Levél a kormánynak

Kopátsy Sándor                EH                   2019 07 26

Levél a kormánynak.

A jó szándékában nem kételkedem, de a megoldás módjával annál inkább vitatkozom. A magyar társadalomnak nem nagyobb számú, hanem jobb minőségű generációra van szüksége. A tudományos és technikai forradalom nem nagyobb létszámot, hanem jobb minőséget követel. Ennek a célnak csak olyan társadalmi támogatás felel meg, amelyik a létrehozott felnevelési eredményt nem előre, hanem utólag, az elért eredménnyel arányosan fizeti meg. Jó harminc éve azért harcolok, hogy az öregkoriak többségének ellátásról a gyermekének felnevelésének minősége, értéke arányában gondoskodjon. Nyugdíjbiztosítást csak az kössön, aki nem akar, vagy nem is képes a gyermekvállalásra. A házaspárok nagy többség egy, maximum két gyermeket vállaljon, de azt, illetve azokat minél értékesebb munkavállalóvá nevelje fel. Aki a maximális öregkori ellátást akarja biztosítani, az minél több diplomás gyermekeket neveljen fel. Az egy diplomás gyermek után nagyobb öregkori ellátás járjon, mint két középszintű, és akár hány alsó minőségi ötödbe tartozót nevelt fel. Ennek érdekében csak az dolgozhat ki jó ösztönzési rendszert, aki legalább negyven évvel előre képes megbecsülni, milyen végzettségű és értékű munkaerőt fog termelni. Ha az erre irányuló információt nem kapják meg a gyermekvállalásra képes szülők, nem lehetnek képesek dönteni abban, hogy hány és milyen minőségű gyermeket érdemes vállalni.

Becslésem szerint a gyermeknevelésre fordításhoz viszonyított ráfordításhoz mit kellene tenni, hogy a maximális öregkori ellátásban részesüljön. Általában a szülők számára az egy diplomás gyermek nevelése a reális cél. Legfeljebb a felső jövedelmű és iskolázott tizedbe tarozó szülők képesek egynél több diplomás gyermek felnevelésére. Ezt azért állítom, mert nem csak jövedelem szükséges ahhoz, hogy a gyermek diplomát szerezzen, hanem sok szülői gondoskodás is.

Az egyetlen gyermek nevelésének hatékonyságával jó hetven éve foglalkozom. A dél-dunántúli egykéző református falvak nemcsak azért kerültek fölénybe a katolikus falvakkal szemben, mert az egyetlen gyermekre több vagyont hagytak, az iskolázottságra több figyelmet fordítottak és anyagi áldozatot hoztak.

Az egyetlen gyermekvállalás fölényét 1990 óta Kína bizonyítja. Ebben a birodalomban fordítanak a szülők és a társadalom a legtöbbet a gyermekek oktatására, egészségének védelmére. Ennek következménye, hogy itt nő a leggyorsabban a követező generáció jövedelme, vagyona, iskolázottsága, és a várható életkora. Az egyetlen gyermek vállalhatóságát kikényszerítő kínai reform bevezetésén botránkozott a demokráciák közvéleménye, és társadalom tudománya. Ez máig nem változott meg annak ellenére, hogy mit bizonyítanak a tények. Ma már nem lehet vitatni, hogy e század közepére Kína azért éri utó az Egyesült Államok színvonalát, és lesz a másik szuperhatalom, mert megállította alakossága növekedését. Ennek a senki által nem várt eredménynek az elengedhetetlen feltétele volt a népszaporulat erőszakos megállítása.

Ezzel a ténnyel szemben a jelenlegi kormányunk a minél több gyermek vállalását erőlteti. Ezt az érdekünkkel ellentétes stratégiát számos tény csökkeni. A kormány bővíti a bölcsődék, az óvodák, de még az egyetemek kapacitását is. Ebben nemcsak a közvélemény, de még az EU támogatását is élvezhetjük.

Ezen az úton alig húsz éve indult el az Egyesült Államok, amikor felmérte 400 ezer négyéves gyermekek szókincsét. Ennek eredményén az agykutatók is megdöbbentek. Nem csak azon, hogy már ebben a korban is milyen nagyok a különbségek abban, mennyi szót használnak, de babban is, hogy a szókincsük többségét a kortárs gyerekek egymástól szerzik. A szülők, az óvónők és a testvérek igyekeznek a gyerekek szókincséhez igazodni. Ugyanakkor a tények azt bizonyítják, hogy az első négy év szókincs nagysága determinálja a felnőtt kori agykapacitását. 15 éve már az összes négyéves szókincsét felmérik, és rangsorolják. Az elmúlt évben már felmérhették az érettségi eredmény és a négy éves szókincs közötti hatást. Megdöbbentően nagy a 4, és a 18 éves két korcsoport sorrendjében a hasonlóság.

Nem kevésbé megdöbbentő, hogy a nyelvek a használt szavak számát kincsnek minősítik, annak ellenére, hogy tudták volna, ez valóban kincs.

Ezt a módszert már átvette néhány távol-keleti ország is. A közelmúltban értesültem arról, hogy a 7 millió lakosú Szingapúrban felmérték a négyéves korosztály szókincsét, és a legnagyobb szókincsű gyerek nevét hozták az újságok. Az oktatási miniszter pedig gratulált a szülőknek és közölte, a gyermek szabad iskolaválasztását, és az angol nyelv ingyenes állami oktatását.

Ennek tükrében örök annak, hogy a magyar kormány is gyorsan bővíti a bölcsődék, az óvodák, de még az egyetemek kapacitását is. A Miskolci Egyetemen ebben az évben 15 százalékkal több fiatal kezdi meg az egyetemi tanulmányait. A növekedés elsősorban a szülők oktatási vágyához igazodik.

Nem vitatom, hogy a kormány gyermekvállalási támogatása hatására néhány százalékkal nőni fog a gyermekvállalás, de meggyőződésem szerint a többlet rontani fogja a minőséget, mert a szegényebb és a képzetlenebb szülők kevésbé tudják reálisan felmérni sem a kapott támogatást, sem a gyermekneveléssel járó ráfordításokat. Ezért mondhatjuk, hogy a jelenlegi gyermekvállalás támogatása ugyan több születést okoz, de rontani fogja a jelenlegi minőséget. Ez olyan, mint az lenne, ha a munkásokat előre fizetnénk, és nem a munka elvégzése után, és annak elvárható mennyisége arányában. Életem során megtanultam, hogy a munkát az elvégzése után kell fizetni. De minél képzetlenebb a munkavállaló, annál rövidebb időszakokként. A múltban a képzetlen munkaerőt napszámosnak hívták, mert naponta kifizették. A képzetlen munkaerő hetente kapott fizetést, a szakmunkás hetente, az értelmiségi havonta, a vállalkozó pedig az éves nyereségét igyekezett maximalizálni. Mivel a gyermekvállalás élete szóló feladat, azt a munkaképesség megszűnése után kell megfizetni.

A kormány gyermekvállalást úgy támogatja, hogy előre fizet, és darabra, nem pedig a nagyon eltérő eredménye elérése után, és azzal arányos mértékben.