Kopátsy Sándor PG 2016 01 18
Egy olyan táblázat, ami szinte semmit sem mond
A The Economist elfogadottan a világ
legjobb közgazdasági hetilapja. Én is ebből merítettem a legtöbb fontos új
gondolatomat, többet, mint az újságokból összesen. Különösen szeretem a
borítólap belső oldalán közölt táblázatokat. De ezt a szaklapot sem lehet
leszoktatni arról, hogy az országokat nem lehet összevetni azon az alapon, hogy
mennyi lesz az ország nemzeti jövedelmének növekedése a folyó év során.
Azt is vitatom, hogy egyetlen év
várható egy főre jutó nemzeti jövedelme hogyan fog növekedni, de az már
százszor annyit mondana, mint az egy esztendő. De erre még visszatérek.
Maradjunk a közölt táblázatnál. Ez
feltűnteti, melyik tíz országban hogyan fog a megtermelt nemzeti jövedelem
ebben az évben a nemzeti jövedelem leggyorsabban növekedni, illetve csökkeni.
Kezdem a csökkenésekkel.
A tíz ország között csak egynek,
Brazíliának van világgazdasági jelentősége.
Nem jelentételen valamilyen szempontból
a maga körzetén belül Európában az euró övezeti tagságával legjobban
tönkretett, eladósított, de egyébként is lassan növekvő Görögország,
Latin-Amerikában az olajából élő Venezuela, valamint a Közel-Keleten a Nyugat
által tönkretett Líbia és Szíria.
Egyszerűbb lett volna ezek esetében
is a nyersanyagárak csökkenésére hivatkozni, azzal, ezekben a csökkenés ez
előző évben még nagyobb volt, tehát egy lecsökkent bázishoz nem szabad a
további csökkenést jellemzőnek tekinteni. Ennél sokkal többet mondana a kevesebb.
De ha három évre mutatná ki a csökkenést, akkor az adatok sokkal többet
mondanának, és köztük lenne minden sok olajt termelő ország, közöttük is a két
legnagyobb vesztes, Szaúd-Arábia és Oroszország is. Az első jelentősége, hogy a
legnagyobb és a legolcsóbban termelő, a második azért mert a legnépesebb, és a
legerősebb hadsereggel rendelkező európai ország.
Értelme azonban csak annak volna,
hogyan rendezte át a bányajáradékok és a palaolaj megjelenése okán töredékére
zuhant bányajáradékok a világgazdasági erőviszonyokat.
Ez a mondandó is csak akkor volna
értelmezhető, ha egy lakosra és legalább öt évre vetített adatokkal
illusztrálnák, és a jelentéktelen országokat kihagynák.
Folytatom a gyorsan növekvőkkel.
Itt is azzal kezdem, hogy a tíz
felsorolt ország lakossága harmada Indiáénak, és Vietnámmal a többi ország
közel hússzorosát jelentik. A bogarakat és az elefántokat nem szabad
összehasonlítani.
Az első tíz között két jelentős
ország van India és Vietnám. Ezek önmagukban tízszer nagyobbak, mint a másik
nyolc együtt. Az ugyan felháborít, de nem lep meg, hogy a The Economist Kínát
kihagyja, hiszen néhány éve azt bizonygatja, hogy Kína növekedése lelassult.
Azt figyelmén kívül hagyja, hogy az egy lakosra vetített jövedelme a
legnagyobb, és a növekedés volumene nagyobb, mint a másik tízé együttvéve. A
primitív hiba pedig az, hogy a 10. ország Djibouti nemzeti jövedelme 6.4
százalék, Kínáé pedig 6.8, amivel a 2. helyen lenne.
De a The Economist szerkesztőségétől
azt is el lehetne várni, hogy megemlítsék, a nyersanyagárak csökkenés súlya
Indiában és Kínában a legjelentősebb. Ezt azonban Indiában nagyobb mértékben
lerontja a népesség gyors növekedése.
Kína teljesítményének leértékelését a
nyugati politikusok és közgazdászok túlzott liberalizmusukkal magyarázom.
Képtelenek tudomásul venni, hogy a politikai diktatúra is képes lehet gazdasági
csodára. Kínának az egy lakosra vetített teljesítménye még csökkenve is a
legsikeresebb demokráciákénak háromszorosa, az EU átlagának pedig négyszerese.
Végül azt teszem hozzá, amit hatvan
éve hirdetek, hogy a tőkés osztálytársadalmak teljesítményét még megengedhető
volt önmagában összevetni. A jelen világban azonban súlyos torzítást okoz, ha a
vagyonnövekedést figyelmen kívül hagyják. Minden társadalom feladata, hogy a vagyona
a jövedelmével arányosan növekedjen. Ezt a követelmény azonban csak ott
teljesülhet, ahol a lakosság növekedése nem haladja meg az 1-2 ezreléket. Ezt a
követelményt a közgazdaságtudomány azonban következetesen figyelmén kívül
hagyja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése