Ady Endre a legmagyarabb zseni

Kopátsy Sándor                 EE                   2016 10 15

Ady Endre a legmagyarabb zseni

Középiskolás koromban ráéreztem, hogy Ady az én legközelebbi rokonom. Megszerettem az őszinteségét, függetlenségét. De csak a verseit ismertem. A költészetében emelkedett a legnagyobb magaslatba a liberalizmusa. Ő elégítette ki tökéletesen a liberalizmus igényemet. Ugyanakkor, hogy valaki lehet mindenkinél nagyobb magyar, ugyanakkor liberális, ebben is mindenkinél nagyobb volt.

Kevéssé tudatosítjuk, hogy a nemesség és utódja az úri középosztály irtózott a liberalizmustól, de nagyon magyar volt. Ugyanakkor a zsidó polgárság pedig liberálisabb volt annál, amennyi befogadására a magyar társadalom képes. Ezért állandósult a magyar társadalomban a harc a népiek és a liberálisok között. Ady mindkét tábor számára a legnagyobb maradt. Életében a liberálisát csak a zsidó értelmiség értette meg, de az úri középosztály számára életében még túl liberális volt. Végül azonban mindkét tábor számára ő lett a legnagyobb költőnk.

Ebben a tekintetben is, a 20. század két kulturális zsenije, Ady és Bartók sorsa közös volt.

Ady életében csak a zsidó polgárság számára volt elismert zseni. Nekik volt a legnagyobb költő és újságíró, ők publikálták és tartották el. Ha ez nem történik meg, aligha érhetett volna el a csúcsig. Nem igen lett volna olyan újság, amelyik Ady vereseit, írásait publikálta és megfizeti. Nem véletlen tehát, hogy Ady mind Nagyváradon, mint Budapesten zsidó újságnak dolgozott. Ráadásul csak a zsidó nagytőkés Hatvani Lajos megkülönböztetett támogatásában részesült.

Az is sokat mond, hogy Ady a naponta megírt cikkei árát a népi írók mozgalmának kezdeményezőjével, Fülep Lajossal kocsmázta el, aki erről egy mindenkinek ajánlott könyvében számol be. Nincsen rá bizonyítékom, de úgy érzem, Ady életében a verseit tízszer annyi zsidó olvasta el, mint népi értelmiségi.

Bartókról is hasonló a véleményem. Sokáig őt is csak a zsidóság értette meg. Nem tudatosítjuk, hogy Bartók koncertjein a hallgatóság nagy többsége zsidó volt. Még azt is feltételezem, hogyha Bartóknak nincs Budapesten zsidó rajongó tábora, nem is marad Magyarországon.

Ennek a két zseni sorsának ismerete azért volna fontos az utókor számára, mert nagyon keveset tudunk arról a Magyarországról, amilyen a kiegyezés és az első világháború között volt. Pedig a magyar társadalom előtte és utána soha nem volt annyira nyugat-európai, mint a kiegyezés és az első világháború között. Ezt azért nem érti meg a magyar közvélemény, mert ezt a csúcsot elsősorban a magyar zsidóságnak köszönhetjük, ezt pedig nem merjük bevallani. Azt ugyan ma már bevalljuk, hogy bűnt követtünk el a magyar zsidóság ellen, de arról alig esik szó, hogy mit köszönhetünk ebben a fél században a zsidóságtól, és mit vesztettünk azzal, hogy a leginkább nyugat-európai kultúrájú, lelkesen asszimilálódó zsidóságunk többségét vagy elpusztítottuk, vagy hagytuk kimenekülni a háború után.

Azt már sokszor leírtam, hogy Európa keleti fele mit vesztett azzal, hogy zsidóságának többsége elveszett. Ez évszázadokra visszaveti e térség nyugatosodását. A zsidóság hiánya okán a térség minden országa sokat, de a legtöbbet a lengyelek és mi, magyarok vesztünk a legtöbbet. Ezt a veszteséget azért nem ismeri a magyar közvélemény, mert nem is ismerjük igazán, hol tartottunk a kiegyezés és az első világháborúba lépésünk közti fél évszázad alatt.

Ezért erre röviden kitérek.

Ebben az ötven évben Budapest volt a leggyorsabban növekvő főváros. elsősorban itt élt a magyar zsidóság közel fele és szellemi elitjének nagy többsége. A történelmünkben először volt jelentős súlyú magyarul beszélő nagypolgárságunk. Genetikailag többségük zsidó volt. Nincsenek pontos adataim, de valószínű, hogy Nagy-Budapest zsidó lakossága volt a legnagyobb a világon. A világ mégy legnagyobb zsinagógája is itt volt.

A Fasori Lutheránus gimnáziumból kikerült zsidó fizikusok a tudomány történelemben világhírűek lettek, mint a Marslakók. Ez alatt az értették e fogalom kitalálói, hogy még nem volt rá példa a tudományok történelmében, hogy egy város néhány négyzetkilométernyi területen három éven belül féltucatnyi világhírű tudós született. Ez a gondolat máig is él, ez késztetett arra, hogy én is írjak róluk egy kis könyvet. Ebben azt bizonyítom, hogy ezek a potenciális zsenik máshol is születhettek volna, de ebben a fasori gimnáziumban csodálatos találkozás történt. A vidéki lutheránus papok gyerekeinek továbbtanulása érekében építették meg a Fasorban ezt a gimnáziumot, aminek a felépítéséhez hozzájárult a Gyáriparosok Szövetsége azzal, hogy ott a kikeresztelkedett zsidó nagypolgárok gyermekei olyan képzést kaphassanak, amivel legyőzhetik az első magyar zsidótörvényt, a numerus clausust, ami 6 százalékban korlátozta a zsidó tanulók maximumát. Itt közös iskolában tanulhattak a falusi lutheránus értelmiség és a budapesti zsidó nagypolgárok gyermekei.

Azt ugyan elképzelni sem tudom, hogy az iskola alapítása eleve ilyen tudatos volt, de az tény, hogy itt közös osztályteremben tanulhatott a falusi népiek és a budapesti zsidó nagypolgárok, azaz a népiek és a liberálisok következő nemzedéke. Az antiszemita kormány politikával üldözött urbánusok, és a felébredő népiek gyermekei hathattak egymásra. A világszínvonalon is magasan urbánusok fiai tanulhattak együtt a falusi értelmiség fiainak javával. A középiskolai szinten, nemcsak együtt lakással, de együtt tanulással valósult meg az tíz éves korukban középiskolások, amit az Eötvös Kollégium a különböző egyetemek karain tanuló tehetségesek egyetemisták számára a közös szállóhely jelentett.

A tizenéves tehetségesek együtt tanulásának sikeréből máig sem vontuk le a következményeket. Pedig minél korábban találkoznak a képességek, annál eredményesebb lesz azoknak a kibontakozása. Ezt a művészek és a sportolók szakképzésének eredménye, és az agyfejlődés tudománya mára már megmutatta.

A művészek és a sportolók képzése jelenleg világszínvonalú. Ugyanakkor a klasszikus pedagógia vonalán megragadt közoktatásunk egyre inkább lemarad.

Végül életem egyik nagy élményről számolok be. Amikor a 70-es években megjelentek Ady összegyűjtött prózai művei, döntően megjelent újságcikkei, azonnal olvasni kezdtem. Megdöbbenve láttam, hogy versei mennyire érthetőbbé válnak akkor, ha párhuzamosan olvashatjuk az újság számára megírtakat is. Kiderül, hogy a versek lángolása mögött mi a realitás.

A Beszélgetések Adyval címen megjelent két könyvemre azért vagyok büszke, mert azt bizonyítja, hogy Ady költői meglátásai mennyire találkoznak a kora realizmusával.

Utóirat.

Ezt a szöveget is egy Ady emlékszekrénynek ajánlom.

A két legnagyobb magyar zsenit, Adyt és Bartókot is a budapesti zsidó polgárságnak köszönhetjük. Nemcsak őket, hanem sok mindent azok közül is, amire ma büszkék lehetünk.

Illene történelmünk fénykorával alaposabban foglalkozni.