Kopátsy Sándor
EH 2019 07 26
Levél a kormánynak.
A jó szándékában nem kételkedem,
de a megoldás módjával annál inkább vitatkozom. A magyar társadalomnak nem
nagyobb számú, hanem jobb minőségű generációra van szüksége. A tudományos és technikai forradalom nem
nagyobb létszámot, hanem jobb minőséget követel. Ennek a célnak csak olyan
társadalmi támogatás felel meg, amelyik a létrehozott felnevelési eredményt nem
előre, hanem utólag, az elért eredménnyel arányosan fizeti meg. Jó harminc
éve azért harcolok, hogy az öregkoriak többségének ellátásról a gyermekének felnevelésének
minősége, értéke arányában gondoskodjon. Nyugdíjbiztosítást csak az kössön, aki
nem akar, vagy nem is képes a gyermekvállalásra. A házaspárok nagy többség egy, maximum két gyermeket vállaljon, de azt,
illetve azokat minél értékesebb munkavállalóvá nevelje fel. Aki a maximális
öregkori ellátást akarja biztosítani, az minél több diplomás gyermekeket
neveljen fel. Az egy diplomás gyermek
után nagyobb öregkori ellátás járjon, mint két középszintű, és akár hány alsó
minőségi ötödbe tartozót nevelt fel. Ennek érdekében csak az dolgozhat ki
jó ösztönzési rendszert, aki legalább negyven évvel előre képes megbecsülni,
milyen végzettségű és értékű munkaerőt fog termelni. Ha az erre irányuló információt nem kapják meg a gyermekvállalásra
képes szülők, nem lehetnek képesek dönteni abban, hogy hány és milyen minőségű
gyermeket érdemes vállalni.
Becslésem szerint a
gyermeknevelésre fordításhoz viszonyított ráfordításhoz mit kellene tenni, hogy
a maximális öregkori ellátásban részesüljön. Általában a szülők számára az egy
diplomás gyermek nevelése a reális cél. Legfeljebb
a felső jövedelmű és iskolázott tizedbe tarozó szülők képesek egynél több
diplomás gyermek felnevelésére. Ezt azért állítom, mert nem csak jövedelem
szükséges ahhoz, hogy a gyermek diplomát szerezzen, hanem sok szülői
gondoskodás is.
Az egyetlen gyermek nevelésének
hatékonyságával jó hetven éve foglalkozom. A dél-dunántúli egykéző református
falvak nemcsak azért kerültek fölénybe a katolikus falvakkal szemben, mert az
egyetlen gyermekre több vagyont hagytak, az iskolázottságra több figyelmet fordítottak
és anyagi áldozatot hoztak.
Az egyetlen gyermekvállalás fölényét 1990 óta Kína bizonyítja. Ebben a
birodalomban fordítanak a szülők és a társadalom a legtöbbet a gyermekek
oktatására, egészségének védelmére. Ennek következménye, hogy itt nő a
leggyorsabban a követező generáció jövedelme, vagyona, iskolázottsága, és a várható
életkora. Az egyetlen gyermek vállalhatóságát kikényszerítő kínai reform
bevezetésén botránkozott a demokráciák közvéleménye, és társadalom tudománya.
Ez máig nem változott meg annak ellenére, hogy mit bizonyítanak a tények. Ma
már nem lehet vitatni, hogy e század közepére Kína azért éri utó az Egyesült
Államok színvonalát, és lesz a másik szuperhatalom, mert megállította
alakossága növekedését. Ennek a senki
által nem várt eredménynek az elengedhetetlen feltétele volt a népszaporulat erőszakos
megállítása.
Ezzel a ténnyel szemben a
jelenlegi kormányunk a minél több gyermek vállalását erőlteti. Ezt az
érdekünkkel ellentétes stratégiát számos tény csökkeni. A kormány bővíti a bölcsődék, az óvodák, de még az egyetemek
kapacitását is. Ebben nemcsak a közvélemény, de még az EU támogatását is
élvezhetjük.
Ezen az úton alig húsz éve indult
el az Egyesült Államok, amikor felmérte 400 ezer négyéves gyermekek szókincsét.
Ennek eredményén az agykutatók is megdöbbentek. Nem csak azon, hogy már ebben a
korban is milyen nagyok a különbségek abban, mennyi szót használnak, de babban
is, hogy a szókincsük többségét a kortárs gyerekek egymástól szerzik. A szülők,
az óvónők és a testvérek igyekeznek a gyerekek szókincséhez igazodni. Ugyanakkor a tények azt bizonyítják, hogy
az első négy év szókincs nagysága determinálja a felnőtt kori agykapacitását.
15 éve már az összes négyéves szókincsét felmérik, és rangsorolják. Az elmúlt
évben már felmérhették az érettségi eredmény és a négy éves szókincs közötti hatást.
Megdöbbentően nagy a 4, és a 18 éves két
korcsoport sorrendjében a hasonlóság.
Nem kevésbé megdöbbentő, hogy a nyelvek a használt szavak számát
kincsnek minősítik, annak ellenére, hogy tudták volna, ez valóban kincs.
Ezt a módszert már átvette néhány
távol-keleti ország is. A közelmúltban értesültem arról, hogy a 7 millió lakosú
Szingapúrban felmérték a négyéves korosztály szókincsét, és a legnagyobb
szókincsű gyerek nevét hozták az újságok. Az oktatási miniszter pedig gratulált
a szülőknek és közölte, a gyermek szabad iskolaválasztását, és az angol nyelv
ingyenes állami oktatását.
Ennek tükrében örök annak, hogy a
magyar kormány is gyorsan bővíti a bölcsődék, az óvodák, de még az egyetemek
kapacitását is. A Miskolci Egyetemen ebben az évben 15 százalékkal több fiatal
kezdi meg az egyetemi tanulmányait. A növekedés elsősorban a szülők oktatási vágyához
igazodik.
Nem vitatom, hogy a kormány
gyermekvállalási támogatása hatására néhány százalékkal nőni fog a
gyermekvállalás, de meggyőződésem szerint a többlet rontani fogja a minőséget,
mert a szegényebb és a képzetlenebb szülők kevésbé tudják reálisan felmérni sem
a kapott támogatást, sem a gyermekneveléssel járó ráfordításokat. Ezért
mondhatjuk, hogy a jelenlegi gyermekvállalás támogatása ugyan több születést
okoz, de rontani fogja a jelenlegi minőséget. Ez olyan, mint az lenne, ha a
munkásokat előre fizetnénk, és nem a munka elvégzése után, és annak elvárható
mennyisége arányában. Életem során megtanultam, hogy a munkát az elvégzése után
kell fizetni. De minél képzetlenebb a munkavállaló, annál rövidebb
időszakokként. A múltban a képzetlen munkaerőt napszámosnak hívták, mert
naponta kifizették. A képzetlen munkaerő hetente kapott fizetést, a szakmunkás
hetente, az értelmiségi havonta, a vállalkozó pedig az éves nyereségét
igyekezett maximalizálni. Mivel a gyermekvállalás élete szóló feladat, azt a munkaképesség
megszűnése után kell megfizetni.
A kormány gyermekvállalást úgy támogatja, hogy előre fizet, és darabra,
nem pedig a nagyon eltérő eredménye elérése után, és azzal arányos mértékben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése