyabb felépítménnyel működtetni. Ez alatt azt értette, hogy a latin népek nem elég puritánok arra, hogy a protestánsokkal versenyképesek legyenek. Ezt ő sem tette hozzá, hogy az ortodox keresztény és az arab országok erre még képtelenebbek.

A Rákosi rendszer objektív mércéje.

Diákkorom óta igyekeztem a társadalmak fejlettségnek objektív mérésére. Ezért fogadtam örömmel, amikor az ENSZ rátért a tagországainak az objektív sorrendjének mérésére. Ezt megelőzően az volt a nagyobb ország, aminek több lakosa volt. Ezt ugyan a világpolitika alakulása nem vette tudomásul, mivel a hatalmi erőviszonyokat a haderők ereje alakította, vagyis a haderő erejével történő sorrend javítása volt az elsődleges.

A közgazdászok pedig azzal mérték, az országok nagyságát, hogyan alakul az országok nemzeti jövedelme. Ez a mérce továbbra is elsősorban az országok lakosságának nagyságától függött.

Az országok társadalmi fejlettséget a lakosság azonban azzal mérte, hogy a lakosság hol érezte jobban magát, hol volt magasabb az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon. Ezt a társadalomtudományoknak is tudomásul kellett venni. Az volt a fejlettebb társadalom, ahol magasabb volt az egy lakosra jutó jövedelem. Ez a mérce azonban nem vált alkalmas a tényleges társadalmi erőviszonyok sorrendjére.

Ezt felismerve az ENSZ statisztikusai modernizáltak, és a tagországok társadalmi fejlettségét három adat, az egy főre jutó jövedelem, a várható életkor és az átlagos iskolázottság eredőjével mérik. E mutató alapján a városállamok kerültek volna az élre. Ezt azzal oldották meg, hogy a társadalmak összevetését csak 5 millió lakosúak felett veszik figyelembe. Ezzel az európai törpeállamok kikerültek, a 7 milliós Szingapúr viszont rangsorolt állam maradt.

Ez az ENSZ mutató még jobb lenne, ha az egy lakosra jutó vagyont is figyelembe vennék, az egy főre jutó jövedelmet és vagyont összeadnák.

Ez a mérce azonban leleplezte, hogy a gyorsan növekvő lakosságú országok versenyképtelenek. Ez igazán az 1990-es kínai reform után vált nyilvánvalóvá.

A Rákosi rendszer objektív felmérése.

Minden politikai hatalom reális felmérésének megvannak a módszerei.

A társadalomtudományok a demokráciákkal, vagyis az általános és titkos szavazásokon elért támogatással mérik a politikai hatalom minőségét. Ez a mérce azonban csak a fejlett polgári társadalmak minősítésére használható. Ennél minőségileg magasabb rendű, általánosabban használható mérce az említett ENSZ rangsor lett. A legáltalánosabb mérce azonban az átlagos testmagasság. Ez a mérce számomra már a középiskolás koromban megjelent. A kaposvári gimnáziumban az egyészség ügyet egy zsidó gyermekorvos tanította, akinek az érdeklődése központjában az átlagos testmagasság alakulása volt. Ezt a helyi ezred besorozási adatai alapján figyelte a Kiegyezés óta. Megállapította, hogy a 18 éves sorkatonák testmagasságának alakulásával az életminőség változása mérhető. Adatai azt bizonyították, hogy ebben a rövid időszakban példátlanul gyorsan nőtt a sorkatonák testmagassága. Ez volt az első lecke számomra abban, hogy a társadalmi fejlődés, a jólét nemcsak a politikától függ. Nem a Horthy rendszer volt jobb politikai rendszer az előzőnél, hanem az élet technikai feltételei javultak. A vasúti és a közúti közlekedésnek, a termelékenység növekedésének köszönhetően javultak az életviszonyok, nőtt a lakosság testmagassága.

Ez még inkább egyértelművé vált a Rákosi rendszerben. Nem a politikai rendszer lett jobb, hanem megszűnt a munkanélküliség, minden falusi lakosnak föld vagy ipari munkalehetősége lett. Erről győztek meg az elérhető vált háború utáni sorozási adatok. Ezek azt bizonyítják, hogy a sorozásra kerülő katonák testmagassága azoknak nőtt a leggyorsabban, akik 1946 és 1956 között születtek, vagyis a legkeményebb politikai diktatúra éveiben. Ez azt magyarázza, hogy a lakosság testmagasága a nagyobb politikai szabadság, hanem a jobb táplálkozás, az egyenlőbb jövedelemelosztás eredménye. Márpedig ezen a téren volt a legnagyobb a változás. Egyelőbb lett a jövedelmek elosztása, eltűntek a nagyon gazdagok, és megszűnt a nagyon sokak szegénysége. Ekkor volt a legtöbb családnak saját gabonája, szinte mindenkinek volt annyi jövedelme, hogy megvegye az olcsó kenyeret.

A nők egyenrangúsága.

A magyar közvélemény a leghangosabban az erőszakos kollektivizálás ellen tiltakozott. Azt pedig máig nem írta le senki, hogy a nagyüzemi mezőgazdaságban a nők és férfiak egyenrangú keresők lettek. Azt, hogy a kisárutermelő parasztcsaládokban, nálunk a családok többségében a családon belül nem volt egyenrangúság, sem Marx, sem a népiek nem vették tudomásul. Pedig a kollektivizálás ezt a legtöbb személyt érintő elnyomást számolta fel.

Számomra örök élmény maradt, amikor egy traktorossá lett fiatalasszony dicsekedett, hogy a havi fizetése nagyobb, mint a férjnek.

A Rákosi rendszer a fentiek tudata ellenére mégis irritált, és örömmel fogadtam, amikor Nagy Imrét Moszkvában emelték a miniszterelnöki székbe. Ő azonban a forradalom első két hete után szembefordult Moszkvával, és kiprovokálta a szovjet hadsereg bevonulását.

A Kádár rendszer értékelése.

Történelmünk talán legnagyobb szerencséje, hogy Kádár János elvállalta a Moszkva barát kormány vezetését. Ennél népszerűtlenebb feladat kevés volt a történelemben. A magyar lakosság 99 százaléka hazaárulónak tartotta. Ennek ellenére úgy öregedett ki a hatalomból, mint a történelmünk egyik legnépszerűbb magyar politikusa. Sikerült elhitetni a közvéleménnyel, hogy akkor a legnagyobb a politikai mozgásszabadságunk, ha azt a Szovjetunióban tudomásul veszik. Ma senki nem vonja kétségbe, hogy neki köszönhetjük, hogy országunk lett a legvidámabb barakk.

A Kádár rendszer után.

A Kádár rendszer harminc évig folyamatosan működött. Lényeges változások csak akkor kezdődtek, amikor Németh Miklós lett a miniszterelnök, és kormánya jelentős lépéseket tett. Kádár eredeti csapatából átmentette a legjelentősebb személyeket, elsősorban a gazdaság piacosításában vezető szerepet játszó Nyers Rezsőt és külpolitikai változást sürgető Horn Gyulát és Pozsgai Imrét. Felfogásom szerint, ez volt a legjelentősebb szellemi vagyonú kormányunk. Ráadásul, mintha megérezték volna a Szovjetunió széthullását és a hidegháború végét. A közelmúltban ünnepelhettük a vasfüggöny első megnyílását, azzal, hogy a kelet-német menekülteket átengedtük Ausztriába.

A rendszerválás első két kormánya.

Az első, már a Szovjetuniótól független választás igazolni látta félelmemet azzal, hogy Antall József lett a miniszterelnök, aki a Demokrata Forum elnökeként alakított kormányt a Kisgazdapárttal koalícióban. Ebben az úri középosztálynak az arisztokráciával kötött szövetséget, vagyis a két háború közti társadalom mérsékelt restaurációját láttam.

Ezt a veszélyt a szavazók is megértették, és a következő választáson csúfosan megbuktatták, és ritkán előforduló vereséget mértek a kormányra, és még ritkábban előforduló bizalmat adtak a volt állampártnak. Ezt főleg Horn Gyulának köszönhettük, aki hamar autóbaleset okán kiesett a hatalomból. Vele kifogytak az állampárt tehetséges politikusai, a vezetői a liberálisok, Gyurcsány és Bajnai lettek. Amíg a volt állampár politikusai liberálisok lettek, Orbán felismerte, hogy a magyar társadalomban maximálisan 5 százalék liberális szavazó van, akiket a zsidó értelmiség vezet. Ennek zászlóshajója az SZDSZ. Ezzel a liberális Fidesz nem versenyezhet. Ugyanakkor a közép-jobb MDP vezetői alkalmatlanok a többség vezetésére. A Fidesz csak akkor számíthat választási győzelemre, ha átalakul liberálisról közép-jobb párttá. Ezt az átalakulást eredményesen megvalósította. A kormányt alakító többségét már a rendszerváltást követő harmadik választáson megnyerte azzal, hogy koalíciót kötött a kisgazdákkal, akik többet ártottak, mint segítettek. Ezért aztán el is vesztették a következő választást, az ügyesebb bal-közép került újra a kormányra. Ezt a bal-liberális kormányt aztán olyan fölényben verte meg a Fidesz, ami talán példátlan a demokráciák történelmében, a körzete 99 százalékában a jelöltjei győztek, és ez óta a még mindig aránylag sok listán bekerülő törvényhozó ellenére is megamaradt kétharmados többsége. Ez a belátható jövően is biztosnak látszik. Ezért lehet biztosnak tekinteni, hogy Orbán Viktor lesz a leghosszabb időn keresztül szolgáló magyar miniszterelnök. Kálvinista létére a római katolikus klérus bizalmát is élvezheti. Ráadásul az EU 18 miniszterelnökei között neki van, és neki is marad a legnagyobb szavazói támogatottsága.

Az ország gazdasági sikereinek a gazdasági az alapja, hogy az euró övezetbe lépésünk sikertelen volt, és maradt. Ennek köszönhetjük, hogy közel harmadával leértékelhettük a forintunkat, javult a külkereskedelmi és a turisztikai mérlegünk, jelentően csökkent a külföldiekkel szembeni adósságunk, egyre több tőke jött az országba, egyre többen vállaltak munkát a magasabb bérű országokban, és ennek köszönhetően itthon is megszűnt a munkanélküliség, emelkedtek a reálbérek. Ennek ellenére Szlovéniában, Szlovákiában és Horvátországban magasabb az egy lakosra jutó jövedelem, mint hazánkban. Ez talán ezer éve először fordult elő. Legalábbis ezt nem említik a magyar történészek. Ez legfeljebb a két világháború közti Csehszlovákiban lehetett először. Pedig az utóbbi tíz évben mi is viszonylag sikeresek vagyunk.

Ha nem volnának listáról bekerülő törvényhozók.

Az EU tagországok alkotmánya szerint nem csak azok lesznek törvényhozók, akiket a választók megválasztanak, hanem jelentős hányaduk azoknak is, akiket a pártjuk vezetése felvett a listájára. A rendszerváltás óta az EU tagországok alkotmánya a törvényhozói jelentős hányadát kiegészítette azokkal is, akiket a pártjuk vezetése felvett a listájára. Ezzel biztosítják, hogy a pártvezetők ne eshessenek ki a törvényhozók közül, akiket a körzetükben nem választottak meg. Ez a rendszer azt eredményezi, hogy a pártvezetők akkor se essenek ki a törvényhozásból, aki nem nyertek, sőt esetleg nem is indultak a körzeti megmérettetésben. Ezt a választási törvényt jól jellemzi a tény, hogy 2010-ben a Fidesz megnyerte a körzetek 98 százalékát, ez mégis csak a kétharmados törvényhozási fölényt jelentette. Ez is elég tett volna a választási törvény módosítására, de ezzel az alkalommal nem élt a pártjában tejhatalommal rendelkező Orbánnak, mert ezzel elvesztette volna azt a hatalmát, hogy a pátjából kikerülő törvényhozók közül a számára legfontosabb híveit ő jelölhesse a törvényhozásba.

Az ellenzéki pártok támogatására is számíthatott, hiszen azok többsége csak a listáról számíthatott törvényhozói képviseletre. A Fidesz így is megtarthatta a kétharmados többségét, így is az EU tagországok között a legnagyobb bizalmat kapott. Orbán mégis kockáztatott, mert megtartotta így is a kétharmados többségét. Orbánnak ugyanis sikerül a kis liberális pártból olyan közép-jobb pártot létrehozni, ami garantálja a kétharmados győzelmeit. A magyar választók többsége ugyanis közép-jobb, és várhatóan száz év múlva is az marad, nacionalista és klerikális. Templomba ugyan egyre kevesebben járnak, de nacionalizmussal és a vallás üldözésével száz év múlva sem fognak egyetérteni.

Száz évet ugyan Orbán sem élet meg, ezért az általa választott utódját neki kell, megválasztani. Ez sem lesz könnyű feladat, mert az ót is túllépőt nem tud választani.

A következő generáció első 1.800 napja

Kopátsy Sándor EH 2019 08 13

A következő generáció első 1.800 napja

Amennyire lázadok a gyermekvállalás előzetes társadalmi támogatottsága ellen, annyira örülök annak, hogy ezzel párhuzamosan élen járunk a bölcsődék és óvodák kapacitása bővítésének. A születést vállalók előzetes társadalmi támogatottsága kontraszelekciót gerjeszt. A szókincs növelésének fejlesztés leghatékonyabb eszköze a bölcsődék és az óvodai helyek gyors növelése fontos feltétele a mégy éves korig elérhető szókincs maximalizálására. Ez előbbit károkozónak, az utóbbit értéktermelőnek tartom.

A tudományos és technikai forradalom legfontosabb eredménye a szexuális ösztön fogamzásmentes kiélésének megoldása lett. Ezt Harari egyértelműen bebizonyította azzal, hogy a magát a termelőmunkával eltartó Homo sapiens az életterét az elmúlt tízezer év során a szexuális ösztöne alakította. Ez azonban elviselhetetlen túlnépesedést okozott, ami azt jelentette, hogy a saját, és háziállatainak a mennyisége a még elviselhető évente egyetlen ezreléknél sokszorosan gyorsabb népességnövekedést okozott volna, ha ezek a társadalmak nem fékezték volna a többség fokozott nyomorával, egymás közti háborúzással a tudásvágy üldözésével a halálozást. Ezzel az ember olyan csúcsfaj lett, aminek növekedése a háziállatok gyarapításával szűkítette a vadon élhető állatok életterét.

Tízezer éve még nagyon ritka, jelentéktelen állat volt a homo sapiens, és a hozzá szelídült néhány tucat vadkutya közössége. Érdekes módon a homo sapiens emberré válásának első megjelenése volt a néhány tucat ember és néhány tucat kutyája beépült a sokezres rénszarvas csordákba. A rénszarvas csorda örömmel eltartotta és segítette az embert abban, hogy biztosította számára az állati fehérjét, a néhány járásképtelen ember, és a vagyontárgyainak a szállítását.

Ez még nem volt pásztorkodás, csak annak az előfutárja, mivel nem az emberek irányították a rénszarvasok ezreit, hanem azok ösztönösen járták az évmilliók alatt kialakult több ezer kilométeres vándorlással biztosított megélhetését, és a néhány emberről és kutyáról való gondoskodást.

Ez az életmód azonban csak a fajtestvérek több ezerszer nagyobb létszáma számára továbbra is csak a gyűjtögetésből tartotta el magát. Ekkor még csak egy elhanyagolható kisebbség lehetett a fajunk élcsapata. Ez a rénszarvasokkal és a kutyákkal tartott kooperáció, ez az életmódja nem volt a kor emberiségének tíz ezredére átvehető. A sarki tundra volt a legkisebb létszámú vadállatot eltartó élettér. Ezen a több tízmillió négyzetkilométernyi területen alig néhány tízezer rénszarvas, és hány tucat ember és kutyája élt. Ez a nagyon gyér állatállomány is csak azért élt meg, mert évente több ezer kilométert vándorolva, hogy folyamatosan elég legelőt találjon.

A rénszarvasok azonban sok millió négyzetkilométernyi életterükön ki voltak szolgáltatva a térség két nagyon hatékony ragadozójának, a jegesmedvének és a farkasok csordáinak. Ez a két sikeres ragadozó kényszerítette a kisebb testű vadkutyákat arra, hogy az ugyancsak alacsony hatásfokú vadásszal, a homo sapienssel társuljanak.

A kutya volt évezredeken keresztül az egyetlen háziállat.

A gyűjtögető kor történészei máig nem hangsúlyozzák, minek volt köszönhető, hogy az első háziállat a kutya volt, mert tízezer évvel előbb fogott össze a vadászatban nélküle nem boldoguló emberrel. Ez a társulási lehetőség azonban nagyon korlátozott létszám eltartását biztosította. De ez az életforma kis népesség számára máig hatékonynak bizonyult. Ma is néhány tucat norvég él a rénszarvasok csodáival, de viszonylag nagyon gazdagon, és nagyon modern felszereléssel. Ez az életmód nemcsak akkor, de máig is csak nagyon kevés ember számára lehetőség. Akkor, és most is nagyon kevés ember és csak a sarkköri tundrán társulhat a rénszarvasokkal. E kor történészei sem vették tudomásul, hogy az életterek eltartó képességéhez kellett minden fajnak alkalmazkodni.

Az első kiscsaládos kultúra.

Az emberi fajnak jelentős hányadát, az osztálytársadalmat eltartó, első élettere a nyugat-európai kiscsaládos feudális társadalom lett. Hetven éve hiába keresem a nyomát eredménytelenül, hogy a természetes csapadékkal termelt kenyérgabona termelés milyen társadalmi erő alakította olyanná, hogy fajunk életében először a kiscsalád legyen a jobbágytelkét művelő család. Harari az első történész, aki felismerte, és hangsúlyozza a nagycsalád hátrányát a kiscsaláddal szemben. A nagycsaládban a gyermekvállalást nem lehet a munkavégzést szervező apához kötni. Az európai történészek máig nem vették tudomásul, hogy a kiscsaládos társadalom adta az egyetlen megoldási lehetőséget arra, hogy a gyermekvállalás apajogú legyen.

A 9. század küszöbén a Frank Birodalom volt az első apajogú kiscsaládos társadalom. Ezt csak azzal lehetett megoldani, ha a nyugat-európai kereszténység a házasságkötés feltételnek nyilvánította, hogy legyen számukra biztosítva a jobbágytelek. A telekkel nem rendelkező család gyermekét nem fogadta be a római katolikus egyház. Ezt azzal oldották meg, hogy a házasság előfeltétele volt a jobbágytelekkel rendelkezés. Ez lett a római katolikus vallás egyetlen szentsége, amit a vallás csak olyan házaspárnak szolgáltatta ki, amelyik előzőleg a földesurától már jobbágytelket kapott. Vagyis csak annyi gyermek születhetett, amennyi házaspárnak jobbágytelke volt.

Mivel a földesúr érdeke nem engedte meg, hogy a jobbágytelek kisebb legyen, és a szántóföld nagysága pedig alig egyetlen ezrelékkel nőtt, a gyermeket vállalható házasságok egyre jobban kitolódtak. Az még érthető, hogy ez lett az egyetlen szentség, ami a család gyermekvállalását csak akkor ismeri el, a római katolikus egyház nem hangsúlyozta, de az nem, hogy a történészek sem vették tudomásul.

Ennek ellenére az életkörülmények megjavulása túlnépesedést okozott. Erre az első figyelmeztetést a keresztes hadjáratokat meghirdető pápai mozgósítások jelentették. Ezek egyértelműen közölték, hogy a keresztes hajáratokban a jobbágycsaládok elsőszülött fiai nem vehettek részt. Még árulkodóbb volt az a keresztes hadjárat, amelyikbe már a kiskorú, nem elsőszülött fiúgyermekeket is részt vehettek. Bármennyire egyértelmű volt a keresztes hadjáratok férfipusztító célja, ezt máig nem mérte fel egyetlen történész sem. A hadjáratban résztvevők elhalálozási hányadát nem közlik a történészek. Nyilvánvalóan ez sem volt elég, mert a felesleget igyekezett az egyház kolostorokban elhelyezni, ahol eleve kizárt volt a gyermekvállalást.

A római katolikus klérus minden igyekezete ellenére, a házasságkötések egyre jobban kitolódtak. Ezt a legfontosabb tényt a történészek máig is igyekeztek elhallgatni. Pedig a 13. században már a házasságkötő férfiak 30, a nők 28 évesek voltak, vagyis a nemi érettséget tíz évnél is későbbre kitolódott. Vagyis a nyugat-európai feudális társadalmakban potenciálisan három-öt szülés kimaradt. A középkori társadalom viselkedésének megértése lehetetlen, ha nem vesszük tudomásul, hogy a kamaszkori szexuális ösztön ki nem élhetősége mekkora társadalmi feszültséggel járt, és mennyivel csökkentette a nők termelékenységét.

A városi lakosság magas halandósága.

A történészek szinte nem is érintik, mekkora volt a falvakban és a városokban élők halandósága, várható életkor közti különbség. A háborús emberveszteségeket túlhangsúlyozzák, de említést sem tesznek arról, hogy mekkora volt a közművek kiépítése, és a járványok legyőzése előtt a városokban a várható életkor. Azt ugyan közlik, hogy a járványok idején a városi lakosok, ha megtehették, időlegesen vidékre költöztek. Ma a társadalomtudományok fontos adatnak tartják a várható életkort, de a történészek figyelmen kívül hagyják, a múltban mekkora volt a városokban és a vidéken a várható életkor.

A jelenkorban a városi élet lett az egészségesebb.

Fontos, de még a történészek által sem emlegetett tény, hogy a jelenkorban az egészségvédelem a városokban lett hatékonyabb. Ott épült ki jobban a közművek, az egészségügyi hálózat és lett iskolázottabb a lakosság. Fajunk korábbi életében ott volt hosszabb a várható életkor, ahol ritkább volt a lakosság és egészségesebb a táplálkozás. Jelenleg ott hosszabb, ahol jobban kiépült az egészségügyi hálózat, kiépültek a közművek, és iskolázottabb a lakosság.

Száz éve az egyetemi városok százezer lakosúak voltak, a nagyobb országok fővárosai voltak néhány milliósak, ha az elmaradt szegény társadalmakban tízmilliósoknál is nagyobbak.

Nem találtam adatot arra, hogy jelenleg évente mennyivel nő a milliósnál nagyobb városok lakossága, de érzésem szerint legalább 200 millióval. Amennyire élénk téma a világ viszonylag szegény népességének évi százmillióval gyarapodása, és a fejlett társadalmakba menekült milliók beköltözése, szinte szó sem esik arról, hogy a szegény országokon százszor többen költöznek a városokba.

A tudományos és technikai forradalom demográfiája.

Diákkorom személetét a legjobban Németh Lászlónak a Minőség forradalma címmel a múlt század harmincas években megjelent esszégyűjteménye alakította. Ennek hatására vallom ma is, hogy korunkban már nem a lakosság számával, hanem annak minőségével kell mérni a társadalmak fejlettségét. A viselkedési kultúra és az iskolázottság az elsődleges, nem a létszám. Ma már a lakosság minőségéhez viszonyítva mellékes a létszám. Az elérhető minőség elsősorban a fogamzást követőé közel 1.800 nap a döntő. Ennek az első szakasza az újszülöttek kihordása. Ezt Finnország nyolcan éves tapasztalata bizonyítja. Ott a múlt század harmincas évei óta rögzítik az újszülöttek életpályájának alakulását. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy az újszülöttek kihordásától minden családpolitikai támogatásnál jobban függ az életteljesítmény. Ebből az követezik, hogy a következő generáció értéke alapvetően a magzati kilenc hónapon múlik.

Ennek alapján minden társadalomnak a magzatok minőségi kihordását kellene jutalmazni.

Ezt azonban egyetlen táradalom sem jutalmazza. A fejlett társadalmak százszor többet költenek a gyengén születettek megmentésére, mint a legjobban kihordottak anyáinak jutalmazására. Nem károkozó ugyan a gyengén kihordottak megmentése, de társadalmi károkozás a jól kihordó anyák jutalmazásának elmulasztása. Ez történik annak ellenére, hogy a gyermekvállalásunk jelenleg is a társadalmi érdekünkkel fordítottan arányos. A nem cigány nők termékenysége 1.3, a cigányoké 2.3. A jelenleg gőz erővel folyó jutalmazás csak tovább fogja rontani a kontraszelekciós tényeket. A közel harminc éves kínai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az egyetlen gyermekvállalás példátlan mértékben javítja a felnevelés minőségét.

Közel hatvan éve, mint a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára, mértem fel, hogy a néhány kisebb kálvinista, egykéző faluban az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, a várható életkor, valamint az iskolázottság nemcsak a katolikus magyar, de a svábfalvak lakosságát is megelőzte.

1990-ben a közel másfélmilliárd lakosú Kínában egyetlen gyermek vállalhatóságát vezették be, és ott a fenti egy lakosra vetített négy mutató olyan mértékben javul, amire nem volt még példa a történelemben. De sokat elárul az egyetlen gyermeknevelésről az is, hogy 25 év után Kína lett az első az egy millióra jutó lakosra jutó kórházi gyermekágyak számával. Megelőzte azt az Egyesült Államokat is annak ellenre, hogy ott hatszor annyit költenek az egészségvédelemre.

A két adat azt bizonyítja, hogy a gyermekvállalás állami támogatásánál sokkal fontosabb feladat a kevesebb gyermek gondosabb nevese még akkor is, ha csökken a lakosság száma.

Mitől függ a gyermeknevelés eredménye.

Jelenleg tudományos megalapozottsága van annak, hogy a gyereknevelés eredménye elsősorban a magzat kihordásától, és a négy éves korig megszerzett szókincstől függ.

Azt az orvostudomány száz éve is tudta, hogy a gyenge kihordásnak mik a jellemző okai. A terhes anyák nehéz fizikai igénybevétele, a gyenge táplálkozása, dohányzása, alkoholizmusa. Ezek ellen azonban szinte semmi ellenérdekeltség nem történik. Az egészségügy tehetetlen. Ugyanakkor a gyenge szülési eredmény korrekciójára sokat áldoz a társadalom. Ez ugyan olyan károsodás, ami ellen társadalmi kötelesség az egészségügy elhárítása. De a megelőzés lenne az elsődleges feladat. A sikeresen kihordott magzatú anyák anyagi és erkölcsi megbecsülése az egyetlen sikert biztosító módszer. Például, a legjobban kihordott szülések tizedét kitüntető címmel, adókedvezménnyel kellene jutalmazni. Ez tizedébe sem kerülne annak, amibe az egészségügynek a gyengén született csecsemők megmentése kerül.

A következő generáció minősségének javítása.

A történészek sem hangsúlyozzák, hogy a jóléti társadalmakban az egészségvédelem ellátása az egyik legnagyobb költségvetési feladat lett. Az máig mégsem tudatosult, hogy a következő generáció várható éréke a fogamzás utáni első alig öt évben dől el. A magzati korban töltött kilenc hónap jelentőségét már kifejtettem. Az, hogy a következő négy évben szerezett szókincsnek milyen fontos a szerepe, az Egyesült Államokban tárták fel.

A számítógépek fejlődése lehetővé tette, hogy az agykutatók felmérjék négyszázezer négy éves gyermekek szókincsét. Az első meglepetést az okozta, hogy minden várakozást felülmúlóan nagyok a különbségek. Kiderült, hogy a nagyobb szókincsüket nem a családi körben, hanem inkább az óvodában és a bölcsődében szerzik. Az élvonalba pedig azok kerülnek, akiknek széleskörű a korosztályukon belüli kapcsolatuk. Az észak amerikai társadalom rugalmasságára jellemző, hogy a következő évben már a négy éves korosztály egészét mérték, és gyorsan bővítették az óvodai és a bölcsődei férőhelyek számát. Az elért eredményeket elsősorban a távol-keleti országok vették át, ahol a társadalmi elitet a mandarinok képzése szolgáltatta.

Itt meg kell állnom, mert hazánkban nagyon felgyorsult az iskolába kerülés előtti gyermekközösségek kapacitásának a növelése. A leggyorsabb kapacitásnövelés az elmúlt két évben történt. Az a gyanúm, hogy amíg a minél több gyermekszületést vállalók támogatása a kormányunk célja volt, a négy év előtti közösségeket pedig az EU támogatja. A közmédia ugyanis sokszorta többet foglalkozik a több gyermek vállalás támogatásával, mint az óvodai és a bölcsődei kapacitások bővítésével. Pedig a következő generáció éréke sokkal nagyobb arányban függ attól, hogy a négy évesnél fiatalabb korosztály mekkora hányada vett részt a közösségi nevelésben, mint hányan születtek.

Még volna egy további javaslatom. Az óvodák és a bölcsődék állományát keverni kellene. A tapasztalat ugyanis az, hogy a Szókincset az gyarapítja, ha a korosztály személyi összetétele keveredik.

Első királyunk érdeme

Kopátsy Sándor EH 2019 08 18

Első királyunk érdeme

Az Európa egész térségére általános volt, hogy keresztény és földműves lett minden nép. A fontos döntés csak az lehetett, hogy a feudális Európa két kereszténységéből melyiket választja az Etelközből érkezett magyarság. A Kárpát Medence térségében élő népek a magyarság érkezésekor már a két kereszténység közti választás előtt álltak. A kiscsaládosok római katolikusok, a nagycsaládosok pedig az ortodoxok lettek. Az máig nincs egyértelműen feltárva, hogy a Honfoglalás előtt milyen arányban éltek a Kárpát Medence népei. Az egyértelmű, hogy a nyugatra élő osztrákok már századokkal az érkezésünk előtt római katolikusok voltak, dél-keletre pedig ortodox keresztények lettek. A két kereszténység közti választási helyzetben csak Lengyelország és a Kárpát Medence térségében élő népek voltak. Ezt a római pápaság is felmérte, és fontos történelmi lépésnek tekintette.

Ismereteim szerint lengyelek a két szláv etnikum között voltak. A csehek a germánokhoz csatlakoztak, és a római pápák mellett döntöttek. Az ukránok sem haboztak, a nagy testvérükkel, az oroszokkal együtt akartak maradni. Bizonytalanok csak a Kárát Medencében élő lakosság, etnikai tekintetben tarka, ezért a két kereszténység közti döntése bizonytalan volt.

A honfoglaló magyarok egyértelműen nagycsaládosok és kelet-európaiak voltak. Ezért a spontán választásuk az ortodox kereszténység lett volna. Ugyanakkor a római katolikus vallás felvételén múlt, hogy nyugat európaiak lettünk. Ez nyilvánvalóvá vált, amikor Géza fejedelem fiának feleséget a katolikus, germán fejedelmi családból választott. A római katolikus vallás melletti döntés tehát nem István, hanem az apja érdeme. Ez azért nem vált egyértelművé, mert Géza meg sem keresztelkedett, tehát nem lett keresztény. A történelem tudománynak azonban a döntéshozót, és nem az apai parancsot megvalósítót kell tisztelni.

A nyugati kereszténység melletti öntés, és nem annak a végrehajtása a fontos. Ez mégsem jelenti azt, hogy a megvalósító fiú nem volt történelmi nagyság, mert István is az volt. Az is tudott, hogy a középkorban a szentté avatásnak kemény szabályai voltak. Ez ugyan érthető, de az már nem, hogy a csodatevésekhez ma is ragaszkodjunk. középiskolás koromban tanultuk, hogy egyik keresztes hadjárat átvonulását kérő pápa ezt azzal jutalmazta, hogy három szentet kap az ország. Számunkra az első királyunk, István szentté avatása volt a fontos. Őt ugyan nem a csodatevés jellemezte, ezért tárgyi csodát kellett találni. Találtak is egy mumifikált kezet, amit Istvánénak minősítették, ezt lett a Szent Jobb.

Probléma ments szent Gellért volt, mert az ő megölése a kereszténységét büntette, tehát mártírhalál volt. István fiát, Imrét állítólag egy vaddisznó ölte meg. Az ő csodáját azonban egy a sírjánál meggyógyult nő bizonyította. Megkaptuk az ígért három szentet, és átvonulhattak a keresztes hadak. Nem volt olcsó a szentté avatás, mert sok kárral járt a százezrek készletek nélküli átvonulása.

Mindezt tizenévesként már megtudhattam, és közel száz évig kellett élnem, hogy még mindig ezt ünnepeljük.

Ráadásul a fő ünneplő a kálvinista miniszterelnökünk, aki az idén ünnepelte a reformáció 500. évfodulját.

Mit tanultunk a svájci franktól

Kopátsy Sándor EH 2019 08 07

Mit tanultunk a svájci franktól

(Mivel koromnál fogva képtelen lettem a MKT Nyíregyházán
rendezett konferenciáján ott maradni, leírtam a mondandómat.)

Minden sikerünket annak köszönhetjük, hogy minket nem
fogadtak be az euró övezetbe. Az ország akkori balliberális
kormányunk ezen elszomorodott, de azzal vigasztalta magát,
hogy akkor bevezetjük a még az eurónál is keményebb valutát,
a svájci frankot. Ezzel olyan útra léptünk, ami meghozta a
Fidesz példátlan fölényét. Orbán bölcs volt ahhoz, hogy ne
fedje fel sikerének titkát. Azt tanultuk meg, hogy közös
valutájuk csak a legfejlettebb társadalmú országoknak lehet,
de azoknak meg minek. Márpedig az EU tagállamai között
Magyarországban az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon,
valamint az átlagbér különbségek egy a négy arányban eltérő
sávban különböztek. A fejlett jóléti társadalmakénak négyszer
gazdagabbak voltak, mint a legszegényebbek. Márpedig az ilyen
arányban gyengébb tagállamok számára a szuverenitásuk csak
akkor tartható meg, csak akkor nem zuhannak az eladósodás, a
viszonylagos lemaradás csapdájába, ha a valutáját jelentősen
leértékelt szinten tarthatják. Ezt meggyőzően
tapasztalhattuk, amikor a svájci frankkal játszadoztunk. Ez
ugyanis olyan közös valuta volt, amitől, ha nem is olcsón, de
meg lehetett szabadulni, ha a létrejött veszteséget
megosztjuk a svájci frankban eladósodottak, a hitelező
bankok, és a kormány között, a forintunkat pedig az euróhoz
képest közel harmadával alacsonyabb szinten tartjuk.
Az euró övezetet kitaláló brüsszeli bürokraták azonban olyan
euró övezetet hozták létre, amibe önkéntes volt a belépés, de
gyakorlatilag lehetetlen a kilépés. Ezt nemcsak jogilag
tették lehetetlenné, hanem azzal is, hogy a kilépő
tagországnak a meg nem fizethető adóssága a fejlett
tagállamokkal szemben elveszett lett. Jelenleg az euró övezet
eladósodott négy mediterrán országa kétezer milliárd euróval
tartozik a gazdag tagországoknak. Ezt a veszteséget a
hitelező országok közvéleménye nem tűrné el.
Orbán jól megértette, hogy a forintunk közel harmadával
történő leértékelődésének eredményeit nem szabad nagydobbal
meghirdetni, elég az, ha a vállatok exportja harmadával
jövedelmezőbb, az importja pedig harmadával drágább lesz, a
hazai jövedelmekhez viszonyítva a fejlettebb országokban
dolgozó magyar munkaerőnk a hazaküldött jövedelme pedig
harmadával nagyobb lett. Ennek hatására a hazai
foglalkoztatási ráta minden várakozásnál magasabb lett, a
munkanélküliségünk pedig még a nálunk fejlettebb államokénál
is alacsonyabb szintre csökkent. Arról hallgatnak az
illetékesek, hogy az eredményeket annak köszönhetjük, hogy a
valutánk a fejlettségünkhöz puhult. Ha minket is felvettek

2

volna az euró övezetbe, ott lennénk, ahol a négy mediterrán
állam van. Akkora lenne az adósságunk, a munkanélküliségük,
mint nekik.
A tanulság az, hogy szuverén állam csak az lehet, amelyiknek
saját valutája van, és annak keménységét a viszonylagos
fejlettségéhez tudja igazítani. Most a négy reménytelenül
eladósodott mediterrán ország is csak abban az esetben állhat
talpra, ha kilépnek az euró övezetből, és mintegy harmadával
leértékelik a visszaszerzett nemzeti valutájukat. De már ez
is csak akkor lehet sikeres, ha a hitelezők is hozzá járulnak
a meg nem fizethető hitelek rendezéséhez.
Milyen következményekkel járna, ha a négy mediterrán állam
kilépne az euró övezetből, és visszatérne a harmadával
leértékelt nemzeti valutájára? Ezek exportja is harmadával
jövedelmezőbbé, az importja meg ennyivel drágábbá válna, a
turizmusukból származó bevételük pedig jelentősen megnőne. A
négy mediterrán állam devizabevételének jelentős hányadát
annak köszönhette, hogy a gazdagabb északi államok turistái
nálunk töltötték a szabadságukat. Ez az euró övezetbe lépésük
óta harmadával drágább lett, a kilépésük után pedig ennyivel
olcsóbb lenne. Ezt a magyar turizmus is megérezné. A
kormányunk a turizmusunk fellendülését csak a saját munkánk
eredményének minősíti, hallgat arról, hogy a beáramoló
munkaerő rontja a közbiztonságot, azok pedig csak átjáró
háznak tekintik a mediterrán országokat, azokba nem akarnak
megtelepedni, hiszen számukra ez csak harmad annyi eltartást
jelentene, mint Németországban és a skandináv államokban. Az
EU brüsszeli vezetése nem karja tudomásul venni, hogy a
közel-keleti és afrikai bevándorlók hol akarnak élni. Nem
veszik tudomásul, hogy a kevésbé fejlett tagországok több
milliós munkaereje is csak a fejlettebb tagállamokban vállal
munkát. Még egyetlen brüsszeli bürokrata sem gondolt arra,
hogy Lengyelországból, Magyarországból és Romániából ötmillió
munkás dolgozik azokban a jóléti államokban, akik ezeket az
országokat is arra akarják kényszeríteni, hogy fogadják be a
Közel-Keletről és a fekete Afrikából érkező képzetlen és az
asszimilálódás nem akar, nyelvünket nem beszélő munkaerőt.
A valuta övezet bevezetése végzetes hiba, sőt a világgazdaság
történelmében elkövetett legnagyobb bűn volt. Minden elért
sikerünket annak köszönhetjük, hogy minket az euró övezetből
kihagytak, és 800 ezer magyar munkásunkat a jóléti államokban
foglalkoztatják.
Az Európai Unió mindaddig versenyképtelen lesz, nemcsak a
Távol-Kelettel, de még a négy óceánokon túli volt angol
gyarmattal szemben is, amíg a tagállamok szuverenitását nem
garantálja. Ennek elsődleges feltétele a közös valuta
felszámolása, a tagállamok saját valutákra való visszatérése.

Az EU nem az Egyesült Államokkal közös vámmentességet akart

Kopátsy Sándor                EH                   2019 07 20

Az EU nem az Egyesült Államokkal közös vámmentességet akart

Az Európai Uniót két alapítója, Adenauer német kancellár és De Gaulle francia elnök azzal a szándékkal alapította, hogy ennek a közösségnek az élén az Egyesült Államokkal egyenrangú szuperhatalom vezetői lesznek. Vagyis a két alapító eleve nem az Egyesült Államokkal közös vámuniót akartak, hanem azzal párhuzamosan, versenytársa akartak lenni. Ezt a szándékukat nem akarták azonnal a leendő tagok tudtára adni, megelégedtek azzal, hogy kezdetben vámunió lesznek. Ezért aztán a nyugat-európai országok özönlöttek tagságért, annak ellenére, hogy a maastrichti követelmények már ezt világosan jelezték. Az EU tagok számára azonos költségvetési hiányt, inflációt követeltek, és ezeket be nem tartókat súlyos büntetéssel fenyegették. Ezeknek a szigorát a fontos tagokkal, például Franciaország esetében elfelejtették, és a közös követelményeket betartani képtelen mediterrán és közép-európai országok esetében államkötvényeik felvásárlásával segítették, hagyták őket fizetésképtelen kibocsájtók esetében azok számukra alacsony kamatokkal felvásárolni. Ezért aztán a kemény pénzügyi követelményeket elviselni képtelen országok eladósodását finanszírozták.

Ez bármennyire nyilvánvaló volt, a hitelminősítők sem vették tudomásul, mert tudták, hogy ez a hitelezők számára kedvezően magas kamatú, magas jövedelmet könyvelhető üzlet volt. Ezek a hitelezők azonban arra kényszerültek, hogy a nem törleszthető hitelek kamatait a mérlegeiben elkönyvelhetik. Ez be is bizonyosodott. Annak ellenére, hogy a négy mediterrán ország adóságának fizetésképtelensége nyilvánvalóvá vált, ezt nem vették tudomásul.

Ezzel szemben a viszonylag kis, nem euró övezetbe tartozó Magyarország azzal, hogy jelentősen leértékelte a valutáját, a külföldiekkel szembeni adósságát jelentősen csökkentette.

Ezért vált egyértelművé, hogy a négy, nálunk is jobban eladósodott mediterrán ország kilépne az euró övezetből és visszatérne a nemzeti valutájára, amit 40-50 százalékkal leértékelné, jelentősen javulna mind a külkereskedelmének, mint a turizmusának a mérlege, kifelé ezzel fizetőképesebbé válna, csökkentené az adóságát. Azt nem állítom, hogy minden hitelét és annak kamatait képes volna visszafizetni, de ezek a külső adósságok viszonylag felértékelődnének. Ez esetben a hitelezők is hajlandók lennének engedményeket adni. Vagyis az euró övezet okozta eladósodás csökkenése megindulhatna.

Az Egyesült Államok és Mexikó tapasztalata alapján fel kell számolni a közös valuta övezetet, és megelégedni a vámmentességgel.

Ennek realitása az utolsó EU választás tükrében javult, mivel Merkel kancellár asszony politikai súlya jelentősen meggyengült. Ő volt ugyanis a szimbóluma az Egyesült Államokétól alapvetően eltérő politika szimbóluma. Ez is lesz a veszte, Ahogyan az ENSZ az lett azzal, hogy a jelenlegi vezetése szembefordult a világ egyetlen szuperhatalmával, és a tagjainak a véleményét nem a gazdasági súlyuk, hanem a darabszámuk aránya alapján szolgálja annak ellenére, hogy azok nemzeti jövedelem termelése 1:1.000-hez arányok között mozog.

Most, hogy a német hadügyminiszter asszony lett az EU elnöke, annak mindenkinél jobban tudni kell, hogy a Visegrádi Négyek, a balti és a balkáni tagállamok tudják a legjobban, hogy az Egyesült Államok nélkül a NATO tagság értéktelen.

A vámmentesség áldás az olyan államok számára, amelyek szuverének a valutájuk értékelésben, de átok a közös valutával.

Ezzel szemben Németország a két világháborúba és majd az euró övezetes Európai Unióba létrehozását azért kezdeményezte, mert az Egyesült Államokkal párhuzamos szuperhatalom akar lenni.

Az első világháborút azért vívta Vilmos császár, hogy az legnagyobb gyarmattartó akart lenni. Nem vette tudomásul, hogy a szuperhatalommá vált Egyesült Államokkal nem lehet versenyezni, aminek elsődleges stratégiai célja az idejét lejárt gyarmati rendszer felszámolása volt.

A második világháborút a náci Német Birodalom példátlan diktátora, Hitler sem értette meg, hogy a legerősebb gazdasági és katonai szuperhatalom, az Egyesült Államok örömmel nézte, hogy Hitler fölénybe került a gyarmattartókkal szemben, és azok erejét roppantja meg. Roosevelt nem a fasizmusokat és a marxista Szovjetuniót látta veszélyesnek, mert hitt a polgári demokráciák fölényében, hanem a gyarmattartó demokráciák meggyengítését látta elsődleges céljának. Hitler ostobaságának köszönhetően, hadat üzent az Egyesült Államoknak. De nemcsak a náci Németország volt ostoba, hanem a távol-keleti imperialista Japán is, mert az is leértékelte az Egyesült Államok és felértékelte a náci Németország katonai és gazdasági erejét.

A 20. század történészei máig nem veszik tudomásul, hogy Németországot és Japánt az európai demokráciák képtelenek lettek volna legyőzni, ezt csak az Egyesült Államok tehette meg. Mind Nagy Britannia, mind a Szovjetunió csak azért érezhette a győztes szerepét, mert az Egyesült Államok nekik is megszerezte a győzelmet. Mindez Jaltában vált egyértelművé azzal, hogy Roosevelt a Szovjetuniónak adta Európa keleti felét, és a Marshall-segéllyel támogatta a veszteseket is. Kisemmizte a gyarmattartókat, és gyarmattartóvá tette a bolsevik Szovjetuniót.

A Szovjetunió csatlósai között csak Németország érezhette megbüntetettnek magát azzal, hogy az ország keleti harmadát a Szovjetuniónak adták. A csatlós országok közül egyedül Csehszlovákia volt annyira polgárosult, hogy önerőből is polgári demokrácia lehetett volna.

Ezt talán a legkevésbé a jelenlegi magyar kormány veszi tudomásul, mert a bolsevik csatlós állapotunknak csak a negatívumait látja. Abban a hitben él, hogy a Fidesz kétharmados többsége létrejöhetett volna akkor is, ha nem éltünk volna a Szovjetunió gyarmata 65 éven keresztül. Ezért a tévhitért a magyar történészek is felelősek. Az első világháború után nem voltunk megszállva, mégis az arisztokrácia és az úri középosztály félfeudális állama lettünk. A második világháború után Trianoni Békével harmad akkora területű és fele akkora lakosságú nemzeti állammá lettünk, de nem volt az országunkban olyan politikai erő, ami demokráciát akart. Megmaradt a magyar arisztokrácia Európában példátlan gazdagsága és politikai tekintélye. Nem volt olyan politikai erő, ami képes lett volna a következetes földreformra, a katolikus klérus Európában példátlan politikai és vagyoni hatalmának korlátozására. Fel sem merült az iparisítás, sőt azonnal hozzálátunk a polgárok többségét jelentő zsidóságtól történő megszabadulásra. A rövid életű, kis társadalmi támogatottságú bolsevik rendszerünk céljai eltűntek, nem volt mögöttük tényleges társadalmi erő.

A két világháború közti időben egyetlen területen léptünk előre, az analfabétaság felszámolásában. Ezt is egy arisztokrata, és antiszemita kultuszminiszterünknek köszönhettük.

Máig nem akad senki a magyar történészek közül, aki bemutatná, hogy társadalmi tekintetben a Habsburg Monarchiához képest is visszafelé léptünk. Ezt azért kellene tanítani, mert az idő alatt Európában óriási társadalmi előrelépések történtek, nemcsak a már iparosodott polgári demokráciákban, de még a fasiszta országokban is. Például még a fasiszta és a bolsevik diktatúrákban is, ahol nem volt a politikai ellenzéknek hatalmi lehetősége, a választások titkosak voltak, ott az arisztokraták birtokait és politikai hatalmát már felszámolták. Mi voltuk Trianon után Európa legfeudálisabb társadalmú országa. Ez még az utódállamokkal szemben is igaz.

Az országunkban királyság volt, de azt kormányzónak hívták. Nem volt tengerünk, a kormányzónk egy nagyon közeped képességű tengerész lett. A minisztereink többsége arisztokrata nagybirtokos volt, aki miniszterként is díszmagyarban, karddal járt. Máig nem írta le egyetlen magyar történész, hogy Trianon után csak az ország burgenlandi keskeny sávja lett nyugat-európai értelemben vett jóléti társadalmú. A megmaradt magyar nemzeti állam ugyan a legiskolázottabb, de a legkevésbé modern társadalommá vált. Senki sem tudta elképzelni, hogy a Habsburg Monarchiából a fejlett Nyugat-Európához viszonyítva fejlettebb társadalmú állam csak Ausztria lett, mert a Trianon előtti Habsburg Birodalom leg fejlettebb tagországa Csehország volt. Ez azonban azzal, hogy a nála lényegesen lemaradt keleti fele, Szlovákia és a többségében ortodox ukránok által lakott Kárpátalja lényegesen lejjebb húzta. Azt azonban talán még az általunk tótként lenézett szlovákok sem képzelték el, hogy mára megelőzik a Trianon után megmaradt magyar nemzeti államot. Ezt annak is köszönhetik, hogy egyrészt a két háború között Csehország szerves része voltak, másrészt utána megszabadultak a keleti elmaradt részében élő ortodox keresztény ruténektől.

Azt is mélyen elhalltatjuk, hogy a független Horvátország jelenleg velünk egy szinten van. Jelenleg a Trianon előtti országrészekből mögöttünk csak az Erdélyt öröklő Románia és a Kárpátalján öröklő Ukrajna van. A kettős magyar állampolgárágnak csak a két országban van értelme, de ez esetben is csak akkor, ha ezzel az anyaországba áttelepülés lehetővé válik. Erről azonban a kettős állampolgárságot kitalálója, a Fidesz kormány hallani sem akar, csak azt akarja elérni, hogy a szülőföldjükön őrizzék meg a magyarságukat. Ez is revizionizmus.

Az Economist utolsó lapján táblázatot közöl

Kopátsy Sándor                EH                   2019 07 23

Az Economist utolsó lapján táblázatot közöl

Ez a legjobb közgazdasági hetilap, hetven éve a legjobb olvasmányom. Ezt a táblázatot is érdeklődéssel olvasom pedig nincs a kiválasztott negyven ország között Magyarország, és az első rovatával, az országok nemzeti jövedelmének változásával nem értek, a foglalkoztatás adatait, munkanélküliséget azonban figyelemmel kísérem. Ami óta közel 70 éve olvastam Rácz Jenő és Bródy Andrásnak a tőkés társadalom vagyonigényéről írott könyvét, csak az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon változásának adatait kísérem figyelemmel. A közgazdaságtudomány sokat nyert azzal, hogy az ENSZ statisztika a tagállamainak fejlettségi rangsorát három mutató, az egy főre jutó nemzeti jövedelem, a várható élekor és az iskolázottság erdője alapján méri. Ez miden más mércénél ez sokkal jobb annak ellenre, hogy az egy lakosra jutó vagyont figyelmen kívül hagyja. A Rácz-Bródy könyvet azért tartom nagyon jelentősnek, mert az egy lakosra jutó vagyont ugyan olyan fontosnak tartja, mint a jövedelmet. Sőt azt is bizonyíja, hogy a jövedelemhez viszonyított vagyon aránya elsősorban a lakosság viselkedési kultúrájától, nem a jövedelmétől függ. Ez a tény adott bizonyítást arra, amit a múlt század elején Max Weber felismert, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan társalmi alépítményt hozott létre, amit hatékonyan csak a puritán erkölcsű népek képesek másoknál hatékonyabban működtetni. Ez mára egyértelműen bebizonyosodott. A puritán népek mindegyike vagy már gazdag, vagy gyorsan gazdagodó. Ugyanakkor az elmúlt száz évben miden nem puritán nép egyre jobban lemarad.

Ezt igyekeztem felmérni a könyv olvasása után. A múlt század közepi Magyarországon a jövedelméhez viszonyítva is a legtöbb vagyona a zsidóságnak volt, négyszeres. Őket követték a svábok és a protestánsok háromszoros vagyonnal. A katolikus magyarok vagyona kétszeres, a cigányoké egyseres sem volt. Ezt mutatta az is, hogy melyik etnikumot milyen időben hatékony megfizetni. A zsidó polgárokat az éves profitjukkal, az értelmiséget havonta, a munkásokat hetente, a cigányokat naponta. Vagyis a munkát olyan időnként kell megfizetni, ami a kultúrájuknak megfelel.

Pár éve olvastam, hogy az Egyesült Államokban az etnikumoknak mekkora a jövedelmükhöz viszonyított vagyona. A legmagasabb az európai zsidóké és a kínaiaké, négyszeres annak ellenére, hogy a tudásvagyonukat figyelmen kívül hagyják. A protestánsoké háromszoros, a katolikus latin-amerikaiaké kétszeres, a fekete afrikaiaké egyszeres. Vagyis a tízszer nagyobb jövedelem ellenére a vagyon viszonylagos aránya nem változik.

A jövedelemhez viszonyított vagyonigény 0.8 és 4 között mozog. A puritán népeké négyszeres, a latin népeké háromszoros, a lemaradó népeké kétszeres, az őslakosoké egyszeres közelében mozog. A puritán, homogén nemzeti államoké viszonylag egységes. A vegyes kultúrájú lakosságú államoké, amilyen az egész Kárpát Medencét uraló Magyar Királyságé egyszeres és a négyszeres szorzó között mozgott. Ilyen az óceánokon túli négy volt angol gyarmat, amik között a legvegyesebb az Egyesült Államoké a leginkább ilyen. A megmaradt őslakosságé és a négereké egyszeres, a latin amerikaiaké kétszeres, a protestáns európaiaké háromszoros, az európai zsidóságé és a távol-keleti népeké pedig négyszeres.

Ebből az következik, hogy az egy főre vetített nemzeti jövedelem változása csak olyan társadalmak esetében mutatja a reális változást, ahol az egy főre jutó jövedelemmel együtt arányosan nő a vagyon is. Jelenleg azonban a Nyugat és a Távol-Kelet népei, amelyek jelenleg a fejlődés és a megtermelt jövedelmet és vagyon jelentik óriási többségét jelentik, azok számára az egy főre jutó jövedelemmel párhuzamosan négyszer annyi vagyont is létre kell hozni.

Jelenleg a Nyugaton csak a kis puritán nemzeti államok kulturálisan szinte homogének, ezek Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia. Az európai nagyhatalmakat alkotó népek, az angolszászok, a germánok jelentős többsége puritán. Ezeknek mellet az Alpok övezetében élő franciák, olaszok, sőt még a szlávok is puritánok.

A Nyugaton belül az óceánokon túli négy volt angol gyarmat, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland társadalmi felépítménye és a lakosságnak is a jelentős része puritán. Mivel ezek ma még alulnépesedettek, de ennek és a fogamzásgátlók általános használatának és gazdagságuknak köszönhetően vonzók szinte minden még szegény társadalom lakossága számára, és ezek ezerszer annyian vannak, mint amennyi befogadására, asszimilálására képes ez a négy alulnépesedett ország társadalma képes. Tekintettel arra, hogy az a kontinens az északi és a déli sarkkör térsége között helyezkedik el, a betelepülők megtalálhatták a hazájukéhoz hasonló éghajlatú életteret. Az Európa északi felén élő protestánsok többsége az Egyesült Államok északi felébe, és attól északra települt.

A néger rabszolgák nem betelepültek, láncra verve az amerikai gyapot, dohány, cukornád ültetvényekre vitték őket, és csak a 20. században történt meg a társadalomba való beépülésük első feltétele, a rabszolgastátuszuk megszüntetése, az állampolgárokká válása. Ez azonban nem jelentett teljes beépülést, mert a viselkedésük lényegében afrikai vonalon maradt. Az Egyesült Államok társadalmi elmaradása a három társa mögött, abból fakad, hogy mind a latin-amerikai, mind az afrikai lakossága magas arányú, és visszahúzza az országos átlagot. Ennek következménye, hogy mind a három társa megelőzi az Egyesült Államokat. Történik ez annak ellenérre, hogy a lakosság mindkét átlag alatti etnikuma ott él a legjobban, ott a magasabban iskolázottak, de a nagyobb arányukkal lenyomják az országos átlagot.

15 százalékkal többen mennek idén a Miskolci egyetemre

Kopátsy Sándor                EH                   2019 07 25

15 százalékkal többen mennek idén a Miskolci egyetemre

Amennyire bosszant, hogy a kormányunk minél több gyermek vállalását ösztönzi, annál jobban örülök annak, hogy több gyermek megy bölcsődébe, óvodába, végez középfokon, és megy egyetemre. Nekünk nem több lakosra, hanem képzettebb, hatékonyabb nemzedékre van szükségünk.

A mai megyei újság büszkén közli, hogy a Miskolci Egyetemre az évben 15 százalékkal többen iratkoznak, mint egy évvel előbb. Ez nem a kormány érdeme, hanem a közvélemény felébredése. A kormány minél több gyermekvállalást akar, a lakosság pedig egyre magasabb képzettséget tekinti elsődlegesnek. Ezt most alkalomnak tekintem arra, hogy felmérjük, kik kerülnek egyetemekre. Kik a szülők, milyen az iskolázottságuk, hol élnek, az új diákok hol jártak iskolába. Egy ilyen felmérés nagy segítséget jelenthetne arra, hogy kik azok, és hol éltek azok, akik az értékesebb, jobb minőségű generációt neveltek. Egy ilyen felmérés bizonyítaná, hogy a következő generáció értékét meghatározó első feltétel a minél sikeresebb utódnevelés első feltétele. A biológusok mulasztása, hogy nem hangsúlyozzák a magzati állapot fontosságát, pedig a következő generáció éréke elsősorban a magzati állapot minőségétől függ.

Csak 98 évesen emlékeztem anyán szavaira, hogy a négy szülése között én voltam a legnagyobb súlyú, közel öt kiló. Anyám 170 centi körüli sovány asszony volt. Ezért nem értettem a súlyos újszülötteket. Ennek a jelentőségét csak most érttettem meg, azt is, hogy mély vallássága ellenére miért használtak óvszert. Azt az orvosa mondta meg neki, hogy törekedjen a kisebb súlyú újszülöttekre. Utánam ezt a tanácsot igyekezett megvalósítani, de ennek ellenére öcsém és húgom sem lényegesen kisebb súllyal születtek. Ezzel feladták az újabb gyermekvállalást. Azt már kamaszkorban felmértem, illetve megtapasztaltam, hogy ennek is az lett a következménye, hogy családomban az egy személyre jutó jövedelem a tört része volt annak, ami a szüleim testvéreinek a családjában volt. Mi négyen voltunk testvérek, ezért a család jövedelméből hat személynek kellett megélni. Apámék öten, anyámék hárman voltak testvérek. A hét családból csak nálunk vállaltak négy gyermeket, egyben kettőt, kettőben egyet, négyben egyet sem. Ez azt jelentette, hogy a mi szüleink jövedelméből hatan osztozkodtunk. Ez azt jelentette, hogy a szüleimnek volt a legtöbb feladata a gyermekneveléssel, és a legkevesebb jövedelem jutott egy családtagra. Ennek ellenére csak közülünk lett három diplomás, az unokatestvéreim csak középfokon végeztek.

Levél a kormánynak

Kopátsy Sándor                EH                   2019 07 26

Levél a kormánynak.

A jó szándékában nem kételkedem, de a megoldás módjával annál inkább vitatkozom. A magyar társadalomnak nem nagyobb számú, hanem jobb minőségű generációra van szüksége. A tudományos és technikai forradalom nem nagyobb létszámot, hanem jobb minőséget követel. Ennek a célnak csak olyan társadalmi támogatás felel meg, amelyik a létrehozott felnevelési eredményt nem előre, hanem utólag, az elért eredménnyel arányosan fizeti meg. Jó harminc éve azért harcolok, hogy az öregkoriak többségének ellátásról a gyermekének felnevelésének minősége, értéke arányában gondoskodjon. Nyugdíjbiztosítást csak az kössön, aki nem akar, vagy nem is képes a gyermekvállalásra. A házaspárok nagy többség egy, maximum két gyermeket vállaljon, de azt, illetve azokat minél értékesebb munkavállalóvá nevelje fel. Aki a maximális öregkori ellátást akarja biztosítani, az minél több diplomás gyermekeket neveljen fel. Az egy diplomás gyermek után nagyobb öregkori ellátás járjon, mint két középszintű, és akár hány alsó minőségi ötödbe tartozót nevelt fel. Ennek érdekében csak az dolgozhat ki jó ösztönzési rendszert, aki legalább negyven évvel előre képes megbecsülni, milyen végzettségű és értékű munkaerőt fog termelni. Ha az erre irányuló információt nem kapják meg a gyermekvállalásra képes szülők, nem lehetnek képesek dönteni abban, hogy hány és milyen minőségű gyermeket érdemes vállalni.

Becslésem szerint a gyermeknevelésre fordításhoz viszonyított ráfordításhoz mit kellene tenni, hogy a maximális öregkori ellátásban részesüljön. Általában a szülők számára az egy diplomás gyermek nevelése a reális cél. Legfeljebb a felső jövedelmű és iskolázott tizedbe tarozó szülők képesek egynél több diplomás gyermek felnevelésére. Ezt azért állítom, mert nem csak jövedelem szükséges ahhoz, hogy a gyermek diplomát szerezzen, hanem sok szülői gondoskodás is.

Az egyetlen gyermek nevelésének hatékonyságával jó hetven éve foglalkozom. A dél-dunántúli egykéző református falvak nemcsak azért kerültek fölénybe a katolikus falvakkal szemben, mert az egyetlen gyermekre több vagyont hagytak, az iskolázottságra több figyelmet fordítottak és anyagi áldozatot hoztak.

Az egyetlen gyermekvállalás fölényét 1990 óta Kína bizonyítja. Ebben a birodalomban fordítanak a szülők és a társadalom a legtöbbet a gyermekek oktatására, egészségének védelmére. Ennek következménye, hogy itt nő a leggyorsabban a követező generáció jövedelme, vagyona, iskolázottsága, és a várható életkora. Az egyetlen gyermek vállalhatóságát kikényszerítő kínai reform bevezetésén botránkozott a demokráciák közvéleménye, és társadalom tudománya. Ez máig nem változott meg annak ellenére, hogy mit bizonyítanak a tények. Ma már nem lehet vitatni, hogy e század közepére Kína azért éri utó az Egyesült Államok színvonalát, és lesz a másik szuperhatalom, mert megállította alakossága növekedését. Ennek a senki által nem várt eredménynek az elengedhetetlen feltétele volt a népszaporulat erőszakos megállítása.

Ezzel a ténnyel szemben a jelenlegi kormányunk a minél több gyermek vállalását erőlteti. Ezt az érdekünkkel ellentétes stratégiát számos tény csökkeni. A kormány bővíti a bölcsődék, az óvodák, de még az egyetemek kapacitását is. Ebben nemcsak a közvélemény, de még az EU támogatását is élvezhetjük.

Ezen az úton alig húsz éve indult el az Egyesült Államok, amikor felmérte 400 ezer négyéves gyermekek szókincsét. Ennek eredményén az agykutatók is megdöbbentek. Nem csak azon, hogy már ebben a korban is milyen nagyok a különbségek abban, mennyi szót használnak, de babban is, hogy a szókincsük többségét a kortárs gyerekek egymástól szerzik. A szülők, az óvónők és a testvérek igyekeznek a gyerekek szókincséhez igazodni. Ugyanakkor a tények azt bizonyítják, hogy az első négy év szókincs nagysága determinálja a felnőtt kori agykapacitását. 15 éve már az összes négyéves szókincsét felmérik, és rangsorolják. Az elmúlt évben már felmérhették az érettségi eredmény és a négy éves szókincs közötti hatást. Megdöbbentően nagy a 4, és a 18 éves két korcsoport sorrendjében a hasonlóság.

Nem kevésbé megdöbbentő, hogy a nyelvek a használt szavak számát kincsnek minősítik, annak ellenére, hogy tudták volna, ez valóban kincs.

Ezt a módszert már átvette néhány távol-keleti ország is. A közelmúltban értesültem arról, hogy a 7 millió lakosú Szingapúrban felmérték a négyéves korosztály szókincsét, és a legnagyobb szókincsű gyerek nevét hozták az újságok. Az oktatási miniszter pedig gratulált a szülőknek és közölte, a gyermek szabad iskolaválasztását, és az angol nyelv ingyenes állami oktatását.

Ennek tükrében örök annak, hogy a magyar kormány is gyorsan bővíti a bölcsődék, az óvodák, de még az egyetemek kapacitását is. A Miskolci Egyetemen ebben az évben 15 százalékkal több fiatal kezdi meg az egyetemi tanulmányait. A növekedés elsősorban a szülők oktatási vágyához igazodik.

Nem vitatom, hogy a kormány gyermekvállalási támogatása hatására néhány százalékkal nőni fog a gyermekvállalás, de meggyőződésem szerint a többlet rontani fogja a minőséget, mert a szegényebb és a képzetlenebb szülők kevésbé tudják reálisan felmérni sem a kapott támogatást, sem a gyermekneveléssel járó ráfordításokat. Ezért mondhatjuk, hogy a jelenlegi gyermekvállalás támogatása ugyan több születést okoz, de rontani fogja a jelenlegi minőséget. Ez olyan, mint az lenne, ha a munkásokat előre fizetnénk, és nem a munka elvégzése után, és annak elvárható mennyisége arányában. Életem során megtanultam, hogy a munkát az elvégzése után kell fizetni. De minél képzetlenebb a munkavállaló, annál rövidebb időszakokként. A múltban a képzetlen munkaerőt napszámosnak hívták, mert naponta kifizették. A képzetlen munkaerő hetente kapott fizetést, a szakmunkás hetente, az értelmiségi havonta, a vállalkozó pedig az éves nyereségét igyekezett maximalizálni. Mivel a gyermekvállalás élete szóló feladat, azt a munkaképesség megszűnése után kell megfizetni.

A kormány gyermekvállalást úgy támogatja, hogy előre fizet, és darabra, nem pedig a nagyon eltérő eredménye elérése után, és azzal arányos mértékben.