Út a puritán vallás felé

Kopátsy Sándor                  PV                  2014-02-03

Út a puritán vallás felé

Előre bocsátom, hogy római katolikus vagyok, és meg sem fordult bennem, hogy vallást kellene változtatnom. Az ugyan igaz, hogy a vallást számomra a krisztusi tanítás, és nem az egyházam dogmáinak elfogadása jelenti. A katolikus dogmák többségét ugyan idejétmúltnak tekintem, de létrejöttük indokoltságát a maga idejében elismerem. Örülnék, ha többségükön túllépnének. De még az is belátom, hogy a katolikus vallás számos dogmája a nálunk is elmaradottabb társadalmakban indokolt maradt. Ezért megértem a Vatikán merevségét, ha Latin-Amerikát, Afrikát, a Fülöp-szigeteket tekinti a fontosabbnak, nem Európát, nem szabad a modern világhoz alkalmazkodni.

Igazi katolikus reformot a családtervezésben, vagyis a gyermekvállalásban tartom indokoltnak. A katolikusok kilenctizede ugyanis olyan országokban él, ahol a jövőjük mindaddig reménytelen, amíg túlnépesednek. Vagyis a vallások dogmáinak a társadalom érdekét kellene szolgálni azzal, hogy segítséget jelentsenek a társadalmuk elsődleges feladatának megoldásához.

Azért alakult ki számos keresztény egyház, mert nagyon eltérő kultúrák nagyon eltérő fejlettségi színvonalon jelentkező társadalmi igénykehez kellett a vallás dogmáit igazítani. A vallások vezetőinek is meg kell tanulni, hogy a gyorsan változó korban a dogmák terén is rugalmasoknak kell lenni.

Ezt a törvényt először a vallássá deformálódott marxizmus esetében ismertem fel. Marx, mivel a puritán Nyugat tudósa volt, annak az ideológiáját fogalmazta meg. A marxizmus, mint vallás, azaz ideológia azonban négy kultúrában vert gyökeret. Ezért négy vallássá változott.

A puritán, protestáns Nyugaton szociáldemokrata, a békés átmenetet hirdető marxizmus lett.

A kelet-európai ortodox keresztény kultúrában ortodox, bolsevik marxizmus lett belőle.

A latin keresztény kultúrában euró kommunizmusnak, holott sokkal helyesebben latin marizmusnak nevezhetné magát.

A Távol-Keleten, a konfuciánus kultúrában mandarinok diktatúrája lett a marxi tanításból.

Vagyis a marxista ideológia ugyanúgy a kulturális alapjához igazodott, mint a kereszténység. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a kereszténységet, belátjuk, hogy azt is a kulturális alapjai osztották fel, szabták a kultúrájuk igényéhez.

A zsidó vallásból eredő kereszténység a görög-római Római Birodalom kultúráinak vallása lett. Kezdetben, Európában csupán a mediterrán és a közel-keleti kultúrák vallása volt. Először az derült ki, hogy a mediterrán, vagyis a Szent Pál által alapított kereszténység túlságosan sok engedményt tett a görög-római vallás sok istenhívésnek. Ez jó volt a görög-római kultúrának, de sok volt a közel-keleti és észak-afrikai, szemita népek számára. Ezért ebben a térségben gyorsan áttértek a keresztények a keményebb egy istenhívő mohamedán vallásra. A szemita népek nagy többségének elveszését joggal nevezhetnénk a kereszténység első egyházszakadásnak. Akkor is, ha a szakadást a pogány nomádok prófétája, Mohamed kezdeményezte. Az első századok mohamedánjaink többsége ugyanis előtte keresztény volt.

Vagyis a törzsi, azaz vérségi alapú zsidó vallás szülte nemcsak a kereszténységet, de a mohamedán vallást is. Az eredeti vallásalapító ugyanis mindhárom vallás és annak későbbi elágazásai számára Ábrahám.

A görög-római kultúra kereszténysége azonban, ahogyan a nyugat-európai agrártechnikai forradalom győzött Európa észak-nyugati harmadában, és kialakult a kiscsaládos jobbágyrendszer, Kelet-Európában és a Balkánon pedig fennmaradt a nagycsalád, kettészakadt az európai kereszténységük is a latin, azaz katolikus, és a görög, azaz ortodox szertartásúra. Ez a két kultúra az óta egyre távolabb került egymástól.

Ahhoz, hogy a puritán Nyugat fölénye megvalósuljon a latin mediterrán kultúrával szemben, közel ötszáz évre volt szükség. Ahogyan a puritán Nyugat nemcsak az európai, de minden más kultúra fölé kerekedett, természetes igényévé változott, hogy a kereszténységét is a saját igényéhez szabja. Ezt nem is egyetlen, hanem néhány párhuzamos egyházzal oldotta meg.

Arra, hogy a puritán népek kulturálisan mások, mint a latinok, Max Weber hívta fel a figyelmem, amikor kimondta, hogy a tőkés osztálytársadalmak hatékonyabban működnek a protestáns kultúrájú népek között, mint a többi európai kultúrában. Pedig még nem tudhatta, hogy minden felépítmény hatékonyabban működik a puritán kultúrákban, a nyugati protestánsokban és a távol-keleti konfuciánusokban egyaránt.

Ez a marxizmusok esetében ugyancsak bebizonyosodott. A marxista vallás ugyanis lényegében csak a két puritán kultúrában élte túl a 20. századot.

A Nyugaton azzal, hogy megszűnt a vallási szerepe, baloldali szociáldemokrata párt maradt. Egy párt a többi között. A protestáns vallás pedig egyre inkább túllép a dogmákat őrző kereszténységen, és a krisztusi erkölcsöket megvalósító magatartás hirdetője marad. Vigyáz a puritán erkölcsre.

A Távol-Keleten pedig mandarin diktatúrává alakult át, ami egyre kevesebbet hivatkozik Marxra, de egyre inkább sikeresen vezeti a perifériás szintről induló Kínát a társadalmi elit színvonalára.

A jelenkor két sikeres erkölcsi, a társadalom érdekéhez igazodó vallása a Nyugaton a protestáns, a Távol-Keleten pedig a konfuciánus. Már egyik sem a dogmákat őrző, hanem csak az erkölcsi magatartást hirdető vallás.