Kelet-Európa most, az EU később omlik össze

Kopátsy Sándor                 EE                   2015 02 07

Társadalomszemléletem

Kelet-Európa most, az EU később omlik össze

(Kézirat)

Kelet-Európa alatt a keleti szláv, ortodox keresztény, nagycsaládos országokat értem. Most derül ki, hogy a Szovjetunió nem azért omlott össze, mert bolsevik volt, hanem azért, mert a kelet-európai népek kultúrája elve versenyképtelen és eszetlen fegyverkező imperialista volt.

A Szovjetunó és csalósai szuverén államok lettek. Nemcsak az érintettek, de a Nyugat is abban a hitben éltek és élnek ma is, hogy megnyílt előttük a gyors fejlődés, a felzárkózás lehetősége.

Az optimizmusuknak volt is oka.

Néhány, a nyugati keresztény kultúrához tartozó ország, Kelet-Németország, Csehország, Észtország, Szlovénia, Lengyelország, Magyarország, Lettország, Litvánia és Horvátország kulturálisan ezer éve nyugati keresztény, a Nyugathoz akar felzárkózni. Ezeket olyan sorrendben írtam fel, ahogyan a Nyugathoz való közelségüket rangsorolom. Ez a sorrend azt is elég jól fedi, hogy mennyit vesztettek azzal, hogy Jaltában a Szovjetunió felügyelete alá kerültek.

Minden szovjet tag és csatlós ország hátrányban volt azzal, hogy a gazdasága nem volt piacosítva. Ez a hátrány a többinél kevésbé érintette Magyarországot, a legvidámabb barakkot.

Megszabadultak az elviselhetetlenül magas katonai kiadásoktól. A felszabadult országok katonai kiadása mintegy negyedére csökkent. Ez nagyobb gazdasági forrás felszabadulást jelentet, mint a nyugat-európai országoknak a háború után a Marshall-terv.

Ezek a pozitív várakozások reálisak voltak.

Ezzel szemben álltak azonban a hátrányok. Legfeljebb néhány ország reménykedhetett abban, hogy részben felzárkózhat. Ezek Kelet-Németország, Csehország, Észtország és Szlovénia. A többi ország reménye nem volt reális. Ezt mindennél jobban bizonyítja a tény, hogy 25 év alatt a többi nem közeledett, hanem távolodott a Nyugattól. A lemaradás fő oka, az alacsony foglalkoztatás. Érdes módon, a szuverenitás óta a csatlós sorban jól szereplő Magyarország vizsgázott a leggyengébben. Utolérni csak a fejlettebbekénél nagyobb foglalkoztatással lehet. Ebben azonban az utolsók lettünk.

A bolsevik Szovjetunió mérlege.

A Szovjetuniót 1917 előtti múltját a cári Oroszország, az 1990 utánit pedig az utódállamok teljesítményével lehet összevetni, mindegyik összevetést Európa nyugati feléhez viszonyítva kell mérni. Ennek alapján az lehet mondani, hogy egyik esetében sem lehetett sikerről beszélni. Mindhárom időszakban Kelet-Európa nem volt felzárkózó, sokkal inkább lemaradó. Csak a lemaradás tempójában voltak különbségek.

Ezen az alapon a bolsevik 70 év vizsgázott a legjobban.

A történelem során csak a második világháború után kellett a nyugat-európai államoknak a Szovjetunió támadó katonai erejétől félni, és az Egyesült Államok védelme alá hózódni. A Szovjetunió hadserege nemcsak fegyvereivel volt fölényben, hanem a legénység iskolázottsága először nem volt analfabéta, és először volt hazafi.

A szovjet társadalom viszonylag modern volt. A dolgozóknak az uralkodó osztályhoz viszonyított jövedelme jobb volt, mint a második világháború előtti tőkés osztálytársadalmakban. Ezen az sem változtatott, hogy az erőszakos kollektivizálás során, Európában példátlan éhínség pusztított. Állításom azzal bizonyítom, hogy az átlagos testmagaság, a várható életkor, és az iskolázottság gyorsabban javult, mint a térségben bármikor. Azt is feltételezem, hogy a könyvek olvasottságában az élre kerültek. Általában, nem felzárkózásról, csak a javulás mértékéről lehet szó.

Arról szinte szó sem esik, hogy a bolsevik rendszer lényegesen javított a közép-ázsiai etnikumok helyzetén. Szinte minden etnikum tagállami rangot kapott, használhatta a saját nyelvét.

A sztálinista bolsevik diktatúra lényegét Roosevelt látta helyesen. A naplójában olvashattam, hogy a gyarmatbirodalmak uralkodó osztálya otthon lenézte a munkást és a parasztot, a gyarmatok népét pedig alacsonyabb rendűnek tartotta. Hitler fasizmusa faji alapon rangsorolt. Sztálin diktatúrája a rendszerére veszélyeseket irtotta.

A Szovjetunió ma is állna, ha nem fegyverkezett volna erejét messze meghaladó mértékben, a katonai kiadásainak négyötödét racionális célokra fordítja, és a kínai reformhoz hasonló mértékben piacosítja a gazdaságát. Ez sem azt jelenti, hogy Kínához hasonló eredményt ért volna el. Csak azt, hogy nem lett volna annyira eredménytelen, mint amennyire az utódállamok azok.

Az utódállamok sikertelensége azért viszonylag lassan vált nyilvánvalóvá, mert a katonai kiadások mintegy ötödére csökkentek, és nagyon megdrágultak a bányakincsek, mindenekelőtt az olaj és a földgáz. Mindezeknek mára, és a 150 dollár/hordó árnak örökre vége. A várhatóan 50-60 dolláros olajár azt jelenti, hogy Oroszország számára a bányajáradék ötödére, vagy még ennél is lejjebb esett. Ennek következtében az egy laksora jutó nemzeti jövedelem Fehér-Oroszország színvonalára süllyed. Ezért a következő évtizedekben nem lesz olyan kelet-európai ortodox keresztény, és közép-ázsiai mohamedán ország, amelyikben a bolsevik rendszerben elért viszonylagos jövedelmi szint tartható.

Nem kell a bolsevik rendszer hívének lenni ahhoz, hogy belássuk, a Szovjetunió összeomlása legfeljebb a három balti, vagyis nyugati keresztény népet kivéve, minden utódállamnak, etnikumnak ártott.

Jelenleg Ukrajnában a legtragikusabb a helyzet. Az EU brüsszeli vezetése, engedve a német nyomásnak, Ukrajnát beugratta azzal, hogy az EU támogatására, távlatban a tagságára számíthat. Ezzel elszabadította az ukrán nacionalizmust, ami gyakorlatilag az ország nyugati, gazdagabb, iparosodottabb néhány körzetében oroszellenessé vált. Várhatóan ezt az orosz nacionalizmus nem engedhette meg, és kirobbant az orosz-ukrán összetűzés.

Ez legrosszabbkor jött nemcsak Ukrajnának és Oroszországnak, de az EU-nak is.

Ukrajna a keleti oroszlakott térségei nélkül még életképtelenebb ország. Még inkább az lesz, ha nem kap olcsó orosz gázt, aminek olcsó áráról nehezen fog lemondani a felheccelt szegény lakosság. Ukrajna stabilizálása több százmilliárd eurót követel.

Oroszországban a jelenlegi és a várható olajárak mellett mintegy 20 százalékkal csökken az egy lakosra jutó jövedelem, ami hasonló életszínvonal csökkenést tesz elkerülhetetlenné. Ezt csak az orosz nacionalizmus tudja elviselhetővé tenni. Putyinnak erre kell építeni. Ezt felismerve 30 százalékkal növelte a katonai kiadásokat, annak ellenére, hogy erre éppen most és a jövőben lesz forrás.

Az EU-nak soha nem volt annyira kevés pénze, mint jelenleg és a belátható jövőben. A jelenlegi görög válság csak az előjele a másik három mediterrán ország elkerülhetetlen fizetőképtelenségének. A négy mediterrán ország eladósodása abból fakadt, hogy a közös valutájukat nem tudták leértékelni. Márpedig a nemzetközi pénzügyek szigorú törvénye, hogy a szegényebb ország csak akkor nem adósodik el reménytelen mértékben, illetve az adósságát csak akkor képes elviselni, és törleszteni, ha a valutáját jelenősen leértékelve tartja. Erre azonban a közös valuta estében nem volt lehetőségük, tehát reménytelen adósságba keveredtek.

Jelenleg a négy mediterrán országnak mintegy 2.000 milliárd eurós adóssága van. Ezt, amíg az euró övezetben vannak, nem lehet még tartani sem, nemhogy törleszteni. Ha kilépnek, az új valutát mintegy 40 százalékkal leértékelten kell bevezetni és tartani. Ez azt jelenti, hogy az adósságuk euróban ennyivel megnő. Tehát még reménytelenebbnek látszik a helyzet. De csak ilyen leértékelt valutával számíthatnak aktív külkereskedelmei egyenlegre, azaz törlesztési forrásra. Így is évtizedekre kell számolni a kifizethetőséget.

A realitás igénye azonban azt követelné meg, hogy a jelenlegi adósságnak legalább felét, mintegy 1.000 milliárd eurót le kell írni. Ez még a három gazdag fő hitelezőnek is nagy ahhoz, hogy lenyeljék. Pedig nincs más megoldás. Ezért az EU gazdag tagországainak sokáig nem lesz pénze arra, hogy a gyengébbeket segítse. Ukrajna pedig még a tagoknál is hátrább lesz sorolva.

Az írásom címe alapján csak a kelet-európai népek bekövetkező válságát tekintettem témának, de kiderült, hogy Európa nyugati fele is válságban van.

A válságot az okozza, hogy a gazdag nyugat-európai országok úgy akartak az Egyesült Államokkal, tágabban Észak-Amerikával, még tágabban a négy tengerentúli protestáns országgal versenyképesek maradni, hogy maguk alá szervezik a mediterrán és a kelet-európai államokat is. Az Európai Uniót létrehozóknak az volt az elképzelésük, ha többen vannak, akkor erősebbek. Ez a logika azonban csak akkor igaz, ha az összefogás kulturálisan és gazdaságilag homogén.

A nyugat-európai alapítók, mindenekelőtt a németek és a franciák még mindig a gyarmattartás korában élnek. Azt hitték, hogyha nincs gyarmatuk, legyen legalább befolyási övezetük. Nem értették meg, hogy azért élhetnek most jobban, mert a gyarmattartás már nem előny, hanem hátrány. Nagyobb erőt csak a kulturálisan és gazdaságilag homogén tagokból álló közösség jelent. A gazdag puritán országok összefogása valóban nagyobb erőt jelentett volna. Azzal hogy a mediterrán, majd a balkáni országok is tagok lettek, nem erősödtek, hanem gyengültek. Erről a kudarcba vezető vágányról azonban nagyon nehéz, sőt reménytelen a helyes útra térni.

Az Európai Unió eddigi története egyértelműen bizonyítja, hogy a két világgazdasági vetélytárstól egyre jobban lemaradnak, és a tagok közötti különbségek is nőnek. Az úttévesztés akkor vált még feltűnőbbé, amikor megalakították az euró övezetet.

A közös munkaerőpiac feltételei.

A néhány tíz százaléknál nagyobb bérszínvonal esetén a szegényebb ország elveszti munkaerejének javát, ezzel a felzárkózási esélyének elsődleges feltételét.

A közös árupiac feltételei.

Az eltérő kultúrájú és eltérő fejlettségű országoknak csak akkor lehet közös árupiacuk, ha saját valutájuk van. Márpedig az európai közösség eleve heterogén volt, és az idő folyamán még inkább azzá vált. Az euró övezet szervezői képtelenek voltak megérteni, hogy a közös valutának a feltételei sokkal keményebbek, mint a közös árupiacnak.

A saját valuta ezért megkerülhetetlen követelmény, mert a valutája értékét minden országnak igazítani kell a kultúrájához, a viszonylagos fejlettségéhez és az eladósodottságához.

Le kell értékelni a nemzeti valutát, ha kevésbé puritán a lakosság viselkedési kultúrája, ha alacsonyabb az ország egy főre jutó jövedelme, ha a hitelezőinél jobban el van adósodva.

Aki ezzel tisztában van, annak eszébe sem juthat, hogy közös valutája legyen a jelenlegi 17 országnak.