A mediterrán kultúra helyzetéről

Kopátsy Sándor                 PG                   2015 03 30

A mediterrán kultúra helyzetéről

Jelenleg az euró övezet válsága okán időszerű a mediterrán országokkal, de magával a térséggel is foglalkozni. Az európai magas-kultúra és a kereszténység bölcsője volt a Földközi Tenger keleti medencéje. Az volt az egyiptomi és a mezopotámiai kultúra bölcsője nemcsak jóval a görög kultúra megjelenése és felemelkedése előtt, de egészen a sötét középkor, vagyis az első évezred végéig.

Ideje volna jobban a helyére tenni a görög és a római kultúra történelmi szerepét. Mindkettő csak azért ragyoghatott, mert a kenyeréről való gondoskodást Egyiptomból, általában a Közel-Keletről képes volt megoldani.

Magát a lakosságok összevetését indokolt volna nem előtt tartani. A görög városállamok lakossága jelentéktelen volt az egyiptomi és mezopotámiai nagyvárosokéhoz, nemhogy a birodalmakéhoz hasonlítani.

A Római Birodalom már ugyan politikai és katonai értelemben világbirodalom volt, de annak fejlettebb része a Közel-Keleten, a mai arab világban volt. Jellemző módon a kettős császárság idején az erősebb fél a Földközi Tenger dél-keleti felét választotta. Az volt a gazdagabb, az urbanizáltabb. Ez még inkább egyértelművé vált a sötét középkor idején. Az időszámításunk első évezredében az arab világ óriási gazdasági és szellemi fölényben volt Európa nyugati felével szemben.

A kontinensünkre a görög kultúrát az arabok hozták vissza a mai Spanyolországon keresztül.

Európa szerencséjére, az arab terjeszkedéssel egy időben győzött az európai agrártechnikai forradalom, télállóvá vált a búza és az árpa, megjelent a rozs és a zab. Először volt Európának saját kenyere, olyan mezőgazdasága, ami elviselte a számottevő urbanizációt. Ugyanakkor az arabok sivatagi kultúrája, technikája nem felelt meg a nyugat-európai természeti környezetben. Máig nem tudatosítjuk, hogy a Frank Birodalom volt az első olyan a kontinensen, amelyik élelmezni tudta a saját lakosságát, bele értve a viszonylag alacsony városi lakosságát. Az Ázsiával való kereskedelmi kapcsolta azonban egészen a középkor végéig csak a Földközi Tengeren keresztül volt tartható. Európa számára a világgazdasághoz való hozzáférést a Földközi Tenger jelentette.

Ezért volna indokolt hangsúlyozni, hogy a Nyugat bölcsője a Mediterrán Térség, azaz a Földközi Tenger volt egészen a második évezred közepéig. A szerepe csak akkor erősödött valamivel vissza, amikor a Szuezi Csatornát megnyitották.

Európa négy mediterrán állama azonban az óceánok meghódítása után elvesztette korábbi gazdasági szerepét. A szerepvesztésben az játszotta a nagyobb szerepet, hogy az ipari forradalom utáni a tőkés osztálytársadalmakat a protestánsok, hatékonyabban működtették, mint a katolikus mediterránok. Az utóbbiak és a Földközi Tenger déli és keleti partján élő arabok egyre inkább a gazdag északi szomszédok turizmusára rendezkedtek be.

A második világháború, de még sokkal inkább a hidegháború után Németország és Franciaország világpolitikai és világgazdasági súlyát és gyarmatit elvesztve igyekeztek Európa nyugati felét, de elsősorban a mediterrán országokat, gazdasági egységgé szervezni. Ennek érdekében Németország abba is belement, hogy a latin országok jelentős mezőgazdasági dotációt is kapjanak. A turizmusnak és az EU dotációknak köszönhetően a harmadnyi akkora egy lakosra jutó jövedelmüket viszonylag gyorsan növelték.

Ezt mindennél jobban bizonyítja a tény, hogy a négy európai mediterrán ország 1970 és 2010 között megkétszerezte az egy lakosra jutó jövedelmét. Gyakorlatilag tartotta a lépést, ezzel a lemaradásuk mértékét az európai gazdag protestánsokkal. Ugyanakkor Egyiptom, akárcsak a többi mediterrán arab ország, az európai mediterránokhoz viszonyítva is, egyre jobban lemarad. 1970-ben Egyiptomban az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem a négy európai mediterránénak hatoda, 1970-ben már csak tizede volt. A különbség elsősorban abból fakadt, hogy az arab országok népszaporulata 2-3 százalék, az európai mediterránoké pedig ennek alig tizede volt. De hozzájárult az is, hogy az európai mediterránok fajlagos bevétele a turizmusból nagyobb volt, és hogy jelentős EU támogatást is kaptak.

Elgondolkodtató, hogy a viszonylag ki Földközi Tenger észak partján tízszer gazdagabbak a népek, mint a délin. Ez is azt bizonyítja, hogy nemcsak az igaz, hogy a puritánok hasonló körülmények között sokkal gazdagabbak, mint a mediterránok, de az is, hogy a mediterránok az arabokhoz viszonyítva, még nagyobb fölényt élvezhetnek. A sötét középkorban a mediterrán térségen a mohamedán arabok előzték meg a keresztény európaiakat. Ma fordított a helyzet, és még nagyobb a különbség.

A négy európai mediterrán ország számára kedvező volt a helyzet mindaddig, amíg be nem szerveződtek a közös valutába. Ezzel megszűnt a kultúrájuknak megfelelő gazdasági felépítmény lehetősége.

A puritánokhoz képest könnyelmű mediterránok az euró bevezetése előtt a protestánsoknál négyszer nagyobb inflációval teremtették meg a költségvetésükhöz szükséges források többségét. A költségvetési hiányukat több pénz teremtésével tömték be. Nem volt adófegyelem, de volt nagyobb infláció. A nemzetközi fizetési mérleget padig azzal javították, hogy a saját valutájukat leértékelve tartották. Ezzel kedveztek az odajövő turistáknak, és az exportáló vállaltoknak, és adóztatták az importálókat. Az az a gazdaságuk működtetését a kultúrájukhoz igazították. Ez szűnt meg a közös valuta bevezetése után. Ráadásul a pénzügyi hiány betöltése állami értékpapírokkal, sokkal könnyebbé és olcsóbbá vált. Eddig, ha nem volt elég pénzük, többet nyomtak. Az euró övezetben pedig olcsó államadósságot növeltek. Ez addig volt olcsó, ameddig felvették, de drága lett, amikor törleszteni kellett. A számukra nagyon felértékelt euróval ugyanis nem tudtak aktív fizetési mérleget produkálni.

Az arab világ tengerében a kis Izrael az egyetlen ország, amelyik egyrészt az európai mediterránokkal azonos tempóban fejlődött 1970 óta. Mára két és félszeresére az akkorinak az egy lakosra jutó nemzeti jövedelme. Csak azért nem több, mert erejét meghaladóan fegyverkezik, és lakossága az óta részben a Szovjetunióból, részben az arab országokból és Etiópiából szegény és alacsonyan iskolázott hittestvéreket fogadott be, és az arab etnikumú állampolgárai arab tempóban szaporodnak. Még senki sem merte leírni, hogy hol tartana Izrael, ha csak a nyugati zsidóság élne ott. Ezek növekedési potenciálját csak a kínai diaszpórával lehetne összevetni. Ezek ma egy lakosra vetítve hússzor gazdagabbak Szingapúrban és Hong Kong-ban, mint 1970-ben voltak. De Kína is tizenötször gazdagabb, mint akkor voltak. Ezért gondolom, hogy a nyugati zsidóság is a kínai diaszpórához hasonló teljesítményre lett volna képes.

Ahogyan az európai zsidóság nagy többségének elpusztításáért az elkövetők nem mérik fel bűnök káros következményeit, Izrael sem képes tudomásul venni, hogy a 21. században nem bölcs a vallásalapon államot alakítani. Izraelt mégsem kell félteni, mert a befogadott hittestvérek ugyan nagyon alul kezdik, de bámulatosan zárkóznak fel az Európát megjárt hittestvéreikhez. Ennek ellenére Izrael az elmúlt negyven évben csak az európai mediterrán népekkel hasonló mértékben tudta növelni az egy főre jutó nemzeti jövedelmét, de az is többször gyorsabb tempó volt, mint a közel-keleti arab államoké. De messze elmarad attól, amit a kínai diaszpóra a Távol-Keleten elért.