Kopátsy Sándor                PV                   2019 03 08

Van-e isten?

Ezt a kérdést nem lehet tudományosan eldönteni. A fajunk története abban is külön fejezet, hogy fajunknak szinte eleve szüksége volt arra, hogy higgyen a halál utáni életben. A fejlett agyunk nem tudta elfogadni, hogy az élet a halállal befejeződik. Nemcsak a mitológia, de Harari véleménye szerint a homo sapiens addig kisbetűs ritka állat volt, amíg gyűjtögetéssel, tehát állati módon tartotta el magát. A korábbi barlangrajzokon nyoma sincs a túlvilági életnek, azon jellemzően a csodálatos vadászati eredmények, a földi csodák szerelnek. Éppen ez a tény adott alkalmat arra, hogy a kor történészei abban a hitben élnek, hogy a táplálkozásukhoz a hús a fegyvereinkkel elejtett vadak jelentették.

Ezzel szemben az a véleményem, hogy fajunk a nagy ragadozók által elejtett vadak megszerzése jelentette. Tehát a nagy ragadozók által frissen elejetett vadat szerezték meg azzal, hogy tűzzel zavarták el a ragadozókat, és a tűz védelme alatt vették birtokba azokat. A kor emberénél százszor jobb vadászok nem az embertől, hanem a tűztől féltek. Az ember nem a fegyverével, hanem az általa birtokolt tűzzel zavarta el a zsákmányától a ragadozót, vehette birtokba a döglött vadat. Ezt aztán a tűz védelme alatt vagy a helyszínen feldarabolták, vagy egyben a barlangba vitték, ott már meg is süthették, főzhették.

A fajunk gyűjtögető elődei tehát nem maguk vadásztak, hanem a nagyragadozók zsákmányaiból éltek. Ráadásul azt sütéssel, főzéssel nemcsak fertőtlenítették. Az ösztönösen elért eredmény volt, hogy ezzel az agyuk fejlődését biztosító állati fehérje könnyebb emészthetővé tevésére tértek át.

Hasonló folyamat zajlott le a növényi magvak fogyasztásában is. A gyűjtögető őseink korábban is ették a füvek magjait, de az még nagyon nehezen emészthető táplálék volt. Ahogyan azonban kialakult az öntözéses szántóföldi gabonatermelés kialakult annak könnyen emészthetővé tevései is. A kemény gabonát megtörték, annak fehér belsejét vízzel és élesztővel összegyúrták, a kemencékben, vagy azoknak külső falán megsütötték, könnyen emészthető kenyér lett a nehezen emészthető magokból. Amennyire a megsütött hús fogyasztásából nem lett vallási szentség, a kenyér lett az istennel való közösségvállalás szimbóluma.

A történészek máig nem hangsúlyozzák kellő mértékben, hogy az embernek nemcsak táplálékra, de vízre is legalább akkora szüksége van. Sőt, a szervezetünk folyadékigénye még nagyobb, mint a kalóriát jelentős tápláléké. Ezt jelzi, hogy a kultikus helyek a tiszta vizet jelentő források lettek. Erre a Római Birodalom történelmének megismerése tanított meg. Akkor Európa területén még csak a Földközi Tengerbe ömlő folyók mocsaras síkságain termeltek önözött olyan gabonát, búzát és árpát, amelyek nem viselték el a fagyos teleket. Ezeket az önözhető mediterrán völgyeket gyarmatosították a görög városállamok, és ezek csökkentették az Egyiptomból és Mezopotámiából importot.

A Római Birodalom városainak és hadseregének egyrészt nagyságrendekkel nagyobb gabonaigénye volt, másrészt ekkorra a görög gabonatermelő síkságok lakosságát kipusztította a közel-keleti malária. Ezért lett a Római Birodalom jelmondata navigare necesse est. Vagyis a távoli Közel-Keletről kellett a birodalom városai számára a kenyérgabonát importálni. Ez azonban nemcsak nagy kereskedelmi flottát igényelt, hanem a közel-keleti betegségek folyamatos behozását is. A kor kereskedelmi hajói azonban a betegségek ideális fészkei voltak. Ennek az lett a következménye, hogy a gabonát hozó hajók magukkal hozták a közel-kelti betegségeket is. Ez azt jelentette, hogy a kikötők kutjainak a vizei is megfertőződtek, terjesztették a járványokat. Ennek kivédése érdemében egyre nagyobb távolságról kellett szállítani a fertőzetlen vizet, építeni a többször tíz kilométeres vízvezetékeket. Ezek építése az egyiptomi piramisoknál lényegesen nagyobb és nem megoldást biztosító feladat volt.

A hatékonyabb megoldást az ivóvizeknek a borral keverése volt. Két évszázad alatt az itáliai dombok bortermelésre való teraszosítása nagyságrendekkel nagyobb építési feladat volt, mint a vízvezetékeké. A Római Birodalom szétesését csak az késleltette, hogy az ivóvizet borral fertőtlenítették. A Szenátus olyan törvényt hozott, hogy a rabszolgatartó megölheti a rabszolgáját, de ha nem biztosít számukra borral fertőtlenített vize, elveszik tőle a rabszolgáját.

Ezekben a századokban lesz a kereszténység államvallás, és annak a szentsége a kenyér és a bor.

Az isten nem velünk kezdte a teremtést.

A jelenkori tudomány tényként állapítja meg, hogy az égitestek kialakulása egy nagy robbanással, mintegy 12 milliárd éve kezdődött. Ha ez volt a teremtés kezdete, akkor ennek az elindítója is az isten volt, ahogyan ezt a világ történelmét leíró biblia és a kultúrák is tudományos alap nélkül leírják.

A megteremtett világon ez óta tart a teremtési folyamat. Ezt tárja fel egyre a tudomány. Az tény, hogy a bumm eddigi életének utolsó tízezredében, a mintegy 180 ezer éve jelent meg fajunk, a kisbetűs homo sapiens. Ezt követően alig tízezer éve jelent nagy betűs Homo sapiens, azaz fejlettebb agyú faj, a már nem ritka állat, hanem a bolygóját az igényéhez igazító ember.

Nem tudományos feladat annak feltárása, hogy miért tekintették a kultúrák egy fejlettebb fajnak, minőségi változásnak azt, amikor fajunkat már nem a természet tartotta el, hanem megtermelte a táplálékát. Úgy érzem, megtaláltam rá a magyarázatot. Éppen a közelmúltban egy amerikai és egy belga egyetem kutatócsoportja tárta fel, hogy az homo fajok kromoszómájában egy millió éve megjelent az elem, amelyik utat nyitott az agyuk fejlődésére. Ez a lehetőség azonban csak akkor valósult meg, amikor a homo sapiens könnyebben emészthetőbbé tette a táplálékát azzal, hogy a húst megsütötte, megfőzte, a füveket termelt, a magját megtörte, az élesztővel keverve megsütötte, megfőzte, ezzel könnyebben emészthetővé tette. Ennek köszönhetően fajunk táplálkozási forradalmat hajtott létre. A könnyebben emészthető táplálék lehetőséget adott arra, hogy a nagyon nagy energiaigényes agyunk elegendő kalóriát kapjon.

Fajunk történetének egyik rejtélye, hogy a kor embere ezt a táplálkozási forradalmat minőségi változásnak tekintette. Ösztönösen ráérzett arra, hogy fajunk akkor lett az állatból ember, amikor olyan hatékony táplálkozásra tért, ami már egy minőségében fejlettebb agy energiaigényét képes lett kielégíteni. Ezt megelőzően nem értettem, hogyan érezte meg fajunk ösztönösen, hogy a hatékonyabb táplálkozás tette a nagyon ritka emberszabású állatot, a homo sapienset magasabb rendű fajjá. Az isten a Homo sapienset nem Dél-Afrikában teremtette, hanem a homo sapiens sokkal később tette maga tette meg azzal, hogy megvalósította, a fejlett agyának a sokkal nagyobb energiaigényét kielégítő táplálkozását.

Fiatal éveimben nem értettem, hogy a mítoszok miért alig tízezer évre tették a teremtésünket, amikor fajunk a homo sapiens már 180 ezer éves faj volt.

Ma már tudjuk, hogy fajunk a jégkorszak végét okozó felmelegedésig állatként táplálkozott, ekkor tért át a szántóföldi önözéses gabonatermelésre, a magvakat megtörve, megdagasztva, élesztővel keverve megsütötten, kenyérként, az állatok húsát pedig megsütötte, megfőzte fogyasztóra. A kenyeret és megsütött húst fogyasztó ősünk táplálkozása ezzel vált az állatiból emberivé.

Van-e isten?

Ezt a kérdést nem lehet tudományosan eldönteni. A fajunk története abban is külön fejezet, hogy fajunknak szinte eleve szüksége, hogy higgyen a halál utáni életben. Fejlett agyunk eleve nem tudta elfogadni, hogy az élete a halálával befejeződik. Nemcsak a mitológia, de Harari véleménye szerint a homo sapiens addig kisbetűs ritka állat volt, amíg gyűjtögetéssel, tehát állati módon tartotta el magát. Nem az istennek van szüksége az emberek szolgálatára, hanem az embernek volt szükségük a halál utáni életben való hitre.