Ne az istent, a fajod szolgáld.

Kopátsy Sándor                EH                   2019 06 21

Ne az istent, a fajod szolgáld.

Harari

Harari azzal tesz az emberisének szolgálatot, hogy isten céljának a szolgálatára megtanítja. Az ember azzal a feladattal jelent meg a fajok élén, hogy a fajokat az életterük hasznosításában segítse. Bemutatja, hogy a Homo sapiens, az állatoknál fejlettebb faj megjelenése óta bolygónkon a fajok életét elsősorban az ember alakítja. Alig tízezer éve a bolygónkon élő állatok és a homo sapiens egyetlen milliomod része volt az egy kilónál nagyobb testű állatvilágnak. A legritkább állat, a homo sapiens és az első domesztikált állat, a kutya milliomod része volt az állatvilágnak. Ma a bolygónkon élő emberek és a szolgálatába állított háziállatainak tizednyi súlyát tetszik ki a nem az embert szolgáló vadállatok.

Harari ugyan abban téved, hogy a szabadon élő vadállatokhoz képest a háziállatok az ember rabszolgái. Az ember csak azokat a fajokat tudta szolgálatába állítani, amelyek élete ezzel számukra is jobbá vált. Ezt azért nem vette tudomásul, mert a növények domesztikálódását figyelmen kívül hagyta. Az ember szolgálatába állított növények estében azok szabadságérzését ugyan nem lehet mérni, de aki látott vad kukoricát, burgonyát, rizst, búzát és árpát, az láthatja, hogy ezek az ember szolgálatába állított növények mennyivel hasznosabbakká váltak. Ma ezeknek a haszonnövényeknek a hozama, vagyis a magjukhoz képesti értéke hányszorosára nőtt. Ezerszer, milliószor annyi embert és állatot tartanak el.

Ahogyan a domesztikált vadállatok jobban élnek, mint a vad őseik, a haszonnövények is bujábban teremnek, mint a vad őseik. A domesztikált állatok számára büntetés volna a visszavadulásuk. Azt még nem vizsgálta senki, hogyha az embernek nem volna érdeke a haszonnövények termelése, azok milliomod mennyiségre visszaritkulnának, és a mai hatékonyan termelt formái eltűnnének.

Harari sem veti fel, hogy minek volna jobb, ha a bolygónkon még csak az élet előtti formák volnának jelen. Az életformák azért, és csak abban az irányban változnak, ami az előzőnél hatékonyabb megoldást jelent. A múltunk csak azért marad ennyire feltáratlan, mert nem vesszük tudomásul, hogy az történik meg, ami a fejlődés érdekét szolgálja. A forradalmárok azért tévedtek el, mert hibátlan társadalmat akartak, nem vették tudomásul, hogy a történelemben mindig a fajok érdeke érvényesült. Tízezer éve fajunk csak azért maradhatott fenn, és lehettünk egyre többen, mert sikerült a túlnépesedésünket viszonylag féken tartani azzal, hogy a halálozás fokozói lettünk.

Ezt felismertük volna, ha végig gondoljuk, hova jutunk, ha nem fokozzuk a lakosság többségnek a nyomorát, ha háborúkban nem pusztítjuk egymást. Az osztálytársadalmak spontán halálokozás okozása nélkül, a tudatosan emberpusztító háborúk nélkül elpusztultak volna a társadalmak. Ezt az egyértelmű tényt, a földosztáskor ismerem fel. Kiderült, hogy a második világháború előtti társadalmak emberpusztításai, kizsákmányolásai ellenére, a magyar falvakban háromszor, ötször annyian éltek, mint amennyin az adott technikai eszközök és ismeretek mellett optimálisan megélhettek volna. 1945-ben azt hittük, hogy a nagybirtokok felszámolásával, a földek újra elosztásával viszonylagos jólét teremthető. Ezt megtéve kiderült, hogy a falvak lakossága akkora, ami miatt a jövedelmek közti különbséget ugyan fel lehetett számolni, de az átlag nem változhatott. Kiderült, hogy a falvak munkaereje háromszor, ötször nagyobb volt, mint amekkorára az adott technikai és ismereti feltételek között szükség volt. Ez a felismerés vezetett arra, hogy nem elég a falvakban élők között igazságosabban elosztani a földet, hanem a lakosság nagyobb fele számára az iparban és a szolgáltatásokban kell munkaalkalmat teremteni. Tehát nem Veres Péter pártjában, hanem a túlzott iparosítás fellegvárában, az Országos Tervhivatalban kell dolgozni. A falvakban élőkön nem ott, hanem a városok gyáraiban és hivatalaiban kell keresetet biztosítani.

Még mélyebb tanulságot láttam abban, hogy a paraszti világban a nők nem voltak egyenrangúak. Sok faluban étkezéskor még az asztalnál sem ültek. Az erőszakos kollektivizálás módszerével ugyan nem értettem egyet, de egy fiatal traktorista feleség felvilágosított. Büszke volt, amikor megkapta az első havi fizetését. Először vált a férjével egyenrangúvá. Számukra ez többet jelentett, mint a titkos választási jog, amit már megkapott, de számára fontosabb volt a családon belüli jogállása, mint a kommunista part által kijelölt képviselők megszavazása.

Ezért kerestem az olyan adatokat, amelyek függetlenek a politikától.

A testmagasság változása.

Életem egyik szerencséje volt, hogy a középiskolában egy olyan tanár tanította a melléktárgynak minősülő egészségügyet, aki felismerte, hogy a sorozásra kerülő katonák testmagasságának a változása az egyik legjobb mércéje a társadalmi fejlettségnek. Zsidó gyermekorvos volt, aki a politika önmegítélése olyan mércét keresett, ami független a politikai hatalom önminősítésétől. Ennek alapján a sorozásra kerülő, 18 éves újoncok testmagassága alakulását tartotta ilyen mércének. A kiegyezés óta mérték az újoncok testmagasságát. Ez akkor még nem volt titkosított adat. Meglepetten látta, hogy a testmagasság viszonylag gyorsan nő. Szemben minden vadon élő fajjal, amelyek megjelenésük óta nem változtatták a testméretüket. Ezt ugyan nem hangsúlyozta, de az ember társadalmi jólétét mégis a 18 éves újoncok testmagaságának az alakulásával mérte. Megdöbbenve tapasztalta, hogy a kiegyezés után példátlanul gyorsan nőtt az újoncok testmagassága. Meglepetésére zsidóként azt kellett látnia, hogy a kora társadalma példátlanul jól vizsgázik. Számára megdöbbentő volt, hogy a kiegyezés óta a viszonylag szegény és elmaradott Magyarországon fajunk történetében példátlanul gyorsan egyre magasabbak lettek az emberek. Orvosként azt várta, hagy a sorozásra kerülő férfiak maximális testmagasága hamar eléri a fajunk maximumát.

Akkor még nem voltak nemzetközi adatok arról, hogy a különböző országokban hány centisek a 18 éves fiuk. Pedig még a közvélemény is látta, hogy a hegyvidéki emberek kisebbek, mint a síkvidéken élők. Ezt egy orvosnak is azzal kellett magyarázni, hogy fajunk számára a terepmagasság legyőzése viszonylag nagyon energiaigényes. Ezért a hegyvidéknek élő anyák eleve kisebb gyermeket szülnek, mert terhességük idején is nagyobb energiát fejtenek ki, mint akik a síkvidéken élnek. Nagyon sokat mondanának az olyan adatok, hogy milyen terepviszonyok mellett mennyi energiát igényel az életmód. Nem véletlen, hogy a legsúlyosabb állatok vízben, legfeljebb síkságokon élnek. A fákon élő mókusok akár tíz méterről is leugorhatnak. Az elefántok néhány méter magasságból sem képesek leugrani.

Amikor megtudtam, hogy Véli doktorurat a tudományos világ úttörőként ismeri, mi kaposváriak utólag sem vettük tudomásul világhírességét, lelkes híve lettem. Ő volt az első, akinek olyan társadalmi fejlettségi mércét köszönhetek, amit máig használhatok.

Ma már szinte minden ország testmagasságra vonatkozó adata könnyen elérhető. Jelenleg a hollandok, a dánok, a norvégek és a svédek a legmagasabbak. Az utóbbi ötven évben a japán férfiak testmagassága nőtt a legtöbbel, közel húsz centivel. Ott javult a legtöbbet a táplálkozás, a hegyvölgyes terepen pedig motorokkal, gépkocsikkal, a városokban metróval közlekednek.

A testmagasság elsősorban a genetikai örökségtől, a táplálkozástól és a szintkülönbségek legyőzésének mennyiségétől függ. Elég volna megnézni, hogy mely sportokban mekkora a testmagasság, a testsúly és a genetikai örökség. Az atléták között a sprinterek magasak és súlyosak, a hosszú távfutók kicsik és könnyűek. A sprinterek az afrikai síkságról hozott rabszolgák utódai, a távfutó bajnokok többsége pedig az afrikai hegyekről származik. Ennek az etikai vegyességnek ugyan magas az ára a társadalmi eredményekben, de sikert jelent a spotok világában.

Véli György doktorúr nem ismerte a korbeli testmagasságokat, mert az ő adatfelvételei idejében a holland és a dán 18 éves fiúk 180 centisek voltak. Ő azt hitte, hogy fajunk ennél magasabb genetikai okokból már nem lehet.

Életem egyik legnagyobb meglepetése volt, amikor az első Fidesz kormány alatt megszerezhettem a bolsevik idők sorozási adatait. Magamat a bolsevik évtizedek legtárgyilagosabb megítélői közé számítom. Mégis meglepett, amikor végre megismerhettem a bolsevik érában születettek sorozási magasságát. A kiegyezés óta a legnagyobb testmagasság növekedés a Rákosi rendszerben születetteké volt. Vagyis azok testmagassága nőtt a legtöbbel, akik a földreformot követő tíz évben, a Rákosi rendszer virágkorában születtek. Vagyis akkor, amikor a padlásokban a begyűjtők felseperték a be nem szolgáltatott gabonát, amikor a boltokban sokszor nem volt elég a kenyér. Ez és a csecsemők egyre jobb kihordása nem fért össze. Jó ötven évvel később váltak elérhetővé a kenyérfogyasztás adatai. Kiderült, hogy soha nem ettünk annyi kenyeret, mint a földosztást követő tíz évben, amit máig úgy emlegetünk, amikor a begyűjtők felseperték a padláson talált gabonát, és a botokban gyorsan elfogyott a kenyér. Azt máig sem vesszük tudomásul, hogy a Horthy rendszerben a falusi családok többségének eleve nem volt gabona a padlásán, a földreform után, ha nem is elegendő, de minden családnak lett saját gabonája.

Még fontosabb volna azt is tudni, hogy előtte soha nem volt minden falusi családnak saját földje, a kenyér pedig sokkal drágább volt, mint a Rákosi rendszerben. Ugyanakkor megszűnt a munkanélküliség, tehát minden családnak, mind a városokban, mind a falvakban lakónak volt annyi jövedelme, hogy legalább az olcsó kenyeret megvegye. Azt még nem írta le egyetlen történész, hogy a Horthy rendszerben milyen drága volt a kenyér, és mennyi családnak nem volt annyi jövedelme, hogy elég kenyeret vásárolhasson. Ezt nem kellene bizonygatni, ha közölnénk az újszülöttek adatait, testsúlyát, testhosszát és koponyájának a körméretét.

Tizenhat éves voltam, amikor a sztálinista Szovjetunió megtámadta a századnyi lakosságú Finnországot. Két év után a páratlanul eredményes finn ellenállás után elviselhető veszteséggel járó békét kötöttek. A finneket, ha nem is azért, mert rokonaink, hanem a szereplésük alapján nagyon tiszteltem. Pápista létemre, a protestánsok pártján álltam. Azt a történelemtanárom tanította, hogy Finnország volt az egyetlen feudális állam, amelyik a reformáció gőzelmével párhuzamosan, már a 16. században törvénybe iktatta, hogy csak annak a nemesnek van tejes joga, aki már nem analfabéta. Ma már erre nincs szükség mivel nincsen analfabéta. 

Azt is már a Szovjetunióval folyó háború idején megtudtam, hogy törvényt hoztak arról, hogy rögzíteni kell az újszülöttek testsúlyát, testhosszát és a koponyájuk körméretét, és öt évenként ellenőrizni kell az oktatási és az állampolgári teljesítményüket. A magzatkihordástól függő eredményeket kezdettől fogva figyeltem. Már az iskolázottság függése a magzatkihordástól egyértelmű volt. Jobb tanulók lettek a jobban kihordottak. Ezt az egészségügy forradalmi teljesítményei ellenére nem hangsúlyozzák. Nem az a baj, hogy a koraszülöttek, gyenge fizikai állapotban születettek megmentésére az egészségügy százszor annyit költ, mint a sikeresen kihordó anyák jutalmazására, hanem az a felháborító ostobaság, ami máig jellemző. Tudomásom szerint, nincs olyan ország, amelyik jutalmazná a jó kihordást, ami minden politikai eredménynél fontosabb.

Nem kell ahhoz biológus professzornak lenni, hogy minden biológiai lény esetében a körkezdetthez közeli eredmény a legfontosabb. Ezért fogadok örömmel minden olyan hírt, ami a korai nevelésre helyez nagyobb súlyt.

Amennyire elfogadottá vált, hogy a tudományos és technikai forradalom egyre nagyobb hangsúlyt helyez az egyetemekre, sőt az ezt is folytató magasabb képzésekre. Szerencsére a hat éves kort megelőző gyermeknevelés is egyre nagyobb hangsúlyt kap. Ezt azonban még előbb kell elkezdeni.

A jobb kihordást már említettem.

Az egykézés. A kevesebb gyermek hatékonyabb szülői környezete fontosságát hamar felismertem. A második világháború után, mint dél-dunántúli, ezen belül a Nemzeti Parasztpárt Baranya-megyei titkára, a néhány tucat kálvinista faluban, gyakorlatban folyt az egykézés. Felmérhettem, hogy milyen hatékony volt. Már ekkor felfedeztem, hogy a falusi társadalmak fejlettségét is négy mutatóval kell mérni, az egy lakosa jutó jövedelemmel és vagyonnal, a várható életkorral, valamint az iskolázottsággal.

Az már egyértelmű volt a rangsor a magyar társadalom etnikumai között. Magasan a zsidóság emelkedett ki, ezért lett antiszemita a tőlük lemaradó arisztokrácia és úri középosztály. A falvakban élő többség a parasztság volt. Ezeken belül egyértelmű volt a svábok elsősége. Őket követték a protestáns falvak. Ezeken belül a néhány tucat egykéző kálvinista falú lakossága a négy mutató mindegyikével a svábok előtt járt. Az alacsony urbanizációban viszonylag előbbre tartottak, főleg az úri középosztály. Nagyon le volt szakadva a cigányság.

A magyar társadalomtudomány bűne, hogy mélyen hallgat a Fasori Evangélikus Gimnázium csodájáról. Ez a középiskola máig világrekordot tart az eredményességével. Ez az iskola mutatott példát arra, milyen eredmény lett volna várható, ha az úri középosztály a kikeresztelkedett zsidó polgársággal fog össze. Ennek az iskolának a máig túl nem szárnyalt sikere volt azzal, hogy mi lett volna elérhető, ha a zsidó polgárok és az úri középosztály összefog. Ennek az iskolának a diákjai lettek az atombombát kifejlesztő élcsapat magja.