Görögország kilépése beláthatatlan következményekkel járhat

Kopátsy Sándor                  PG                  2015 02 10

Görögország kilépése beláthatatlan következményekkel járhat

Azon ugyan nem lehet vitatkozni, hogy a jelenlegi adósság volumene és terhe az euró övezeten belül semmi körülmények között nem dolgozható le. Ezért Görögország kiválása előbb utóbb elkerülhetetlen. Legfeljebb a jelenlegi államadósság fele dolgozható le, de csak akkor, ha az ország saját valutája 30-40 százalékkal le lesz értékelve.

Az euró övezet fejlett országaival közös valuta esetében nemcsak Görögország mard örökre fizetésképtelen, hanem a másik három mediterrán ország, sőt még Franciaország is.

Az euró övezetet kiagyaló közgazdászok szem elől tévesztették, hogy a kevésbé fejlett országok eladósodása elkerülhetetlen, ha a valutájuk nincs jelentősen a hazai vásárlóerejéhez viszonyítva, jelentősen alulértékelve. Nem véletlen, hogy az eurónál is keményebb valutája csak a két fejlett országnak, Norvégiának és Svájcnak lehet. A mediterrán országoknak a valutájuk mindig jelentősen le volt értékelve.

A valuták viszonylagos leértékeltségének van egy másik oka is. A protestáns, azaz puritán erkölcsű országokban sokkal magasabb a kivetett adók behajthatósága, mint a mediterrán országokban. Márpedig, ahol alacsony az adózási fegyelem, ott az infláció, az állami pénzteremtés elkerülhetetlen. Az euró övezetet kitalálóknak elég lett volna megnézni, hogy az utóbbi évtizedekben mekkora volt az infláció a protestáns, és mekkora a mediterrán országokban. Rájöhettek volna, hogy ez a különbség sem véletlen. Ott nagyobb az infláció, ahol alacsonyabb az adózási fegyelem. Az ilyen országok csak akkor kerülhetik el a végzetes eladósodást, ha a valutájuk leértékelve tartják, és az állami bevételek jelentős forrása az állami pénzteremtés.

Az a gyanúm, hogy ezzel az euró övezet tervezői is tisztában voltak. Ezért fogalmazták be a belépési feltételek közé, hogy nincs kilépés. Ennek a feltételnek ugyan megvolt az előnye, hogy a pénzpiac hitelezői a mediterrán országok államkötvényei mögött nemcsak a kibocsájtó ország, hanem az egész euró övezet felelősségét láthatták. Ez ugyan óriási előnyt jelentett a kibocsátók számára, mert lényegesen olcsóbban juhattak hitelekhez, mintha a nemzeti valutájukon kellett volna hitelhez jutni. Becslésem szerint, ennek köszönhetően a kibocsátott kötvények után fele akkora kamatot elég volt ígérni, mint a saját valutájuk esetében. Ezért aztán vidáman eladósodtak.

Ebben az sem zavarta őket, hogy többek között azért is szorultak egyre nagyobb hitelekre, mert erejükhöz képest felértékelt valutával kereskedtek, ami eleve lehetetlenné tette az aktív külkereskedelmi és pénzügyi mérleget.

A kultúrájúk és gazdasági fejlettségük tekintetében nagy heterogén euró övezet homogenizálódását nem csökkentette, hanem tovább differenciálta. Azon ugyan nem lehet vitatkozni, hogy a közös valutaövezet kitalálói hittek-e a kulturális és gazdasági különbségek csökkentésében, de azon nem, hogy ennek a hitüknek semmiféle realitása nem volt. Ha lett volna, akkor zseniális megoldást jelentett a kilépés lehetőségének szinte kizárása. Ennek köszönhetően a nemzetközi pénzpiac szereplői joggal kezelhették a tagállamok kötvényei mögött az övezet fejlett, stabil és erős tagjainak a garanciáját.

Ennek volt köszönhető, hogy a gyenge gazdasági lábon álló mediterrán országok viszonylag alacsony kamattal kibocsátott kötvényeinek bőven volt kereslete. Ráadásul a kereslet többsége az euró övezet gazdag országaiban jelentkezett. Ennek lett a következménye, hogy a mediterrán országok viszonylag alacsony kamatozású hitelekkel adósodtak el az övezet gazdag tagjaival szemben.

Nekünk, magyaroknak kellene ezt a legvilágosabban látnunk. 2000 és 2010 között ilyen okokból adósítottuk el alacsony kamatozású svájci frankban a lakosságot, a vállaltokat és a közigazgatást. De ez egyrészt az ország belső pénzügye maradt, amint az országon belül kell megoldani. Ebben a botrányos eladósodásban, kezdetben, mind a lakosság, mind a bankok, mind az állam jól jártak. Ezért a szükségszerűen bekövetkezett veszteségben vitathatatlan volt mindhárom fél felelőssége. Az felek közti teherviselés aránya felett azonban máig tart a vita.

A gyengébb euró övezeti tagok eladósodása 2010-ben már nyilvánvalóvá vált. A Nemzetközi Valutaalap a közös valuták hisztérikus híve, az EU brüsszeli vezetése, az euró övezet kiagyalója, és a fő hitelező, Németország gyorsan felmérte, hogy a fizetésképtelenek kiválása elviselhetetlen pénzügyi és presztízs veszteséggel jár, hát közös mentőcsomagokkal jelentkeztek. Abban a naiv hitben éltek, hogy megszorításokkal ki lehet mászni. Addig egyikük sem jutott el, hogy a megszorítások csak csökkentik az adósok fizetőképességét, mert növelik a munkanélküliséget, csökkentik a nemzeti jövedelmet. Ezzel pedig a kormányok támogatottságát. A megszorításuk óta minden mediterrán ország fizetőképessége romlott. Ennek következtében a devizájuk egyre inkább felértékeltté vált arra, hogy a hiteleiket viselni képesek lehessenek.

Az eladósodott országoknak növelni kell a foglalkoztatást, és leértékelni a valutájukat. A mentőcsomagok hatása azonban ennek az ellenkezője lett. A munkanélküliség a két háború közti válságok szintjére emelkedett, ráadásul a valutájuk egyre felértékeltebbé vált.

A két háború között a szélső bal és a szélső jobb felismerte, hogy a lakosság támogatásának megnyerése érdekében a foglalkoztatást kell növelni. Ez hozta meg nekik a támogatást. Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap, az EU és az euró övezet a megszorítások, a nagyobb takarékosság híve akkor is, ha ez a munkanélküliséget elviselhetetlen szintre emeli.

A Nemzetközi Valutaalap minden körülmények között a közös valuták híve volt. Ez a pénzvilág hatalmasainak megfelel. Kár ezeket téríteni.

Az EU vezetőinek talán kevésbé merev volna a hozzáállása, ha nem volnának csapdahelyzetben. Ez euró övezet ugyanis olyan csapdát épített magának azzal, hogy elhitette a pénzvilággal, hogy a tagállamok fizetőképességét az övezet egésze garantálja. Ennek a kitalálói, akkor csak az előnyét látták. Nem számoltak azzal, hogy a közös valuta nagyon erős lesz általában a gyengébbeknek, különösen a könnyelmű mediterránoknak. Ezek akkor is eladósodtak, amikor csak a saját erejükhöz mért kamatot kellett fizetni a hitelekért, és kedvükre ronthatták a pénzüket, teremthettek nagyobb inflációt, szedhettek be a kivetetténél lényegesen kisebb adót. Ezektől a forrásoktól megfosztva azonban reménytelen helyzetbe kerültek.

Ezt csak a Nemzetközi Valutaalap, az EU, illetve a Bankja az ERB, és a legnagyobb hitelező Németország nem hajlandó tudomásul venni, még akkor sem, ha belátja a helyzet súlyosságát. Ugyanis nemcsak Görögország elvesztéséről lenne szó, hanem a másik három mediterrán országról is. Ha ugyanis kilép Görögország, az övezet egészének garanciája elveszti alapját, és a másik három mediterrán ország közel hússzor nagyobb adóssága is leértékelődik. Erről legfeljebb néhány buta politikus feledkezhet meg. A négy mediterrán ország kétezer milliárd eurós hitelének leírása már a gazdagok pénzügyi rendszerét, és valutáját, az eurót is súlyosan érinti.

Most derül ki, hogy az euró övezetet kitalálók zseniális ötlete, a kilépés lehetőségének korlátozása, a közös felelősség látszata visszafelé sült el. Az ugyan nagyon megkönnyítette a mediterrán országok eladósodását, de éppen ezzel kergette őket reménytelen eladósodásba. Ráadásul ezek fő hitelezői az euró övezet erős tagjai voltak. Vagyis a könnyű eladósodás reményvesztett hitelezői euróban hiteleztek.

Tehát nagyon naivak azok, akik csak a görög válságról beszélnek. Ez az EU egészének a válsága. Ha nem akartak volna az erősek maguknak világvalutát teremteni, nem vált volna ilyen karakterisztikussá hogy, az EU nem mehet büntetlenül messzebb a vámuniónál.