A kínai hadsereg reformja

Kopátsy Sándor                 PH                   2016 01 26

A kínai hadsereg reformja

Az atomfegyverek leértékelték a hadseregek korábbi politikai szerepét. Az emberiség történetében még nem fordult elő, hogy elmúlt egy félszázad és a fejlett világon belül nem volt háború, és nem használták az atomfegyvert. Pedig az atomfegyverek megjelenését az emberiség létét fenyegető veszélynek minősítették. Senki sem azzal számolt, hogy ezzel már olyan fegyver került a hadseregek birtokába, amik bevetése már nem a haderő, hanem a társadalom megsemmisítésével jár.

Ennek az ellenkezője történt. Annak ellenére, hogy a második világháborút a félszáz éves hidegháború követte, vagyis a világtörténelemben először fordult elő, hogy a fejlett világ kettéoszlott, és békeidőben példátlanul fegyverkezett. A polgári demokráciák az Egyesült Államok, a marxista diktatúrák pedig a Szovjetunió vezérlete alatt fegyverkezési versenyben mutatta meg az erejét.

A hidegháború lényegét máig nem mutatták meg a történészek.

A hidegháborút Roosevelt amerikai elnök találta ki, és állította fel a háború végén. Ő ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy a gyarmattartó, imperialista demokráciák győztesekként viselkedjenek. Jaltában már arra törekedett, hogy a gyarmattartóknak félni kellejen a Szovjetuniótól. Ezért a győzelemért legtöbb áldozatot hozó szovjetunió minden kívánságát teljesítette. Még Németország harmadát is Sztálinnak adta. Aki hataloméhesen elfogadta a felajánlott szerepet, és imperialista lett.

A bolsevikok sem vették észre, hogy a Lenin által létrehozott kommunista Oroszország pacifista volt. Természetesen kezelte Finnország és a baltiak önállóságát, még Ukrajna elszakadását is elfogadhatónak tartotta.

Azt, hogy Sztálin kapva-kap a Szovjetunió terjeszkedésére, már Hitler is felismerte. Sztálin Szovjetuniója éhségében ugyan nem csalódott, de Oroszország ellenálló képességében annál inkább.

Roosevelt azonban csak a Szovjetunió imperializmusára épített. Szövetségesként kezelte a gyarmattartókkal szemben. Bármennyire egyértelmű, hogyha a gyarmattartók nem félnek a Szovjetuniótól, nem történhet meg sem a gyarmatok gyors és viszonylag békés felszabadulása, és az Egyesült Államokra való támaszkodásuk az övékénél erősebb hadsereggel rendelkező Szovjetuniótól való védelmük érdekében.

A Sztálin uralma alatti Szovjetunió lelkesen fogadta az imperialista szuperhatalom szerepét, és ennek érdekében vállalta az erejét messze meghaladó haderőfejlesztést. Azt nemcsak a demokráciák, de a bolsevik marxisták sem értették meg, nemcsak előre, de utólag sem, hogy az Egyesült Államokkal folytatott fegyverkezési verseny a Szovjetunió szétesésével jár. Ezt valószínűleg, a hidegháborút kitaláló Roosevelt sem látta. De nemcsak ő, de a jelenkor történészei sem látják, hogy a Szovjetunió nem azért esett szét, mert bolsevik, hanem azért mert erejét messze meghaladó imperialista lett.

Máig nem akadt egyetlen marxista sem, aki látná, ha a Szovjetunió a fegyverkezését normális szinten tartja, nem táplál világmegváltó és meghódító ambíciókat, a kelet-európai kultúrákat összefogó nagyhatalom maradhatott volna.

Máig nem mérte fel senki, hogy mi lett volna, ha a Szovjetunió erőforrásainak maximum 5-7 százalékát fordítja fegyverkezésre, az így felszabadult erőforrásokat a tudomány és a gazdaság fejlesztésére, valamint az életszínvonal emelkedésére fordítja, stabil társadalom maradhatott volna, és vonzó marad a világ proletárjai számára. Meggyőződésem szerint, nem omlik össze.

Még kevesebb társadalomtudós látja, hogy a kelet-európai szláv népek számára a bolsevik rendszer nem volt kisebb hatékonyságú társadalmi felépítmény, mint a jelenlegi áldemokráciák.

Ezt azért írtam le, mert a kínai hadsereg reformjáról akarom kifejteni a véleményemet. Kína ugyanis nem esik a sztálinisták hibájába, annak ellenére, hogy hasonló úton kezdték, és a lakosság ott is felfogadta volna az esztelen fegyverkezéssel járó imperializmust.

A kínai pártvezetés azonban tanult Sztálin és utódai hibájából.

A 80-as évek közepére felmérték.

Egyrészt a gazdasági erejük kisebb, mint amire az Egyesült Államokkal való katonai versenyben szükség lenne.

Másrészt a kívánatosnál sokkal gyorsabban szaporodik az eleve túlnépesedett országuk lakossága.

A gyors gazdasági növekedés érdekében piacosítani kell a gazdaságot, és korlátozni a gyermekvállalást.

E két reform meghozta a gyümölcsét, a kínai gazdaság mutatói egy laksora vetítve, példátlanul gyorsan növekednek.

Erre épülhet a hadsereg reformja, ami nem egyre nagyobb erőforrásokat emészt fel, hanem kisebb létszámmal, de modernebb technikával rendelkezzen.

A Kínai Felszabadító Hadsereg elsődleges feladata a párt hatalmának biztosítása. Vagyis megmarad Mao elgondolása, hogy a hadsereg feletti hatalom egyúttal a párt feletti hatalom is, illetve fordítva.

Mao rendszere azzal módosul, hogy a gazdaság felett azonban a piac uralkodik.

Szó sincs tehát arról, hogy a gazdaság piacosodása sérül. Ugyanakkor a katonai kiadások nem haladják meg a nemzeti jövedelem 5-7 százalékát. Vagyis ezt a szintet, aminek három-négyszerese volt a szovjet haderő fejlesztésére fordított összeg.

Kína stabilitásnak kulcsát abban látom, hogy mértéket tartanak a haderő fejlesztését felemésztő ráfordításában.

Kína sikere leginkább arra épülhet, hogy a lakosság viselkedési kultúrája, konfuciánus, azaz puritán. Szemben a Szovjetunióval, ami a kelet-európai nagycsaládos kultúrára épült. Az utóbbi a politikai felépítményének ilyenségétől függetlenül eredménytelen, Kína lakossága még a Nyugat protestánsainál is puritánabb, amely magatartás a tőkés demokratikus felépítménnyel is csodákat produkál.

Szingapúr kínaiak vezetése alatt, a mély szegénységből indulva megelőzte az Egyesült Államokat.

Tajvan 2015-ben megelőzte Japánt, és a múlt héten több párt közül a nő által vezetettet választotta államfőjének. Aki ezt a kelet-ázsiai kultúrában nem tekinti csodálatos eredménynek, nem ismeri a kelet-ázsiai népek több ezer éves felfogását.