A hidegháború távol-keleti nyertesei

Kopátsy Sándor                EH                   2018 09 30

A hidegháború távol-keleti nyertesei

A Távol-Kelet országai közül az Egyesült Államok mögé felsorakozók között Japán volt az első, hiszen az már az első világháborúból is fejlett, iparosodott társadalomként jelent meg. Demokrácia azonban csak a háborúvesztése után, az amerikai megszállásnak köszönhetően lett. A demokráciát a megszálló amerikai hadsereg vezette be. Szinte ugyanaz történt, mint Európában a háborút veszetett, náci Németország esetében. Mindkét keményen puritán, már iparosodott nagyhatalom csak azért lehetett demokrácia, mert mint imperialista diktatúra elbukott.

A második világháborúból az imperialistává vált bolsevik Szovjetunió akkora katonai világhatalomként került ki, amivel szemben minden demokrácia arra kényszerült, hogy az Egyesült Államok védelme alá meneküljön. Nemcsak a vesztesek, de a győztesek is. A jelenkori történészek máig nem veszik tudomásul, hogy az Egyesült Államok azért biztosított a Jaltai Szerződésben az Egyesült Államok azért biztosított a Szovjetunió számára katonai tekintetben szuperhatalmi szerepet, hogy a tőkés demokráciák a katonai védelmére szoruljanak. A hidegháborúnak a Jaltában kialakított célja az Egyesült Államok számára megszűnt azzal, hogy a bolsevik, imperialista Szovjetunió, mint katonai szuperhatalom összeomlott. A megmaradt Oroszország ugyan egyértelműen a második atomhatalom maradt, de imperialista céljai elvesztek.

Az európai marxizmusok összeomlottak, amit a világpolitika a marxizmus megsemmisülésének tekintett. Nem vették tudomásul, hogy ezzel egy időben az 1.3 milliárd lakosú, 1949 óta hatalom lévő bolsevik Kína gyökeres reformot hajtott végre azzal, hogy piacosította a gazdaságát, és drasztikus szigorral korlátozta a gyermekvállalást. Azt szinte senki nem vette tudomásul, hogy a kínai bolsevik tiktatúra nemzeti jövedelme ugyan gyorsan növekedett, de az egy lakosra jutó jövedelem szinte csak stagnált. A közel 3 százalékkal növekvő lakosság akkora felhalmozási igénnyel járt, ami nem tette lehetővé az egy lakosra jutó fizikai és szellemi vagyon növelhetőségét. 1990-ben az emberiség legszegényebb része, a napi 1.9 dollár alatti jövedelem alattiak fele továbbra is Kínában élt. Ha egy marxista rendszer csődben van, semmi sem bizonyítja jobban, mintha a lakosságának a fele negyven él után is mély nyomorban maradt.

Nagyon keveset tudunk az 1990-es kínai reformot előkészítő vitákról, de minden bizonnyal felmerült, hogy a gazdaság piacosítása önmagában nem megoldás addig, amíg évente 3 százalékkal nő a lakosság száma.

A második világháború után Japán, és két gyarmata Dél-Korea és Tajvan, valamint a többségében kínaiak által lakott példátlanul kiváló kikötői adottságokkal rendelkező Szingapúr, a hidegháborúban a polgári demokráciák oldalán álló négy országban nőttek a leggyorsabban az egy lakosra jutó mutatók. Ebben a négy országban vált általánossá a fogamzásgátlók és abortálások használata. A Távol-Keleten bebizonyosodott, hogy Max Weber a gyors társadalmi fejlődésnek csak az egyik feltételt ismerte fel, hogy a lakosság erkölcse puritán legyen. Azt nem vette tudomásul, hogy a gyerekvállalás is lecsökken a létszámtartás közelébe.

Egyetlen nyugat-európai társadalomtudós sem vette tudomásul, hogy a Nyugat fejlett társadalmaiban általánossá vált a fogamzásgátlók használata, és a magzatelhajtás. Ezzel megszűnt a halálozás fokozásának a szükségessége. Weber idejében még nem volt általános a nőknek a fogamzás elleni védekező képessége. Ezt csak a második világháború után történt meg. Ha ez elmaradt volna, nyoma sem lehetett volna az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon gyors növekedésének. Márpedig a néhány ezreléknél gyorsabban szaporodó lakosság estén elkerülhetetlen a társadalmak halálozás fokozásának működtetése, a többség nyomorának fokozása, a háborúzás és a tudásvágy üldözése.

Nyugat-Európában általánossá vált mindkét nemünk számára a fogamzásgátlók használata, illetve a terhes nők magzatainak eltávolítása. A társadalomtudósok máig nem vették tudomásul, hogy a dolgozók kizsákmányolása, a fejlett társadalmak közti háborúk megszűnése és a tudásvágy elnyomása azért szűnhetett meg, mert megszűnt a túlnépesedési nyomás. Erről nem volt fogalmuk a marxistáknak sem. Elítélték ugyan a dolgozók kizsákmányolását, de nem ismerték fel, hogy ez nem a tőkéstulajdonból fakad, hanem a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálatából. Elég lett volna arra gondolni, hogy a nagy munkaerő pusztulással járó járványok, és háborús emberveszteségek idején megszűnik a kizsákmányolás. Nyugat-Európában a második világháború után munkaerőhiány keletkezett, és a tőkésállamoknak kellett a bérek emelkedését törvényekkel korlátozni.

A bolsevik rendszerekre jellemző erőltetett iparosítás mesterségesen teremtett a munkaerő kínálatánál nagyobb keresletet, ezért az államnak kellett a bérek kiáramlását korlátozni. Egyértelművé vált, hogy a munkaerő is áru, aminek az árát a keresletének és kínálatának az aránya határozza meg, függetlenül attól, ki a munkaadó. Ennek ellenére máig nem vált felismertté, hogy a Nyugat puritán tőkés osztálytársadalmai azért alakulhattak át jóléti társadalmakká, mert megszűnt a túlnépesedésük. Senki nem ismerte fel, hogy ez azért történhetett, mert a fogamzásgátlás és a terhesség megszakítás megszüntette a túlnépesedési nyomást.

Max Weber megállapítása a múlt század küszöbén azért nem volt teljes, mert az osztálytársadalmakon való túllépésnek csak az egyik feltételét tartalmazta, a lakosság puritán, racionális viselkedését. Azt ki kellett volna egészíteni a fogamzásgátlás és a magzateltávolítás megoldásával is. Ahol ezt megoldották, ott spontán létrejöttek a jóléti társadalmak. Vagyis az osztálytársadalom az olyan társadalmak felépítménye, amelyekben társadalmi szükségszerűség a halálozás fokozása. Ahol megszűnik a túlnépesedési nyomás, ott megszűnik az osztálytársadalom is. A túlnépesedő társadalmak csak osztályuralom felépítménnyel működhetnek. Ebből az következik, hogy minden túlnépesedő társadalom csak akkor maradhat működésképes, ha kikényszeríti az olyan magas halálozást, ami mellett a lakosság létszáma 1-2 ezrelékkel nő.

Ezt az állítást a tény bizonyítja, hogy a gabonatermelő és a pásztortársadalmak népessége tízezer év alatt csupán év 1-2 ezrelékkel növekedett, és ennek ellenére nem fordult elő, hogy tartósan, valami nagyjárvány, vagy háborúzás következtében a munkaképes lakosság létszáma tartósan az eltartó képesség optimuma alá csökkent volna. Annak ellenére, hogy fajunk mintegy tízezer éve nagyobb számban élt az élettereiben, mint amennyi mellett maximális lehetett volna az egy lakosra jutó jövedelem, valamint a fizikai és szellemi vagyon, erre nem terjedt ki a társadalomtudomány figyelme. A társadalomtudományok képviselői soha nem vizsgálták, hogy minden társadalomban gyorsabban nőtt a lakosság száma és minősége annál, ami mellett optimális lett volna az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon. Ha ezt Marx megvizsgálta volna, akkor felismeri, hogy minden osztálytársadalomban gyorsabban nőtt a munkaerő mennyisége és minősége, mint amennyi a kereslete volt. Márpedig minden árú ára az értéke alá süllyed, ha kisebb a kereslete, mint a kínálata. Vagyis a rabszolgatartó, a földesúr és a tőkés azért juthatott az értékénél alacsonyabb áron a munkaerő birtokába, mert a kínálata nagyobb volt, mint a kereslete. A munkaerő kizsákmányolása tehát nem azon múlt, hogy szívtelen volt rabszolgatartó, a földesúr, a tőkés, hanem azon, hogy a munkaerő árunak nagyobb volt a kínálata, mint a kereslete.

Az osztálytársadalmak működését azért nem érthették meg a társadalom kritikusai, mert figyelem kívül hagyták a tényt, hogy mind a gabonatermelés, mind a pásztorkodás jobb életfeltételeket teremtett, mint amennyi mellett a születések és a halálozások között egyensúly legyen. A Homo sapiens olyan faj lett, aminek a természetes szaporasága a 25 év körüli várható életkornak felet meg. A gabonatermelés és a pásztorkodás mellett azonban egyre hosszabb lett a várható életkor, ennek megfelelően a népszaporulat. A magát termelőmunkával eltartó emberiség olyan faj lett, aminek a várható életkora a 20. század közepére a faját jellemzőnek a háromszorosára nőtt.

Egyetlen demográfusnak sem jutott az eszébe, hogyan nő a spontán népszaporulat a várható életkor függvényében. Pedig egyértelmű, hogy fajunk spontán népszaporulata mindaddig nő, amíg a várható életkor eléri a szexuális érettséget. Amikor a várható életkor meghaladja a szaporodásképességet, az öregkori életűek száma csökkenti a spontán népszaporulatot. Ez vált az első okává annak, hogy lelassult a spontán népszaporulat.

Ennél is nagyobb szerepet játszott az, hogy a 20. században a tudományos és technikai forradalom mindkét nemünk számára megoldotta a fogamzásmentes szexuális élet lehetőségét, és a nem kívánt terhesség megszakíthatóságát, az abortálást. Jelenleg a fogamzásgátlók és az abortuszok nélkül 3 százalék közelében lenne a népszaporulat. Ezt történik közel száz éve az emberiség szegényebb és kevésbé iskolázott részében. Ezzel szemben a már gazdag puritán Nyugat és Távol-Kelet országaiban spontán általánossá vált mindkét nemünk számára a fogamzásgátlók használata, és a nők terhességének a megszakítása. Ez azt jelentette, hogy a már gazdag és iskolázott puritán társadalmakban, az emberiség ötödében leállt a túlnépesedés.

1990-ben aztán még nagyon szegény, de puritán erkölcsű Kínában nemcsak a gazdaságot piacosították, de erőszakkal korlátozták a gyermekvállalást. Ennek hatására a világgazdaság legnagyobb sikerét érték el az egy lakosra jutó jövedelem, valamint a fizikai és szellemi vagyon növekedésében.

A túlnépesedést továbbra is csak a lakosság számának a növekedésében mérik. A helyes az volna, ha a munkaerő keresletének és kínálatának arányát mérnék. A tudományos és technikai forradalom, vagyis a 20. század előtt a gyermekhalandóság volt nagyon magas. Ugyanakkor a munkaképes korúkat meghaladók aránya nagyon alacsony volt. Az elmúlt száz évben a gyermekhalandóság még a legszegényebb társadalmakban is nagyon lecsökkent. Ugyanakkor a munkaképes kort meghaladók aránya többszörösére nőtt. Ebben a statisztika is jelentős szerepet játszik. Csak a munkaviszonyban végzett munkát mérik.