A görög válság, és ami mögötte van

Kopátsy Sándor                PG                    2015 02 18

A görög válság, és ami mögötte van

Akárhogyan döntenek az érintettek, semmi sem fog megváltozni. Nem görög, hanem euró övezet válsága van. De még inkább az EU-ról derült ki, hogy zsákutca.

Halva született ötlet volt, hogy az egységes Európa erősebb lehet, mint a sok szuverén állam színes kontinense. Németország és Franciaország politikai elitje csak azt látta, hogy nemcsak az Egyesült Államokhoz és Kínához képest törpék, de még a Szovjetunióhoz képest is kicsik. Úgy érzeték, ha sikerül kettejük uralma alatt egyesíteni Európa nyugati felét, nagyobbak lehetnek a Szovjetuniónál, és egyenrangúak az Egyesült Államokkal és a Távol-Kelettel. Vagyis jövőképük egy olyan hárompólusú világ, aminek egyik pólusa lehet Európa egységes, kettejük irányítása alá vont nyugati fele.

Ezt a tervet akkor indították útjára, amikor a heterogén Szovjetunió elemeire esett szét, békésen kettévált Csehszlovákia, és egymást irtva életképtelen államok sora alakult Jugoszláviából. Ismét igazolódott, hogy a heterogén államok annál gyengébbek minél nagyobbak.

Ennek első bizonyítéka volt az Osztrák Magyar Monarchia elemeire való szétesése. A heterogén Monarchia, azon belül Magyarország ugyan az első világháború után elemeire esett szét, de a franciák létrehozták a legalább annyira heterogén Jugoszláviát és létrejött a cári Oroszországnál is heterogénebb Szovjetunió.

Az európai nagy politika játékosai képtelenek voltak megérteni, hogy a 20. században már az állam nagysága csak akkor előny, ha az homogén.

Induljunk ki a tényekből.

Európa történelme nem ismer olyan időszakot, amiben a leggazdagabb a legerősebb, legnagyobb állam lett volna. A leggazdagabbak mindig a városállamok, és a gazdasági autonómiát élvező városok voltak.

Így van ez jelenleg is. Európa hat leggazdagabb állama, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia. Ebből kettő még az EU tagságot sem vállalta. Az első tíz közöttük van a három kisebb tengerentúli protestáns, angolszász ország, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. Csak a 10. a vitathatatlan szuperhatalom, az Egyesült Államok.

A leggazdagabbaknál is gazdagabbak a törpe államok.

Európában Luxemburg és társai.

Kelet-Ázsiában a Kis Tigrisek mindegyike az elmúlt ötven évben Japánnál gyorsabban növekedett, és növekszik most is. Tajvan már megelőzte Japánt, Dél Korea is közel van ehhez. Az első három helyen pedig három városállam van, Szingapúr, Hong-Kong és Makaó. Az utóbbi kettő szuverenitása pedig nagyon korlátozott.

Európa az elmúlt ezer évben elsősorban azért emelkedhetett a többi magas-kultúra fölé, mert nem volt homogén, az államok tucatjainak egymástól független szuverén államokra osztódott.

Ez ugyan nem azt jelenti, hogy az állam nagysága nem jelenthet előnyt, de csak akkor, ha a nagy birodalom kulturálisan és gazdaságilag viszonylag homogén.

Homogén állam, a történelem tapasztalatai szerint, a szárazföldi szállítás forradalma, a vasúthálózat kiépítése előtt, csak a nagy vízi utakkal behálózatok térségen valósulhatott meg.

Ennek a legmarkánsabb példája volt Egyiptom, ami lényegében egyetlen folyam természetes árterületére épült. Ez a terület volt a legalkalmasabb életér, de a határain a semmire nem használható sivatag útját állta minden térbeni terjeszkedésnek.

A másik példa Kína, ami ugyan három folyam völgye volt. Nem ismerem eléggé a kínai történelmet, ezért nem tudom a Kínai Nagy Csatorna építése mögött milyen tudatos felismerés, milyen állami stratégia volt, de azt tudom, hogy Kína csak azért lehetett évezredeken keresztül egyetlen birodalom, mert a folyamok között hajózható vízi utat építettek.

A soknyelvű lakosság közös kultúrája pedig csak azért alakulhatott ki, mert az írást minden etnikum a saját nyelvén olvashatta.

A birodalom csak akkor lehet előnyös és tartós, ha kulturálisan és gazdaságilag homogén. Márpedig Európa egésze, de akár csak a nyugati fele kulturálisan tagolt, a részek gazdasági fejlettségi színvonala pedig eltérő.

Az Európai Unió megálmodóinak halvány fogalmuk sem volt arról, hogy a viszonylag egységes Nyugat-Európa létrehozhatóságának mik lennének az előfeltételei. Abban a hitben éltek, hogy az egységes Nyugat-Európát Németország és Franciaország képes lesz létrehozni. Igyekezetük sikeresnek látszott, a mai EU méretei, lakossága és gazdasági ereje valóban megüti a szuperhatalmi igényt. De minél jobban beleéli magát a szuperhatalmi szerepbe, annál inkább nyilvánvalóvá válik a versenyképtelensége. Ez nyilvánvalóvá válna, ha felmérnék, hogyan szerepelt az EU a működése óta a két szuperhatalomhoz viszonyítva.

Európa nyugati fele az Egyesült Államokhoz, még inkább a négy tengerentúli angolszász, protestáns államhoz képest száz éve folyamatosan, egyre jobban lemarad.

Már a második világháború azt is bebizonyította, hogy a Távol-Kelet első felemelkedő országával, Japánnal szemben sem versenyképes. Nemcsak a náci fasizmus, de a távol-keleti Japán katonai diktatúrájával szemben a nyugat-európai liberális demokráciák lemaradtak. Utána a hidegháború alatt az is kiderült, hogy a Kis Tigrisek is elhúztak mellette. Ezek egy lakosra jutó jövedelme kétszer, háromszor gyorsabban nőtt, mint a nyugat-európai állalmokban. Máig nem vallják be a liberális demokraták Európájában, hogy ezek a kisebb távol-keleti országok egyike sem volt demokratikus. Mindegyik politikai diktatúrával indította be példátlanul gyors gazdasági növekedését, és csak a már elért fejlettségi fokon válnak egyre inkább politikai és gazdasági demokráciákká.

A hidegháború elveszése után nemcsak a heterogén kultúrájú Szovjetunió, de Csehszlovákia és Jugoszlávia is szétesett.

Ezzel szemben a németek és a franciák gazdasági és politikai egységgé akarják szervezni Nyugat-Európát.

Az EU fővárosa ugyan a balga Brüsszel lett, ahol az irányítás egyre inkább az otthon nem használható, másodosztályú politikusok kezébe került. Ráadásul, a jó fizetettektől még azt sem várják el, hogy angolul tudjanak. Ezért aztán két tucatnál több nyelvet ismernek el hivatalosnak.

Az EU jelenlegi 28 országa három kultúrához tartozik, a nyugati puritánhoz, a mediterrán római katolikushoz, és a kelet-európai ortodox keresztényhez. Ezek közül csak a puritánok alkalmasak a tengerentúli protestánsokkal és a kelet-ázsiai konfuciánusokkal lépéstartása. A másik két kultúra erre eleve alkalmatlan, azért egyre jobban lemarad.

A jelenlegi pénzügyi válság során az vált most nyilvánvalóvá, hogy az euró övezetbe beszervezett mediterrán országokat tejesen tönkretette a protestánsokkal közös valuta.

A mediterrán országok a közös valutának köszönhetően sokkal olcsóbban tudtak eladósodni, de ennek az adósságnak a viselésére, éppen a közös valutájukból fakadóan, egyre inkább nem lettek képesek védekezni. A közös valuta ugyanis megfosztotta őket a korábban használt védekező eszközöktől, a valutájuk leértékelve tartásától, és az puritánokénál sokkal nagyobb inflációtól.

Ha egy gyengébb, és a pénzügyi fegyelemben gyenge ország nem tarthatja jelentősen leértékelve a valutáját, és nem élhet az inflációból származó állami bevétellel, menthetetlenül eladósodik. Az eladósodásukat megkönnyítette, hogy a kisebb kamattal kibocsátott állampapírjaik is vevőre találtak. A pénzpiac joggal számított arra, hogy a fizetésképtelenné váló mediterrán országok adósságáért az erősek, mindenekelőtt Németország, majd felelősséget vállal. Azzal viszont nem számoltak, hogy a négy mediterrán ország államadóssága ezermilliárdokra nő, aminek garantálása már a gazdagok számára is elviselhetetlen terhet jelent.

Most itt tartunk. A hitelezők számára Görögország fizetésképtelensége nem okozna problémát, de azzal megnyílna a zsilip másik három sorstárs, Spanyolország, Portugália és Olaszország a tízszer nagyobb fizetésképtelen adóssága előtt is.

Most a német pénzügyminiszter arra hivatkozik, hogy az adósok erejükön felül költekeztek, ideje, hogy takarékoskodjanak az adósságuk törlesztése érdekében. Azt ugyan nem árulja el, hogyan képzeli el az olyan takarékosságot, ami a korábbinál sokkal alacsonyabb foglalkoztatás, azaz magasabb munkanélküliség, és a számukra nagyon felértékelt euró esetén a törlesztéshez hogyan lehet forrást teremteni.

A mediterrán országok saját lábukra álláshoz az kell, engedjék el az adósságuk kétharmadát, hagyják ott az euró övezetet, értékeljék le az új nemzeti valutát, és teremtsenek néhány évre a kétszámjegyű inflációt. Ezzel teremtsenek belföldi vásárlóerőt és ahhoz magas foglalkoztatást. Be kell látni, hogy kevesebb munkával, azaz alacsonyabb foglalkoztatással nem lehet a törlesztéshez forrást teremteni.

Ez azzal jár, hogy a mediterrán államok euróban kapott hiteleit leírják. Ennek a veszteségnek a nagy többsége éppen azokat érinti, akik vagy ostobaságból, vagy szélhámosságból beugratták a könnyelmű mediterrán országokat a könnyű eladósodásba.

Valami olyan utat kell keresni, hogy a mediterrán országok adósságrendezésével járó veszteséget harmadolni kell. Kétharmadot vállaljon a trojka. Egyharmadot az EU és ez ERB, a másik felét az IMF. Ezek nemcsak a nagyobb teherbírók, hanem a fő bűnösök azzal, akik beugratták a mediterrán országokat.

A harmadik harmadot pedig viseljék a mediterrán országok, akik felvették az olcsó hiteleket.