A termékenységi ráta

Kopátsy Sándor                 ED                   2016 02 05

A termékenységi ráta

Az utóbbi mintegy hatezer év történelmének történelméhez közel negyven éve megtaláltam a kulcsot. A jégkorszak megszűnése felborította az emberi faj várható életkora és a szaporasága közti egyensúlyt. Fajunk életének első mintegy 150 ezer éve alatt a várható életkor és a nők termékenysége között egyensúly volt. A termékeny korú nők annyi gyermeket szültek, amennyi a népesség megtartásához szükséges volt. Vagyis az egyszer kialakított élettérben a lakosság száma az eltartó képesség körül mozgott. Ezért az adott élettérben élők átlagos létszáma tízezer évek során sem változott lényegesen.

A lakosság életének anyagi feltételeit az határozta meg, mennyi élelmet találnak. A társadalomtudomány ugyan egyértelműen használja a gyűjtögető társadalom fogalmat, de nem tesz éles különbséget gyűjtögetés és termelés között. Az őserdők irtása, a nem tenyésztett, nem táplált halak halászata nem termelés, hanem gyűjtögetés. Ma már nemcsak a halastavakban, de a tengeri halfarmokban is termelik a halat.

Ma már az erdészet olyan fákat vág ki, amelyeket maga ültetett, ápolt, ritkított. Ráadásul a kitermelés, feldolgozásra történő előkészítés olyan eszközökkel és járművekkel történik, amit az iparban termeltek, olyan üzemanyagot használ, amit a bányászat termelt ki, és az ipar alakított át hasznos üzemanyaggá. Jogos tehát ennek az ágazatnak a megnevezése is, erdőgazdaság. Alig van különbség a mezőgazdaság és az erdőgazdaság között.

Ma már a genetikának köszönhetően ismertté vált, hogy a gyűjtögető társadalmakban is volt eszközkészítő ipar, de még kapás növénytermelés is.

A jégkorszak előtt fajunk egészének létszámában csak az okozott változást, hogy az ember a rendkívül fejlett agyának és kezének köszönhetően szinte minden természeti környezetbe képes volt berendezkedni úgy, hogy mégis ugyanaz a faj maradt.

Rajtunk az egyetlen olyan faj, amelyik nem úgy volt képes az új, egészen más természeti környezetben életképessé válni, ahogyan azt Darwin felismerte. A mutáció és a szelekció útján történő alkalmazkodás sokkal hosszabb időt igényelt, mint fajuk eddigi élete, és az a környezetéhez igazodó fajjá változást jelentett. Az ember az első faj, amelyik nem a mutáció és a szelekció hosszú útján járva, hanem a fejlett agyának és kezének köszönhetően, anélkül, hogy genetikailag változna, viselkedésével idomult az új, az előzőtől lényegesen eltérő környezete követelményeihez.

Az ugyan viszonylag korán fajunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy minőégében fejlettebb faj, mint a biológiai elődei voltak. Ezt azonban azzal jelezték, hogy az ember annyira különböző, hogy az isten külön teremtménye. Annyira másnak tartotta magát minden emberi közösség, hogy a halált csak a másvilági életbe költözésnek tekintette, hitt a túlvilági élet örökkévalóságában.

A közvélemény még ma sem veszi szívesen tudomásul, hogy egy biológiai fejlődési folyamat eredményeként jöttünk létre.

Azt, hogy fejlettebb lény vagyunk az álatoknál, azzal magyarázták, hogy az elért eredményeinket elsősorban fejlett agyunknak köszönhetjük. Valóban, agyunk kapacitása minőségi ugrást jelent. Az tehát nem vitatható, hogy az agyunk kapacitása a biológiai elődeinkhez képest óriási ugrást jelentett.

Az is viszonylag korán felismertté vált, hogy a két lábra állásunknak is nagy szerepe volt abban, hogy ilyen sikeresek voltunk. Azt azonban tudtommal nem vette tudomásul senki, hogy nem a két lábon való járásnak, hanem a két mellső lábunk kézzé való felszabadulásának volt forradalmi jelentősége. A két lábon járásból nem a lábainknak, hanem a szabaddá vált kezünknek származott előnye. Bármennyire nyilvánvaló, annak nem tulajdonítottak jelentőséget, hogy a két kezünk képességei közel annyira kiemelkedők, mint az agyunké. Agyunk fejlettsége adott annyi feladatot a két mellső végtagunknak, ami nem tette lehetővé, hogy a járásnál is használjuk azokat. Erre magyarázatot ad az is, hogy a madarak azért lettek kétlábúak, mert az mellső végtagjaikat repülésre kellett használni. Mivel az agyuk nem volt elég fejlett, a szárnyakat nem is használják más feladatok elvégzésére, azok csak a távolság legyőzését használják sok tízmillió év után is.

Az csak az emberi agynak volt köszönhető, hogy a kezeink feladatvégző képessége messze meghaladja a lábainkét. Az ember rendkívül fejlett kezeinek képességei csak az agyunk fejlettségének köszönhetők.

Az, hogy az embert szerszámkészítő lénynek tekintették, mögötte van, hogy ez embernek az agya és a keze emelkedik magasan a biológiai elődei fölé. Az eszközkészítés feladatát az agyunk adta, de az elkészítésükhöz a kezünkre volt szükség.

Az ember a szaporaságát nem tudta szabályozni.

Fajunk a jégkorszak megszűnésével járó környezetváltozásokhoz bámulatosan gyorsan és sikeresen képes volt alkalmazkodni, erre azonban az ugyancsak alaposan megváltozott szaporasági követelményekhez képtelen volt igazodni. Joggal hangsúlyozzuk a gyűjtögetésről a termelésre való áttérés jelentőségét, de figyelembe sem vesszük, hogy azzal együtt járó életkor meghosszabbodáshoz, a nagyobb gyermekvállaláshoz képtelenek voltunk igazodni. Még annak felismerésével sem találkoztam, hogy a gyűjtögető életmód mellett olyan rövid volt a várható életkor, hogy a létszám megtartásához szükség volt a fajunk természetes termelékenységének megfelelő gyermekvállalásra.

Fajunk mintegy 150 ezer évig olyan életmódot folytatott, ami mellett a várható életkor a húszas évek közepén ingadozott. Ez pedig azt jelentette, hogy a termékenykorú nőknek annyi megtermékenyülésére volt szükség, amennyit a szexuális ösztön kiélése biztosított. Ezért az ember szexuális ösztöne és szaporodási képessége valamint a létszámának fenntartása között egyensúly volt.

A termelésre való áttérés, a szántóföldi öntözéses gabonatermelés és a pásztorkodás ugyanis jelentősen javította az életfeltételeket, ennek köszönhetően növekedni kezdett a várható életkor. Annak azonban az lett a következménye, hogy megnőtt a nők szüléseinek a száma, ezzel felgyorsult a népszaporulat. A néhány évvel hosszabb életkor már megtöbbszörözte a népszaporulat százalékát. Ha a nők termékeny életkora csupán egy-két évvel meghosszabbodott, ebből eggyel több szülés, abból pedig akár 10 százalékos népességnövekedés is származhatott.

Ez adott magyarázatot arra, hogy az árvizekkel önözött síkságokon gyűjtögetéssel alig egy lakos volt eltartható négyzetkilométerenként. Azonban, ha ezen a területen önözéses gabonatermelés folyt, az eltarthatóság közel százszorosára nőtt. Ez a százszor nagyobb népsűrűség olyan gyorsan megvalósult, hogy a történelem meg sem említi ezt a folyamatot, amíg a népsűrűség akár százszorosa lett. Ezt csak a gyors bevándorlás és a felgyorsult népszaporulat tölthette fel olyan gyorsan, hogy már szükségessé vált a népesség növekedését a halálozással fékező osztálytársadalom létrehozása. Az önözéses gabonatermelő társadalom gyors létrejöttét bizonyítja a lakosság adóztatása, a kincsképzés és a termeléshez feleslegessé vált munkaerő közmunkára fogása. Nyoma sem található annak, hogy tudatossá vált volna a társadalom túlnépesedése, pedig létrejött, és szinte a semmiből felgyorsult a kincsképzés, a hatalmasok luxusa, a hadseregek kialakítása, a felesleges munkaerővel történő piramisok építése.

Egyetlen önözéses kultúra esetében sem találkozunk azzal, hogy észlelik a túlszaporodásukat, mégis mindegyik spontán olyan osztálytársadalomba szerveződött, amelyik szervezetten alkalmazta a halálokozást, vagyis védekezett a túlnépesedés elszabadulása ellen. Ennek a közös okát bizonyítja, hogy ösztönösen minden társadalom azonos módszerrel alkalmazta.

Az osztálytársadalmak közös jellemzői.

I.   Az értéktermelő lakosság jövedelmét jelentősen megcsapolta. Minden osztálytársadalomban a mesterségesen teremtett szegénység volt a legnagyobb haladóság okozó.

II.         Az erőforrásainak jelentős hányadát hadviselésre fordította. A hadsereg fenntartása nemcsak jelentős munkaerőt vont ki a termelésből és megtermelt értéket emésztett fel, hanem jelentős közvetett és közvetlen halálokozó is volt.

III.     Eredendő bűnként üldözte az ember természetes tudásvágyát. Annak okát, hogy ez minden osztálytársadalomban miért volt közös jellemző volt, csak lassan értettem meg. Az első két halálokozás annyira természetellenes volt, hogy tiltani kellett a felettük történő vitát. Az eredendő bűn, a tudásvágy csak a túlnépesedő társadalmakban nélkülözhetetlen. Az ettől való megváltás feltétele a születések számának a társadalom érdekének megfelelő szintre szoríthatósága volt, amit csak a fogamzásgátlás oldhatta meg. Az eredendő bűntől tehát nem az isteni megváltás, hanem a fogamzásgátlás megoldása szabadíthatja fel az emberiséget.

Nehezen érthető, hogy a társadalomtudományok máig sem veszik tudomásul, hogy a halálozást fokozó osztálytársadalomtól csak azzal lehet megszabadulni, ha sikerül a gyermekvállalást a társadalom által elviselhető szintre korlátozni. Ezt csak az tette lehetségessé, amikor a tudomány megoldja az olyan fogamzásgátlást, ami nem korlátozza az emberi faj szexuális ösztönének kiélését. Ez csak a 20. század közepén történt meg, és jó száz évbe kerül, hogy az alkalmazása általánossá válhat.

A kínai gyermekvállalás korlátozása

Az 1990-ben Kínában bevezetett egyetlen gyermeket engedélyező korlátozás az első megjelenése a túlzott népességnövekedés erőszakos megállításának. Kínában ismerték fel először, hogy a gyors népesség növekedés mellett lehetetlen a gazdasági felzárkózás. Ezt ugyan a tények már jó ötven éve bizonyították, de sem a politika, sem a vallások, sem a társadalomtudomány nem vette tudomásul.

A 20. század második felében Nyugaton protestáns, a Távol-Keleten pedig a már gazdag konfuciánus országok egyértelműen bizonyították, hogy a belső népszaporulatuk gyors növekedése megszűnik, ahol a lakosság erkölcsét a puritanizmus jellemzi, az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a 10 ezer dollárt, az iskolázottság a 12 évet és a fogamzásgátlók használata általános. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a fenti feltételek mindegyike elengedhetetlen. Európában kiderült, hogy a túlnépesedés ugyan leállt az európai nem puritán országokban is, de a lakosság viselkedése nem volt puritán, néhány országban pedig a jövedelem sem volt elég magas, ezért nem következhetett be a felzárkózásuk. A mediterrán és az ortodox keresztény országok lemaradása fokozódott a protestánsokhoz képest.

Ez az Európai Unió csődje jól bizonyítja, a mediterrán és az ortodox keresztény tagállamok képtelenek a protestánsokkal azonos szabályok alapján nemcsak felzárkózni, de még lépést tartani sem.

Kína azonban 1990-re felismerte, hogy az ország lakosságát ugyan a kemény puritanizmus jellemzi, de a társadalom még szegény, iskolázatlan és túlnépesedő ahhoz, hogy felzárkózhasson. A három akadály között a legnagyobb a túlnépesedése volt. A reformot megelőző negyven évben Kína népessége évente mintegy 3 százalékkal gyarapodott. Ezzel a népesség gyarapodással olyan óriási felnevelési és vagyonképzési igény jár, ami eleve lehetetlenné tette az egy lakosra jutó mutatók megkívánt javulását. Elsősorban a mezőgazdaságon kívüli munkahelyteremtést és az ezzel járó urbanizációt kellett forrásokkal biztosítani.

Az első feladat a gyermekvállalás visszaszorítása volt.

Ezt csak a nagyon erős központi hatalom oldhatta meg, de az is csak ott, ahol nagyon nagy a fegyelem. Ott is többmilliós apparátust kellett kiépíteni, óriási büntetéseket alkalmazni, a fogamzásgátlás és az abortusz feltételeit biztosítani, hogy a törvény betartható legyen. Erre demokratikus állam eleve képtelen. A politikai demokráciákban nemcsak a gyors népesség növekedés általános, de még az is kontraszelekciósan működik, ott születnek kevesen, ahol jók a felnevelés várhatóan eredményes, és ott születnek viszonylag sokan, ahol még átlagos eredmény sem várható.

A kínai szigorú és általános egyetlen gyermek vállalásának bevezetése azt jelentette, hogy nemcsak a kontraszelekció szűnt meg, de 25 év alatt 500 millióval kevesebben születtek, mint akkor, ha nincs korlátozás. Az ugyan vitatható, hogy a korlátozás mértéke optimális volt. Valószínű a kisebb csökkenés talán kevesebb hátránnyal, de talán kevesebb előnnyel is járt volna.

Megtanultam, hogy mindennek két oldala van. Kínában a több gyermek születése fokozta volna az urbanizációs nyomást, és csökkentette volna a felhalmozási forrásokat. Messziről Kínát bírálják azért, hogy a falakból a városokba költözők nem lesznek egyenrangú városi lakósok. De, ha ez nem volna, még nagyobb lenne az urbanizáció. Így is a legnagyobb a világon, ha azt is figyelembe vesszük, hogy hol, mekkorák a nagyvárosi nyomornegyedek. Kína az egyetlen még szegény ország, ahol ez a probléma a legkisebb. Azt szászsor annyian emlegetik, hogy Kínában a városokba települők másodrangú polgárok maradnak, de azt elhallgatják, hogy az elmaradt világban az urbanizációnak nincsenek ugyan akadályai, de ott az anyagi feltételek biztosítása hiányzik, Arról még nem olvastam, hogy Lagos lakossága már meghaladta a 10 milliót, de a lakosság közel fele még házakban sem lakik. Még azt sem tudja e város vezetése, hogy megközelítően hányan élnek a városban. Kínában pedig a betelepülők politikai, gyermek nevelési jogai ugyan korlátozottak, de mindenkinek van állása.

Azt sem írta még le senki még senki, mi történt volna, ha az egész elmaradt világban olyan mértékben csökken a gyermekvállalás, mint Kínában. Ma nem 7.5 milliárdnyian, hanem 5.5 milliárdnyian lennénk. Ezt még a klímaváltozástól félők sem vetik fel, pedig nemcsak az egy lakosra jutó jövedelem, de levegőszennyezés is kisebb lenne, ha 2 milliárddal kevesebben lennénk.

A gyermekvállalás 45 év alatt mindenütt csökkent.

Ezt az írást az indította el bennem, hogy egy szaklapban a nők termékenységének 1970-2015 közti változásának adatait láttam. Ez az időköz fajunk életének 3 tízezrede, a gyermekvállalásban mégis több történt, mint 150 ezer év alatt összesen. Az egy nőre jutó szülések száma 1970-ben még 4.5 volt, jelenleg azonban már csak 2.5. Vagyis 45 év alatt közel a felére zuhant a gyermekvállalás. Eközben a fejlett világban alig változott, ott a 2 gyermekvállalás szintje közelében maradt.

A szegényebb társadalmakban azonban meredeken csökkent a nők termékenysége, de még így is elviselhetetlenül magas maradt.

A legnagyobb változást Kína jelentette, ahol a termékenységi mutató 5.5-ről 2 alá csökkent.

Dél-Ázsiával alig foglalkozik a sajtó, mert ott nem alkalmaztak erőszakot. Ennek ellenére 5.5-ről 2.5 re csökkent a termékenységi mutató.

A Szahara alatti Afrika 1970-ben is a leggyorsabban szaporodó volt, közel 7 volt a nők gyermekvállalása. Jelenleg is 5 a mutató, azaz így is elviselhetetlenül magas.

A nagy fajtörténeti változás a világ átlagában történt. 4.8-ról 2.6-ra csökkent a termékenységi mutató. Ilyen mértékű csökkenés a jelenlegi szintről már nem is történhet. Tehát fajunk szaporaságában nagyobb változás a múltban évezredek során sem történhetett, mint az elmúlt 45 évben. Ehhez csak azt kellene tudatosítani, hogy a megelőző 45 év pedig abban volt egyedülálló, ahogyan szaporodtunk.

Az elmúlt és a jelen század történelme ugyan több tudományos és technikai fejődést hozott, mint előtte összesen. Ez a demográfiánkban is így történt. Ebben a 200 évben a létszámunk tízszeresére nőtt. Mégsem foglalkozunk vele úgy, mint a világtörténelem olyan eseményeivel, amiket egy, maximum tíz év múlva elfelejtünk, nemcsak mi, de a történészek is. Korunkban, amikor elképesztő gyorsasággal formálódik fajunk élete.

A fogamzásgátlás megoldása

A század, de talán az emberiség legnagyobb találmányának a fogazásgátlást tartom. A köztudatban halt meg az a tudós, akihez ez a világraszóló eredmény leginkább köthető, de még említés sem történt róla.

Senki sem gondolja végig, mennyi egyéni és társadalmi tragédia fakadt a nem szándékos gyermekvállalásból.

A feni mutatók is azt bizonyítják, hogy a gyermekvállalások mintegy fele nem a szülők akaratából történt. Ha megoldható lett volna az ösztönünknek megfelelő szexuális élet fogamzásmentesen is, a történelmünkben nem, lett volna szükségszerűség a halálozást fokozó osztálytársdalom, nem lett volna eredendő bűn a tudásvágy.

Végül nem lettek volna a nők másodrangú tagjai a társadalomnak. A nemek egyenrangúságának ugyanis előfeltétele a gyermekvállalásban való döntés egyenrangúsága. Ennek elengedhetetlen feltétele a fogamzás feletti döntés joga. Ennek ellenére a nők politikai jogiért ezerszer annyian harcoltak, mint a fogamzás feletti döntés egyenlőségéért.

Amikor pedig ez megvalósult alig vesszünk tudomást róla. Pedig a legerősebb ösztönünk megélésében addig nem lehet egyenlőség, amíg a terhesség vállalásában nincs ez biztosítva.

A szavazati jog fontosságát ezerszer annyian követelik, mint a szexuális jogegyenlőséget. Ezt ugyan megkaptuk, de nem azért mert kiharcoltuk, hanem azért mert lelkes tudósok, és vállalkozók felmérték ennek a jelentőségét. Ez a tudományos ambíció és a profitéhség, a fogamzásgátlás megoldásával több szabadságot hozott az emberiség felének, a nőknek, mint az összes forradalmár együttvéve.