Táplálkozási forradalom

Kopátsy Sándor                EE                   2015 03 23

Társadalomszemléletem

Táplálkozási forradalom

(Kézirat)

Az emberi faj történelmének 99 százalékában az elsődleges feladata a táplálkozásáról való gondoskodás volt. Ez csak a jelenkorban változott meg, de még most is csak az emberiség fejlettebb felében. Ez csak azért nem vált nyilvánvalóvá, mert az élelmezésre fordított munkának jelentős részét figyelmen kívül hagyták. Megelégedtek azzal, hogy a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart tekintették a táplálkozás feltételét megteremtő szektornak. A háztartási munkát, az annak többségét jelentő, a nyersanyagokból ételt készítést nem tekintették értékterelő munkának.

Még nem találtam olyan felmérést, ami megmutatta volna, hogy mennyi munkát fordítottak az egyes korokban arra, hogy a nyersanyagokból étkezésre alkalmas élelem, annak elkészítéséhez tüzelőanyag, víz legyen. Pedig egy ilyen felmérés megdöbbentő tényeket tárna fel. A nők munkaerejének, az összes potenciális munkaerőnek jelentős hányadát a nyersanyagokból élelmet előállítás, az érkeztetés töltötte ki. Ez volt a társadalom felének, a nőknek és öregeknek az elsődleges feladata.

Amennyire hangsúlyozzuk, hogy az ipari forradalom mit jelentett az iparban, annyira figyelmen kívül hagyjuk, hogy a háztartási munkák, az annak többségét jelentő ételkészítés területén mekkora forradalom történt az elmúlt száz évben.

Szinte minden reggeli során eszembe jut, hogy a reggeli elkészítése hogyan történt nyolcvan éve. A hideg konyhában tűzet kellett rakni a reggeli elkészítéséhez. Erre ráment jó fél óra. Ma meleg a konyha, egy kattintás és ég a gáz, illetve meleg a villanysütő. Nem a kútról kell hozni a vizet, a pincéből a tejet. A hideg és a meleg víz folyik a csapból. Könnyű a mosogatás. A hűtőszekrényből kell kivenni az élelmiszert. Azt már nem is teszem hozzá, hogy mennyi munkát jelentett a kenyérsütés, a tüzelőről való gondoskodás.

Most az sem gond, hogy akár mindenki maga is percek alatt megoldhatja a reggelizését.

Az ebéd elkészítés sokkal nagyobb munkaigényéről nem is beszélek.

Az elmúlt ötven évben a háztartás vezetésében is forradalmi változás történt. Ennek köszönhető, hogy a munkaerő felét, a nőket csak ennek köszönhetően vonhattuk be a munkába.

Az élelmiszerek alapanyagát megtermelő mezőgazdaság és élelmiszeripar forradalma sokkal közismertebb. Az mégsem kap kellő hangsúlyt, hogy a mezőgazdasági forradalom lényegében a családi kisvállalkozások győzelmét hozta. Ahol a legfejlettebb, a leghatékonyabb a mezőgazdaság, ott a megtermelt érték nagy többségét családi vállalkozások, farmok adják. A marxisták dogmája szerint a családi mezőgazdaság szüli a kapitalizmust. Nem vették tudomásul, hogy a mezőgazdaságban a családi gazdaság szinte felszámolta a nagyüzemeket. Az Egyesült Államokban a munkaerő 3 százaléka dolgozik a farmokban, és a termelése meghaladja az ország belső igényét, bőven jut exportra is.

Történik ez annak ellenére, hogy a hústermelésben még csak a baromfi súlya nőtt meg. Ez is forradalom volt, ha meggondoljuk, hogy a baromfihús előállítása negyed annyi takarmányt termő területet igényel, mint a marhahúsé. A túlnépesedett emberiség számára aligha van fontosabb adat annál, hogy egy kiló marhahús termeléséhez 10, sertéshús termeléséhez 5, baromfihús termeléséhez 2.5 kiló takarmányra van szükség. Ez a különbség még lényegesen nagyobb, ha a termelési ciklus hosszát is figyelembe vesszük. Hőstermeléshez szükséges takarmányt a művelhető terület harmadán termeljük. Azt még nem is ismerem, hogy az állattartás során melyik hús termelése mennyi levegőszennyezést okoz. Azt tudom, hogy az összetett gyomúak metántermelése aránylag nagyobb. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a jelenleg takarmánytermő terület eltartó képessége elsősorban attól függ, milyen húst fogyasztunk. Ez pedig azért fontos, mert száz éve még másfélmilliárd ember élt a földön, és a század végére minimálisan 9 milliárd fog élni.

Jelenleg a háromféle hús aránya közel azonos. Ez az arány azonban változik. A baromfi nő a leggyorsabban, aztán a sertés, és csökken a marhahús aránya. Az elmúlt évben érte el a baromfihús mennyisége a marhahúsét.

A jövő azonban a vízben élő állatoké. Azok szaporaságának köszönhetően a hal, és a tenger gyümölcsei lesznek a jövő fehérje dús táplálékai. Jóslatom szerint, száz év múlva az emberiség húsfogyasztásának négyötöde hal lesz.

Mindez azért jutott most az eszembe, mert egy tudományos folyóírtban azt olvasom, hogy a Szilikon Völgyben a fiatal tudósok a növényből közvetlen nyerhető húsok kifejlesztésével foglalkoznak. Azt keresik, hogyan lehet a növényekből közvetlenül, az állattal való etetés nélkül húsértékű fehérjéket készíteni. A húsértékű alatt azt értik, hogy látszatra, ízre is hússzerű legyen.

Számomra a növényi fehérjék, húspótlók korábban is történelemformáló szerepet játszottak.

A húst pótló növényi maguk jelentősége már az ókori Egyiptomban olyan fontos volt, hogy az egyiptomi babot szentnek tartották. Ez nem az amerikai bab, hanem a fáva, aminek a napja szent ünnep ma is Észak-Afrikában, és ezt ma is megünneplik Dél-Olaszországban. Ezen a napon mi is csak ezt a babot ettük. Ekkor döbbentem rá, hogy Dél-Baranyában a rácok, sokácok szinte babon éltek. A kiváló földeken minden második kukorica mellé futóbabot ültettek.

Azt is csak magamtól ismertem fel, hogy a babból azért jósoltak, mert azt tartotta a városi lakosság, hogy a szegények számára a bab pótolta a drága húst.

Úgy is le lehet írni a történelmet, hogy mikor és hol mi volt a lakosság fő tápláléka.

A kőkorban a puhatestűek, a dagályjárta tengerpartokon a tenger gyümölcsei, a szárazföldön a tojás, a csiga.

A vadászó őseink, majd a pásztorok összetett gyomrú állatok húsát ették. A közelmúltban értesültem róla, hogy Kínában már ötezer éve tartottak disznót. Az a gyorsan romló húsa miatt a meleg éghajlaton nem terjedhetett el. A nyúl és a tengerimalac a háztartási tartalékon élt. A baromfi pedig a házak udvarán kereste meg a táplálékát.

A 20. század második felében robbant be a nagyüzemi baromfitermelés.

A jelenkorban pedig elindult a folyamat, hogy a hal válik az elsőszámú állati fehérjévé. Még nem találkoztam olyan tudóssal, aki felmérte volna, hogy a vizek megművelése, azaz a halak és a tenger gyümölcsei mekkora kapacitást jelenthet a jövőben. Felmérhetetlen, sokkal több, mint a szárazföldeké.