Az atombomba történelmi szerepe

Kopátsy Sándor                EH                   2019 06 23

Az atombomba történelmi szerepe

Az atombombát létrehozó tucatnyi tudós abban a tudatban dolgozott, és halt meg, hogy találmányuk pusztulással fenyegeti az emberiséget. Ennek ugyan az ellenkezője történt, mégis változatlanul fajunkra veszélyes fegyvernek tartják.

A bevetése azzal, hogy Japán katonai inváziójára nem kertült sor, egyértelművé vált, hogy több millió emberveszteség maradt el. Az atombomba bevetésekor egyértelmű volt, hogy Japán ugyan nem nyerheti meg a háborút, de az elkerülhetetlen invázió több emberveszteséggel járt, mint amennyi halottal előtte járt.

Az pedig érthetetlen, hogy senki sem veti fel a kérdést, hogyan alakulnak a történelmi események, ha nem a megszálló amerikai erők fogalmazzák meg a japán alkotmányt, Japán nem az Egyesült Államok megbízható szövetségese, hanem gyarmata lesz. A háborúvesztést követő demokratikus, de nem megalázó japán alkotmányt nem a megszálló demokrácia fogalmazza meg.

A jelenkor történészei máig nem értik meg, hogy a második világháborút követő politikai rendezéssel Roosevelt nem segíti abban, hogy az imperialista Szovjetunió katonai szuperhatalom legyen, és a veszteseknek tőle, és nem az Egyesült Államoktól féljenek. Ennek köszönhetően a háborút vesztett imperialista Németország és Japán az új szuperhatalom és a demokráciák jámbor szövetségesei lettek.

Máig egyetlen történész sem ismerte fel, hogy a nyertes és vesztes hatalmakat az Egyesült Államok jámbor szövetségeseivé az imperialista Szovjetuniótól való félelem kényszeríttette.

Az többé-kevésbé elfogadottá vált, hogy a náci Németország a második világháborút azért vesztette el, mert a sztálinista Szovjetunióval nem kötött szövetséget, az Egyesült Államoknak pedig hadat üzent. Ennél is nagyobb hiba volt, hogy Japán hadüzenet nélküli háborúban akarta megsemmisíteni az Egyesült Államok tengeri hatalmát.

Hitler képtelen volt megérteni, hogy a gyarmati rendszert felszámolni akaró Egyesült Államok örömmel nézte, hogy a gyarmati birodalmak demokráciái, és a gyarmattartásból kizárt fasizmusok egymással harcolnak. A bolsevik Szovjetunió megszállásának nehézségeit pedig lebecsülte, pedig az örömmel lett volna a fasiszták szövetségese.

Utólag az is egyértelmű, hogy a háború előtt az atomfizika már az atombomba küszöbén állt, és annak az élcsapata Európában élt. Ha térképen felrajzolnánk, hol éltek és kik voltak az atomfizikai legjobbjai, kiderülne, hogy európaiak, köztük magas arányban zsidók, akikre Hitler nem számíthatott, illetve az életüket féltve az Egyesült Államokba menekültek. Arról, hogy mennyibe kerülne az atombomba elkészítése, senkinek nem volt fogalma. Kiderült, hogy erre csak az Egyesült Államok, és a költségekkel nem számoló Szovjetunió, aminek a demokráciákban élő marxisták információi adtak lehetőséget.

Az is egyértelmű, hogy Japán és Németország hadüzenete nélkül az Egyesült Államok sem teremtette volna meg az atombomba létrehozásának az anyagi feltételeit. Ráadásul, amire a bomba elkészült, a háború sorsa már eldűlt.

Az atombomba szerepe a hidegháborúban.

A hidegháborúban még csak két lényeges atomhatalom volt, az Egyesült Államok és a Szovjetunió. A legyártott atomfegyverek kilencven százaléka a birtokukban volt. Az események azt mutatták, hogy ez a két katonai szuperhatalom versenyzett egymással. A történészek máig nem értik meg, hogy a hidegháború az Egyesült Államok műve volt, és a Szovjetunió széteséséig a célját szolgálta. Ezt a legkevésbé a magyar történészek értik meg. Az 1956-os forradalom utáni történelmünket azért nem értjük meg, mert nem vesszük tudomásul, hogy 1956-ban az Egyesült Államoknak érdeke volt, hogy a demokráciák féljenek a Szovjetunió katonai erejétől. Ezt könnyebben megértenénk, ha megnéznénk a két katonai szuperhatalom katonai költségvetésének súlyát. Az Egyesült Államokban a hadikiadásokban a nemzeti jövedelmük 7 százaléka volt a reális maximum. A Szovjetunióban a hadikiadások arányáról reális számok máig sincsenek. Becslésem szerint, valahol 25-30 százalék lehetett, ami elviselhetetlennek bizonyult. Ők sem tudták sem akkor, sem utólag kiszámítani, mert a hadsereg fenntartásának és fejlesztésének a tényleges költségei feltárhatatlanok voltak.

Még nem vallotta be senki, hogy a 7 százalékos hadikiadás ugyan nem jelentett volna versenyképességet, de ennek a többszöröse sem. A bolsevik Szovjetunió és csatlósai eleve versenyképtelenek voltak.

A lényeg az, hogy a hidegháború évtizedei alatt, az atomfegyvereknek köszönhetően, csak a bolsevik oldalon volt jellemző a magasabb hadikiadás. Ha a történészek végre egyszer kimutatnák, hogy az osztálytársadalmakban a nemzeti jövedelem hányadát emésztette fel a fegyverkezés, ha a hadsereg tagjait is megfizették volna, kiderülne, hogy csak a Szovjetunióban volt aránylag sok a haderő fenntartása.  

A hadikiadások a Szovjetunió széthullása után.

Ez idő alatt csak néhány nem jelentős ország hadikiadása magas. Egyetlen abszurdum volt és van, Észak-Korea, de aránylag magas Izraelben, Dél-Koreában és Oroszországban. Ebben a közel harminc ében a történelemben példátlanul alacsony a katonai kiadás. Az Egyesült Államokban 3-4 százalék. Kínában is titkolt és ismeretlen, de a súlya nem elviselhetetlen, hiszen a lakosság egy főre jutó jövedelme és vagyona példátlanul gyorsan nő, gyorsabban, mint bármelyik demokráciában. Az osztálytársadalmak történelmében még nem fordult elő, hogy a nemzeti jövedelem ilyen alacsony hányadát fordították hadviselésre.

Az is példátlan, hogy a fejlett demokráciák többsége a hadseregét arra használja, hogy megakadályozza az elmaradt, túlnépesedett országok belső, és egymás közti hadakozását.

Az atombomba létrehozása ugyan nem olcsó feladat, de az ellene a védekezése többe kerül, mint a bombák előállítása.