Nem az országok, hanem a lakosainak jóléte fontos Harari könyvéhez

Kopátsy Sándor                PH                   2018 04 04

Nem az országok, hanem a lakosainak jóléte fontos

Harari könyvéhez

A The Economist legutóbbi száma a világgazdaság tíz éves növekedését mutatja be, fejlettek, fejlődők, India és Kína bontásban. Az utóbbi tíz évben a világgazdaság változatlan áron megkétszerezte a nemzeti jövedelmét. Ehhez hasonló növekedés fajunk történelmében csak 1990, a Kínai reform óta történik. Van azonban ennek a példátlan eredménynek egy szépséghiánya is. A világ népessége évente 70 millióval nő, és az ebből fakadó igényeket figyelmen kívül hagyja. Még egyetlen társadalomtudósnak sem jutott az eszébe, hogy a világgazdaság növekedését négy mutatóval kellene mérni.

Ha csak a gazdasági növekedést mérnénk, elég volna az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon változását mérni.

Az egy lakosra jutó jövedelem mérése egyértelmű, ezt egy év dollárjának a változatlan vásárlóerejével mérhetjük. Ez az adat rendelkezésre áll. Azonnal kiderül, hogy ezt az adatot is csak egy lakosra vetítve lehet mércének tekinteni. A világgazdaság e tíz év alatt kétszeresére nőtt. Ezt kellene elosztani az emberiség számának növekedési százalékával. Ebben a tíz évben a létszámunk 700 millióval gyarapodott. Ezért az egy lakosra jutó növekedés százalékával osztjuk el a nemzeti jövedelemnek az utóbbi tíz év alatti megkétszereződést. Ez is példátlanul nagy szám növekedés. Ma az emberiség egy lakosra jutó jövedelme 90 százalékkal nagyobb, mint tíz éve volt. Ez a növekedés Kínában, az emberiség ötödében hatszoros volt. A fejlett ötödben azonban az egy lakosra jutó jövedelem tíz év alatt felével nőtt. Még ez is példátlanul nagy.

Ezek a mutatók azonban csak akkor volnának a tényleges növekedés mérésére, ha a többi egy lakosra jutó fejlődést is figyelembe vennénk.

Az egy lakosra jutó vagyon már probléma. elsősorban azért, mert ebben a szellemi vagyonnak csak az a kis része szerepel a nemzeti vagyonban, ami a piacon vagyonként van értékelve. Ezt a problémát az ENSZ azzal oldotta meg, hogy a nem értékelt szellemi vagyont a lakosság iskolázottságával méri. Ennek köszönhetően az ENSZ által használt mutató elfogadható annak ellenére, hogy az iskolázottság éveivel csak megközelítőleg lehet a lakosság szellemi vagyonát mérni.

A várható életkor növekedése lakos számra a legfontosabb mérce. Közgazdász szemmel azonban óvatosabbnak kellene lenni. A társadalom gazdasági érdeke a munkaképes korosztályok értékének a növekedése. A munkaképes kornál fiatalabbak csak potenciális értéket jelentenek. A munkaképes koruk előtt meghaltak ugyanis nem jelentenek értéket. Ebben a tekintetben óriási változás történik a jelenkorban. Fajunk történetében jellemző volt, hogy a születettek harmada nem érte meg a munkaképessé válást. A magas gyermekhalandóság az elmúlt száz évben tizedénél is kisebbre csökkent. Problémát jelent viszonyt az, hogy a statisztika a munkaképes kort 15 évesekkel kezdi. Ez torzítást okoz, mert a 15 év feletti tanulókat munkanélkülieknek minősíti. Ezeket azonban foglalkoztatottaknak kell tekinteni, hiszen a jelenkor legfontosabb vagyonát, a szellemi vagyont képzőknek kellene tekinteni. A jelenkori fejlett társadalmak elsősorban azért gazdagodnak, mert a tudományos és technikai forradalom felértékelte a szellemi vagyont.

A társadalomtudományok azért nem érthetik meg a jelenkori változás lényegét. Erre Harari sem figyelt fel. Azzal ugyan nagyon nem értek egyet, hogy a gyűjtögetést a társadalmi munkamegosztással szemben nagyon felértékeli. Igaz azonban, hogy a munkamegosztásban való részvétel átlagos képesség és képzettségigénye csökkent. A legalacsonyabb éppen a tudományos és technikai forradalom előtt volt. A gyűjtögetésről a földművelésre és a pásztorkodásra való áttérés lényegesen jobb és biztosabb életet biztosított, ugyanakkor kevesebb örömmel, és alacsonyabb tudásigénnyel járt. Több fizikai munkát, de egyre hosszabb várható életkort biztosított.

Ez a folyamat a legnagyobb lépést az egyre kisebb minőségű igényt támasztott a munkaerővel az ipari forradalom találmányainak köszönhetően. Előtte a céhipar hosszú képzettségű munkaerőt igényelt, utána a legtöbb munka elvégzéséhez megfelelt a képzetlen férfiak, nők, gyermekek munkája is.

A tudományos és technikai forradalom ebben a tekintetben is fordulatot hozott.

A történészek alig figyeltek fel arra, hogy a vallások igényelték először a hívek olvasását. A protestánsok a keresztény fejezetek közti teológiai vitába nemcsak a nemzetek nyelvét, de a szent könyvek fordításait használták. A népoktatásra a reformációnak volt szüksége. A reformáció főszereplői a vallások klérusai voltak. A vita tárgya pedig a biblia, és a dogmák szövege volt. A népoktatás bevezetése a reformáció érdeme volt.

A közigazgatásnak egészen a polgári forradalmakig nem volt szüksége a lakosság olvasási tudására. Az állampolgárok írás és olvasás tudására a közigazgatásnak csak akkor lett szüksége, amikor a politikai döntéseket a szavazókra bízták. A közművek szolgáltatásainak elszámolása szükségesé tette a családokkal történő elszámolást. Ennek ellenére a lakosság nagy többsége nem, vagy alig használta az iskolában megtanult írást és olvasást. Ez a háborúkban derült ki, amikor kiderült, hogy a katonák többsége ugyan papíron írás és olvasástudó, hat elemit végzett volt, de mivel nem használta, elfelejtette. A pénzeket ugyan felismerték, a számokkal boldogultak, de olvasni kevesen, levelet írni még többen elfelejtettek. Általános volt, hogy a közkatonák többsége helyett valamelyik bajtársuk írta, és olvasta a leveleket.

Most éppen azt bizonyítom, hogy sokan leírni sem tudnak. A szakma legrangosabb hetilapja el akarja mondani, hogyan alakult a világgazdaság az elmúlt tíz évben. Ezt úgy mondja el, hogy azt a látszatot kelti, mintha az emberiség éves jövedelme gyorsan közeledne az azonos szint felé. Az emberiség alsó jövedelmi négyötöde ötször gyorsabban gazdagodik, mint a leggazdagabb ötöd. Ezzel szemben az a tény, hogy a leggazdagabb ötöd egyre magasabb lett az átlaghoz képest. Egyetlen kivételes ötöd Kína, amely 1990-ben még lényegesen a világ átlaga alatt volt, és a relatív szegénysége stagnál, de ez óta példátlanul gyorsan zárkózik fel. Ezt a kivételt az magyarázza, hogy kemény eszközökkel a városi lakosság számára egyetlen gyermekvállalást engedélyezett, és nagyon magas szinte tartja a felhalmozási rátáját, ami garanciát jelent arra, hogy az egy lakosra jutó vagyona is növekszik. Elegendő új munkahelyet teremt a mezőgazdaságban felszabaduló munkaerő számára, és biztosítani tudja a városokba áramlásuk vagyoni feltételeit.

Ezzel szemben az emberiség Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten és Dél-Afrikában a legszegényebb kétötöd elviselhetetlenül gyorsan szaporodik, ezért az átlaghoz képest egyre inkább lemarad. Ebbe a kétötödbe tartozik az országos szinten gyorsan növekvő India, amelyik ennek ellenére, főleg az egy lakosra jutó vagyon tekintetében, lemarad.

A hiányzó egyötöd, a Nyugat latin, és kelet-európai népei lassabban túlnépesednek, ráadásul eleve alul népesdettek, az átlagos szintjükön maradnak. Ennek az ötödnek a jövője azért nem reménytelen, mert gyorsan csökken a népszaporulata.

Az idézett cikkben közölt táblázat félrevezető, a világgazdaságban az elmúlt tíz év tényleges tartalmáról félrevezető képet mutat, elrejti a jelenkor világgazdaságának a legnagyobb problémáját. A világgazdaság nem egységessége, hanem a differenciálódása felé rohan. Az emberiség puritán kétötöde, a puritán Nyugat, és az egész Távol-Kelet példátlanul gyorsan fejlődik. A Nyugat nem puritán népei középső helyzetben maradnak, mert bőséges az életterük, és csökken a népszaporulatuk. A jelenkor legnagyobb problémája az évente 70 millió lakossal gyarapodó kétötöd, ami még a relatív szegénységét sem képes fenntartani.

Ne csodálkozzunk, ha a világ közvéleménye szinte semmit nem ért meg abból, ami a jelenlegi világgazdaságban történik, hiszen félre van vezetve.