MÁRCIUS ERDÉLYBEN

Kopátsy Sándor                   PH                2014-04-24

MÁRCIUS ERDÉLYBEN

Diákkorom óta tudom, és hirdetem, hogy a márciusi 12 pont között az Unió Erdéllyel kimondása jelentette a soknemzetiségű Erdély számára a halálos döfést.

Egy jó évvel később a császár által aláírt Olmützi Alkotmány megerősíti a több nemzetiségű Erdély önállóságát. Az történészeink súlyos mulasztása, hogy máig nem tisztázták annak okait, hogy hat hónappal később a császár miért tekinti meg nem történtnek az aláírását, és tudomásul veszi Erdély unióját Magyarországgal.

Azt ugyan sejtem, hogy miért változott meg a császár véleménye, de az nem értem, miért nem értik meg ma sem a magyar történészek, hogy Erdély vesztét az unió kimondása jelentette. Az is csak akkor, ha az erdélyi románok, akkor már a legnépesebb etnikum is államalkotói ragot és szerepet kap. A több évszázados múltú Erélyi Fejedelemség fennmaradása lett volna az egyetlen remény arra, hogy Erdély önálló maradhat.

Abba már belenyugodtam, hogy ezt Magyarországon sem a politikai elit, sem a történészek nem veszik tudomásul. Az azonban elszomorított, amikor az Új EGYENLÍTŐ legutóbbi számában Irházi János írását olvasom.

Erdélyben joga van a magyar kisebbségnek az autonómiára, de csak akkor, ha elismeri, hogy erre 1848. március 15.-én sokkal több joga lett volna az erdélyi románságnak. Nem is beszélve arról, hogy mekkora jogfosztás volt az erdélyi szászokat évszázados államalkotói joguktól megfosztani, és a bánáti svábokat nem is említeni.

Azt megértem, hogy az erdélyi magyarok nagy többségének nincs minderről tárgyi ismerete, de Irházi Jánosnak illene tudni.

Az Új EGYENLÍTŐ szerkesztőségének még inkább.