Szaúd-Arábia helye a világban

Kopátsy Sándor                 PP                   2016 10 10

Szaúd-Arábia helye a világban

Eisenhower, mint a második világháborút megnyerő tábornok, felmérte, hogy mint jelent a kor háborújában az üzemanyag ellátás. Ezt akkor gyakorlatilag Szaúd-Arábia jelentette. Ezért az Egyesült Államok elnökeként örök barátsági szerződést kötött a feudális Szaúd-Arábiával. Eltekintett attól, hogy az örök barátja egy feudális ország. Ez katonai szempontból érthető logika volt. Ráadásul, az Egyesült Államok békeidőben is a legnagyobb olajimportáló volt. Az országa közvéleménye számára is fontos volt az olajigényes autóparkja számára az olcsó üzemanyag. Ezzel az Egyesült Államok eleve az egész Közel-Kelet zavaros társadalmi viszonyokat rendező hatalom lett.

Ezt csak fokozta, hogy az Egyesült Államok a hipermodern Izrael biztonságát is garantálta. Vagyis a Közel-Kelet két társadalmi pólusát, a feudális Szaúd-Arábiát és a hipermodern Izraelt. Amennyire természetesnek tartom Izrael védelmének garantálását, annyira elhibázott volt Szaúd-Arábia örök barátsága.

De mindent összezavart az amerikai külpolitika, ami a Feudális Sah Iránját is szövetségesnek akarta megnyerni. Ez már az ostobaság teteje volt. A Közel-Keletet magára kellett volna hagyni. Azt máig nem látják be, hogy az évente 2-3 százalékkal szaporodó lakosságú térségben nincs lehetősége nemcsak a demokráciának, de semmiféle stabil társadalmi felépítménynek. Abba a térségben, Izraelen kívül, nincs olyan állam, amit stabilizálni lehetne. Izrael is csak azért létezhet, mivel az Egyesült Államok a biztonságát garantálja, felfegyverezi, és a Nyugat zsidósága anyagilag támogatja. De még így is csoda, hogy fennmaradását biztosítani tudta.

Az Egyesült Államok máig nem képes lenyelni, hogy a nép elzavarta a kedvencét, és a klérusának a diktatúrájává alakult át.

Még nagyobb hiba volt Irak katonai megszállása. Azt végre be kellene látni, hogy a túlnépesedő arab országokban nincs számottevő ereje a polgárságnak, a gyorsan szaporodó lakosságának pedig képtelenség munkaalkalmat biztosítani. Ott vagy a papok, vagy a katonák diktatúráján kívül nincs megoldás. A túlnépesedésük azt is elkerülhetetlenné teszi, hogy egymással háborúzzanak. Ideje volna tudomásul venni, hogy a túlnépesedő társadalmak csak egymással háborúzó diktatúrák formájában működhetnek.

Ez alól bizonyos mértékben kivételt jelentettek az olajban gazdag államok, amik elehetővé tették, hogy eltartsák a lakosságukat. Ennek most, mindenkorra vége. Azzal, hogy az Egyesült Államok az elmúlt években megoldotta a palaolaj és palagáz kitermelését a 30-50 dollár/hordós költséggel, vége lett az olajtermelésből nyerhető, példátlanul nagy bányajáradéknak. Ráadásul ez a kincs sokkal több helyen megtalálható. Ezért megnő az önellátó országok száma, kisebb lesz a klasszikus módon termelt olaj iránti kereslet, és a jövőben nem emelkedhet az olaj ára 50-60 dollár fölé még akkor sem, ha nem hódítanak teret az elektromos árammal működő gépkocsik.

Ezzel tehát a bányajáradékból gazdagok ideje lejárt. A legtöbbet az olajban gazdag arab államok vesztettek. De Oroszország is visszaesett arra a viszonylagos szintre, amin a cári időkben állt. Ezzel annak is vége szakadt, hogy a fegyverkezési versenyben a nagyhatalom szerepét játszhassa.

A következő száz év világgazdaságára egyre inkább az lesz a jellemző, hogy csak azok a társadalmak gazdagodnak az átlagosnál gyorsabban, amelyek nem szaporodnak és puritánok. A továbbra is gyorsan szaporodó lakosságú, és a nem puritán társadalmak pedig viszonylag egyre inkább lemaradnak. Az emberiség kettészakad.

Az Egyesült Államok a Közel-Keleten a legnagyobb hibát azzal követte el, hogy az iraki diktátor hatalmát fegyverrel ledöntötte. Ennek az lett a következménye, hogy Irak még az ostoba diktátorhoz képest rontatta az ottani viszonyokat. Politikai és társadalmi káoszt hozott létre.

Az események azt bizonyítják, hogy a Közel-Keleten spontán létrejövő társadalmi felépítmények ugyan európai szemmel nagyon rosszak, de azzal, hogy a Nyugat ott is a nyugati társadalmi felépítményeket erőltetni, még rosszabb viszonyokat teremt.

Ez jutott az eszemben azt olvasva, hogy 15 ezer szaúd-arábiai diplomás nő aláírt egy törvénymódosítási kérelmet, amiben felszámolja, hogy a nők csak a felügyeletükkel megbízott férfi aláírásával mehetnek egyetemre, vezethetnek gépkocsit, utazhatnak külföldre, és köthetnek házasságot. Vagyis Szaúd-Arábiában a lakosság fele, a nők rabszolgák. Ez kevésbé zavarja a Nyugat liberálisait, mint az egy párti uralom, a gyermekvállalás korlátozása, a szabad sajtó hiánya.

Én életem javát bolsevik rendszerben éltem, de azt a rendszert sokkal szabadabbnak tartottam, mint azt, ami Szaúd-Arábiában van.