Felmelegedés

Kopátsy Sándor                 PK                   2016 11 14

Felmelegedés

Harminc éve Ausztráliában járva döbbentem rá, hogy a trópusok közelben, vagyis, ahol nincs lényeges klímaváltozás, áll a biológiai óra. Mivel ez a kontinens mintegy 70 éve szakadt ki Afrikából és az egyenlítő déli partján elúszott a Csendes Óceán dél-nyugati térségébe, ezért 70 millió éve nem változott lényegesen ennek a kontinensnek az éghajlata.

Erre az a tény döbbentett rá, hogy az ottani őserdőben csak egyszikű növények, és erszényes állatok éltek. Vagyis, 70 millió éves természeti környezetbe repülhettem vissza. Életem egyik legnagyobb élményem volt fajunk életének közepén járni a természetben. Erre nemcsak Darwin, de a biológusok sem figyeltek fel, pedig ezt több tény is bizonyítja.

A Galápagos Szigetek 110 millió éve szakadtak el Dél-Amerikától, ott a gyíkoknál állt meg a biológiai fejlődés, ott csak olyan állatok élnek, milyenek 100 millió éve Dél-Amerikában éltek.

A nagyon mély tengerekben pedig még öregebb fajok élnek. Eltekintve attól, hogy számos meleg kénes forrásnál sok száz atmoszféranyomás alatt, a fény teljes hiányában új a fajfejlődés kezdeti fokának és a környezetük viszonyainak megfelelő fajok jelennek meg.

Madagaszkár 30 millió éve szakadt el Afrikától, és ott az óta nem jelentek meg újabb fajok.

Ausztráliában az emberi faj fejlődése is stagnált. Oda az ember mintegy 40 ezer éve került, tehát az őslakók ott tartanak, ahol az emberi faj akkor tartott, ott az ember fejlett agya és keze ellenére sem történt fajfejlődés. Ezt megelőzően még én is azt vallottam, hogy fajunk gyors fejlődését a fejlett agyának és a fejlett kezeinek köszönhette. Ez óta azt vallom, hogy a fejlett emberi agy és kezek sem elegendők arra, hogy változatlan környezetben eljuthattak volna oda, ahol ma tartunk. Fejlett emberek csak azért lehettünk, mert nagyon eltérő környezeti viszonyokhoz kellett alkalmazkodnunk.

Fajunk fejlődése a felmelegedésig.

Ebben telt el eddigi életünk mintegy 96 százaléka. A fejlett agyunknak és fejlett kezeinknek köszönhetően elértük azt, hogy beszéddel kommunikáltunk, szolgálatunkba állítottuk a tűzet, nem fogadtunk el a tényt, hogy nincsen a halálon túli élet, ezért tiszteltük a halottainkat, valamint egyszerű szerszámokat készítettünk, ezek segítségével néhány tízezer év alatt a földünkön található szinte minden természeti környezetben szinte azonos színvonalon nemcsak életképesek, de túlnépesedők is lettünk.

Azért terjeszkedtünk újabb és újabb természeti környezetbe, mert túlnépesedtünk. Máig nem találtam adatot arra, hogy mekkora volt ezekben a gyűjtögető társadalmakban a várható életkor. Csak becsülni tudom, hogy a nemi érettséget mintegy tíz évvel meghaladó. Ez a becslésem azon alapszik, hogy a túlnépesedési nyomás legfeljebb néhány ezrelék lehetett, hiszen ilyen mértékben növekedett a jégkorszak végéig az emberiség. Ez következett abból, hogy a létszámunk mintegy 140 ezer év alatt legfeljebb tíz milliókban kifejezhető maradt.

Miért fejlődött mégis a fajunk. Mert jelentós hányadának vándorlása során a már több gyűjtögető életmód tapasztalataival gazdagodott.

Ezt bizonyítják, hogy a pattintott kőszerszámoknak több formája terjedt el a különböző gyűjtögető társadalmakban. Tehát a legfontosabb szerszámuk párhuzamosan jelent ugyan meg, de öröklődött. Ugyanezt mondhatjuk el a nyelvekről, a temetkezési szokásokról is. A lassú fejlődésnek is az volt a motorja, hogy az ismeretek vándoroltak. Fajunk történelmében a jégkor végéig ugyan minden ember a gyűjtögetésből élt, és az életterük ugyan nem változott, de az ismereteik egyik életérből a másokba vándoroltak.

Ezen az alapon értettem meg, hogy fajunk életében az első nagy, minőségi ugrás, az osztálytársadalmak kialakulása csak akkor történt, amikor fajunk jelentős hányadának az élettere a jelentős felmelegedésnek a hatására jelentősen megváltozott. Ez esetben nem az ember vándorolt más természeti környezetbe, hanem az ember életterében történt jelentős változás, amihez alkalmazkodni kellett.

Azt csak fokozatosan ismerem fel, hogy fajunk a felmelegedés előtti mintegy 140 ezer év alatt hogyan érett meg arra, hogy a felmelegedés okozta viszonyokhoz már azzal tudott alkalmazkodni, hogy áttérjen a termelésre.

Azt a jelenkori biológia fejlettségének köszönhetjük, hogy egyre több olyan ismerethez jutottunk, ami lehetővé teszi a magyarázatot arra, hogy már alkalmasak voltunk a felmelegedés okozta változásokhoz a szántóföldi termeléssel igazodni.

Még a jégkorszak még több évezredig tartott, amikor már háziállatunk volt a kutya. A burgonyát, a kukoricát, a kölest, a rizst, a búzát, az árpát és egy sor növényt, a lakás körül kapáskultúraként termelték. Ezek több ezer évvel a felmelegedés előtt kultúrnövények voltak. Ha nem is ennyivel, de a pásztok tartották a szarvasmarhát, a bivalyt, a kecskét és a birkát. Máig sem tudatosítjuk, hogy a szántóföldi öntözéses gabonatermelés csak azért jöhetett létre, mert már ismert haszonnövény volt a rizs, a búza és az árpa. Ezeknek a növényeknek a kultúrnövénnyé válása csak azért valósulhatott meg, mert már sok-sok generáción keresztül kiszelektálódott kapásan művelt haszonnövények voltak. A szántóföldi művelésük azonban igavonó állat nélkül meg sem valósulhatott volna.

A szántóföldi, önözéses gabonatermelés igavonó igényét pedig csak a már domesztikálódott szarvasmarha és bivaly biztosíthatta. Az igavonó állat hiánya miatt az amerikai két magas-kultúra azért nem térhetett át a szántóföldi gabonatermelésre, mert nem volt hozzá igavonó háziállat. A jaja és az inka kultúra azért rekedt meg a kapáskultúránál, mert nem volt igavonó állatuk. A bölény ugyan milliószámra élt Amerikában, de nem lehetett domesztikálni, mert vadon is megélt. Hiába volt a kukorica és burgonya kiváló kultúrnövény, a kalászosoknál jobb alaptáplálék, igavonó állat hiányában nem kerülhetett sor ezek szántóföldi termelésére.

A gyűjtögetésről áttérés a termelésre.

A felmelegedésnek a hatására domesztikálódott a szarvasmarha, a bivaly, a kecske és a birka. A kor történészei sem hangsúlyozzák, hogy a gabonák önözéses, szántóföldi termelése gyorsan csak azért történhetett meg, mert a pásztorok már domesztikálták az ember erejénél mintegy tízszer erősebb szarvasmarhát és bivalyt. Ezek nemcsak elég erősek voltak a talajművelésre, de hasított körműek lévén, alkalmasak a vízben, sárban járásra is.

A háziállatok azért domesztikálódtak, mert a felmelegedés következtében kipusztultak volna, az ember gondosodására szorultak, annak pedig nagyon hasznos segítőtársai lettek.

Az állatok domesztikálódása.

A jégkorszakban már több ezer évvel a felmelegedés előtt az emberhez szelídült állat volt a kutya és a rénszarvas. A lámák megszelídülésének módját és idejét nem ismerem. A macska és a tengerimalacét sem, de az tény, hogy ennek a két állatnak az optimális élettere az ember háztartása, a háztartás pedig hasznot húzott belőlük. Az egyiptomi kultúrában a macska és a kígyó azért volt szent állat, mert a rágcsálók ellen megvédte a gabonát. Az egyiptomi kultúra létre sem jöhetett volna a macskák nélkül. De gyermekkorom falujában is azért volt rangos állat a háziasszonyok számára a macska, mert az jelentette a kamrákban tárolt élelmek védelmét.

A szarvasmarha, a bivaly, a birka és a kecske is vagy kipusztult, vagy ritka faj lenne, ha nem szelídült volna az emberre, aki gondosodott az etetéséről és itatásáról, és megvédte a ragadozóitól. Ezek tehát azért lettek háziállatok, mert az ember gondoskodására kényszerültek.

A birka és a kecske ugyan bevonult a pásztoroktól a földművesek közé is, de a szerepük viszonylag másodlagos maradt. Velük ellentétben a szarvasmarha és a bivaly az öntözéses gabonatermelő társadalmakban létfontosságú termelőeszközzé vált. Ezek jelentették azt az igavonó erőt, ami nélkül létre sem jöhetett volna a szántóföldi növénytermelés számára az ekével történő növénytermelés és a trágyázás, vagyis a talajerő megtartását. Tehát nem véletlenül volt Európa szimbóluma a bika. Európa azért válhatott a sötét középkor után magas kultúrává, mert itt valósult meg az első szárazföldi szállításra épülő mezőgazdasági magas-kultúra.

Ezt megelőzően minden magas-kultúra az öntözőcsatornákon és a lassú folyókon történő szállításra épült. Ezzel a gabonatermelési móddal egészen a nyugat-európai természetes csapadékra épülő, és szárazföldi szállítást igénylő földművelés megjelenéséig csak ott jöhetett létre magas-kultúra, ahol el lehetett árasztani a gabonát, és a terméket behordani csónakokon lehetett. Más módja a gabonatermelésnek nem volt. Ilyen adottsággal ugyan nem lehetett hatékonyságban versenyezni egészen a mezőgazdaság gépesítéséig. Az ilyen adottság azonban viszonylag kevés volt.

Ennek versenytársa alakult ki Nyugat-Európában az első évezred utolsó századaiban. Ez ugyan lényegesen kisebb létszámú lakosság eltartását, és magasabb költséggel járó termelést jelentett, Az erre alkalmas terület mintegy tízszer nagyobb volt. Ezt jól illusztrálná az olyan térkép, amelyik megmutatja, hogyan alakult a lakosság száma az öntözéses és a természetes csapadékos földművelő kultúrákban. Mikor éltek már többen a nem öntözött, mint az öntözött gabonán, és mikor lett a búza olcsóbb, mint a rizs. Ez csak a 20. században, és a gépesítés után. Ezt a termelési módot ezer évig szinte csak Európai jelentette, de ma már Amerikában és Óceániában többször nagyobb területen van jelen.

A sötét középkort követő nyugat-európai agrártechnikai forradalom feltételeit máig nem hangsúlyozzuk, pedig az nemcsak azt jelentette, hogy nem fagyott ki télen az ősszel vetett gabona, hanem a talajműveléshez olya eke kellett, ami megforgatta a talaj. Új gabonák jelentek meg, a fagyot jobban elviselő rozs, a tavaszi vetést igénylő és fehérét is tartalmazó gabona a zab. Új igavonó állat, a patkolt ló tette gyorsabbá a szállítást. Még nem találkoztam olyan munkával, ami hangsúlyozta volna annak jelentőségét, hogy a lovak mennyivel gyorsabban szállítottak, szántottak, kapáltak, mint a tehenek és az ökrök. A tehenekkel és ökrökkel gazdálkodó háromszor annyi munkaidőt töltött a kocsi ülésén, vagy sétált a tehenek előtt, mint aki lovakkal dolgozott.

Ennél is sokkal nagyobb technikai ugrást jelentettek a traktorok és talajművelő gépek. Ezeknek volt köszönhető, hogy száz éve a mezőgazdasági dolgozók munkájának a termelékenysége sokszorosára rúgott. Ma az amerikai farmerek termelékenységi mércéje, hogy a gabonák termelési költsége egy órai munkabér alatt legyen. A két háború között a nagybirtokon dolgozó cselédek, sommás férfiak havi bére 1.5 mázsa búza, valamint szállás és koszt volt. A nőké ennek a kétharmada.

Visszatérve a klímaváltozásra.

Az emberi faj legnagyobb áldását egy jelentős felmelegedés volt. Fajunk még mindig gyűjtögette, ha nem élhetett volna a kínálkozó alaklommal. Mintegy 8 ezer éve még érthető volt, hogy az ember nem látta, mit köszönhet a melegebb éghajlatnak, hogy ma sem látja sem a politikai elit, sem a tudomány, szégyen. Az emberiség tudata a felmelegedés hatásából csak a vízözönt, egy viszonylag kis terület eláradását őrzi meg. Az ezerszer több áldásait meg sem említik a népek mítoszai.

Több millió négyzetkilométernyi terült felszabadult a jégtakaró alól, nemcsak északon, de a magasabb hegyekben is. Tehát a felmelegedés okán a magasabb tengerszint értékes területeket elöntött, de mintegy százszor annyit megszabadított a jégtakaró alól. Ezt jól példázná egy olyan térkép, ami megmutatná, hogy a jég alatt volt Európának az a része, ahol ma a kontinens nemzeti jövedelmének a nagyobb felét termelik, ahol a leggazdagabb népek élnek.

A tengerszínt mintegy 70 méteres emelkedése tengerré tette a 70 méternél alacsonyabb partvidékeket, de ez duzzasztotta úgy vissza a folyók tengerbe ömlő torkolatát, hogy néhány millió négyzetkilométeren a völgyek gravitációs önözésre alkalmassá váltak. Nem volna nagy feladat olyan térkép készítése sem, ami megmutatná, menyivel kisebb volna az ötözhető terület, ha 70 méterrel alacsonyabb lenne a tengerszint.

A tudományos feladat lenne annak megmutatása hogyan alakultak volna az életterek, ha nincs felmelegedés. Erre csak abból lehet következtetni, hogy a felmelegedés előtt és utána ezer évvel, mekkora volt fajunk becsült létszáma. Az elég bizonyos, hogy a jégkorszak előtt néhány tízmilliós fajunk ezer év alatt százmilliós lett. A fajok életében rövid 7 ezer év alatt, a 20 század elejére, a létszámunk elérte az 1 milliárdot. Ma pedig már meghaladja a 7.5 milliárdot. Ezt a számot azért tartja el a földünk, mert nemcsak a technika fejlődött, hanem a földünk spontán termékenysége is megnőtt. A klímaváltozással foglalkozó sok ezer tudós egyikének sem jutott az eszébe, hogyan függ a földünk növényállományának az élves növekedése a hőmérséklet függvényében. Ezt ugyan könnyű volna felbecsülni azon, hogy az átlaghőmérséklettől hogyan függ a növények éves gyarapodása. Azt minden erdész tudja, hogy milyen éghajlaton mekkora az erdőállomány növekedése. A trópusokon tízszer nagyobb a fák növekedése, mint a tundrákon. Ennek ellenére egyetlen tudós sem számol azzal, hogy mennyivel nő a hónmérséklet függvényében a növények tömege.

Azt jó hatvan éve felismertem, hogy a jégkorszak végét eredményező felmelegedés egyik fajunk számára kedvező hatása volt, hogy a kor technikája tehetetlen volt a meleg elleni védekezésre, a hideg ellen viszont voltak eszközei. Több munkával, de jobban lehetett a hűvösebb éghajlaton élni, mint a trópusok közelében. A melegben hatványozottan több volt a kórokozók száma, ami ellen nem volt védelem, és gyorsan romlottak a táplálékok, nem lehetett azok többségét beosztani. A nagy melegben a munkavégző képesség is alacsony volt.

A hidegben ugyan öltözni, fűteni kellett, de sokkal kisebb volt a betegségek okozta halálozás, a megszerzett táplálékot be lehetett osztani.

Az éghajlatnak a viselkedésre, a tudatra való hatása is óriási. Ez a vallásoktól a beosztásig mindenben megjelenik.

Senkinek nem jutott az eszébe, hogy a reformáció a Nyugat hidegebb övezetében győzött, a római katolikus kereszténység pedig a melegebb éghajlat felé húzódik. A többségében protestáns Egyesült Államokban a reformátusoknak a latinoknál, tehát a katolikusoknál 50 százalékkal több vagyonuk van, mint az éves jövedelmük. Ez a különbség a szellemi vagyonukban is jelentkezik. Ezzel szemben az afrikaiaknak, vagyis a feketéknek a jövedelmükhöz viszonyított vagyona harmada a katolikusokénak.

Az ember által okozott felmelegedés.

Az ipari forradalom óta, aminek a fő energiahordozója a szén volt, már az ember okozza a felmelegedést, amit a tudósok és a politikusok katasztrófának minősítenek. Számításaik szerint 200 év alatt, a 21. század végére mintegy 5 fokos melegedést jósolnak. Eddig még egyetlen sort nem olvastam a felmelegedéssel járó előnyökről, pedig azok sokkal nagyobbak, a vele járó veszteségek pedig sokkal kisebbek, mint amivel a jégkorszak megszűnésével jártak.

Kezdem a méretével.

Tized annyi jég nem fog elolvadni, mint akkor. Ezért a tengerszínt emelkedése sem lesz tized akkora. Tehát a tenger által elfoglalt terület is ennek megfelelően sokkal kisebb lesz. Az ezzel okozott kár elleni védekezési erőnk pedig ezerszer akkorák. Akkor nyoma sem lehetett az ember kárelhárító szerepének. Ennek következtében a szárazföld is kisebb lesz. Az ember által használt élettér azonban jelentősen növekedni fog. Eurázsia és Észak-Amerika, gyakorlatilag Oroszország és Kanada északi területét érinti a felmelegedés. Kanada északi térsége és Alaszka a világgazdaság leggazdagabb térségéhez tartozóvá válik. Oroszország északi térsége azonban nem lesz hasonló mértékben gazdagabb, mert az orosz nép nem lesz alkalmas arra, hogy a nyereségét hasonló mértékben hasznosítsa, annak ellenére, hogy az Északi Jeges Tenger a világ legforgalmasabb útjává válik, Szibéria és a tenger ásványi kincsei is olcsóbban lesznek kitermelhetők. Csak azt tudom elképzelni, hogy Szibéria Kína térségévé fog válni, de hogyan és mikor, azt nem lehet ma még megállapítani.

A legnagyobb különbséget az jelenti, hogy ezt a felmelegedést mi okoztuk és okozzuk. Azt a rémisztgetők fel sem vetik, hogy százszor annyian vagyunk, és ezért százszor több az egy emberre jutó természeti környezet veszélyeztetése is. Vagyis ennek a változásnak mi vagyunk az okozói, de a felmérhetetlen előnyök haszonévezői.

Azt, hogy a gyűjtögetésről áttérhettünk az álalunk termelt javakból való megélésre, a naprendszerükben történő változásnak köszönhettük. Ebből az volna a tanulság, hogy az általunk okozott természeti változások is minket fognak még sokkal inkább előbbre vinni.

A jégkorszak felszámolását okozó felmelegedés az osztálytársadalmak soha el nem képzelhető fejlődése számára nyújtottak lehetőségeket. A négy évszakos klíma alatt élők sorsa javult az átlagosnál jobban. A mérsékelt égöv azzal lett az emberi fejlődés fő színtere, hogy itt minden évben négyszer változott a természeti környezet, amihez évente négy éghajlathoz kellett igazítani az életformát. Egyetlen biológus nem ismerte fel, hogy a biológiai fejlődés ott gyorsabb, ahol több klímaváltozáshoz kell igazodni. Amikor ezt felismertem, egyértelművé vált, mi az oka annak, hogy az életforma a mindig meleg és a mindig hideg klímában alig változott volna, ha a négy évszakos térségek fejlődése nem hatolt volna be oda is.

A társadalmi fejlődés másik motorja az urbanizáció, az emberek sűrűsége. Ez a legmarkánsabban abban jelentkezik, hogy minden jelentős tudományos és technikai változás a városokban, a sűrűn lakott térségekben történt.

Ezt elég nehezen vettem tudomásul, mert a népi és urbánus vitában a népiek oldalán álltam. Azt ugyan ma is vallom, hogy hazámban a két háború között a legsürgősebb társadalmi reform a földosztás volt. Azt azonban csak mintegy tíz évvel később ismertem fel, hogy a mezőgazdaság egyre kevesebb embernek ad munkát, a falvak lakosságát felemelni csak a városok lehetnek képesek. A falvak lakosságán csak az segíthet, ha a lakosság többsége a városokba költözik, és ott az iparban és a szolgáltatásokban talál munkát. vagyis az emberek egymáshoz közelebb hozásának csak azt a módját ismertem, hogy egymáshoz közelebb kerülnek.

A közelebb kerülésnek csak azt a módját ismertem, hogy közelebb laknak egymástól. Azt, hogy közelebb kerülés az is, hogy fejlettebb lesz a távolság legyőzése, a közlekedés, a szállítás forradalma segítette, korábban is figyelembe vettem. A múltunkban az egy napi járóföld, és az egy tonnakilométer szállítási költségének alakulásával mértem a változást. E két mutató azonban az elmúlt száz év során nagyobbat változott, mint előtte a fajunk életében összesen.

A 19. század során, a szárazföldön a vasút, a tengeren a gőzhajó forradalmi változást hozott. Ezzel a vasútállomások és a kikötők közti utazás és szállítás megoldódott. De szinte változatlan szinten maradt az állomások és kikötők megközelítése. Ezen a téren a közúti járművek, a villamos, az autóbusz, végül a földalatti biztosította, hogy a lakóhelyek közelében is legyenek állomások. Ezek egyre inkább megoldották a személyek közlekedési gondját.

Az indulási hely és a célállomás közti utazást és szállítást azonban csak a személygépkocsik és a teherautók oldották meg. Ezek érekében vált szükséges az autópályák és közutak hálózatának a kiépítése, valamint a konténerekben történő szállítás és a hajók ki- és berakási ideje.

Annak ellenére, hogy a jelenkor utazási és szállítási forradalma gyökeresen új kulturális és világgazdasági helyzetet teremtett, az ebből fakadó kulturális és világgazdasági változás megérthetetlen, alig foglalkozunk ezzel.

A változás súlyát akkor kezdtem felmérni, amikor a Szuezi Csatornát lezárták. ekkor mértem fel először, hogy a kikötők közti árumozgatás milyen hatékony az óta, hogy a tömegáruk, valamint a konténerek ki- és berakási ideje és költsége elképzelhetetlen gyorssá vált. A korszerűen felszerelt kikötők, a költségek tekintetében, egymáshoz közel kerültek. Ekkor számoltam ki, hogy a tengeri áruszállításhoz viszonyítva a vasút versenyképtelen. Szentpétervárhoz Moszkva szállítási költségen sokkal messzebb van, mint a világ legtávolabbi korszerűen felszerelt kikötője.

Ugyanakkor a vállatok közti munkamegosztáshoz az autópályák jelentnek megoldást.

A tengeri szállításban ugyan a hajók technikai fejlettségében, kapacitásában is jelentős fejlődés történt, de a ki- és berakodásokban történt az igazi forradalom. A kikötőkben töltött idő lett sokkal kisebb, mert a rakodások ideje és költsége csökkent a tört részére.

A kommunikációs forradalom.

Egészen a jelenkorig a fejlődés számára kedvező környezetet az emberek sűrűsége jelentette. Sokáig a kommunikáció szinte csak a beszéddel történt. A társadalomtudományok tudomásul vették, hogy milyen forradalmat jelentett az írás, majd a nyomtatás megjelenése. Azzal már alig foglalkoztak, hogy milyen előnyök és hátrányok származtak abból, hogy az írásmód két formája, a tartalom közlése a fogalmak, illetve a hangok rögzítésével történik. Ez talán éppen a jelenkorban érdemel nagyobb figyelmet, amikor Kína ismét a világtörténelem főszereplőjévé válik.

Azt sem tudatjuk a közvéleménnyel, hogy milyen előnyei voltak a tíz hatványaira épült számrendszernek, és szinte titokban tartjuk, hogy a kommunikációs és számítógépes forradalom a kettes számrendszerre épül.

A jelenkori kommunikációs forradalom azt eredményezi, hogy nemcsak a szöveg, de a kép is legyőzött minden távolságot.

A század második felében aztán viharos gyorsasággal terjedt el a szinte minden társadalomban a távolságot nem ismerő, olcsó mobil telefonok használata, ami a személyek közti kommunikációt, és minden ismeret elérhetőségét biztosítja. Arról fogalmunk sincsen, hogyan fog hatni ez a tudatunkra.

A tudományos és technikai forradalomnak köszönhetően gyors n növekedett a várható életkor, ennek következtében a fajunk elviselhetetlen mértékben túlnépesedett.

Minél jobban terheljük a környezetünket, az annál jobban változik. Minél jobban változik, annál gyorsabban fejlődik a fajunk. A politika és a tudomány riadtan figyeli a felmelegedést, de képtelen megérteni, hogy nemcsak a várható, de már a jelenlegi létszámunk eltartása is csak akkor lesz megoldható, ha megteremtjük annak a feltételeit. Márpedig az az írás is azzal indult, hogy az ember is, akárcsak minden faj, csak a változó környezetben fejlődik, ráadásul minél nagyobb és gyorsabb a változás, annak hatására annál nagyobb lesz a fejlődés, vagyunk fajunk nagyobb létszámának eltartására képes.

Az ipari forradalomig fajunk csak akkor fejlődött, ha tőle független okokból megváltozott a környezete. Az óta környezetváltoztatók lettünk. Méghozzá nagyon gyors változásokat kiváltók. Most belekerültünk egy egészen más korban, amikor a környezetünk már nem annyira tőlünk független, mint egyre inkább az általunk létrehozott okok alapján változik. Ennek örülnünk kellene, de kétségbe vagyunk esve.

A legnagyobb változást az fogja jelenteni, hogy az ember számára csak a szárazföld volt a művelhető élettér, ez után pedig egyre inkább az állóvizek megműveléséből élés fog következni. A vizekben élő állatok a gyűjtögető társadalmakban is fontos élelmiszerforrást jelentettek. Sokéves vadászati tapasztalatom tanított meg arra, hogy a gyűjtögető őseink számára a vízben élő állatok sokkal több fehérjét tartalmazó táplálékot adtak, mint a vadászat. Őseink sokkal több a ragadozók által megölt állatok kemény csontjaiban lévő velőt ettek, mint olyan húst, amit maguk ejtettek el. A legtöbb állati eredetű táplálékot azonban a vizek gyümölcsei adtak. Ezek között is kiemelkedett az, amint minden nyelv a tenger gyümölcsének nevez, a lapos partokon a dagály által kihordott puhatestűek.

2013 azért volt világtörténelmi jelentőségű év, mert ekkor termeltek a tengeri farmok több fehérje dús táplálékot, mint amennyi húst a szarvasmarhák, vagy halat a tengeri halászat. Ez ugyan világtörténelmi esemény volt, de a közvélemény ezreléke, a tudósok százaléka sem tud róla.

Összefoglaló.

Senki sem tud választ adni arra, miből élhet meg a klímaváltozás okozása nélkül 10 milliárd ember. Azt, hogyan, és sem tudom. De azt tudom, hogy megoldást csak a klímaváltozás hozhat. Mert minden faj, az ember leginkább akkor változik, amikor a környezet változásához igazodni kényszerül.

A felmelegedéstől százszor annyi eredményt, mint veszteséget várok.